Ülök a dugóban. Már megint el fogok késni a munkahelyemről, pedig csak 6 kilométerre van. Na jó, az igaz, hogy négyszer nyomtam le a szundi jelzést a telefonon, de akkor is. 12 perc az út, amit a reggeli dugóban legjobb esetben is csak 30 perc alatt lehet teljesíteni.
És amikor gondolatban itt tartok, elhúz mellettem egy robogós.

 
Bár az átkozott majdnem leviszi Priusom visszapillantóját, most mégsem az jut eszembe, hogy édesanyja szakmáját a világba ordítsam, hanem az, hogy baszki, nekem is kell egy robogó. Motorozni mindig is szerettem, sőt egy időben egy kis Yamaha Joggal jártam nap, mint nap dolgozni, de az csak kölcsönben volt nálam. A lényeg, hogy 20 perccel azután, hogy felfedeztem a dugóban ülve a spanyol viaszt, lelkesen rárúgtam a kollégákra az ajtót, hogy akkor nekem motor kell. Viktor – aki hosszú éveken keresztül a KTM-nél dolgozott – rám emelte kissé már ráncos, de annál bölcsebb tekintetét (mondjuk egy tekintet nem tudom, hogy lehet ráncos, de értitek mit akarok mondani) és feltett egy marha egyszerűnek tűnő kérdést: milyen motort akarsz? 
 
 
Izé – mondom - maximum két kereke legyen mert vagány vagyok, és a 3 kerekűt meghagyom a bizonytalan egyensúllyal rendelkezőknek. 
Viktor égnek emelte tekintetét, és lassan, mint egy gyógypedagógus elkezdte sorolni: oké, milyen fajta, mekkora méretű, hány köbcentis, milyen gyártmány, két- vagy négyütemű? 
Rólam azt kell tudni, hogy imádom az autókat és a motorokat, de pont annyira értek hozzájuk, mint a halbiológiához és a kvantumfizikához. Tanulgatom. de azért a tudásom némileg elmarad Pistáétól - kábé 30 évvel… (De bele fog jönni, ügyes fiú. A mai értekezleten csak egyszer keverte össze a WRC-t a WTCC-vel. - Pista)
 
 

Speedzone team: Barbalics Bence
Hogyan kerül egy 105 kilós ex-válogatott kézilabdakapus egy benzinfüggő, automán bandába? Hát úgy, hogy nélküle nem lenne Speedzone, ő szerkeszti az adást. Bence 10 éve dolgozik televíziós szakemberként, eddig nagy kereskedelmi csatornák szupercsapataiban éjszakázott, fél éve viszont már velünk gyorsulgat. Na jó, eddig még inkább az öko-vonalat képviselte, mert egy fekete Prius kettessel jár, viszont újabban már egy sivító kétütemű Piaggio Typhoonnal is ostromolja a rózsadombi emelkedőket. Nekünk kincset ér a televíziós tapasztalata, ő pedig megtanult tőlünk indexizzót cserélni. Elég jó kézügyességgel csinálta, de ez nem is csoda, ha valaki a Happy Hands nevű strandkézilabda csapat tagja.

 

Persze ebből semmit nem mutatok, veszek egy nagy levegőt és rávágom: mindegy, csak olcsó legyen! Mert az van, hogy igazából nekem tényleg arra van szükségem, hogy az otthonom és a munkahelyem között feszülő minimális távolságot megtegyem, Úgy, hogy a dugó ne hátráltasson. Emellett persze a Priust is szeretném kímélni, mert nem szívesen kergetem fel a hegyre hideg motorral minden egyes alkalommal. Ugyanis van a Rózsadombnak teteje, meg van alja. Persze a lakás a tetején, a munkahely meg az alján van, így esélye sincs a Priusnak arra, hogy a benzinmotor használata nélkül felkússzon a tetőre. A hideg motort bőgetve pedig pusztul az autó, és ezt nem szeretném. A rövid használat miatt viszont nem akarok többszázezer forintot motorra költeni, ezért kell egy olcsó gép. 
 
