Autós Hírek

Végre elkészült a Nissan és az Italdesign közös projektje, azaz Genfben már ott lesz a GT-R50

Már két éve annak, hogy a Nissan először bejelentette, hogy az Italdesign műhellyel összeállva extrém limitált szériában ugyan, de piacra dobnak egy minden eddiginél egyedibb GT-R változatot. Most végre tényleg megérkezik, a Genfi Autószalonon lesz kiállítva a GT-R50 első széria példánya.

 

A Nissan még 2018-ban jelentette be, hogy a GT-R márkanév fennállásának ötvenedik évfordulóját egy minden eddiginél egyedibb és komolyabb limitált szériával kívánják megünnepelni. Az Italdesign számára is kapóra jött a dolog, hiszen ők is éppen az ötvenedik születésnap alkalmából sütögették a tortájukat, így gyorsan össze is borult a két cég, hogy létrehozzák a GT-R50 névre keresztelt különlegességet. A munkával most lettek kész, ugyanis a Nissan bejelentette, hogy az idei Genfi Autószalon fő szenzációja lesz az első kész példány bemutatása.

A GT-R50 természetesen 50 példány erejéig készül csak, az ára pedig 1 millió dollárnál kezdődik. Ezért a pénzért az igen tehetős vásárlók teljes személyre szabhatóságot és abszolút prémium minőséget kapnak, na meg persze az élményt, hogy részese lehetnek a fél évszázados sztori megünneplésének. Magyarul, ez nem boltba járós verda, hanem egy olyan gyűjtői autó, amit legtöbben úgyis elzárva tartanak majd.

Pedig menni is tud a kocsi, nem is rosszul. A Nismo műhely által áttervezett 3,8 literes ikerturbós V6-os egysége ugyanis 720 lóerő leadására képes, ami 110-el több, mint amit az eddigi csúcs GT-R (Nismo) tudott felmutatni.

A gyártás tehát megkezdődött, és valószínűleg minden egyes példánynak megvan már a leendő gazdája. Legalábbis erre enged következtetni, hogy a Nissan annyit elárult, hogy 2021 végéig megvalósulnak az átadások, azaz tudják már, hogy milyen egyedi specifikációval kell az egyes példányokat legyártani.

Címkék
Mutass még

Hasonló tartalmak

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Back to top button