A silverstone-i hétvégén teljesen kivetkőzött önmagából Santino Ferrucci, a Haas Forma-2-ben versenyző utánpótláspilótája. Ferrucci a szombati és a vasárnapi versenyen is letolta a pályáról csapattársát, Arjun Mainit, majd a vasárnapi verseny levezető körében ismét szándékosan nekiment.
 
Ferrucci és édesapja egész hétvégén rasszista megjegyzésekkel bombázta Mainit és a Forma-3-ban versenyző testvérét, mindezek tetejébe pedig egy alkalommal kesztyű nélkül, kézben tartott mobiltelefonnal vezette versenyautóját a paddockban.

Ferrucciék előre kitervelhettek mindent, mert a versenyző a felügyelők előtt sem volt hajlandó megjelenni. A sorozatos súlyos szabálysértések miatt Ferrucci 66 ezer eurós bírságot kapott, a Forma-2 következő két hétvégéjén, Belgiumban és Magyarországon nem állhat rajthoz. Ez összesen négy futamra szóló eltiltást jelent.
 
Ferrucci csapata, a Trident Maini mellett állt ki, sportemberhez méltatlannak és civilizálatlannak minősítve Ferrucci viselkedését. A csapat Twitteren megjelent közleménye szerint a szerződéssel kapcsolatos feladatokat az ügyvédek rendezik, vagyis nem kérdés, hogy Ferruccit azonnali hatállyal ki fogják rúgni. A csapat elnézést kért a közönségtől versenyzője viselkedése miatt.