keresés eredménye

idióta

videók

Utolérte a teherautót

A BMW sofőrje ugyan taposta a gázt rendesen, de előre figyelni már nem nagyon akart. Utol is érte a teherautót, majd szépen elegánsan megsemmisült.

cimkék: baleset / BMW / autópálya / idióta

Büntetni akart, de magát szívatta meg

A Ford sofőrje egyértelműen jobbról előzött, ráadásul agresszívan tolta be a kocsiját a másik elé, ám a baleset elkerülhető lett volna, ha a kamerás autó vezetője nem makacskodik vele.

cimkék: Ford / baleset / autópálya / idióta

Benézte a sofőr a szerelvény magasságát

Egy autókat szállító kamion sofőrje nézte be alaposan az egyik híd magasságát, aminek egy autó mínusz lett a vége. Nem lesz olcsó kör, mire ezt lerendezi a megbízójával.

cimkék: baleset / kamion / idióta / tréler

Pénzeső Amerikában

Amerikában az autópályán nyílt ki egy pénzszállító autó ajtaja. A pénz szétszóródott, az emberek pedig azonnal rávetették magukat a zsákmányra. Baleseteket is okozott a hirtelen jött pénzszerzési lehetőség.

cimkék: pénzszállító / baleset / idióta

Oválpályán dobta el a Mustangot

Bár az oválpályán körzőzés nem tűnik bonyolultnak, mégis komoly felkészültséget kíván, ha sikeresek akarunk lenni. Utcai autóval ez még inkább igaz. Szóval így tört össze ez a gyönyörű Mustang...

cimkék: Ford / baleset / oválpálya / idióta

Az idős néni és a pedálok esete

A kedves öreg néni először megtolatott egy méretes kamiont, majd nyélgázzal árkon-bokron tolatva elhajtott a helyszínről. Igen, összekeverte a pedálokat.

cimkék: baleset / idős / fék / gáz / idióta

Sült krumplival büntet az országúti igazságosztó

A fekete pickup nem nézte jó szemmel, hogy a fehér platós a kanyarodó sávból haladt tovább egyenesen. Jött is a büntetés sült krumpli formájában, de természetesen utána a kakaskodás sem maradt el.

cimkék: sült krumpli / road rage / amerika / idióta

Baleset a zebrán

Nem hiába vannak a gyalogátkelőhelyek messziről kitáblázva. Ha látod a táblát, akkor számítanod kell arra, hogy megállhat hirtelen az előtted haladó. Ha nem így teszel, akkor könnyen a videóban látható módon töröd össze magad és másokat egyaránt.

cimkék: baleset / zebra / idióta

Az oszlop fogta meg a türelmetlen Mercist

A Mercedes sofőrje úgy érezte, hogy a busz előtt bevágva simán be tud fordulni. Nem tudott, az oszlop állította meg.

cimkék: baleset / orosz közlekedés / Mercedes / idióta

Letolta a másikat, majd kést is rántott

Nem tudni, hogy mi miatt durrant el a Ford Mondeo sofőrjének az agya, de addig kakaskodott a másik autóssal, hogy verekedésbe torkollott az ügy. Könnyen csúnyább vége lehetett volna az esetnek.

cimkék: Ford Mondeo / idióta / road rage / kés

Amikor mész, de nem látsz

A bringás srác olyan nyugalommal hajtott neki egy autónak, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Érthetetlen, menet közben miért nem nézett előre.

cimkék: baleset / idióta

Karma ilyen erővel még sosem csapott le

Pár pofátlan autós azt hitte, hogy a dugót a szembe sávban haladva simán megúszhatja. Majdnem sikerült, csak akkor hirtelen beesett pár tucat motoros rendőr eléjük.

cimkék: idióta / karma / motoros rendőr

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Egy kanadai srác ittasan nekiment hátulról egy lámpánál álló autónak, majd minden mindegy már alapon tovább folytatta a sörözést. Pofátlanság a köbön.

cimkék: baleset / idióta / ittas

Büntetőfékezésből baleset

Nem tudni miért, de a Mercedes sofőrje úgy döntött, hogy megleckézteti egy erős fékezéssel a Mazda 6 sofőrjét. Balesetet okozott, majd szépen bő gázzal távozott a helyszínről.

