A Bugatti már anno a Veyron-ból is csinált egy ütősebb variánst Sport néven, így nyílt titok volt, hogy a Chironra is ez a sors vár. Most végre bemutatták a Genfi Autószalonon ezt is.

Először is meg kell jegyezni, hogy a Chiron Sport lóerőben nem tud többet, mint az "alap" változat, azaz ugyan azt az 1500 lóerős 8 literes négy darab turbóval megtámogatott W16-os egységet használja, mint eddig. Amiben viszont más, azt inkább finomhangolásnak szokták nevezni, mint átdolgozásnak.

Először is még több karbonszálas elemet használtak a gyáriak, így például többek között most már az ablaktörlő is ebből a könnyű, ám drága anyagból készül. A felnik is könnyebbek lettek valamennyivel. Ezekkel a megoldásokkal pontosan 18 kilót tudtak lefaragni az autó súlyából. Persze, nem sok, de a semminél azért több.

Felkeményítették a futóművet is és a lengéscsillapítók is sportosabb beállításokat kaptak, a kormányzást pedig úgy módosították, hogy könnyebben tekerhető legyen, de azért küldjön elég visszajelzést az útról is. Mindezek mellett még optimalizálták a differenciálmű beállításait is a gyáriak.

Első ránézésre nem tűnik drasztikusnak tehát a Chiron Sport tudása a sima Chironhoz képest, ám az új konfigurációval csaknem 5 másodpercet nyertek vele körönként a Nardo tesztpályán a gyáriak, a kanyarstabilitása pedig akár 200 kilométeres óránkénti sebesség mellett is parádés marad.

Pályázni tehát jó a Chiron Sport, de természetesen továbbra sem olcsó mulatság. Európában csaknem 3 millió eurót kell letenni az asztalra, ha vásárlásra adod a fejed.