Autós Hírek

Többet mennek elektromosan a Volvo hibridjei

A Volvo továbbfejlesztette a Recharge plug-in hybrid modellek hibrid hajtásait, így azok most már akár 90 kilométert is meg tudnak tenni a benzines erőforrás felélesztése nélkül.

 

A Volvo erőteljesen készül a teljes villanyos átállásra, de a kínai tulajdonban lévő svéd gyártó azért nem akarja átlépni a köztes lépcsőfokokat sem. Éppen ezért még mindig nagy hangsúlyt fektetnek a hibrid fejlesztésekre, aminek köszönhetően mostantól lényegében városi környezetben teljesen elektromos autóként is használhatók lesznek a Recharge plug-in hybrid modellek.

Ezt úgy érték el, hogy az akkumulátor csomagot egy jóval nagyobb, 18,8 kWh teljesítményűre cserélték, a hátsó tengelyt hajtó villanymotor pedig most már 145 lóerőt képes kipréselni magából. Fontos változás még, hogy az új rendszerrel már megjelenik a T6 (350 lóerő) és T8 (455 lóerő) modellekben is az egypedálos vezetés lehetősége is, azaz a gázpedált felengedve az autó magától lassít dinamikusan, miközben energiát termel vissza a rendszerbe.

A módosításokkal azt érték el a gyáriak, hogy most már akár 90 kilométert is elmennek a hibrid Volvo modellek tisztán elektromos üzemmódban, azaz az átlagos felhasználó (a felmérések szerint 50 kilométert vezet naponta átlagosan egy prémium modellt használó vásárló) lényegében kizárólag elektromos autóként is használhatja a járművét, ha használat után minden este megint feltölti az akkumulátorokat.

A Volvo vezetősége hozzátette, hogy a hibridek elektromos hatótávjának növelésével arra szeretnék rávezetni az embereket, hogy az elektromos autó igenis élhető alternatíva a mindennapokban. Igyekezni is kell a meggyőzéssel, hiszen a jelenlegi üzleti tervek szerint a Volvo 2030-ra szeretne teljesen elektromosra váltani, azaz alig 9 év múlva már a hibridek is lekerülhetnek majd a palettáról.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button