keresés eredménye

rendőrség

videók

Egy gyerek kergetőzött a rendőrökkel Amerikában

A 10 éves kisfiú az édesanyja barátjának a kocsiját kötötte el. Lebukott, a család ráhívta a rendőrséget, akik csak hosszú és bonyolult üldözés után tudták megállítani.

cimkék: rendőrség / üldözés / amerika

Josh Cartu és a rendőrök esete

Josh Cartu is tiszteletét tette az idei Gumball 3000 budapesti állomásán. Nem csak megjelent, hanem a LaFerrari Apertájával egy rögtönzött bemutatót tartott a nézelődőknek. Ezt már a rendőrök sem nézték jó szemmel.

cimkék: Josh Cartu / rendőrség / Ferrari

A női táska, mint fegyver

A férfiak szemében a női táska maga a megtestesült csoda. Bármit elnyel és a felhasználási módja olyan sokrétű, hogy az már-már zavarba ejtő. Fegyverként is alkalmazható, például le lehet szedni vele a rendőrség elől menekülő motorosokat.

cimkék: rendőrség / motoros / táska

Az amerikai rendőrök nem viccelnek

Amerikában egy kisbuszost igazoltattak a rendőrök, ám az egyszer csak menekülésbe kezdett. Az egyenruhások nem óvatoskodtak, felborították a járgányt, majd a törött szélvédőn rántották ki a bűnözőt.

cimkék: rendőrség / üldözés / letartóztatás

Lasszóval támad az amerikai rendőrség

A nagy sebességű üldözéseknél mindig óriási problémát jelent a gyanúsított megállítása. Persze, ki lehet lökni, de miért kockáztatna a rendőrség, ha lasszót is alkalmazhatnak?

cimkék: rendőrség / üldözés / lasszó

Autós üldözés humoros csattanóval

Oroszországban még az autós üldözések sem olyanok, mint máshol. Most azt láthatjuk, ahogy a menekülő kilök egy rendőrautót, de ugyan ezzel a lendülettel magát is alaposan elintézi.

cimkék: baleset / orosz közlekedés / rendőrség

Beleszólt a rendőr az Audi R8 és a Challenger játékába

Németországban egy Audi R8 és egy Dodge Challenger Hellcat tulaj kezdett élményautózásba. A járókelők mellett azonban a rendőrök figyelmét is magukra vonták ezzel.

cimkék: rendőrség / R8

Kigyulladt az elektromos rendőrségi BMW

Az olasz rendőrség egy igen kellemetlen szituációban találta magát a minap, amikor egyszer csak füstölni, majd égni kezdett az elektromos BMW i3 rendőrautójuk.

cimkék: BMW / rendőrség / i3

A világ leglazább rendőrei

Németországban egy motoros megpróbált meglépni a rendőrök elől, de nem ment neki. Ez után olyan alázást kapott az egyenruhásoktól, amit egyhamar nem fog elfelejteni.

cimkék: rendőrség / humor

Menekülés show elemekkel

Amerikában nem ritkák a rendőrség elől menekülős videók. Ilyen stílusosan azonban még egy bűnöző sem került a kamerák és a rendőrök kereszttüzébe.

cimkék: rendőrség / üldözés / amerika

Rendőrautóval lépett volna meg

Hihetetlen, hogy az elkeseredett helyzetben lévő bűnözők mit meg nem próbálnak. Ez az amerikai nő például a letartóztatása pillanatában egy rendőrautóval fogta volna menekülőre a dolgot.

cimkék: rendőrség / amerikai közlekedés / letartóztatás

Autós üldözés golyózáporral

A Camaro sofőrje ámokfutásba kezdett, ráadásul rá is lőtt a rendőrökre. Innentől kezdve nem kíméltek semmit a zsaruk, halálos erővel léptek fel ellene.

cimkék: rendőrség / üldözés / Camaro

Valami készül az arab rendőröknél

Adott egy Lamborghini Aventador, mely okádja magából a lángokat. Eddig semmi különleges. Na de ott áll a rendőrségi Lykan Hypersport is. Így már érdekesebb a sztori.

cimkék: rendőrség / Lamborghini / Lykan Hypersport

Nincs menekvés Rendőrségi üldözés megadással.

A rendőrség Kanadában sem viccel, ha autós üldözésről van szó. A Lexus vezetőjének esélye sem volt, így inkább a békésebb megoldást választotta.

cimkék: rendőrség / Lexus / üldözés

Extrém ciki motoros beégés

Ha már azt tervezzük, hogy lerázunk egy rendőrt, nem árt előtte megbizonyosodni az üzemanyag mennyi-ségéről, mert könnyen csalhatunk mosolyt a minket üldöző jard arcára a szerencsétlenkedésünkkel.

cimkék: rendőrség

Kormányzati konvoj Ukrajnában

Padlógázzal a szembe sávban. Vajon ilyenkor mi a rendőrségi koncepció? 

cimkék: rendőrség
Hírek

Vissza akart menni a börtönbe, teljesült a vágya

Egy amerikai férfi pár napja egy bírósági épület előtt kezdett el forogni a kocsijával, majd a szökőkútba csapódott. Célja volt a manőverrel, ráadásul sikerült is elérnie azt.

cimkék: rendőrség / amerika

Részeg embert vittek a csomagtartó tetején

Amerikában egy idős házaspár került kellemetlen helyzetbe, amikor egy erősen ittas férfi ágynak nevezte ki a kocsijuk csomagtartóját. Nem vették észre, így elindultak vele hazafelé.

cimkék: rendőrség / amerika / ittas / potyautas

Ferrarival feszítenek mostantól az olasz rendőrök

A milánói rendőrség új autója nem éppen mindennapi darab, ráadásul a története sem egyszerű. Egy olyan Ferrarit helyeztek szolgálatba, amit a maffiától foglaltak le.

