Nem alkalmaznak többé csinos hölgyeket a Forma-1-es futamok rajtja előtt, illetve az eredményhirdetések során. A sorozat kereskedelmi igazgatója, Sean Bratches indoklása szerint az úgynevezett rajtrácslányok szerepeltetése nem egyeztethető össze a márka értékeivel, és egyértelműen ellentétes a modern társadalom normáival.
    
"Nem hisszük, hogy ez a szokás helyénvaló, vagy releváns a Forma-1 régi és új szurkolói számára szerte a világban" - tette hozzá.
    
Bratches kifejtette, a közelmúltban több olyan területet is átvizsgáltak, amelyben szükség volt változtatásra, hogy jobban illeszkedjenek a jövőképükhöz.
    
A Forma-1-ben több évtizedes hagyomány, hogy röviddel a futam előtt csinos hölgyek sétálnak a pályára, megállnak egy-egy versenyző mellett, és felmutatják a rajtszámát. A leintés után az eredményhirdetésnél is segédkeznek.