Az autós világban tanulmány szinten már évek óta létezik a digitális visszapillantó, ám utcai modellekben eddig sosem volt látható. Most a Lexus megtöri a jeget és Japánban ezzel a megoldással is kínálják az új ES modellt.

A technológia lényege, hogy a hagyományos visszapillantó helyett kamerákat helyeznek el a megszokott helyen, melynek képe az A oszlopra szerelt kijelzőn követhető figyelemmel. De miért is jó ez? Először is sokkal kisebb és vékonyabb így a visszapillantó, ezzel tovább javítva az autó légellenállási tényezőjét, illetve csökken a nagyobb sebességnél fellépő szélzaj is. A védett helyre, mélyen a kamera házba épített kamera mindezek mellett nem érzékeny az időjárásra, azaz nem áll meg rajta az eső és az ablakon lecsorgó vízcseppek sem fogják zavarni a környezetünk észlelését.

További előny, hogy így nem csak a szimpla képet láthatjuk, hanem például a rendszer ki tudja emelni számunkra a közeledő járműveket, illetve be tudja rajzolni mondjuk tolatáskor azt az ívet, melyen futni fog a járművünk. Szintén hasznos lehet éjszaka az éjjellátó üzemmód is.

Az új Lexus ES jövő hónapban érkezik meg a kereskedésekbe.