Hatalmas botrány elé néz a Ford, miután bebizonyosodott hogy az új Focus RS-ek motorja erősen gyári hibás. Sorra adják meg magukat a keveset futott példányok, miután a hengerfejtömítést a motor kifújja pár ezer kilométer után. A probléma első jele a kipufogóból áradó fehér füst, majd ha tovább közlekednek a járgánnyal a szerencsétlen tulajdonosok, hamar komplett motorcsere lesz az akció vége.

Jelen pillanatban a Ford tanácstalan az üggyel kapcsolatban. Természetesen garanciálisan cserélnek hengerfej tömítést, de valljuk be, ez annyit ér, mint a felénk repülő lövedék ellen a jóhiszemű integetés, hiszen pár hónap múlva megint mehetsz majd cserére. Tehát ne feledd, ha fagyálló szagot érzel, spuri van a legközelebbi szervizbe, mert bármikor besülhet a motor alattad.

Kellemetlen tény, hogy köztudottan a Focus RS differenciálművével is bajok vannak, ennek a megoldásán is dolgoznak már a gyáriak. Lassan ott tartunk, hogy kifizetődőbb lenne visszavásárolni az eladott példányokat a javítgatás és az új fejlesztések helyett. 

A probléma az ugyan ezzel a blokkal, de kevesebb teljesítménnyel kapható Mustangokat jelenlegi információnk szerint még nem érinti.