cimkék: baleset / Mazda / Mercedes / idióta / büntetőfék

A híd és a busz esete

Amerikában egy busz sofőrje a tiltó tábla ellenére túlsúlyosan hajtott fel egy hídra. Szerencsére a katasztrófa nem történt meg, ám a híd mozgása erős aggodalomra adott okot.

cimkék: busz / híd / túlsúly / idióta

Levitte az ajtót a mosó

Láttunk már sok idiótát, aki belebukott az autó mellett táncoló Kiki challenge-be, ám ennyire elképesztő módon még senki sem nézte be a már-már idegesítő jelenséget. Ezért ne nyisd ki az ajtót, a gépi mosóban.

cimkék: baleset / idióta / Kiki / mosó

Nagy a káosz

A Lexus sofőrje pár másodperc alatt több hibát hozott össze, mint más egy hét alatt. Van itt figyelmetlen sávváltás, piroson áthajtás és gyalogos veszélyeztetés is.

cimkék: Lexus / idióta / gyalogos

Megcsapta a halál szele

Nem sokon múlt, hogy tragédia legyen a Subaru túlzottan is bevállalós előzéséből. A frontális balesetet épp hogy elkerülte, az irányítást azonban elvesztette a járgány fölött a felelőtlen sofőr.

cimkék: Subaru / idióta / előzés

Rendőrnek hitte a tűzoltót, elfutott

Amerikában egy férfi annyira megijedt, amikor a szirénázó tűzoltóparancsnoki kocsi mögé ért, hogy jobbnak látta inkább az autót hátrahagyva elszaladni.

cimkék: idióta / amerika / tűzoltó / elszalad

Lelocsolta a gyalogosokat, az állásába került

Egy kisteherautó sofőrje azzal mulatta az időt, hogy eső után direkt lefröcskölte a járdán sétáló gyalogosokat. Balszerencséjére felvették az esetet, így hamar búcsúzhatott az állásától.

cimkék: idióta / eső / fröcsköl

A béna tolvaj és az elektromos kézifék esete

Egy tolvaj sikeresen megszerezte egy autó kulcsait és megpróbált elhajtani vele a parkolóból. Az elektromos kézifékkel gyűlt meg a baja.

cimkék: tolvaj / idióta / Ford / fék

Befűzte az Audit

Az Audi R8 sofőrje nem várta meg, hogy lemenjenek előle az autópályán, inkább befűzte az autók közé a sportkocsit. Bár látványos volt, ilyet akkor se csinálunk!

cimkék: Audi / autópálya / idióta / R8

Egy kicsit félrehúz

A Mercedes SLK sofőrje valamiért nem akarta tudomásul venni, hogy a kocsi elejének a fele hiányzik. Ment, bár érezhetően egy hangyányit jobbra húzott...

cimkék: baleset / Mercedes / idióta / SLK

X-es BMW-k találkozója igen nagy bakival

Adott két X-es BMW egy útszakaszon. Azt hihetnénk, hogy simán elférnek egymás mellett, pedig adott esetben ez még képletesen sem igaz.

cimkék: baleset / BMW / idióta / X1

Amikor nagyon elszakad a cérna

Egy amerikai srác nagyon elvesztette a kapcsolatot a külvilággal. Először egy úton közlekedő autót zúzott le, majd egy út szélén parkoló Hondában látta meg az ellenséget. A rendőrség vetett véget a tombolásának.

cimkék: idióta / drog / rage

Így kell lehetetlen módon felborulni

Gyakorlatilag normál utcai tempóban, mindenféle erőlködés nélkül sikerült emberünknek felborítania a kocsiját. Elég volt annyi, hogy benézett egy amúgy nem túl rizikós, ám szabálytalan előzést.

cimkék: baleset / borulás / idióta

Először jó ötletnek tűnt

Talán első pillanatban jó ötletnek tűnt egy Mustangot megpörgetni a murvában egy másik autó mellett, de aztán rájöttek a srácok, hogy nagy hiba volt. Így lesz golyószóró az amerikai izomautóból.

cimkék: baleset / idióta

Benézte a helikopter, rossz autót követtek

Meg van az a jelenet a Baby Driver-ből, amikor a híd alatt helyet cseréltek a srácok egy másik piros autóval, ezzel lerázva a rendőröket? Na ez így néz ki a való világban!

cimkék: idióta / menekülés / csere

Így előz egy igazi idióta

Nincs mentség arra, amit a Dacia sofőrje elkövetett. Ártatlan emberek halhattak volna meg csak azért, mert ő úgy döntött, hogy mindenképpen elkezdi kielőzni a sort.

