Autós Hírek

Önvezető kamionokat tesztel Amerikában a Navistar

A Volkswagen tulajdonában álló Navistar megkezdte az önvezető kamionok tesztelését Kaliforniában. Az első időszakban még biztonsági okokból emberi sofőr is lesz a kabinban, de a végső cél, hogy az autópályás fuvarokat teljesen egyedül tudja megoldani a kamion.

 

Az önvezetés kérdése már egy ideje jelen van az autóiparban, bár személyautók tekintetében mostanság alább hagyott a nevesebb gyártók lelkesedése ezen a téren. Persze, ez nem jelenti azt, hogy nem foglalkoznának mások a technológia fejlesztésével, akár más kategóriákban is.

Ilyen például a Volkswagen tulajdonában álló Navistar is, mely az önvezető technológiákat fejlesztő Plus céggel közös összefogásban kezdett sofőr nélküli kamionok megalkotásában. Hogy áll a projekt? A cég bejelentette, hogy Kaliforniában meg is kezdték az első közúti teszteléseket.

Fontos kiemelni, hogy a Navistar elképzelése az önvezetésről nem feltétlenül olyan, mint ahogyan azt a személyautók esetében szoktuk emlegetni. Ebben az esetben ugyanis az ember és a gép összedolgozna, azaz a városon belüli árumozgatást a sofőr végzi el, majd a pótkocsit a városhatárban egy kijelölt ponton leakasztja, ahol azt felveszi a gép, majd autópályán eljuttatja a következő városig, ahol megint csak egy ember által vezetett vontató veszi át a szállítmányt.

“Nagy örömünkre szolgál, hogy a Navistarral együttműködve kiépíthetjük a szállítási megoldások következő generációját, amelyet iparágvezető autonóm technológiánk tesz lehetővé,” – mondta Shawn Kerrigan a Plus technológiai vállalat alapítója.

forrás: Carscoops

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button