Nagyon úgy tűnik, hogy leáldozóban van a sportkocsik piacának. Legalábbis erre enged következtetni a Bentley döntése, melynek értelmében nem fejlesztenek több sportos modellt.

Adrian Hallmart, a márka ügyvezető igazgatója egy interjúban világított rá erre: "Azt még nem mondhatom el, hogy mire készülünk a jövőben, azt viszont igen, hogy mire nem. Nem készítünk több sportkocsit."

A vezérigazgató természetesen azonnal meg is magyarázta, hogy miért döntöttek így: " A sportkocsik piaca nagyon ingatag ezekben az időkben, nem ritka, hogy akár 60%-ot is zuhan a kereslet nagyon rövid időn belül. Persze, volt már ilyen időszak az autózás időszakában, csak most éppen nagyon nem akar magára találni a szegmens. Nézzük például Kínát. Rengeteg a 30-40 év közötti milliárdos, de alaposan megváltoztak a fogyasztói szokások az elmúlt években. Már nem teniszeznek annyit a tehetősek, nem golfoznak és nem vásárolnak sportkocsikat. Helyette SUV vagy limuzin áll az emberek garázsában."

A Bentley vezér azt viszont boldogan újságolta, hogy a törzsvásárlóik nagyon nyitottak az elektromos autózás felé, így ezzel számolniuk kell a jövőben. "A megkérdezettek jelentős százaléka találja vonzónak az elektromos autózást, de csak abban az esetben, ha nem kell lemondaniuk a luxusról és a méretről. Nem hagyhatjuk ezt figyelmen kívül a későbbiekben"