Autós Hírek

A Cadillac is beszállna az F1-be

Hivatalosan is bejelentette az Andretti és a GM, hogy közösen dolgoznak tovább egy F1-es csapat létrehozásán. A Cadillac-et emelnék be a száguldó cirkusz világába, ám az F1 vezetését egyelőre nem mozgatja meg komolyabban a dolog.

 

A GM Forma 1-es törekvése nem nevezhető éppen újdonságnak, ám most az Andretti csapattal közösen úgy tűnik, hogy egy lépéssel közelebb vannak az amerikaiak ahhoz, hogy részt vegyenek a neves versenysorozatban. A két fél azt is megerősítette, hogy a Cadillac márkát versenyeztetnék a jövőben.

Ezzel az amerikai luxusmárka (amelytől egyébként nem áll távol az autóversenyzés és a sportmodellek világa sem) komoly marketinget kapna, ráadásul az F1 még nyitottabbá válna az amerikai fogyasztók felé. Ez azért is lenne fontos, mert a jövőben a tervek szerint alaposan megszaporodik a tengerentúli futamok száma is, így értelemszerűen egyre komolyabb népszerűségre számíthat az F1 Amerikában is.

Na de, most akkor tényleg számíthatunk a Cadillac csatlakozására? Egyelőre kétséges a dolog, az FIA képviselői is ködösítve nyilatkoznak a hírekkel kapcsolatban. Az biztos, hogy az F1-ben a csapatok számának növelése egyben a sportági bevételek további megosztásához vezetne, ami miatt a többi csapat hozzájárulása is szükséges ahhoz, hogy új résztvevő érkezhessen a szériába. Még ha sikerül is a csatlakozás, a szervezők szerint az 2026, azaz az új motorszabályozások előtt nem igazán történhet meg.

Mindezek ellenére az viszont kedvező jel, hogy az FIA elnöke, Mohamed bin Szulajm külön bejegyzésben tért ki arra, hogy ő személy szerint támogatja a Cadillac és a GM közeledését, ráadásul szerinte egy olyan versenyzésre termett csapatot, mint az Andretti, egyszerűen vétek távol tartani a száguldó cirkusz világától.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button