cimkék: Dacia / előz / idióta

Elrúgta a Porschénak, nem jutott messzire

Egy 911 tulaj akarta a kamerák előtt megmutatni, hogy mennyire menő tud lenni. Nem kellett volna, iszonyatos lebőgés lett a vége.

cimkék: baleset / Porsche / idióta

Saját ámokfutását vette videóra egy részeg nő

Angliában egy hölgy alaposan felöntött a garatra. Ezzel még nem is lett volna baj, csak hogy ő autóba is szállt ezután, ezáltal rengeteg ember életét veszélybe sodorva. Persze, alposan össze is törte magát, na megy egy parkoló autót.

cimkék: idióta / részeg / ámokfutás

Amikor már centikről sem beszélhetünk

Az Audi sofőrje nem kicentizte, hanem inkább kimillizte ezt a helyzetet. Egy papírlap sem fért volna be a két autó közé, mindezt ráadásul nagyobb sebesség mellett sikerült kiviteleznie.

cimkék: Audi / autópálya / idióta

Megállt az autópályán, két kamion bánta

Autópályán megállni az egyik legidiótább dolog, amit az ember el tud követni. Ez a személyautós mégis megtette, ezzel két kamiont intézve el egy csapásra.

cimkék: idióta / autópálya / baleset

Ablak-Zsiráf kicsit másként

Az autós hölgy jónak látta felhúzni az ablakot akkor, amikor a zsiráf feje a kocsin belül van. Az állat megoldotta, lazán berobbantotta az üveget.

cimkék: ablak / zsiráf / baleset / idióta

Fennakadt a vasúti töltésen, a vonat pedig megérkezett

Egy sofőr igencsak túlértékelte az SUV terepjáró képességeit és fennakadt a vasúti töltésen. A vonatot persze ez nem igen érdekelte, ő jött és győzött.

cimkék: baleset / vasút / idióta

Büntetni akart, de az élet őt büntette meg

A Volkswagen sofőrje mindenáron meg akarta leckéztetni az SUV tulaját, de egy kicsit túltolta a dolgot. Úgy borult fel, hogy szinte el sem hiszed.

cimkék: idióta / baleset / Volkswagen

Ezért ne rángasd a kormányt

Egy picit elbambult a Honda tulaja, majd amikor már majdnem lehajtott az útról, hirtelen átrántotta a kormányt a másik irányba. Nem kellett volna, innen már nem tudta visszanyerni az irányítást a kocsi felett.

cimkék: Honda / baleset / idióta

A katonai kamion nem áll meg

Oroszországban a katonai tehergép sofőrje úgy fűzte át a járgányt a forgalmon, mintha egy sportkocsi lett volna a feneke alatt. Senki se csinálja utána, valószínűleg neki is most jött be először és utoljára!

cimkék: oroszország / közlekedés / kamion / idióta

Elborult az agya, sikerült felborítani a kocsiját

Egy Ford terepjáró tulajdonosa eléggé berágott az előtte ácsorgó BMW sofőrre. Meg akarta leckéztetni, de csak annyit ért el, hogy oldalra borította a saját kocsiját.

cimkék: idióta / karma / Ford / BMW

Lelökte az útról a mentőt, mert nehogy már megelőzze

Igazán felháborító és bicskanyitogató esetet videóztak le a minap Hollandiában. Egy esethez siető mentőautót nem hogy elengedett egy autós, hanem inkább be is tartott neki, nehogy már meg tudja előzni.

cimkék: mentő / Hollandia / idióta

Önkéntes rendőrök az autópályán

Azt hiszem nincs annál idegesítőbb, mint amikor fogja magát egy autós, és behelyezi magát a rendőr és az igazságosztó szerepébe. Ebben az esetben ráadásul igaza sem volt a két túlbuzgó sofőrnek.

cimkék: idióta / rendőr / autópálya

Kétszer hajtott bele a rendőrbe mielőtt elmenekült

Talán nem a legjobb húzás kétszer idegből beletolatni egy rendőrautóba, emberünk mégis meglépte. Aztán pedig meglépett, az őket videózó szemtanú legnagyobb örömére.

cimkék: rendőr / menekülés / idióta

Petárda helyett Subaru motort durrantott szilveszterkor

Egy amerikai srác úgy gondolta, hogy petárda és tüzijáték helyett a Subaruját fogja durrogtatni szilveszter éjjel. Be is pattant a jéghideg verdába, hogy tiltáson pörgesse a motort. Nem kellett volna...

