Noha Michelisz Norbert második lett a WTCR ningpói állomásának második időmérőjén, a főfutamon egy első körös ütközés következményei miatt csak ötödik lett. A fordított rajtsorrendes második verseny sem sült el igazán jól, azt lógó kipufogóval teljesítette Michelisz, és lett kilencedik.
 
A főfutamon sikerült megtartani a rajt után a második helyet, de az első kanyarokban Esteban Guerrieri megelőzte Micheliszt, miközben össze is ért a két autó. A csatában Michelisz leszorult az ívről, így Gabriele Tarquini és Denis Dupont is el tudott menni mellette. 
 
Guerrieri nem sokkal később kiállt a boxba, mert megsérült a futóműve a Michelisszel való ütközésben, így a magyar versenyző a negyedik helyen folytatta az első kör akciói után.
 
Ezután a Hyundai ötöse tartotta a pozícióját az ötödik Rob Huff-fal szemben, de közben nem tudott jelentősen közelebb kerülni az előtte haladó audis Dupont-hoz. A kilencedik körben piros zászlóval félbeszakították a futamot egy veszélyessé váló kerékvető miatt. A mezőny felsorakozott a rajtrácson a döntésre várva, hogy lesz-e folytatás. Mivel a kitört rázókövet nem lehetett gyorsan helyreállítani, kihelyeztek egy gumibálát az érintett részre, így némi szünet után folytatódott a futam.
 
Biztonsági autó mögül rajtolt újra a verseny, egy kört tett meg mögötte a mezőny, és ennyivel meg is növelték 17 körösre a távot. Michelisznek keményen védekeznie kellett Huff-fal szemben, de visszaverte a brit támadásait, akinek egy idő után már inkább hátrafelé kellett figyelnie Fred Vervischre. Az audis a 12. körben meg is előzte Huffot, és ezután egy nagyobb boly leszakadt Michelisz mögött.
 
Az utolsó két körre Vervisch utolérte Michelisz Norbertet, és az utolsó körben az audis megelőzte az autójával az egész futamon küszködő magyart. Végül az ötödik helyre sikerült behozni a Hyundai-t, amiért 13 pont jár. Még három versenyhétvége van hátra a szezonból, jövő héten egyből jön a folytatás szintén Kínában, Vuhanban. 
 
A futamot Thed Björk nyerte a bajnokságot vezető Gabriele Tarquini előtt, de a hétvége nagy nyertese a svéd volt: két időmérős győzelmével, illetve az első és harmadik futam megnyerésével a hatodikról a második helyre lépett előre összetettben. Michelisz a negyedik, a hátránya 44 pont.
 
A bajnokság állása:
 
1. G. Tarquini 241 pont
2. T. Björk 233
3. Y. Muller 232
4. Michelisz Norbert 197
5. Y. Ehrlacher 178
6. E. Guerrieri 174