Los Angelesbe a Volvo nem egy új autó tanulmánnyal, hanem egy autó belsővel érkezett. Gondolhatnánk, hogy ebben nincs semmi érdekes, csak hogy a Concept 26 névre keresztelt projekt már most megmutatja, hogy miként ütheti el az időt a jövő feladat nélkül maradt sofőrje.

Mert ugyebár nemsokára már magukat vezetik az autók, a sofőr pedig halálra fogja unni magát. A Volvo ezen úgy változtatna, hogy háromféle programot készítene az ülés és a műszerfal számára. A Drive magától értetődően a hagyományos vezetős megoldás, de a Relax és a Create már nem annyira megszokott az autózás világában. Az előbbi esetén a pihenés kerül előtérbe, az ülés kényelmi pozícióba kerül, a kormány eltávolodik tőlünk, az anyósülés előtti műszerfal pedig magából "kifordulva" egy óriási képernyőt varázsol elő. Ezen TV-t nézhetünk, vagy csak simán a zenelejátszót irányíthatjuk. A Create funkció már érdekesebb, ekkor ugyanis a már említett kijelző egy amolyan munkaállomásként funkcionál, az ülés pedig úgy állítja be magát, hogy akár dolgozni, vagy internetezni is képesek legyünk. Komolyan mondom zseniális!

Végül beszéljünk arról, hogy miért pont a Concept 26 elnevezést kapta ez a nagyszerű technika. A svéd szakemberek felmérése alapján átlagosan 26 perc kell ahhoz, hogy otthonról elérjünk a munkahelyünkre, így minimum ennyi időn keresztül kell az "unatkozók" figyelmét lekötni.