cimkék: Subaru / motor / fail / idióta / WRX

Először páncélost, majd bort lopott

Egy fiatal srác először elkötött egy páncélos csapatszállítót, áthajtott vele egy személyautón, majd egy üzlet kirakatában állt meg. Természetesen Oroszországban járunk.

cimkék: oroszország / baleset / idióta / részeg / páncélos

Ezért ne előzz lendületből kamiont

Emberünk úgy gondolta, hogy jó ötlet a kamion mögül lendületből beesni a külső sávba. Nem volt az, ugyanis ott éppen állt a sor.

cimkék: baleset / idióta / előzés / kamion

200-al esett neki a kanyarnak, nem sikerült

Az Audi RS3 tulaja úgy gondolta, hogy megküldi egy kicsit a gépet, hiszen mi baj lehet abból, ha utcai versenypályán tempósan közlekedik az ember. Mondjuk a kanyarral nem számolt...

cimkék: baleset / Audi / idióta

A legjobb dolog, ami létezhet: a karma

Emberünk jónak látta szétverni egy üzlet kirakatát. Egy dologgal nem számolt, a kramával. Amint végzett az akcióval, el is csapta egy arra járó autó.

cimkék: idióta / baleset / karma

Amikor sportot űzöl a tahóságból

Manapság egyre gyakoribb, hogy valaki úgy fejezi ki csalódottságát egy autóban, vagy egy komplett márkában, hogy megsemmisíti a járgányát a nagyközönség előtt. Ez egynek elmegy, de ez a csávó igencsak túlzásokba esett.

cimkék: idióta / BMW

Ezért ne hagyj papírt az ülésen

Autópályán nem igen szoktunk leengedett ablakkal közlekedni. Főleg azért nem, mert a szél minden mozdítható tárgyat pillanatok alatt átrendez a kocsiban. Így járt ez a srác is, aki a repkedő papírokat akarta begyűjteni, de közben belecsattant egy kamionba.

cimkék: baleset / kamion / idióta

Az UAZ felakad, a vonat pedig büntet

Egyes körökben tartja magát a mondás, hogy az UAZ elpusztíthatatlan. Ez viszont csak addig állja meg a helyét, amíg egy vonat be nem kerül a képbe. Mert bizony akkor az orosz ipar remeke azonnal darabjaira robban, és hangos robajjal megsemmisül.

cimkék: UAZ / vonat / baleset / idióta

Elásta a strandon a Maseratit, majd golfozni kezdett

Egy logikusan gondolkodó ember maximum egy terepjáróval merne rámenni a tengerparti homokra. Logikát ebben a videóban viszont ne is keress, hiszen miután elásta a Maseratit az emberünk, önfeledt golfozásba kezdett a parton.

cimkék: Maserati / idióta / homok

Trükközni akart, fejre állt a Range Roverrel

Ez a sofőr azt hitte, hogy gond nélkül be tudja mutatni, hogyan kell hátramenetben száguldásból egyszerűen megfordulni. Nem jött össze, a kerék a padkában megakadt, a drága terepes pedig bucskázott egy nagyot.

cimkék: baleset / Range Rover / idióta

Durván túlreagált helyzet

A kereszteződésben a motorosnak volt elsőbbsége, ám az öreg hölgy mégis elkezdte a kanyarodást. Azt viszont nem láthatta, hogy érkezik a kétkerekű, ráadásul időben meg is állt. Egy picit túlpörgött a kamerás fél.

cimkék: motor / idióta / kereszteződés

Tovább zúznak a Mustang tulajok

Úgy néz ki, hogy még nem csengett le a tavalyi év Mustang törős őrülete, sőt, inkább most kezd bedurvulni a helyzet. Most két amerikai sportkocsit is eldobtak egy találkozóról elhajtás alkalmával.

cimkék: baleset / idióta

Buszsávban halad és még bunkó is

A Mercedes sofőrje először a buszsávban próbálta kielőzni a sort, majd megsértődött, amikor nem engedték be a többiek. Ennél taplóbb reakciót kitalálni sem lehetett volna.

cimkék: Mercedes / idióta

Mit nekem forgalom? BMW-vel vagyok!

