Akik a válságban megerősödtek, most nem győzik bemutatni újdonságaikat, akik buktak a dolgon, azok is kénytelenek előre menekülni, csak így van esélyük a sikerre. A prémium- és sportautó dömping mellett több olcsó autó is bemutatkozik. Lesz még néhány nagy visszatérés és pár meglepő próbálkozás.

Az Audinál frissítik az A1-et, de ennél sokkal fontosabb, hogy Genfben már ott lesz a legendás raliautó nevét viselő sportváltozat, az S1. Nem értjük, miért kellett vele a frissítésig várni. 220 lóerős turbómotort és Quattro hajtást ígérnek, hozzá illő körítéssel, külső-belső finomságokkal. Emellett Győrből jön a vászontetős A3-as, az első vevők tavasszal már kabriózhatnak is. A szintén nálunk készülő szedánra épülő kivitel 18 másodperc alatt dobja le a textilt. Új szokás szerint nagyobb is, könnyebb is elődjénél. Lesz S3 Cabrio 300 lóerős turbós benzinessel, csapatni csak nyártól lehet vele.

BMW 2-es sorozat - Minden kupé és kabrió modelljének eggyel nagyobb számot ad a BMW, persze a kétajtós 1-est is 2-esnek hívják. Ettől még nem szeretjük jobban, viszont az emészthetőbbre áttervezett első lámpa miatt szívesebben spórolnánk rá. Hátha előbb-utóbb az 1-es sorozat is megörökli tőle. Megjelenik az M235i is, amelyből új kupa indul a német VLN-bajnokságban, a legendás Nordschleifén. A BMW a 4-es kabrió változatával készül a tavaszra, míg az X3 már megérett egy frissítésre. Az év legnagyobb dobása mégis az új M3 és M4 érkezése. Amióta a bajorok a budapesti városvezetést megszégyenítően nevezgetik át az autókat, kénytelenek vagyunk párban hivatkozni rájuk. Mivel továbbra is lesz négyajtós, az M3 logók gyártásával sem kell leállnia a gyárnak.

A Citroënnél érkezik az új Jumper, de ez nagyjából a Vásárcsarnok árubeszerzőit hozza izgalomba. Forradalmi újdonságnak ígérik a Cactus modellcsalád első tagját, ez mégis jobban hangzik, mintha olcsó megoldásokról beszélnének. André Citroën születésnapján, február 5-én mutatják meg páramentesen a csupa jópofa ötletet, például koccanásálló betétet felvonultató városi túlélőautót. Emellett jön az új C1, és vele együtt a másik két testvérmodell, a Peugeot 108 és a Toyota Aygo. Minden szögből nőnek majd az apróságok, plusz kényelmesebbek, praktikusabbak lesznek, ez igazán rájuk is fér. Továbbra is Csehországból jön mindegyik, bármilyen embléma is legyen az orrán.

A Chevrolet idén az utolsókat rúgja, a márkának Európában befellegzett, viszont érdekes kérdés, hogy mi lesz a Corvette-tel? Az új Z06 minden idők leggyorsabb Corvette-je, de hogy miként fogják forgalmazni Európában az még képlékeny.

A Ford szomorúan vehette eddig tudomásul, hogy mióta kifutott az első generáció, lefelé ível a Ka karrierje. Amilyen nagy dobás a Fiat 500-as, akkora tévedés vele egy gyártósoron készülő testvére. Úgy tűnik, a Ford elengedte az extravagáns vevőkört és olcsó autót csinál belőle. Jó áron, öt ajtóval talán vinni fogják, de nem biztos, hogy ennyi elég lesz.

Végre a Jaguárnál is született egy klasszikus, az F-Type kupé változata, amely a kabriónál merevebb és könnyebb. Az ilyesmi általában jót tesz egy sportos modellnek, sokat is várunk tőle. Már csak azért is, mert készül belőle egy 550 lóerős, kompresszoros V8-as R modell nyolcfokozatú automatával.

Hat évvel ezelőtt szokatlan külsővel és villogó hangszórókkal üzent hadat a Kia az arctalanságnak, a Soul viszont nem találta a helyét a piacon. Mégis úgy döntöttek, a világ megérett rá, hogy mégegyszer elsüssék majdnem ugyanazt. Az elmúlt években nem hiányoltuk, ettől függetlenül adunk neki még egy esélyt.

BMW M4 konkurens a Lexustól? Hiába hisszük, hogy nem fog nekik sikerülni, annyi meglepetést okoztak már, hogy ezt nem csak látnunk, vezetnünk is kell. Ráadásul a Lexus RC-F olyat tud, amit a német autó nem: 450 lóerős 5,0 literes V8-as motorja képes Otto és Atkinson ciklusban is működni. Ha kell száguld, ha kell, spórol. Emellett az ijesztő LF-NX SUV tanulmány szériaváltozatát a Genfi Autószalonra ígéri a cég, amely a Range Rover Evoque ellenfele lesz.

A következő (holnapi) zárórészben tovább haladunk a Mercedestől a Volvóig. Kiderül, hogy melyik modellre kellett a legtöbbet várni.