Theresa May történelmi vereséget szenvedett, amikor a brit alsóház nagy arányban szavazta le az EU-ból távozásról szóló tervezetet. Ez komoly problémát jelent, hiszen a briteknek így már csak két hónapjuk maradt, hogy kidolgozzanak valami értelmes megállapodást az Európai Unióval, vagy igen rendezetlen körülmények között távoznak. Ez utóbbi mondani sem kell, nagyon hátrányosan érintené azokat az angol cégeket, melyek az EU területéről szereznek be anyagokat, vagy éppen oda szállítanak.

Pontosan emiatt bukott ki nem kicsit Torsten Müller-Ötvös, a Rolls-Royce ügyvezető igazgatója is. A vezér elmondta, hogy sajnos súlyos fennakadásokra kell számítaniuk a jövőben, amíg nem sikerül teljsen kiépíteni egy új beszállítói hálózatot, illetve nem térnek át teljesen a légi úton történő beszállításra.

A probléma abból alakulhat ki, hogy a Rolls-Royce sosem tárolt még 24 óránál tovább alkatrészeket, hiszen az autóik exluzívan megrendelésre készülnek, így nem lehet előre bespájzolni a kütyükből probléma esetére.

"Tervezhetünk akármit, akkor sem tehetjük meg, hogy több hétre készletet halmozunk fel. Viszont a jelenlegi rendszerben elég egyetlen aprócska alkatrész, ami fennakad a vámon, és már le is állt a gyártás."- mondta a Rolls vezér.

Na de mekkora a Rolls sebezhetősége? Elég annyi hozzá, hogy az alkatrészek 8 százaléka készül csak angol földön, a többi 92 százalék az EU tagállamaiból érkezik hajón, illetve kamionon.

A várható nehézségek ellenére a Rolls-Royce továbbra is kitart az angol termelés mellett, nem került szóba, hogy esetleg Európába költöztetnék az üzemeket.