A Dakar-rali szerdai, ötödik szakaszán az autósok között a francia Stephane Peterhansel győzött, így növelte előnyét az összetettben. A 13-szoros Dakar-bajnok és címvédő Peterhansel közel öt perccel előzte meg a második helyen végző riválisát, és összetettben már több mint harminc perccel vezet a Carlos Sainz, Lucas Cruz spanyol páros előtt.
    
Bukás miatt feladta a versenyt a kilencszeres rali-világbajnok francia Sebastien Loeb, aki - Daniel Elena társaként - a keddi, negyedik szakaszt megnyerte, és a szerdai rajt előtt összetettben a második helyen állt. Loebék beestek egy dűne mögé, és ugyan néhány órás veszteglés után kihúzták őket, Elena komoly fájdalmakra panaszkodott, így kórházba vitték.
    
A motorosoknál a spanyol Joan Barreda Bort nyerte meg a szakaszt, míg az összetettben élen álló, a szakaszt az ötödik helyen befejező francia Adrien van Beveren előnye csökkent fő riválisaival, a szakaszon és összetettben is dobogós helyen lévő osztrák Matthias Walknerrel, valamint az argentin Kevin Benavidesszel szemben.
    
Az egyetlen még versenyben lévő magyar, a motoros Dési János a szerdai etapot a 75. helyen fejezte be, és összetettben a 76. helyen áll.
 
5. szakasz, San Juan de Marcona - Arequipa , 932 km (ebből 268 kilométer gyorsasági), autósok:
1. Stephane Peterhansel, Jean Paul Cottret (francia, Peugeot) 2:51:19 óra
2. Bernhard ten Brinke, Michel Perin (holland, francia, Toyota) 4:52 perc hátrány
3. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) 12:47 p. h.
    
összetettben: 
1. Peterhansel, Cottret 13:27:26 óra
2. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Peugeot) 31:16 p. h.
3. Ten Brinke, Perin 1:15:16 óra h.
 
motorosok:
1. Joan Barreda Bort (spanyol, Honda) 3:19:42 óra
2. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 10:26 perc hátrány
3. Kevin Benavides (argentin, Honda) 12:20 p. h.
...75. Dési János (KTM) 2:17:18 óra hátrány
    
összetettben: 
1. Adrien van Beveren (francia, Yamaha) 14:37:40 óra
2. Benavides 1:00 p. h.
3. Walkner 1:14 p. h.
...76. Dési 9:50:24 ó. h.
 
Csütörtökön az Arequipa és a La Paz közötti 758 kilométeres etap vár a mezőnyre - ebből 313 kilométer lesz a gyorsasági -, amely elhagyja Perut és átér Bolíviába.