Teljesen szürreális, amit az Audi művelt ezzel az utcai RS7-el. Saját fejlesztésű önvezető rendszerüket telepítették a kocsiba, amit egyenesen a Hockenheimring aszfaltjára eresztettek. Megtett egy teljes kört úgy, hogy senki nem ült benne, ráadásul elég nagy tempóval látszólag biztonságosan. Állítólag GPS helymeghatározóval és 3D kamerákkal figyelte az utat maga előtt, persze simán lehet, hogy beprogramozták neki a pályát, vagy csak valakit betömtek a csomagtartóba és onnan irányította.

Viccen kívül az Audi azt ígéri, teljesen kifejlesztik a rendszert, mire az új A8 elkészül. Ez lesz a legelső önmagát vezető autójuk, amely minden akadályt tud majd kezelni, és biztonságosan fog vezetni helyettünk. Ha minden jól megy, 2016 végén bemutathatják az új A8-at, és a következő évben már piacra is dobják.