Autós Hírek

A Volkswagen nem engedné ki a kezéből a használt akkumulátorokat

A Volkswagen vezérigazgatója beszélt arról, hogy az elektromos modellek esetében teljesen más értékesítési konstrukciót szeretnének kidolgozni. A lényeg, hogy az akkumulátorok végül a gyártó kezén maradjanak.

 

A Volkswagen a Müncheni Autószalonon nem csak az elektromos paletta megmutatására helyezte a hangsúlyt, hanem bizony bőszen beszélt a jövőről is. Természetesen a cél itt is a fenntartható ipar és autózás kialakítása, melynek a tervek szerint eszköze lesz az is, hogy a gyártó nem engedi át másoknak az akkumulátorok birtoklását. Erről a Volkswagen vezérigazgatója, Herbert Diess beszélt az Auto News magazinnak.

Diess elárulta, hogy mindenképpen lízingekben gondolkodnak a jövőben, ha kell, akkor egy második és harmadik, kimondottan használt példányokra kialakított ütemben is. Ennek a lényege, hogy az elektromos ID modelleket nem lehet majd egyszerűen megvásárolni, még használtan sem, mert a gyártó igényt tart az akkumulátorokra még akkor is, ha maga az autó már elhasználódik.

“Európában megpróbálunk új lízingkonstrukciókat kialakítani, hogy az autókat a kezünkben tarthassuk. Jelenleg úgy látjuk, hogy az akkumulátorok élettartama 1000 töltésre és nagyjából 350 ezer kilométerre tehető, tehát azok jellegzetesen tovább maradnak használhatók, mint az autók többsége. Ezért mi nem akarjuk csak úgy odaadni az akkumulátorokat”- mondta Diess, utalva arra, hogy kár lenne kidobni az “öreg” energiatárolókat, mikor azok könnyedén újrahasznosíthatók. Némelyik akár az autózás világába is visszaforgatható némi kezelés után, a többivel pedig a háztartások áramellátása segíthető.

A Volkswagen vezetősége kitért arra is, hogy nagyjából 8 éves periódusban gondolkodnak, tehát ennyi időre tennék lehetővé a lízingelést, amit természetesen még át kell verni a kereskedői hálózaton is. Mi történik 8 év múlva? A gyártó az akkumulátorokat kiszereli, értékeli és gondoskodik a további felhasználásukról, az autó többi részét pedig gondosan újrahasznosítják.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button