cimkék: rendőrség / Ferrari / Olaszország

A szélre kente a gyorshajtást

Ausztráliában a rendőrök a megengedett sebesség túllépése miatt 200 ausztrál dollárra büntettek egy autóst. A sofőr fellebbezett, az indok eszméletlenül egyedi.

cimkék: rendőrség / gyorshajtás / ausztrál

Letartóztatták, mert kávézás után vezetett

Egy kaliforniai férfit állított elő a minap a rendőrség, miután szerintük kábítószer hatása alatt vezetett. Azóta kiderült, hogy csak sok kávét ivott, ám a vádat még mindig nem ejtették.

cimkék: rendőrség / amerika / kávé

Tesla helyett BMW i3 az amerikai rendőröknek

Nemrégiben elektromos autó beszerzésre írt ki ki a Los Angeles-i rendőrség pályázatot. A Tesla Model S és a BMW i3 között kellett dönteniük. Nyertek az anyagi szempontok.

cimkék: rendőrség / elektromos autó

Eljárás indult a megvadult Buggy sofőr ellen

Az egész internet tátott szájjal nézte végig azt a videót, melyben egy VW Buggy gyakorlatilag feldúlja San Diego utcáit. A következmények még csak most kezdenek kibontakozni.

cimkék: rendőrség / Buggy / büntetés

London: Betelt a pohár, büntetünk!

Bekeményítettek az angol hatóságok az önfeledten parádézó luxusautósok ellen. Mostantól kő kemény pénzbírság jár például a gumifüstölésért is.

: rendőrség / szupersportkocsi

Balesetet okozott, az autója buktatta le

Ha az ember balesetet okoz, akkor az a minimum, hogy a helyszínen megvárja a rendőröket. Egy amerikai nő nem így tett, az autója viszont lebuktatta őt.

cimkék: baleset / rendőrség / amerika

Csomagtartóban szállította a gyereket

Sokan nem tudják, de a Tesla csomagterében lehet legálisan gyermeket szállítani. Persze csak akkor, ha megrendeljük az ehhez kialakított plusz üléseket. Azért óvatosan ezzel.

cimkék: rendőrség / gyerekülés

Hazudott a rendőröknek, eljárás indult ellene

Egy amerikai nő kocsiját ellopták a napokban. Gondolta, hogy egy kicsit megsürgeti a nyomozást, és azt hazudta, hogy a gyermeke is az autóban volt. Természetesen lebukott.

cimkék: rendőrség / amerika / lopott autó

Quadskin járnak a San Franciscó-i zsaruk

Rendőrök alá tolni különleges járműveket újabban hasonló reklámértéket jelent, mintha egy mozifilmben szerepeltetnék az újdonságot. Most kétéltűeket kapott a hatóság.

cimkék: rendőrség / quadski

Rendőr zúzta le a Ferrarit

Elég durván elbánt a rendőrség ezzel a Ferrari 458-cal. Azt azért tudni érdemes, hogy nem volt ártatlan az olasz sportkocsi vezetője, egy üldözéses jelenet ért ilyen csúnya véget.

cimkék: balesetek / rendőrség / Ferrari

Ennél feljebb nincs

Újabb különlegességgel bővült az arab rendőrség autóflottája. Ezúttal egy 3,5 millió dolláros Lykan Hypersport került a zsaruk kezébe.

cimkék: rendőrség / Lykan Hypersport

Kabint emelgetnek a franciák

Egy helyi gyártó alkotta meg ezt a furcsaságot, főleg rendőrségi felhasználásra. Tisztán elektromos a hajtása, a kabint pedig három méter magasra képes emelni.

cimkék: rendőrség / francia autó / furcsaság / SAS Iris

Beépülve Amerikában

Amerikában a rendőrök jelöletlen sportkocsikkal lepik meg az illegális versenyzőket. Nincs menekvés, nem bízhatsz már senkiben. Tiszta Need for Speed!

cimkék: Chevrolet / Chevrolet Corvette / rendőrség / akció / amerikai autó / sportautó

Tanulmányként rombol a 7-es BMW

Még be sem mutatták hivatalosan, máris közúti balesetet okozott az új generációs 7-es BMW. Az eset pikantériája még az is, hogy pont egy rendőrautót sikerült telibe kapni vele.

cimkék: baleset / BMW / rendőrség / német autó / Mercedes / prototípus

Motorost üldöztek a plázán keresztül

Akárcsak egy filmben, a motoros áthajt a városon, először egy kis autópályázás, majd belváros, végül egy pláza, ahol általában elkapják. Na, őt nem kapták el, de elvegyülnie sem sikerült.

cimkék: motor / rendőrség

Erre jók a dubaji rendőrautók

Épp a napokban bővült egy újabb sportkocsival a dubaji rendőrflotta, pedig sokat nem használják őket. Akkor minek? Most megmutatták, miért vannak: hogy látványos videót forgassanak velük!

cimkék: Ferrari / Lamborghini / mercedes-benz / rendőrség

Újabb csúcs rendőrautó Dubajban

Dubaj járműparkja már alapból sem egyszerű, persze a hatóság sem lóghat ki a sorból. A legtöbb szuperautót beszerezték már a flottába, most egy újabb sportkocsival bővült a gyűjtemény.

cimkék: rendőrség / Lexus / japán autó

Bünti jár a Ferraris szörfözésért

Egy napja láthattátok nálunk azt a videót, melyen egy sárga Ferrari F50 húz maga mögött egy wakeboardos srácot. Jó buli volt, de a közúti száguldozásért büntetés jár.

cimkék: sportautó / rendőrség / Ferrari / olasz autó / szörf

Golfkocsit a német rendőröknek!