Emberünk nagyívben tesz arra, hogy valaki esetleg haladni szeretne, simán megáll a kanyarban, hogy felvegyen valakit. Ha ez nem lenne elég, még be is fordul a szemből érkezők elé, mert neki éppen az esett jól.

cimkék: BMW / idióta / paraszt

Így kúszik ki a kocsiból a 30 éves olaj

Egy Volkswagen Passat tulaja nem siette el a kötelező olajcserét. A kocsit anno átvette a szalonban, majd egy 30 évig nem cserélte le benne a folyadékot. A szerelők is csak nevetnek azon, amit látnak.

cimkék: idióta / passat / olajcsere

Autópályán forgolódott a kamionos

Ép ésszel nem lehet felfogni, hogy mit gondolt ez a kamionos, amikor nekilátott forgolódni az autópályán. Több tucatnyi ember életét sodorta veszélybe csak azért, mert elnézett valamit.

cimkék: idióta / kamionsofőr

Szereptévesztésben a kamionsofőr

Ez a kamionsofőr valószínűleg azt hiszi, hogy nem egy soktonnás tehergép van a feneke alatt, hanem egy gyors és könnyen manőverezhető sportkocsi. Veszélyes és irtózatosan pofátlan manővert mutatott be a pótossal.

cimkék: kamion / idióta / előzés

Ők is tettek a BMW-s hírnév öregbítéséért

Gondolom mindenki találkozott már olyan írással vagy szóbeszéddel, ahol az életveszélyesen közlekedő BMW sofőröket elemezték ki. Mi ez, ha nem általánosítás. Na de miért alakulhatott ez ki?

cimkék: BMW / drift / idióta

Betuszkolta magát a rendőr elé

Amerikában egy SUV tulaj elhatározta, hogy a külső sávból átsorol a belsőbe. Ha engedik, ha nem, ő kemény lesz, és betolja a kocsit a kiszemelt helyre. Nem kellett volna, rendőr volt mögötte!

cimkék: rendőr / idióta / autópálya

Erősen kicentizve

Azt hiszem, az ilyen sofőrök miatt terjedt el az a bizonyos BMW-s sztereotípia. Óriási sebességgel fűzte be a két kocsi közé az M6-ost.

cimkék: BMW / idióta / M6

Gyilkossági kísérlet autóval

Egy kínai férfi azzal a szándékkal várta meg az Audit, hogy annak sofőrjét alaposan megleckézteti. Gyilkossági kísérlet lett a vége, amit még Kínában is igen szigorúan büntetnek.

cimkék: Audi / idióta / gyilkossági kísérlet

Kihajtott a mólóra, menteni kellett

Amerikában egy SUV tulaj úgy gondolta, hogy a háborgó tenger ellenére jó móka lesz kikocsikázni a móló végére. Nem kellett volna, az átcsapó hullámok hamar kinyírták a kocsiját.

cimkék: idióta / mentés / móló / tenger / hullám

Folyóba hajtott a lopott kocsival

Írországban egy férfi ellopott egy autót, majd ámokfutásba kezdett vele. A veszélyes manővereknek akkor lett igazán vége, amikor nemes egyszerűséggel emberünk beleküldte a csatornába szerencsétlen négykerekűt.

cimkék: baleset / idióta / folyó / lopott

Bekábítószerezve csapódott a rendőrnek

Amerikában az autósok egy igen bizonytalanul közlekedő Dodge Ram pickupra lettek figyelmesek. Már éppen értesítették a rendőrséget, amikor a jármű egy az út szélén álló rendőrautóba csapódott.

cimkék: baleset / Dodge / rendőr / idióta

Kamionnal keménykedett a Mini

Egy Minivel fékezgetni egy több tonnás kamion előtt igazi Darwin-díjas ötlet. Szerencséje volt a személykocsi vezetőjének, hogy a kamionos azért észnél volt, így az ütközés ereje sem lett túl nagy.

cimkék: baleset / idióta / Mini

Lerobbant az autópálya közepén

Az autópálya közepén nem a legszerencsésebb szituáció lerobbanni. Ilyenkor a kocsi utolsó lendületét kihasználva ki kell gurulni a leállósávba, különben szinte biztos, hogy baleset lesz belőle.

cimkék: autópálya / baleset / idióta

Amikor semmi sem szent

A pofátlanság néha nem ismer határokat. Ez a Toyota sofőr nem elég, hogy egy kormánymozdulattal három sávot manőverezett arrébb, de még két kocsi közé is becentizte magát. Azt hiszem, így vezet egy igazi tahó.

