Nehezen viselte a Mercedes, hogy Sebastian Vettel és a Ferrari hazai pályán győzte le Lewis Hamiltont vasárnap. A pole-ból borzasztóan rosszul rajtoló, pillanatok alatt a harmadik helyre visszaeső Hamiltont a hármas kanyarban eltalálta a kerekeit blokkoló Kimi Räikkönen, így az angolnak a mezőny végéről kellett visszakapaszkodnia. Végül második lett, ebben a két - nem feltétlenül indokolt - biztonsági autós szakasz is a kezére játszott.
 
Két hete, a Francia Nagydíjon Sebastian Vettel ütközött közvetlenül a rajt után Valtteri Bottasszal, ez a két eset már elég is volt a Mercedesnek ahhoz, hogy szándékosságot gyanítson ellenfele részéről.
 
"Három versenyen két incidens: ez vagy szándékosságra, vagy inkompetenciára utal" - füstölgött Toto Wolff csapatfőnök a verseny után. Jól felépítették ezt a feltételezést, mert Niki Lauda is arról beszélt, hogy a Ferrari és a Mercedes versenyzői között történt ütközések "nem viccesek, és sportszerűtlenek".
 
Hamilton a verseny után nem tisztelte meg a közönséget azzal, hogy egyből interjút adjon, de amikor megszólalt, ő is arra célzott, hogy lehet ebben szándékosság. "Érdekes taktika a részükről" - bökte ki Hamilton. "Jobb lesz, ha elkerülöm őket a jövőben, mert ki tudja, mi történik."
 
A Ferrari szerint teljes nonszensz a Mercedes gyanúsítgatása, Vettel és Räikkönen is kikérte magának a vádakat.