Nehéz megindokolni, miért kell a rendőrségnek pont egy villanyautó, bár kétségtelen, hogy speciális feladatokra tökéletes lesz. Csak addig legyen idejük feltölteni.

cimkék: rendőrautó / Volkswagen Golf / elektromos autó / német autó / Volkswagen / rendőrség

Elfogóautóként vetik be a Megane RS-t

Az autógyárak ahol tehetik, támogatják a helyi erőket néhány extra kocsival. Most a spanyol rendőrség kapott két, helyben gyártott csúcs Megane-t, az ígéretek szerint nem csak mutatóba.

cimkék: francia autó / Renault Megane / sportautó / Renault / rendőrség / megane

A világ leggyorsabb rendőrségi flottája

A rengeteg interneten keringő fotó után Dubai rendőrsége megmutatta a teljes szupersportkocsi flottáját, és azt is, hol tárolják őket. Már a kapitányság is úgy néz ki, mint egy hotel.

cimkék: Lamborghini / rendőrség / Ferrari / Aston Martin / McLaren

Élményautó brit rendőr színekben

Az Ariel manufaktúra lepte meg a brit rendőröket egy Atommal, melyet a rendőrség színeire fóliáztak, került rá fényhíd is. Ha tényleg bevetnék, mindenkit elkapnának vele.

cimkék: rendőrség

Új Lambót nyúzhatnak az olasz zsaruk A Huracán is állományba került

Már megint szupersportkocsiba ülhetnek az olasz rendőrök, eddig kétszer kaptak egy-egy Gallardót, most egy új Huracánra húztak kék-fehér egyenruhát a Lamborghininél.

cimkék: Lamborghini / rendőrség

A világ legdurvább rendőrautója Dubaj új szerzeménye

Már megszokhattuk, hogy Dubajban semmi nem úgy van, ahogy a világon máshol, itt mindenkinek különcködnie kell. A helyiek óriási kedvvel gyűjtik a szuperautókat, a rendőrség sem akar lemaradni.

