Két negyedik helyet szerzett a Volvo a WTCC hungaroringi hétvégéjén, a csapat ezzel beállította Robert Dahlgren 2011-es legjobb eredményét. A fordított rajtrácsos nyitófutamon Fredrik Ekblom zárt a negyedik helyen, majd a főversenyen Thed Björk hozta ezt az eredményt.



A svéd pilótának úgy kellett versenyeznie a magyar futamokon, hogy tudta, feleségénél vasárnap délelőtt megindult a szülés. A csapat már a két verseny közötti szünetben elintézte, hogy Björköt egy autó várja, amellyel rögtön a leintést követően a reptérre sietett, így elérte a legelső repülőjáratot haza.

"A csapat segített minden szervezésben, így éppen elértem az első repülőt haza. Arra értem haza, hogy gyönyörű kisfiam született. Nagyon köszönöm a csapatnak a remek hétvégét, és hogy a lehető leggyorsabban hazajuttatott."