Lewis Hamilton szerint az egyik legkeményebb verseny tűnik el a naptárból azzal, hogy a Maláj Nagydíj 2018-tól már nem lesz része a Forma-1-es sorozatnak. "Egyértelműen szomorú arra gondolni, hogy a mostani lesz az utolsó versenyünk itt" - mondta a Mercedes háromszoros világbajnok brit pilótája.
    
A malajziai viadalt 1999 óta rendezik meg, a pálya szerződése azonban az év végével lejár, s a rendezők már tavasszal jelezték, hogy nem akarnak hosszabbítani. "Az autóknak és a versenyzőknek is ez a pálya jelenti a legnagyobb kihívást, így mondhatjuk, hogy az egyik legkeményebb, ha nem a legkeményebb verseny ez, amit nehéz lesz pótolni" - tette hozzá.
    
A versenyt az extrém időjárási körülmények teszik az átlagosnál nehezebbé a pilóták számára, akik közül többen is ahhoz hasonlították a Kuala Lumpur-i nagydíjat, mintha szaunában ülve versenyeznének. A pilótafülkében 50 Celsius-fokos a hőmérséklet, miközben a levegő páratartalma 70 százalék körül mozog. A versenyzők - a Mercedes mérései szerint - a másfél órás száguldás végére három liter folyadékot izzadnak ki egy átlagos futamon.