Megannyi gyártó utalt már arra, hogy pár éven belül az elektromos autók uralják majd a piacot, így elkerülhetetlen az ilyen modellek beépítése a palettába. A Volvo is komolyan gondolja ezt az irányvonalat, legalábbis ezt támasztja alá a legutóbbi bejelentésük, ami szerint 2019-ben már minden egyes kiadott modellnek lesz tisztán elektromos variánsa is.

Hakan Samuelsson, a cég vezérigazgatója elmondta, hogy esetükben nem csak arról van szó, hogy a folyamatosan szigorodó környezetvédelmi normáknak lassan csak így lehet megfelelni, hanem a Volvo vásárlók tényleg követelik maguknak az elektromos autózás lehetőségét. "A vásárlóink igénye a villannyal hajtott autók felé rohamosan nő, nekünk pedig a legfontosabb, hogy minden igényt ki tudjunk elégíteni. Két év múlva már nem csak egyszerűen elektromos autót vásárolhatnak nálunk, hanem azt is eldöntheti mindenki, hogy melyik modellt szeretné magának tudni ilyen formában"- támasztotta alá a döntést a vezér.

Természetesen az elektromos hajtáslánc mellett más alternatívát is meghagynak azoknak, akik nem látják még élhetőnek ezt a fajta közlekedési formát, így lesznek benzines és dízel hibridek is a palettán.