A Suzuki nagyon jól indított az új Swift kapcsán. Az emberek és az újságírók egyaránt imádják még úgy is, hogy már nem Magyarországon készül. Sőt, a japán minőség nagyon kellett a modellnek, hogy visszaszerezze régi előkelő pozícióját a piacon.

Az erőteljes rajt után nem szabad leülni és várni, tudják ezt jól a Suzukinál is. A Frankfurti Autószalon pedig a legjobb alkalom arra, hogy megkoronázzák a jelenlegi Swift kínálatot, azaz lerántsák a leplet a Sport változatról.

Már kívülről látszik a turpisság, azaz új lökhárítókat, légbeömlőt és hátsó diffúzort kapott a Sport, míg belülről a félkagyló ülések és a hangsúlyos panelek lehetnek árulkodóak.

Persze nem ettől lesz sportos egy autó, hanem attól, ahogy viselkedik. Az új HEARTECT platformnak köszönhetően sikerült lefaragni az autó súlyából, most már az egy tonnát sem éri el a menetkész tömeg. Ennek ismeretében az 1,4 literes BOOSTERJET benzinmotor 138 lóereje és 230 Nm nyomatéka bőven elegendő arra, hogy agilisan mozgassa a kis japánt, az alapmodellhez képest tovább hangolt futóműnek köszönhetően pedig a kanyarvadászat is élményszámba megy vele.

Persze, a nagy lendület nagyobb kockázattal jár, így alaposan telepakolták biztonsági megoldásokkal is a Swift gyári tuningos kivitelét. Ilyen például a két érzékelővel megtámogatott automatikusan fékező balesetmegelőző rendszer, vagy a radaros fékrásegítő.