cimkék: rendőrautó / rendőrség
címke felhőMagnus Walkeramerikai humorSuzuki Swiftelszabadultmini cooperMomkhanaVolkswagen JettatúlkeresletMercedes EVO 2autópiacForma-1 Spanyol NagydíjmárkaSAS Iriskoppintáskit carLMP-1Kefo MotorsportingaFiat 124 SpiderBMWTim GáborPuskádi JánoszúzásLada KalinaDRIVE PILOTXJMaláj NagydíjKlausz KristófBulldogReal MadridPorsche 911 GT3Chevrolett CorvetteGhibliJaguar X-Typerenault talismancitroen cxBarcelonaköltözésjubileumlimbóliepája-ralialkalmazásintelligenstérképBentaygaBMW I8FerrariMazda3Mini Pacemanrobbantásfelnigépi mosólamborghini gallardoPutyinNissan SilviaBentley FalconBoston reptéroperatőrOpel Zafira TourerWillys. modernford c-maxWRXwccherokeeBMW 8Maserati 3500GThősLPturángyőri Audi-gyárTerraPorsche PanameraSmart ForFourMehdi BennaniGeneral LeesprayDC ShoestörvényhuligánokiCarkrátertáblaDodge RAMSochinévizomautóBrazil Nagydíjoroszország275ukrajnaRali VBkátrányskoda fabia s2000LandwinddrónhegyQatartrükközésT1rondaBonnevilleshowRed BullW213DurangoE30esőrevansösszehasonlítósorompóCrossland XomláskilökésAdria CenniEliaTata NanoKomárombuszM8folyókötélhúzásAero 8Oliver BlumebruderMadár34 órás versenygreenlineLevanteSkodatávirányítósR8 SpiderEasytroncihóemberGoProvezetésBMW 3 GTNissan MaximajelzésHeritageDucatoX6MszelfiszétveriRX-9Rally CupRali du ValaisSportsDetroiti Autószalonillegális versenyszabadidő-autóNascaraudi q3TOP10átverésOpel CascadaUsain BoltFestival of SpeedNestor GirolamikarbonautosNissan Micrajeges útszilvszter ralitoyota versocrossoverHyundai i30Hill Climbrajtcsomagszállításmozienzo ferrarihalálesetOpel InsigniavilágrekordTechartCaterhampisztolycobra 11tolásmobillimitáltszenzorFord F-150szondamotorpalettaSVford galaxyVenom F5JensenpremierreakciógázrobbanásGenfmercedes-benz c-osztályMaserati QuatroporteMaserativersenysportigazságszolgáltatásAlex ZanardiPorscheDraghangvezérlés760LidaewooFord Racingtéli közlekedéskézifékelakadHillclimbfelvásárlásHumveetámadásNissan Sentrachrysler 200Lettországfrankfurti autószalonChelseakazahámokfutóutcarendezvényLe Mansautó eladásE63 StávolságBen Affleckbritish greenRali OBDannyBuickYouabian PumaHondaBJ BaldwinreflekszBrazíliasuzuki balenohalálos irambanNovitectrezorPolestar4MATICkazárszörftűzoltóWSRszarvasHadik AndráscrashAlain MenuimpalafelakadjógavandalizmusSiennalánykéréslada samaraRange Rovervégső állomásRollsdefektpalettavolkswagen beetle2WDrollerijesztgetésDél-AfrikamotorosSaabsunyiMcLarenQoros GQ3gyerek autótilosban parkolásmesefigurákelszabadult járműHonda PreludesvédMercedes-Benz SLStélS600Infiniti M30dtruckAlpinebiztosításnyári gumiRosbergAcura NSXsütijótékonykodásRadicalAudi Q2Dánia46első vásárlógyorsaságilökésTDIForza MotorsportKoreai NagydíjmanőverszörnyetegkormányNAAFbajnokságszemétszedésBarum-raliJannarellyajtólegórobogóRally du VAR 2012környezetbarátKTM X-BowDCkorlátozásautósüldözéselaludtHonda 2&4NeonfestékközlekedésKatarjótétközelFormulaszoknyaorrszarvúgesztusPontiacidőmérő edzésChevyRomániaUltragurulGeelybringásbüntetésMonacói NagydíjJeepáremelésGiuliaMotegiX-Trailelnöki ügyhonda integraToyota PicnicFordCitroen DS3WRCausztrálWill StevensNissan GT-RMiatakétkerékcentenáriumfestésFerrari 599 GTBjégautóprojektorlancia deltabadassGuerlainszedánAston Martin Rapide ShibridautóMinyonvezeték nélküli töltésNissan Skyline R34amerikai rendőrségromán autóQ5Garázs TVlefulladmeganeWatkins Glengázüzemű autó488Mercedes Maybach.Lance Strollgarazs.tvGódor Barnanői sofőrF150BMW 1602KodiaqSamsungyoungtimertrolibuszToyota CorollaR5Honda JazzDisneyAfrikaSubaruEsteban Gutierrezskoda 120Janner rallyCorvetteforHummerERCLummaMaserati QuattroporteködMonte Carlo rallyeladó autóArany KormánykerékszemmozgásMaserati GranTurismoFiatBudapestOpel AntaratalálmányszörnyBryan buffierB11s60törésrinocéroszMad MaxSemaüldözésgyilkossági kísérletlexus rcMercedes jövőjárdaToyotaStepwayFormula StudentQVévfordulóautóútijedtségbörtönMaserati LevanteTigrisHong Kongpeugeot 208 gtititankihajtóalagútTransformerskivetítőOpel AmperafrontálNissan rekordgyászhírVilnerChryslerjelmezNoodlesikerkisteherautóbukásExtremeInterlagosSzilveszter rallyI8C8i3 REXbénázáselgurulkínai közlekedésChevrolet CamarolistaborulásAudi TT CupÉv Autója 2017potyautasF430LodgyBrilliancegyakorlatelsővodkaF40Ford MustangfelfutóSennaidiótaSTRhys Millen3D nyomatásorigamirakományGinsorsvadnyugatelakadáselőzéstraktorA96x6Skoda OctaviakávéVolkswagen Up!zebraKonaWintercontactS65temetkezésnissan nv200gumiégetésautó lopáscustom carMcarenDodge ChallengerCX-5MarvelmurvaerőszakGLEschumacherBMW 1elképesztőhibavírusgolfautóbénaugratásMonsterMike TroutUPSDél-KoreaSuzukibestsellerelektromos