cimkék: Toyota / idióta

Már megint a rossz pedál

Ez a sofőr megmenthette volna az elszabadult autóját, de az utolsó pillanatban a fék helyett a gázpedálra taposott. Egy motorost feldöntött, majd a folyóba zuhant a kocsival.

cimkék: baleset / idióta

Nem siette el a rongálást

Egy amerikai nő eddig ismeretlen okok miatt megrongált egy utcán parkoló autót. Nem siette el a bűncselekmény kivitelezését, mintegy hat órán keresztül karcolt, tört és horpasztott.

cimkék: idióta / vandalizmus

Halva született menekülési kísérlet

Emberünk nem értett egyet azzal, hogy elszállítják a kocsiját, ezért megpróbált leugratni a teherautóról vele. Jóval több kárt csinált, mintha kifizette volna a bírságot a szabálytalanságért.

cimkék: idióta / tréler

Falra mászik, mert türelmetlen

A BMW sofőrje egyszerűen nem tudta elviselni, hogy egy iskolabusz miatt nem száguldozhat kedvére. Megpróbálta kielőzni, ám az eredmény önmagáért beszél...

cimkék: BMW / idióta

Csúcsforgalomban borítják meg a Yarist

Azt hihetnéd, hogy a városban egy dugóban nem lehet felborítani egy Yarist. De, lehet! Csak kell hozzá egy türelmetlen, és egy figyelmetlen fél is.

cimkék: baleset / idióta / dugó

Nem tudtak egymással mit kezdeni

Egy közlekedési félreértésből adódó verekedésnek lehetnénk szemtanúi, ha a két fél hajlandó lenne az egymás előtt táncoláson túllépni. Igazi türelem játék következik.

cimkék: idióta / road rage / bunyó

Részegen a garázsban

Ez az enyhén szólva ittas férfi gyakorolatilag rommá töri az Alfáját mire kiér a garázsból. A legszebb, hogy szemmel láthatóan fel sem fogja mi történik körülötte.

cimkék: részeg / garazs / idióta

Türelmetlen autós a kompon

Ez az autós annyira sietett, hogy még a komp kikötését sem várta meg. Pedig jobban járt volna, így most szedhetik ki a vízből azt, ami egyáltalán maradt belőle.

cimkék: idióta / baleset

Balesettel végződött a felelőtlen előzés

Egy kamiont próbált meg az út mellett kielőzni egy felelőtlen sofőr, de alaposan összetötre magát és egy másik vétlen autóst. Nincsenek szavak a tettére.

cimkék: baleset / idióta / előzés

Szétszaladt a Corvette ménes

Megint egy autós találkozó és megint egy baleset. Úgy látszik Amerikában divat lesz most már legalább egy sportkocsit megtörni az autós találkozóról távozáskor.

cimkék: baleset / Corvette / idióta

Ne mobilozz vezetés közben!

Ugyan most nagy balesetet nem eredményezett a vezetés közben mobilozás, de azért szépen rágurult a motorosra az előre nem figyelő autós.

cimkék: baleset / idióta / mobil

Fának hajtott a Corvette

Egy autós találkozóról indult el a Corvette C7 Z06, ám nem jutott túlságosan messzire. Egy nagyobb gázfröccs után a fák fogták fel az autó lendületét, ezzel gyakorlatilag totálkárosra törve azt.

cimkék: Corvette / baleset / idióta

Verseny helyett roncsderbi

A két pilóta nem várta meg a verseny leintését, már a pályán elkezdték lerendezni a kettejük közt kialakult nézeteltérést. Még a biztonsági autónak is menekülnie kellett.

cimkék: verseny / roncsderbi / idióta

Hosszú előzés, a végén egy csattanóval

Emberünk úgy gondolta, hogy megelőzi az egész sort, ha már senki sem jön szemből. A záróvonal sem érdekelte, pedig akkor elkerülhette volna a balesetet.

cimkék: baleset / előzés / idióta

Tankot trélerezni veszélyes

Az orosz katonák megint  a hadi eszközökkel vívnak éles csatát. Most nem csak egy ágyú, hanem egy egész tank okozott komoly galibát.

cimkék: baleset / tank / idióta / orosz

Jól irányzott hátsó lökés

Azt hiszed, hogy a láthatósági mellény és a verőfényes napsütés elég arra, hogy időben észrevegyen mindenki? Ezek semmit sem érnek, ha az autós nem előre néz menet közben!

