Az első kör elején Rob Huff megelőzte Michelisz Norbertet a harmadik helyért, ezután a Hyundai magyarja hiába futotta meg a leggyorsabb kört, és előzte vissza kétszer is majdnem a brit világbajnokot, végül be kellett érnie a negyedik hellyel a Nürburgringen.
 
A nürburgringi hétvége előtt Michelisz nagyon nehéz versenyre számított, hiszen mostantól lépett érvénybe a büntetősúlyrendszer a WTCR-ben, ami az első két fordulóban domináló Hyundai-t sújtotta leginkább. A dél-koreai márka autói a maximális 60 kilós pluszsúlyon maradtak, miközben a Honda csak 20 killónyi, a többiek pedig semennyi extra súlyt sem kaptak.
 
Ennek ellenére az első időmérőre megmaradt a Hyundai fölénye, hiszen az első három helyet a márka pilótái gyűjtötték be. Michelisz Norbert Thed Björk és Yvan Müller mögött szerezte meg a harmadik helyet, így a második sorból a hondás Esteban Guerrieri mellől rajtolhatott.
 
Michelisz megtartotta a harmadik helyét a rajtnál: nem volt esélye előzni a jól induló Björk-Muller duóval szemben, amely egyébként helyet cserélt egymás között, és a francia állt az élre. Norbi mögött Guerrieri az első kanyarkombinációban keresztbeállt a pályán, így Rob Huff került közvetlenül a magyar versenyző mögé. A brit világbajnok a második szektorban a kontaktot is vállalva agresszíven megelőzte Micheliszt, aki visszacsúszott a negyedik helyre.
 
A negyedik szektorban Michelisz volt a leggyorsabb, így a pálya hátsó szakaszán található, több mint két kilométer hosszú egyenesen, a Döttinger Höhén szélárnyékból tapadt Huffra, de nem tudta megelőzni a Volkswagent. Norbi csapattársa, a bajnokságot vezető Gabriele Tarquini viszont egy fékhiba után a korlátnak csapódott, számára ezzel véget ért a futam.
 
A Hyundai magyarja a negyedik helyen kezdte meg a második kört a több mint 25 kilométer hosszú Nürburgring-Nordschleifén. Ismét a hosszú egyenesen próbálkozott Huff megelőzésével, és a szélárnyékból kibújva felért mellé, egy pillanatra előtte is volt, de nem tudta befejezni az előzést, változatlan sorrendben folytatták. Mindenesetre Norbi futotta meg ekkor a leggyorsabb kört 9:02.660-nal, ami versenyen új TCR-es körrekord a Nordschleifén.
 
Az utolsó körben ugyanaz zajlott le a hosszú egyenesben, mint az előzőben: Michelisz a szélárnyékból kibújt Huff mellett, de az egyenes végére kijött a 60 kilós pluszsúly hatása és a Volkswagen nagyobb végsebessége, aminek köszönhetően a brit vissza tudta verni a támadást. Negyedik helyével 14 pontot szerzett Michelisz Norbert, amivel feljött a bajnokság harmadik helyére. 
 
A bajnokság állása: 
 
1. Tarquini 118 pont
2. Muller 104
3. Michelisz 89
4. Ehrlacher 82
5. Huff 82
6. Björk 77