autóMatteo MalucelliFicza FerencAudi Prologue Avantördögszekérporsche macanévnyitó24hAnniversaryjelzőoszlopJames Maykilencsebességes automta váltóKuala LumpurkombiErwin Wurmlövöldözésford thunderbirdPepsi MaxCorvette Z06furcsa járműVida JaniSnowkhanatankvillámlásHiluxkukásautóbejelentéssztoriberagadKevin MagnussensziklapermetezésISISWorld Series by RenaultelszállításMarius AasentilalomnapenergiaversenypályaFormula 3ISRali EBdonutlízingCadillac ATSbaja 500kizárástetőForma-EbatmobilebátorjachtépítkezésCintraatkinsontesla model xtotálkárféktesztategoZengő MotorsportautópályaKanadai NagydíjszenzációBugatti Veyron SSMitsubishi G4olasz autóbmw maasaicaKen BlockArteonlángszórószórásangol közlekedésstreet raceCadillaczeneKovács TamásSebatien Loebfisker karmautcai autóCitroen DS5GT 4armageddonAudi R8tűzoltóságLamborghini Murcielagokötekedéslimitált szériamotorháztetőbolygódugattyús motorApolloGMC SierrainstinctIndy 500ExclusivePanamera Sport Turismocars and coffefegyvermegsemmisítéstéli gumiRobert Kubica458Brit Nagydíjkereslet csökkenéspieter tsienbaseballland rover discoverylakókocsiRoberto MerhiConnectedDriverobotizált váltóopel karlClarionmólóBMW M4 GTSbeszakadt burkolatszelektív hulladékbaleset tengelyVolkswagen TouaregShelby GT350RColin McRae3d nyomtatóe-tronjason stathamTokiói AutószalonEF7fejlesztéstargoncaprémiumautóstábvillanyautótechnológiakalapácsGiulia QV3DkólaGázosításSteve JobsAbu Dhabi Nagydíjemissziós botrányNémet túraautó bajnoksághangutánzóP100Dpickuplisztveterán autórendőrségquadkigyulladtvásárlásSRT ViperZ5cseheladakhosszútávú autóversenyjátékautóChevrolet CorvetteszimulálásMcFlyMicraMichelinNissan 370zakciórongálásM4 GTSscooterPosrcheOlaszországjwrclelepleződésKia SoulbővítésNasser Al-Attiyahautomata váltóEgerLykanTSIYpres-raliJohn CenaHonda CivicigazoltatáskedvezménySaab 9-3David BrownBentley Continental Flying SpurfóbiaLiberty WalkmarketingMarco WittmankezdőMazdaVolkswagenfarmerdugóG63 AMGtestVivaroAudi A8 L SecurityFCAFiat Tipogunring-txipiros lámpaKugaRallyecsúszós útkonvojSuzuki VitaraSilverstoneTiguandöntőRallyHappyHonda Civic Type-RRat RodversenygumiBMW 6-os sorozatGLBAudi SQ7nissan leaftrailerMercedes CLAkerékvideóOpel AstraA4AMG GT RőzDefendermeglepetésháborúHarley-DavidsonHyundai ix20béreltmázlistaMonacovadászatarab közlekedéshídmentésBMW 5-ös sorozatMr.BeansportszerűtlenkézikönyvMP4-12CparkolástáskaBuick RivieraFord Kugasofőrös autóRenault8-asVolkswagen GolfmutatványJänner-raliRed Bull RacingRowan AtkinsonAlfa RomeoMarioTom ChiltonTaco BellOpel CorsaSata-raliversenybmw m5flame warPokemon Goönvezető rendszerBac MonorageAlpina B3Mercedes SLSMuscle CarTimo GlockszékfékrugóWankel motorSuperfastIsuzufelvonulásEurópa BajnokságfelahegyreszélvédőmosóMercedes A-osztálybicikliútMazda CX-5csúnyaGoodwood Festival of SpeedInfinitix7trutyirányitásGMC YukonmenekülésGrand DusterCompassvéletlenford kagalambJohn Cooper WorksgarázsajtóAventadorNissan IDxbillencsHonda CR-VrajzfilmdragsterNew JerseyJaguar XFR720SMercedesPakisztánDwayne Johnsonbiztonsági rendszertüntetéshomokviharbmw 507eldurranLamborghinilövegcrash testspeedzoneTwingopénzszállítóágyRafael NadalszámozásCrosslandpeugeot 205 gtigyorsulási versenyVenomRolls-RoyceKoncz GáborAlfa 4CdagadtrönkszállítóClimbkhanaautós jövőOlivier PanisFIA GT3gyorsításAston Martin DB9monte carlo raliforró vízKTMkipufogóATSSpongya BobamazonMercedes-Benz A-osztályszakadékamerikai autógyújtogatóbicilisXC60IndyCarkardiológiaCadillac CTSeladásChevroletVenezuelaviccCardokadásmercedes-benz econicgyalogPro Ceedde tomaso panterabemutatóToyota RAV4Magyar NagydíjhalálShelbybalesetekMelbourneMarbellaterelésJon OlssonAudi A2Mercedes GLESabine SchmitzHyundaihanninenJumpyelőjegyzésVályiSinsheimstopFrankfurtSeattrident iceniA120részedV12gázForza 7retro918 SpyderszerencseRapidEChallengeSkoda múzeumFerrari FXXKertész Krisztiánközterület-fenntartáskanadaroadsterLand Rovergyorsulásszembe sávForma-4oroszAriel Atomegyterű autókarma44megtaláltkonzolROALSpa FrancorchampsérintőkijelzőKia CeedkupéLamborghini HuracanAMGTata ZicaTobias Moersrendvédelmi erőkmandzsettagombbalhéAthénRange Rover SportbessenyeyGTAhernyótalpszállításárokselfieKínai NagydíjreflexSuzuki Authentics5008vakvezető kutyavárosGyulay Zsoltmázlivolkswagen eco upbunkerluxus buszlángokmagyarAudi RS6dízel botrányAcropolis-raliPorsche 911 Rcserbenhagyástörök közelkedéslányMercedes SLS AMGcsaládi autóautóbemutatóáldás24 órás versenyherbieSCCkatonahullámPortugáliaSergiosafaripolitikaátépítésSmartnémet sportkocsiRenault ClioWRC3TerrakhanaLamborghini AventadorDevel SixteenZR1A-osztályZFkereskedőMazda