A Honda komolyan veszi az elektromos jövőt. Ennek értelmében nem elég nekik, hogy a jelenlegi helyzetet tartják fenn, hanem a problémamegoldáson is erőteljesen dolgoznak. A legújabb bejelentésük például a villanyos autózás legnagyobb problémáját, a hosszú töltési időt oldaná meg.

A japánok ugyanis olyan nagy teljesítményű akkumulátorok fejlesztésébe kezdtek, amiket akár 15 perc alatt is fel lehet tölteni. Persze, ehhez szükség van 350kW-os töltőkre is, de szerencsére a jelenlegi tervek szerint három év múlva Európa szerte megsokszorozzák az ilyen gyorstöltők számát.

Az új technológiával készülő Hondák nagyjából 200 és 300 kilométer közötti hatótávval érkeznek majd. Persze, ez nem olyan kiemelkedő teljesítmény, de ha tényleg kellő mennyiségű 350-es töltő kerül ki az utakra, akkor elég lesz egy kávészünetnyi megállás a teljes hatótáv visszanyerésére.