 
Keresd meg a mosolygós Buddhát, mondta Viktor sejtelmesen, és felírt egy telefonszámot: hívjam fel, lesz nekem való motor. Telefonáltam is. Van robogó, de nem ennyiért… Amit jó szívvel ajánlana, az minimum 150 ezernél kezdődik, de érti, hogy mire kellene, ha lesz valami, szól. Pár héttel később meg is csörrent a telefon, hogy (és bocsánat a nyelvezetért, de pontosan akarom idézni) behoztak egy szart, pont olyan, mint ami nekem kell. Merthogy olcsó, de elég erős ahhoz, hogy a 100 valahány kilómat feldobja a hegyre. El is mentem, megnéztem és… szerelem volt első látásra. Mármint az összes gyönyörű motorral, amit ott, a motorszalonban láttam. A nekem szánt robogó ellenben kicsit kopott, sőt, néhol picit törött volt. Azért tetszett, mert elég nagy volt ahhoz, hogy ne nézzek ki rajta teljesen hülyén, a kerekei is nagyobbak az átlag 50 köbcentis robogóknál, és egy olyan szó virított az oldalán, ami azt sejtette velem, hogy fogok én a menetszéltől könnyezni: Typhoon! 
 
 
A Piaggio gyártotta, kétütemű, közel 20 éves és 19 ezer kilométer van a kerekeiben. Miután kicsit kipofozták motorikusan, pöccre indult. Egy idősebb bácsi vitte oda beszámíttatni, mert ő nagyobbat  vásárolt. A mosolygós buddha őszintén elmondta, hogy bizony százezer forintért ne várjak csodát, mert csodák nincsenek. Ellenben szerencsém még lehet. Mert eladja nekem ennyi pénzért, de lehet, két hónap múlva kiesik alólam, viszont az is benne van a pakliban, hogy 5 év múlva is vidáman csapatom hegymenetben vele. Korábban már említettem, hogy vagány vagyok, szóval belementem az üzletbe, és boldogan írtam alá az adásvételi szerződést. A boldogságom aztán kissé alábbhagyott, mert eszembe jutott 3 fontos dolog: 
1. bukósisak kellene, 
2. valamilyen lopás gátló sem ártana (bár nem ez a legélesebb kés a fiókban, szóval simán lehet, hogy senki nem kívánja meg…) 
3. és végül valamilyen védő cucc is kéne, mert nem tudom fedett helyen tárolni. 
 
 
Persze a Google a barátom, így hamar rátaláltam a Shoxra, ami egy elég nagy motoroskiegészítő kereskedés, úgyhogy egy füst alatt letudtam mindent. Vettem egy belépő szintű, de azért már elfogadható bukósisakot 27 ezerért, 11 ezerért egy egész vastag láncot, és nyolcért egy kültéri ponyvát. Gyors fejszámolás után ott tartok, hogy a százezres motor 146 ezerbe került, de legalább nem halok meg amikor a piros lámpánál eldőlök, talán nem is lopják el, és nem is rohad szét.
 
 
Ja és még kötelezőt is kellett kötni rá, ez 3 800 egy évre, úgyhogy majd ennyivel kevesebb sört iszom meg nyáron… Három nap használat után több dologra is rájöttem: imádok motorozni, mert teljesen más hangulata van az utazásnak. Érzed az illatokat, a szelet, a napot, szóval jó móka. Viszont le kell fogynom, ugyanis a Kiscelli úton nem bírtam felmenni… Ennek ellenére sík terepen (igen, lezárt pályán) 71 km/h-át mértem GPS-el, ami elég jónak mondható, és ha a Szépvölgyi felől támadom a hegyet, akkor 40-el kényelmesen elérek a lakásig. Ja, és azonnal beiratkozom motoros jogsit csinálni, mert ha egy 50 köbcentis robogó ekkora élményt nyújt, milyen lehet egy 125 köbcentis?
 
 
Egyébként eddig egyszer tankoltam, egészen pontosan 1007 forintért, és 36 km után még majdnem teli a tank, egyelőre nem is taknyoltam el, és még elütni sem akartak, úgyhogy nagyon pozitív a mérleg. Hamarosan le fogom fényezni a motort, Ehhez Pista műhelyében kapok majd egy sarkot. Majd arról is írok pár sort, és természetesen a jogsi megszerzését is tudósítom majd, de most el kell indulnom, mert megint el fogok késni… Szerencsére már csak a pocsék időbeosztás miatt: a dugó mostantól nem létező fogalommá vált.