Autós Hírek

Új fejlemények a Tesla és a Rivian bírósági ügyében

A Tesla még tavaly perelte be a Rivian elektromos céget azzal a váddal, hogy azok direkt félrevezettek Tesla alkalmazottakat, hogy magukhoz csábítsák őket, ezzel üzleti titkokat szerezve meg. Most megszülettek az első fejlemények.

 

Tavaly nyáron robbant ki a Tesla és a Rivian vitája, melyben Elon Musk cége azzal a váddal állt elő, hogy az alkalmazottaikat direkt félrevezették és elcsábították a cégtől, ezzel számtalan üzleti titkot és technológiát szerezve meg. Egészen pontosan 178 alkalmazottról van szó, aki előtte a Tesla fontos fejlesztési területein dolgozott, de ma már a Rivian csapatát erősíti.

Az ügy természetesen bíróságra került, az első hivatalos lépések pedig a napokban történtek meg. A Rivian ugyanis az egész ügy ejtését kérvényezte a legfelsőbb bíróságtól, mondván hogy egy lejárató kampányról van szó, melyben a Tesla az elektromos konkurencia helyzetét szeretné ellehetetleníteni. A bíróság azonban az ügy megszüntetésére vonatkozó kérelmet azonnal elutasította és továbbra is fenntartja azt a keresetet is, miszerint hét személy (akik most a Rivian-nál dolgoznak) üzleti titkokat vitt át a konkurens céghez.

A Rivian egyetlen győzelme eddig az ügyben, hogy a bíróság ejtette azt a Tesla vádat, miszerint a szerződésekbe is szándékosan beleavatkozott volna a másik fél. A döntés magyarázata szerint azonban ezt a vádat is csak azért ejtették, mert egy másik vádpont azt már eleve magába foglalja.

Érdemes lesz továbbra is figyelemmel kísérni a fejleményeket, hiszen egy igen komoly amerikai belpiaci harc van kibontakozóban elektromos fronton. Ezzel jól jár, vagy éppen rosszul az autóipar? Ezt nehéz így megítélni, mindenesetre sok múlhat azon, hogy a bíróság végül merre viszi majd el az ügyet.

forrás: The Truth About Cars

Címkék

Hasonló tartalmak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to top button