MiataterepjáróegykerekezéssólyomüvegkárGT4epilepsziaÍrországautótemetőCoca-Colatávirányítós indítóElon MuskkilökvillamosVolvo reklánmsárga zászlóGMCSuper Sporthyundai i20Mercedes-Benz E-osztályvolkswagen jettacaddyPharrel WilliamsspanyolbalszerencseMarine EditionI-PacefaildynopáncélosChicheritBMW 503Suzukai3Opel GTPaul di RestaGuardproblémaBethelDakarM550dOpelRapidVolvo S90CiprusszabálytalankodásSixtF50Stoffel VandoorneautópályamatricaErzsébet királynőGumpertSuperleggeraBMW X5BelgiumtulajdonosATS-VFord FiestaJean AlesijégesőKimi RaikkonenSSOlssonleállásFord MondeofavágásToyota GT86homokFiestaEurosol-Honda Civic Type-Rbmw x1önvezetőénekVettearab autóchris Meekeautókiállítástúraautó világbajnokságDacia Dokker45Volvo modellFootkhanaBMW 4-es sorozatdízelautóDaniel Ricciardo30 évXCorsica-ralibűncselekménySvéd raliMarchionnaVectraLada NivabolondrakétaFerrari 599 GTOVolvo C30Kiahókotrósavforma-1Chuck NorrisélményautózáshangfalUberájulásLS 500heletkromos autóolajrágcsálószabálysértésautó rongálásanimációsMotkányRenault Clio TrophyporcherönkmodellfrissítésVitozsenialitásOpel MagyarországDavid CoulthardManorkamionsofőrplázaModel 3navigátorMichelisz NorbertChicagoBútor RobibunyóRenault TrafficRufbunkóillegálátadáscsajoklábbal vezetMcLaren MP4-12CVFTScitroen c-xrkátyúalvázgőzinternetJakus TamásModel SbrutálfilmszállítmánybikaDTMbringaAutopilotQ60szerelőbontáshajójapán közlekedésteaserCessnaMercedes E-osztályEngstlerSuzuki Kizashirally du VARGhymkhanaSzingapúri Nagydíj458 ItaliaprankCadillac EscaladeBob LutzLykan HypersportraktárspeedepizódDacia Logan MCVlebukásPorsche 993ráncfelvarrásfilmes autóBob BellAudi RS3Sebastian Loebrongmercedes-benzMkabrióToyota EchoFlameesésfékúthíd cserevisszahívásNorrdschleifeKia RioönzetlenLotus F1csattogásralidudebabapókMitsubishiCarlos SainzJosh CartuformakombájnLamborghini UrusPókemberGran TourismomobilitásámokfutásConcepttahókereskedésszánkóIRCBahraini NagydíjalvásSpaferrari enzofesztiválhavas útCsillagtúraparkolóünnepi modellEVRolls-Royce Wraith CoupePCPeugeot 508jótékonyságAyrton SennalandolásMick Schumacherbentley mulsannelefoglalt autókmotorhibaládaderbiGT3Kancsár FerencTestarossahelikoptermárkákfilmes autókSesto ElementokirálynőtolvajQoros 3Audi A6Nissan NV 200szupersportkocsiPeopleemberségtúlméretesbukfencautósportaprkolóláncCitroengyújtogatásszekérProteamGorillazÉsztországkompakt autóBMW 6AccordMercedes-MaybachkersLada VestahulladékgazdálkodásIrmscherhavazásTouristenfahrtZotyeMercedes CLK AMG Black Serieskölcsönzőútcsomagtávirányítós autókínaForza Horizon 2Kevin AbbringSpecialefogászatskoda superbVW GolfMcLaren 12cwörtherseeMercedes VitoV8 SupercarstatisztikaSan DiegoJanner ralisvéd piacgyorsasági motorcélWTCC4x4bicajEVOAlpina B12snowboardEtnaautomatikaEvoquePSACaliforniaVolkswagen EossúlyelosztásdurvahaszonjárműMagyar Termék NagydíjCaymanVorsteinerW MotorsSolbergHUVMercedes S-classangol motorWranglerPeugeot 2008robbanCadillac ELRChironkarckulcsrossz útKoenigsegg Agera RFanatecsebastien ogierbiztonságtechnikaPlútóLand Rover DefenderXVbölényszakaszAnton YelchinGordinivicces videóFord FocusMinipullmannkiállításSecurityfacebookborulfejesBreitling Jet TeamMANpapAudi S5volkswagen t1NicoContinentalBMW M760Li xDriveAudi A8 L ExtendedGyurtajó emberfrancia autósivatagNismoWestfield MegabusaARTjet-skiMbDesignCountachporral oltóföldcsuszamlásgyorsasági obmentőakcióAcuramentősrobotizált autóstartSherpnagy sebességFord F150falsefalsejames bondIATstretchLukács KornélCrystal HooksDemon458 Specialevasúti átkelőMonzaRodasvolkswagen boraHennessey Venomlada grantaTitan XDOpel Adam RallyOscherslebenPur BlanclasszóVeszprémszarkaGigafactoryRenault MeganeirodagyerekekvisszapillantókisfilmMartin CaceresCitroen DS3paintballMartn ProkoprombolásLadagyárPauhódmezőrület500InfernoSpirit Of EcstasyAIDScsempészetsordofociJohannesburghumorosWalterné Dancsó AdriennélőML63 AMGGRMNOtt TanakSsangYongRedbankautomataUSA NagydíjTrophy Truckneed for speedparasztM0töltőLexus ISSport SVRDaciajarri-matti latvalaösszefogásRickard RydellKeszthelyi VivienminigunRon DennishajléktalanMNASZMatthew CampbellZöld pokolritkaságSeat IbizahumortelefonBMW E30AEC RoutemasterBeppo HarrachScoutlineriasztóA5SUVműszerfalEMCyoürülékdonington parkLaFerrari Apertabmw z2okos fényszórórasszizmustalálkozóTrustegyediEurosportSibiu-raliamerikai közlekedésBMW 4 Gran Coupépro-tourerújjáépültTacomahalálosillatHayden PaddonGlobal Vehicle TrustrosszullétFRMitsubishi OutlanerLotus SUVterepezéslökhárítóLada PrioraDelta HF IntegraleMichelisztaplófelajánlásaudi a4víznissan gtrmásolásangol autóHyundai VelosterManor MarussiaKoenigsegg