cimkék: baleset / motor / idióta

Gázolni próbál az ámokfutó

Nem tudjuk, hogy mi lelte a piros kocsi sofőrjét, de az biztos, hogy nagyon felelőtlen és veszélyes lépésre szánta el magát. Először csak ijesztgetett egy máik autóst, majd megpróbálta elütni.

cimkék: baleset / idióta

Csúszda lett a Porschéból

Gazdag orosz fiatalok találták meg a Porsche Cayenne felhasználásának az egyik nem túl ismert módját. Csúszdának használták a vízparton.

cimkék: Porsche / idióta / orosz

Nem jutott túl messzire

A Lada sofőrje keménykedni kezdett egy másik autóssal, majd elhajtott a helyszínről. Nem sokkal később újra találkoznak, az általa okozott baleset helyszínén.

cimkék: Lada / idióta / road rage

Nagyot borul a Jetta

Ez a videó kiváló példa arra, hogy miért nem jó, ha valaki behúzza a kéziféket menet közben. A sofőr mellett ülő utas csak a versenyzért akarta megakadályozni, de sikerült rommá törnie az autót.

cimkék: baleset / idióta / borulás / kézifék

Agresszív parkolás

A Porsche 16 éves sofőrjének akadt egy kis gondja a garázsba beállással. Végül jelentős anyagi kárral és kellő elszántsággal megoldotta a helyzetet.

cimkék: baleset / idióta / parkolás

Elvontatják a kocsidat? El ne engedd!

Előfordul, hogy egy előre át nem gondolt hülyeségből irtózatosan menő húzás lesz. Ez az ázsiai nő például a papucsával síeli végig a várost, pedig csak nem akarja, hogy elvontassák a kocsiját. Nagyon laza!

cimkék: idióta / vontatás

Tolató őstehetség

Ennek a hölgyeménynek nem szóltak, hogy a gázt elengedve és a fékre lépve meg lehet állítani a hátrafelé tolatást. Mondjuk akkor nem nevettünk volna ilyen jót!

cimkék: baleset / orosz közlekedés / idióta / tolatás

Így parkol egy részeg orosz nő telefonálás közben

Ismét egy cifra videó Oroszországból. Egy eléggé ittas nő szeretne parkolni, ám ezt inkább roncsderbinek lehetne nevezni. Alaposan körbe tör minden kocsit a parkolóban.

cimkék: baleset / orosz közlekedés / idióta / részeg

Élő adásban süllyedt el a vízben

Éppen élő felvételeket készített egy amerikai TV csatorna az áradásokról, amikor egy férfi mellettük hajtott bele a mély vízbe.

cimkék: idióta / víz / süllyedés

Így is lehet parkolni

Egy ázsiai hölgyemény mutatja be, hogy miként lehet parkolóhelyet csinálni egy amúgy zsúfolt garázsban. Azért mindenkit óva intenék ettől a megoldástól.

cimkék: baleset / parkolás / idióta / női vezető

Országúti üldözés

Egy gyorshajtó motoros és egy önjelölt rendőr száguldását nézhetjük meg Amerikából. Az igazság az, hogy egyik fél sem érdemel dícséretet.

cimkék: üldözés / száguldás / idióta

Horror baleset piroson áthajtás miatt

A lámpa nem véletlenül szokott pirosra váltani. Ha ilyenkor hajtasz át a kereszteződésen, akkor borítékolható a baleset, amit általában a vétlen fél fizet meg jobban.

cimkék: baleset / idióta / piros lámpa

Politikai véleménynyilvánítás autóval

Ez az autós biztos, hogy nem Trump-ra szavazott az amerikai választásokon. A büntetéssel viszont ennek ellenére számolnia kell.

cimkék: baleset / idióta / tábla

Óvakodj a rollerestől!

