Sokáig gondolkodott ugyan rajta, de a Williams végül hivatalos tiltakozást nyújtott be az Azeri Nagydíj sportfelügyelői döntései ellen. A csapat összesen öt eset felülvizsgálatát kérte, köztük azét az ütközését, amelyben elmarasztalták és rajtbüntetéssel sújtották Szergej Szirotkint.
 
Az első körös ütközés mellett a Williams új vizsgálatot követel Fernando Alonso ügyében, aki annak ellenére sem kapott büntetést, hogy az autóját veszélyes állapotban, két felnin vitte vissza a bokszba.
 
A grove-iak Kevin Magnussen Pierre Gaslyval történt, 10 másodperces büntetést és két büntetőpontot érő későbbi ütközése, valamint Kimi Räikkönen és Esteban Ocon következmények nélkül maradt első körös koccanása ügyében is felülvizsgálatot kért.
 
Az FIA korábban már hivatalossá tette az azeri végeredményt, így új vizsgálatra csak új bizonyítékok birtokában kerülhet sor. A bakui felügyelők kedden telefonos konferencián tárgyalják meg, hogy megítélésük szerint a Williams beadványa tartalmaz-e új bizonyítékokat. Amennyiben igen, azonnal újratárgyalják az eseteket is.