Autós Hírek

Az Audi továbbra is kitart a teljesítményre kihegyezett kombik mellett

Az Audi az RS6 Avant különleges szériájaként mutatta be a múlt előtt is tisztelgő GT kivitelt. A gyáriak szerint ráadásul szó sincs még búcsúról, a teljesítményre hangolt kombik továbbra is jelen lesznek a négykarikások kínálatában.

 

Az SUV modellek térnyerésével néhány gyártó olyan gyorsan pucolta le a kombikat a kínálatából, hogy az ember csak pislogott. Kiemelkedő vezetési élményt kínáló puttonyos? Ezt még kevesebben tartják kifizetődőnek manapság. Szerencsére azonban néhány márka még teljes mellszélességgel kiáll a kombik mellett. Ilyen például a BMW és az Audi is. Most az utóbbi mutatott be egy különlegességet és beszélt a jövőt illető tervekről is.

A négykarikások ugyanis fogták az RS6 kombit és megalkottak belőle egy vérpezsdítő limitált szériát GT elnevezéssel és tovább fokozott dinamikával. A megjelenést alapvetően határozza meg az Audi versenyrészlegének a dizájnja, melyet egy legendás versenyautó, az 1989-es Audi 90 quattro IMSA GTO inspirált.

Ehhez jönnek még hozzá a karbonszálas kiegészítők, mint például a tükrök és a lökhárítók, de még a gépháztető is ebből a könnyű és szilárd anyagból készült el. Hátul egy méretes, de mégsem tolakodó hátsó légterelőt találhatunk, illetve feltűnhet még, hogy a gyáriak eltávolították a tetősíneket is, hogy az se zavarjon bele a levegő áramlásába. A sárvédőket is átalakították, az első kerekek mögött például egy légkivezetőt alakítottak ki, ezzel javítva a fékek hűtésén.

A belső térben a fekete és a vörös színek dominálnak, illetve a megerősített sportülések, melyeken szintén ott figyel az RS6 GT felirat, mint például a középkonzolon vagy a szőnyegbe hímezve is.

A hajtáslánc? Az sem maradt érintetlen. A duplaturbós 4 literes V8-as ugyanis a GT-ben 630 lóerőt képes leadni, ami 30 lóerővel több, mint amire a “hétköznapi” RS6 Avant vásárlók számíthatnak. Természetesen a nyolcsebességes Tiptronic váltó itt is mind a négy kerékre továbbítja az erőt.

A futómű is tovább lett erősítve, illetve az új felfüggesztéssel érkezett egy 10 mm-es ültetés is, ami még komolyabb úttartást biztosít az autónak. A kanyarvadászatot az áthangolt hátsó differenciálmű segíti, illetve a Continental Sport Contact 7 gumikon is nehéz fogást találni ésszerű körülmények között.

Az RS6 GT így egészen figyelemreméltó menetdinamikával bír. Elég neki például 3,3 másodperc ahhoz, hogy elérje a 100-as tempót, a 200 km/óra pedig 11,5 másodperc alatt van meg neki álló helyzetből. A végsebesség 305 kilométeres óránkénti tempóban van meghatározva. Ünnepi széria lévén nem készül majd túl sok belőle, csupán 660 példány kerül legyártásra az elkövetkező időszakban.

Na de, hogy áll az Audi az ilyen teljesítményre kihegyezett kombikhoz? Vajon nemsokára ennek is vége, elfújják az új szelek, mint a járdán heverő száraz levelet? Szó sincs erről, az erős kombik még erőteljes virágzásukat élik a márka képviselői szerint. “A kombiknak komoly múltja van. És ha megnézzük, hogy milyen gyönyörű autókat lehet fejleszteni még a kategóriában, határozottan azt mondom, hogy van jövője is”- tette hozzá Keneth Dose, a márka termékmarketing-menedzsere. Persze, azt is hozzá kell tenni, hogy jelen pillanatban úgy néz ki, hogy a jövő erős kombijai döntő többségében elektromosak lesznek. Aztán majd meglátjuk. A lényeg, hogy a puttony még szerencsére marad!

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button