A Volvo Svédországban megkezdte az első önvezető rendszerrel ellátott autók átadását. Szó sincs arról, hogy megelőzték a Teslát vagy bármelyik más ebbe az irányba fejlődő márkát, csupán egy négy évig tartó tesztprogram vette így kezdetét.

A Svéd márka 100 szerencsés családot választott ki arra a feladatra, hogy használják a mindennapokban az új rendszerrel ellátott autókat. Természetesen folyamatosan visszajelzést kell küldeniük a technológiáról, illetve tanácsokat várnak tőlük a gyáriak, hogy miként lehetne még tovább csiszolni a mostani megoldást.

Mindezek mellett biztonsági kritériumokat is állított a Volvo, aminek az áthágása a programból azonnali kizárást jelenti. Ilyen például, hogy az önvezető funkció ellenére, a sofőrnek folyamatosan a kormányon kell tartania a kezét, hogy minél hamarabb be tudjon avatkozni hiba esetén.

A szóban forgó járművek egyelőre a kettes szintű önvezetési funkciót tudják, de a későbbiekben folyamatosan fejlesztik ezeket, míg el nem érik a 2021-re kitűzött 4-es szintet. Ha minden jól megy, ekkor már szalonban is megvásárolhatóak lesznek a maguktól is közlekedő járgányok.