Ha a történet igaz, akkor ez a kínai férfi azért szállt ki a kocsiból, hogy köszöntse az egyik régi ismerősét. Az autóját azonban nem rögzítette megfelelően, így az szépen elkezdett lefelé csorogni a lejtőn. Emberünk még időben be tudott pattanni a volán mögé, ám itt két óriási hibát is elkövetett. Az első, hogy hátramenetbe kapcsolta a váltót, a második, hogy a fék helyett a gázra lépett. A többi már magától értetődik: elsodort egy motorost, majd csobbant egyet az igencsak hideg folyóvízben.