A Renault a márciusi Genfi Autószalonon mutatta be azt a tanulmányt, mely lényegében a sportautók világába röpítette a kis elektromos Zoe-t. A Zoe e-sport concept névre keresztelt őrület akkor 460 elektromos lóerőt és igazi versenyautós érzést ígért a kíváncsiskodóknak. De lesz ebből valami? Vagy a polgárpukkasztó tanulmány csak azért született meg, hogy az alap változatot népszerűsítse?

Patrice Ratti, a Renault Sport részleg igazgatója egy interjúban árulta el, hogy tényleg készülget a Zoe RS. Igaz, még csak a munka elején járnak, sok megoldásra váró feladatuk van még a projekt kapcsán. Mindezek mellett az elektromos autózás terén ma már jóval előrébb tart a gyártó, mint két éve, amikor elindították a kis elektromos francia tervezését és kialakítását. A technikai feltételek tehát adottak, már csak a nagyobb akkumulátorokból eredő súlytöbbletet kell megoldani ahhoz, hogy zöld utat kapjon a sportkocsikat megszégyenítő kis elektromos Renault.

" Egy RS modellnek jól irányíthatónak és agilisnak kell lennie, jelen pillanatban pedig pont ezen a téren csiszolgatjuk az autót. Ekkora teljesítményhez nagy akkumulátorok kellenek, amik jelentős súlytöbbletet jelentenek a kis Zoe-nak, ami persze az irányíthatóságot befolyásolja negatívan. De rajta vagyunk az ügyön és hiszem, hogy hamar megoldást találunk a problémára"-mondta az Autocar magazin kérdésére válaszolva Patrice Ratti.