Csak a múlt héten, a hungaroringi WTCC-futammal egy időben kezdődött a német túraautó-bajnokság (DTM) idei szezonja. Amellett, hogy a Mercedes leszerepelt a nyitányon, nézőszám szempontjából is csalódást hozott a hockenheimi hétvége, 12 ezerrel kevesebben (75 ezren) voltak a lelátókon, mint tavaly.

Több lap máris feltette a költői kérdést, hogy vajon jó úton jár-e a DTM. Az újságírók és a pilóták egy része azt mondja, hiba, hogy a DTM-hétvégék akció nélkül telnek pénteken, a nézőknek ráadásul a szabályok is túl bonyolultak lehetnek. A megoldási javaslatok között szerepel, hogy egyrészt fel kell duzzasztani a hétvégék programját, hogy minél több versenyt láthassanak a nézők, ezzel párhuzamosan a pilóták bevezetnék a pénteki tréningeket.

Van, aki szerint vasárnapra is kellene valami extra, mert egy verseny kevés. A DTM újraindulásakor - a WTCC-hez hasonlóan - két versenyt rendeztek egy hétvégén, és ha ehhez esetleg nem lehet visszatérni, minimum egy bemelegítést a programba iktatnának a fanyalgók. A csapatok vezetői szerint egy versenyből kár messzemenő következtetéseket levonni, a szezon végén kell majd értékelni az eredményeket. A DTM harmadik futamát június elsején a Hungaroringen rendezik.