Zsinórban a második hétvégén mondott csődöt a Ferrari Japánban, a malajziai Q1-es időmérős kiesés után Szuzukában négy kör után kellett kiállnia Sebastian Vettelnek. Mint kiderült, a rajt előtt vette észre a Ferrari, hogy gond van Sebastian Vettel autójának egyik gyújtógyertyájával, és a csapatnak már nem volt ideje kicserélni a rajtrácson.
 
Az idei szezon vége szokásos ferraris bukásnak tűnik, egy apróság pedig nagyon erősen mutatja, hogy miért a Mercedes lesz idén is a bajnok. A Japán Nagydíj után ugyanis kiderült, hogy nemcsak a Ferrarinak, hanem a Mercedesnek is gondja adódott a gyújtógyertyával a verseny előtt, ráadásul Lewis Hamiltonnál. 
 
Az Auto Motor und Sport szerint a németek azonban még délelőtt vették észre a hibát, és az FIA engedélyével és felügyeletével már a rajtceremónia előtt ki is cserélték az alkatrészt…