Autós Hírek

Drasztikus változásokat jelentett be a Honda vezetősége

Az elmúlt évek botlásait megelégelve Takahiro Hachigo, a Honda vezérigazgatója bejelentette a jövőre vonatkozó terveket. A cél egyértelműen az egyszerűsödés.

 

A Honda autós részlege az elmúlt években ugyan nem veszteséges, de profitot sem termel igazán. Amikor pedig végre jól alakulnak a dolgok, akkor jön egy drága visszahívási akció vagy minőségből adódó botrány. Ezt elégelte most meg Takahiro Hachigo, a márka vezetője.

Hachigo bejelentette ugyanis, hogy drasztikus változások lesznek a márka életében. Először is szerinte tarthatatlan, hogy rengeteg regionális, kimondottan egy-egy elszigetelt piacra gyártott modell van a palettán. Ezek többségét elengedik a jövőben, illetve a globális modellek számát is le kell csökkenteni a közlemény értelmében. Az elnök mindezek mellet a megmaradó típusok esetében is változtatna, azaz nagyjából a felére csökkentenék a változatok és felszereltségek számát.

“Amerikában csak az Accord 13 féle kivitelben érhető el, melyek közül 3 hibrid hajtáslánccal készül. A Chevrolet a Malibut összesen 3 változatban kínálja” – hangzott a példa.

Szintén fontos, hogy az alkatrész beszállítókat is érinti a döntés, a Honda a jövőben ugyanis az egyszerűbb, elterjedtebb megoldásokat preferálná az egyedi és bonyolult alkatrészek helyett. Természetesen mindezt úgy kell megvalósítani Hachigo szerint, hogy az a minőség rovására ne menjen, azaz nem rossz megoldásokat akarnak, hanem olyanokat, melyeket több modellen, mondhatni univerzálisan használhatnak a későbbiekben, legyen szó a motor alkatrészeiről vagy akár az ajtók kilincseiről.

A Honda vezetősége szerint ezek a változások elengedhetetlenek ahhoz, hogy meg tudjanak maradni még legalább 10-15 évig a piacon független gyártóként.

Címkék
Mutass még

Hasonló tartalmak

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Back to top button