Az eddigiekhez képest később kezdődik a legtöbb futam az idei Forma-1-es szezonban. Az európai versenyek - köztük július 29-én a Magyar Nagydíj - helyi idő szerint 15.10 órakor kezdődnek, két kivétellel. Az egyik kivétel a franciaországi (16.10), a másik a nagy-britanniai (14.10) futam lesz.
    
"Néhány műsorszolgáltató pontban órakor kapcsolódott be a közvetítésbe, így viszont lemaradtak a rajt előtti percekről, amelyekben mindig sok a feszültség és az érzelem" - indokolta közleményében a versenysorozat azt, hogy a rajtra idén mindig egész óra után tíz perccel kerül sor.
 
A későbbi kezdéssel reményeik szerint több tévénézőt érnek majd el, akik a plusz tízperces ráhagyással az eddigieknél közelebb kerülhetnek a csapatokhoz és a pilótákhoz. Ennek köszönhetően aztán még inkább átélhetik azt az élményt, amikor kialszanak a rajtot jelző piros lámpák.
     
Ugyanakkor elárulták azt is, hogy tekintettel voltak más nagy idei sportesemények - például az oroszországi labdarúgó-világbajnokság - kezdési időpontjaira, és reményeik szerint a futam során készített, már naplementés hátterű képekkel újabb szponzorokat tudnak megnyerni.
 
Az időmérőt és az összes szabadedzést is egy órával későbbre tolták.
 
Rajtidőpontok magyar idő szerint:
 
március 25., Ausztrál Nagydíj, Melbourne, 7.10 óra
április 8., Bahreini Nagydíj, Szahír, 17.10
április 15., Kínai Nagydíj, Sanghaj, 8.10
április 29., Azeri Nagydíj, Baku, 14.10
május 13., Spanyol Nagydíj, Barcelona, 15.10
május 27., Monacói Nagydíj, Monte-Carlo, 15.10
június 10., Kanadai Nagydíj, Montreal, 20.10
június 24., Francia Nagydíj, Le Castellet, 16.10
július 1., Osztrák Nagydíj, Spielberg, 15.10
július 8., Brit Nagydíj, Silverstone, 15.10
július 22., Német Nagydíj, Hockenheim, 15.10
július 29., Magyar Nagydíj, Hungaroring, 15.10
augusztus 26., Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps, 15.10
szeptember 2., Olasz Nagydíj, Monza, 15.10
szeptember 16., Szingapúri Nagydíj, Szingapúr, 14.10
szeptember 30., Orosz Nagydíj, Szocsi, 15.10
október 7., Japán Nagydíj, Szuzuka, 7.10
október 21., Egyesült Államok Nagydíja, Austin, 20.10
október 28., Mexikói Nagydíj, Mexikóváros, 20.10
november 11., Brazil Nagydíj, Sao Paulo, 18.10
november 25., Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi, 14.10