Agera HHTakataMexikóNagy FutambikiniFranciaországrali-világbajnokság3008Halid AvdagicGenesisMarcus GronholmNissan NoteSpielbergörök garanciagyereküléscar pornhistoricHoonigansGörögországX2Piercarlo GhinzaniterepBYDmagabiztosságSlovakia RingJCWVeneno RoadsterDB9jégrobbanásBMW 7digitálisGuinness rekordoff-roadSportwagontanulmnányalternatív üzemanyagAustinMitsubishi LancerjégkaparóKetterer ContinentalboxpokolSupermanVelarrabláskínos esetMercedes G-osztályLance Gilbertjárókelőfelúszásnyújtott karosszériaAndy Priaulxleopardtáncmobiltelefonfisker surfwrcZafiranagymamaAlpinaJustin WilsonlövésactrositalSubaru ForesterőrületkárosanyagcsúszásMemo GidleypedálbenzinkútTipoUAZboxkiállásdigital lightpénzIED SyrmaLapraszerelt autófuvarképborzgázolásfelelőtlenRCkémfotóégő autóFinal FantasyBMW X4sylvialángMarchionneextra 300CaterpillarX-osztálykisautóÉv autójabobpályaHoonicornorosz tuningA110Nissan Almerakétkerekezésrolls-royce phantomHollywoodheccPlaystationfreighterRenntechSuzuki AltofegyveresekbírságApplekápolnaLada 2104akkumulátorlerobbanSwiftDaytonaIndiajapán autóTesla Model 3leleplezésharrachAston Martin VulcanJaguarMaybacherőstorlaszMikkelsenADAC Deutschland rallyletartóztatásIncdoppingSzlovéniaPikes PeakzsúfoltságSpykerlancia fulviarobotquadskigörkorcsolyaClarksonAntonin TlustakmarkolóeszméletlenJaguar XFTushkanovaDacia DusterF12BMW 5 GTRubens BarrichelloköztisztaságBamboorandikicsúszásHoldentrükkNYPDrekordkörnyezetvédelemRenault RSgiccsbiztosítóFittipaldiABTHenessey Venom GTfurgonakadály911Ostbergmegelőző filmmotogpimprezatiloskonföderációs zászlóLexussubaru wrx stiQ6St. James EditionmúzeumkarácsonyMission EBessenyey ZoltánrendőrautóversenyautókaszinóTolemanEnerGForceFenyrfüves cigiJeep Cherokee2013együttműködésUSApaul walkerteddyFocuslépcsővonulásRWDPistaTyler WitteNicolas CagepassatBMW 5i30 Wagonblack fridayXJ220GT-RtűzcsapKia Forte KoupTucsonFiat 500LnyomtatásvirtuálisoroszlánPekingi AutószalonfűnyíróAMG GTszáguldásLandauletKodiakpápahulladékgyűjtéstrollJorge LorenzoLe Mans 24hLaFerrariSMSidőjárásKazahsztánPethő IstvánrepülKrózser MenyhértWTCRSRTKododömperlángoloffroadSTim5VeyronlabradorFormula RenaultintruktorPorsche 911PepsiOPCSpanyol Nagydíjgyűjteményvizes útautóPeugeot 308 GTiDoritosroncsittasTWOFACEdízel motorCountrymansteve mcqueensípályakamiondrámalexus nxBoschApriliaMikuláskigyulladRX-8ékszercadillac devilleaudioNürburgringRbeszakadtYarisBZZZAston Martin CygnetYeongamiphoneBoxsterAlfa RomoeWRX STItanulmányAll-TerrainhangR8BMW M2Chevrolet Camaro Z/28Fiat Pandabiztonsági övtaxiközlekedésbiztonságFR-SBlackSebastian VettelcsalástanulmányautóFiesta WRCpeugeot 308 swjó sofőrKadjarbetonkeverőgyorshajtásrolls-royce wraithzombikiegészítőgokartVRhalottas kocsiszőnyegNémet NagydíjLexus LF-SAVWgyalogosPace Carhibrid autóDavid Hasselhoffcliodarálómexikói autótechnikasárgakéselésMiami Viceúj generációLFApulykaHonda NSXWolfsburggyalogosvédelemlezárásautolivOne:1Rober KubicaDaimlerPárizsi AutószalonpusztításbrutálisDokkerTallinittas vezetőAston MartinvillámluxusautóTargaSuzuki SX4TFSIjean-claude van demmeJensen InterceptorJerezbúcsúEmilyfiat. fiat 500szimulátornézőkSkoda CitigokrosszunboxingidiótaPeoplePeoplebivalyMount EverestvészfékáradásLancerStingerSkoda FabiakülönösszállodaOpel AdamBugatti Gangloff CoupeHockenheimöregprototípusMLBmotorarab570SamerikaveteránStockholmBruno SpengleredukációBMW 2 Active TourerCreweestemosástartályfokozatteherautóelmebetegnyíltnapBentleyhőségráfutásDodge Dartbmw m4Masterbakihot hatchVolkswagen PolohelyszínelésAgeradriftgarazsLanciarendszámbambuszkábítószerMercedes S-osztályVila RealüzemanyagDusterautmoatarichard hammondJeff GordonoszlopújjáéledRoad AmericaburnoutfutárFord Fiesta RS WRCturán frigyessubaru wrxvízbenhúzásNissan JukeépítésNissan GT-R R34mercedes-benz s-osztályMiguel Molinadacia sanderoMcDonaldsInsanityWWEkrosszmotorskylinearomaBMW M3alfadrogNvidiaDronekhanavasúti átjáróGLCMercedes-Benz CLAIrmscher InspiroApertarajzdemonstrációBreitlingpattogatott kukoricaszigetMulholland Drivecsajozásnapfénytetőázsiai közlekedésmajdnem balesetWald InternationalOlasz Nagydíjlada 4x4Citroen C4 Picassodacia loganmelegedésAlfa Romeo 4CBelga NagydíjChristiano RonaldoTouristenoldtimer találkozóSierraItaldesignSmart CabrioCayman GTSorosz autómárkakupaHunGarianOrosz Nagydíjluxustolatásjátékkonzolvárosi miniKOERUfoghúzásneuvilleroncsderbiCayman SLamborghini Veneno RoadsterKia PicantoNorvégiaretroautóTrans AMRimacChevrolet Aveopolo r wrcszociautotalalkozoVin Dieseltűzijátékrobogóswalter röhrlrush hourS10jövőképShelby Daytona CoupeF1szaltótornádóJapán