Talán a DTM történetének leghullámzóbb versenyét hozta a sorozat idei második hétvégéje Oscherslebenben. A rajt utáni eleredő eső és a háromszor is behívott Safety Car alaposan megzavarta az erőviszonyokat, így a legtöbb versenyző számára igazi hullámvasút lett ez a futam.

A rajtnál a pole pozícióból induló BMW-s Marco Wittman megtartotta a helyét, sőt az első részben fokozatosan leszakította a mezőnyt, de az első Safety Car periódus nem jött neki jól. Később az audis Jamie Green diktált az esőben hihetetlen tempót, de az ő előnyét is egy SC-szekció zúzta szét. De nem csak neki, hiszen Adrien Tambay, Bruno Spengler, vagy éppen Timo Scheider is a verseny egy részében kiválóan állt, de a biztonsági autós periódusok után hirtelen a kerékcseréket korábban letudó Christian Vietoris és Mike Rockenfeller került az élre.

Az időkorlát miatt hamarabb leintett verseny utolsó tíz perce kettejük csatájáról szól, de a tavalyi bajnok igazából sehol sem tudta támadni a Mercedes tehetségét, így a szezonnyitós leégés után a Mercedes egy győzelemmel mutatkozott be a második hétvégén. Vietoris első DTM győzelmét aratta, amelyet igen nehéz körülmények között inkább a megfelelő döntéseknek köszönhet, mint a nyers tempójának.

Reméltük, hogy esni fog, mert szárazon nem tudjuk még tartani a lépést, az autónk nem elég gyors. A csapat nagyszerű munkát végzett a bokszkiállásoknál és stratégiánál, ez a győzelem az egész csapat érdeme. Ettől függetlenül két lábbal kell állnunk a földön. Tudjuk, hogy normál körülmények között még gyorsulnunk kell, és a következő hetekben ezen dolgozunk lépésről lépésre – maradt higgadt Vietoris.

A sorozat következő hétvégéje május 30 és június 1-én lesz a Hungaroringen. Ha tehetik, mindenképpen menjenek ki megnézni a világ leggyorsabb túraautóit.