Autós Hírek

Olajjal locsolhatja fel az utakat az új Range Rover

A Range Rover legújabb generációja kapott egy nagyobb visszahívást, miután kiderült, hogy komoly olajszivárgást produkálhat az azokban használt 4,4 literes V8-as motor.

 

A Range Rover jelenlegi generációja alig egy éve van a piacon, így elég kevés tapasztalatról beszélhetünk a modell megbízhatóságával kapcsolatban. Az viszont most már tény, hogy elég hamar megkapta az autó az első komolyabb visszahívását.

Most ugyanis kiderült, hogy az idén szeptemberben és októberben legyártott, 4,4 literes V8-as NC11-es motorral szerelt példányok esetében az olajhűtő tömlői nem kaptak megfelelő rögzítést, ami miatt azok lecsúszhatnak a csatlakozóról és elengedhetik az olajat. Ez persze magát az autót is károsíthatja, de mindezek mellett komoly veszélyforrásokat alakíthat ki az utakon a többi közlekedőre nézve is.

A közlemény szerint több mint 1500 autó érintett a visszahívásban, a tulajdonosok kiértesítése pedig már megkezdődött. Nekik nem lesz más dolguk, mint ellátogatni a megfelelő márkaszervizbe, ahol megvizsgálják az autót és ha kell, ingyen cserélik a tömlők rögzítését. A szóban forgó problémával összeköthető balesetről vagy sérülésről eddig nem érkezett jelentés.

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button