Michelisz Norbert ütközött a második futamon Vila Realban, ami miatt feladta a versenyt, viszont a portugáliai versenyhétvégét záró harmadik futamon nagyon fontos pontokat szerzett.
 
A szombati rajt-cél győzelem után Michelisz Norbert a mezőny második feléből indulhatott mindkét vasárnapi futamon, miután a második kvalifikáción csak a 16. helyet szerezte meg. Az első versenyen a rajtnál maradt a helyén, aztán öt kör után hátulról eltalálta Kevin Ceccont (kétszer is), ami miatt megsérült az autója, és kijött a boxba, hogy a főfutam előtt még legyen idő a javításra. 
 
Még a két verseny közötti szervízidőszakban is lázasan dolgoztak a BRC csapat szerelői Michelisz autóján, és végül időben sikerült befejezniük a munkát, így a magyar versenyző felállhatott a 16. helyre a rajtrácson. Michelisz megelőzte Johan Kristofferssont és Ceccont is, miközben előtte Nicky Catsburg és Esteban Guerrieri összeütközött, aminek következtében mindketten kiestek. Így a Hyundai magyarja a rajt után hamar négy helyet nyerve előrelépett a 12.-nek.
 
A negyedik körben az időmérőt bravúrral megnyerő, és az első helyét a rajtnál biztosan megtartó Tassi Attila autója motorhiba miatt lelassult, és sorra kezdte megelőzni őt a mezőny. Ezután Michelisz már a tizedik helyen haladt, és ekkor megcsinálta a hosszabb nyomvonalú dzsókerkört is. Maradt a tizedik helyen a leintésig, amivel nagyon fontos hat pontot szerzett, hiszen a bajnokságot vezető Esteban Guerrieri pont nélkül maradt.
 
Tassi kiesése után a főfutamot csapattársa, Tiago Monteiro nyerte, aki két évvel ezelőtti súlyos balesete után éppen hazai pályán állhatott fel a dobogó tetejére. Mögötte Yvan Muller és Yann Ehrlacher ért célba. A fordított rajtsorrendes második futamot az elképesztő versenytempót produkáló Mikel Azcona nyerte Ma Csing-hua és Guerrieri előtt.
 
Ezzel lezárult az idei WTCR-szezon európai szakasza, a nyári szünet után szeptember közepén Ázsiában folytatja a mezőny. Michelisz a második helyen áll a bajnokságban az éllovas Guerrieri mögött 25 ponttal lemaradva. (FRISSÍTÉS: Csak 24-gyel, mert az ötödik Jean-Karl Vernayt utólag kizárták a harmadik versenyből, így Michelisz egy helyet előrelépett.)
 
A bajnokság állása:
 
1. E. Guerrieri 231 pont
2. Michelisz Norbert 207
3. T. Björk 181
4. N. Girolami 177
5. M. Azcona 169
6. Y. Muller 154