NagydíjAlaszkavételszingapúrfelfüggesztésmercedes-benz mlcAusztriaford s-maxplatformCentenarioKia NiroszerkezetSzilveszter raliesküvőDucatisugárhajtásúelsőbbségkatonaigazdaglimuzinrepülőmorgantoyota 2000 gtfigyelmetlenMercedes-Benz SLS AMGháromkerekűterrorpoénRX-VISIONközterület-fenntartósütiszörnyAmerikai NagydíjUH-1TielufthansabuffierhivatalosharcautóteszthangutánzásToyota SupraautómentésNeymarMagyarországCross ConcepthőkameraAgera RScélgépP1hard topDan BilzerianelektromosBMW 2-es sorozatfotóMercedes-Benz M-osztálytávolmaradáselsüllyedkoncepció Bugatti VeyronveréskamikazetrélerautómosásStellabioüzemanyagMotorsdudabombactsJeep WranglerpolgármestersínAMTSmodernbiztonságlincselésVauxhallGallardoHuayrateszttehénGenesis G90licitBajaAudiVolvo XC90kísérletCsehországForzaFedEx812Audi TT-RSJaguar XFR-SmackóültetésgyanusítottForma-1 Bahreini NagydíjszemeteléshirdetésrészegScoutszippantós kocsifurcsaságHeinz-Harald FrentzenMcLaren P1VignaletengerolajcsereEclipseelőzetesThe Mint 400elveszvevizelBullitspanyol autóChargerNissanMercedes-Benz G-osztályfaJurassic ParkrepülésrobotautóijesztésYuliannavonatCamaroSonicegyezményelnökwiesmannAudi TTcseh autóPriorGLAmedveRolss-Roycei5lopottCupranézőMichael SchumacherMoszkvaállatAirscarfYas Marina CircuitegyterűlazaBMW Z4tuningTouaregdaruautótolvajBill GatesFerrari LaFerrarifékpadutcai versenyQorosJedlik Ányos KlaszterEurópa NagydíjVolvoGT-86sportautóconvertiblepirosbesirtunkvárólistaapokalipszismanuálisbevásárlásléghajtásErzsébethójáróTAG MotorsportkommunikációLas VegasszlalomKarinaLaguna Secalyukbentley continental gtDevelDB11OslodűneTraficFerrari F40 LM BarchettaAusztrál NagydíjPeugeot 208Opel KadettSuzuki SamurailovaskocsiszénaCitroen C3Road RoverbérautóDodgeHaasX5MbefutóbenceelszabadulfiskertúraautóbalesetmegelőzéssátorPeugeot 308kergetőzésMarcello LottihányásgázszivárgásFiat 500jaguar f-typeAbu-DhabiHummer H1román közlekedésAudi A3cigikombi autókályhaGenfi AutószalonmotorosrendőrPaul SwiftWalter CsabasertésHungaroringGuerlain ChicheritSpyderhatótávelefántkínai autóD3 GroupFord EcosportKerényi ÁdámJaguar XKR-Stilos parkoláshumotIndyvideó válogatásFerrari 355 S SpiderFerrari F12 BerlinettaHammanFerrari CaliforniaidiótaPeopleU2Forma-2Lancia ThemaS90Toyota HiluxTrabantIndiai NagydíjToyota Yaris RSdashcamtankolásEric Boullierkoreai autóvetődésKAMAZátnevezésVilágbajnokságFelix BaumgartnerleszállásAlpina B7wellnessM PerformancenyirfasT-Rocflörte-GolfmentőAmpera-efekvőrendőrDél-AmerikaPiquetbuszmegállóStelvioautomatachevrolet cruzegyúrásG650FerrariPeopleColins CrestNASAsportMáltahooniganidősSigdsrallyrenault sanderoBTCCtridenttévémunkagépsérüléscars coffesorozatatvhackelésToyota Tundraspeakerminiszterelnökrx8fejszeHollandiaváltóorosz közlekedéslopott autómatt fényezésG63Viper SRTautóipari visszahívásPeugeot 207Velociraptorbrutál esés350zamerikaibakancslistaautós üldözéstelepMitshubishivontatásFuriousFalconmacskanémet autójávorszarvas-teszthihetetlenBMW X6GoogleBuggyBaleland rover discovery sportWaldowporsche 959Spanyolországhackerelektromos autózászúzókatonákKecskeméti BalázsShanghaikameraLamborghini VenenoXJ13kaszkadőrkutyaVATHPorsche Mission ELa TomatinaVolvo S70 R60Mercedes GP960yellowstoneRed Bull RinghibridTataToyota S-FRSkoda Octavia RSGumball 3000gumorzuhanásArab autózásnői vezetőszabályozásszolnokugrásfüstlowriderBitter SándorGPSMax Mosleybiztonsági autófeltörésChevrolet SilveradolaptimenyereményjátékDodge ChargerItaliapezsgőMclaren 570ShűtésJeanner rallyPhaetonjavítássportkocsitgödörRenault TwingoPosaidonkipörgésFord Rangervolkswagen golf sportsvanboxerSubaru Imprezanissan navaraPorsche BoxterAsconaPriusprofi500eBatmanLancer EVOGhostingyen autóChevrolet VoltBMW E30 M3parkoló asszisztensreklámCruzepályanapDaniel Sordorendőrjapán piacPeugeotrottweilergyáriChevellepótkocsirali-európabajnokságTCRGTM6Volkswagen Phaetonferrari 458 italiakereszteződéshot rodChevrolet ImpalaMazda CX-9kubaMalajziaFernando Alonsolopós autókésésSebringNissan Skyline R33verekedésÉrdi TiborablaktörlőYamahaforgalomColoradohangprojektorNyirfás JuliannaRinspeedx6MogyoródInsigniaChevrolet Captivacsodasüllyedésvolkswagen bogárViperhalottaskocsiVerstappenSvájcGTOtoyota land cruiserBlack BearJari-Matti LatvalasmokeNordschleifeMercedes C-osztályLamborghini DiabloImolaR3GymkhanaHyundai i20 WRCreggeliKharitoninFerrari F12Hyundai Genesisroad ragetragédiaSLS AMGösszehasonlító-tesztszállítóSvédországroncsteleppályamenekülbalesetRubiconKaroqgyerekPeugeot 206úthibaegzotikus autóLuc BessonpostásHongkongDodge HellcatvákuumKovács Ági

vissza a lap tetejére
A honlapot készítette és a tárhelyet biztosítja: FaXuniL Kft.