Német sajtóértesülések szerint Miamiban és Vietnam fővárosában, Hanoiban is rendeznek futamot a jövő évtől a Forma-1-ben, s visszatérhet az Argentin Nagydíj is. Az Auto, Motor und Sport magazin úgy tudja, hogy a floridai és a vietnami helyszínen is városi pályán rendezik majd a versenyeket. 
 
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a hanoi új pálya nyomvonalát már el is fogadta, míg Miamiban most hétvégén tartanak bejárást. Buenos Airesben 21 versenyt rendeztek már korábban, a legutóbbit 1998-ban, most pedig van esély rá, hogy visszatér ide a mezőny. Ugyanakkor a német újság információi szerint a felújítási munkákra, illetve jogdíjra még nincs meg a teljes összeg Argentínában.