Sokszor láttuk már, hogy egyik autós rátámad a másikra és arra is volt példa, hogy egy motoros esett neki a négykerekűnek. Ám a rolleresek eddig békésnek tűntek. De csak eddig!

cimkék: támadás / idióta / roller

Rendőrt és gyereket gázol a zebrán

Emberünk a lehető legrosszabb változatát választotta a szabálytalanságnak. Zebrán gázolta el a rendőrt és az iskolás gyereket.

cimkék: gázolás / rendőr / idióta / zebra

Balesetet okoz, majd menti a bőrét

Emberünk ismeretlen okok miatt kihajtott egy autó elé, majd padlóig nyomta a fékpedált. A csattanás után megállt, levette a rendszámot, majd hajtott tovább. Igazi amatőr!

cimkék: baleset / idióta / cserbenhagyás

Amikor a sors tesz igazságot

BMW-s barátunk egy kicsit felszívta magát azon, hogy nem engedte el azonnal a kis VW. Szerette volna megleckéztetni, de csak ő járt rosszul vele.

cimkék: BMW / idióta / baleset

Itt az év legröhejesebb videója

Honnan máshonnan, mint Oroszországból érkezett az év legröhejesebb videója címre esélyes kis szösszenet. Emberünk rákötötte a villamosra a kocsiját, majd csodálkozott hogy az elmegy vele.

cimkék: villamos / fail / idióta / orosz közlekedés

Menőzésből frontál puszi

Persze, látványos, ha valaki két kerékre emel egy Quad-ot, ám azért illik a mutatvány közben előre is figyelni. Brutális frontál csattanás csupán menőzésből.

cimkék: baleset / idióta / quad

Teljes megaláztatás

Azt hiszed, hogy az a ciki, amikor eltűnik a kocsid alól az út? Várd meg míg megpróbálják kihúzni a járgányt! Az oroszok megint alkottak.

cimkék: baleset / idióta / beszakadt burkolat

Lamborghini a tóban

Nem tudom, hogy miért, de a mostanság egyre többen hiszik azt, hogy a Lamborghini a vízbe való. Ez a srác például boldogan behajt vele a tóba parádézni.

cimkék: Lamborghini / idióta /

Megtámadta a mentőst

Egy orosz taxis nem nézte jó szemmel, hogy egy megkülönböztető jelzést használó mentőautó sorolt be az ő sávjába. Neki is ugrott a sofőrnek, de a többi autós hamar helyre tette az agresszív támadót.

cimkék: taxi / idióta / mentő

Különös módszer egy autó tolására

A Viper nem messze a garázstól lerobbant, így kellett egy megoldás arra, hogy eltolják a műhelyig. Vontatni és gyalogolni nem akarták, így megszületett a lehető legbizarrabb megoldás.

cimkék: Viper / Miata / idióta / tolás

Extra gyors autómosás

Ez a sofőr valószínűleg igen nagy késésben volt, hogy csak azt a két másodpercet szánta rá a mosásra, amíg full gázon áthajtott a gépi mosón. Nem járt jól, az anyagi kár jelentős.

cimkék: baleset / idióta

Vízben járó Corvette

A Lamborghini vizes mutatványa után most egy Corvette akcióját nézhetjük meg, ráadásul belülről. Nem úszta meg szárazon.

cimkék: Corvette / idióta / áradás

Amikor a jégkaparó már nem segít

Egy hideg téli napon nem árt megnézni, hogy hová parkol az ember. Hullámzó vízfelület mellé például nem érdemes, mert a kocsira ömlő vízcseppek csúnya dolgokra képesek.

cimkék: jég / tél / idióta

Kemények voltak, rátámadtak egy nőre

Íme két alfa hím, akik még egy nőnek sem nézik el, hogy nem közlekedhetnek úgy, ahogy éppen a kedvük óhajtja. Nem engedte be őket a hölgy, erre erőfitogtatásba kezdtek.

cimkék: idióta / erőszak / orosz közlekedés

Lamborghini fürdetés

A Lamborghini tulaját nem igazán érdekelte, hogy derékig ér a víz előtte, ő bizony áthajtott a kereszteződésen. Mit neki James Bond és a Lotus Esprit.

cimkék: Lamborghini / idióta / víz

Rossz sávba hajtott és frontálisan ütközött

Oroszországban nem ritka sajnos, hogy összekeverik a sávokat az autósok. Az viszont meglepő, hogy senki sem akar ilyenkor fékezni.

cimkék: baleset / orosz közlekedés / idióta

Gyors reakció menti meg az úton ülőt

Este az országút közepén ücsörögni nem éppen a legbiztonságosabb dolog. Ennek a szerencsétlennek is vége lett volna, ha a sofőrünknek nincs ilyen kitűnő reakcióideje.

cimkék: idióta / este / reakció

Sokallta a számlát, kocsival hajtott a szállodába

Amerikában egy idős férfi sokallta azt az összeget, amit egy szálloda akart elkérni az ott töltött éjszakáért, ezért kiment a kocsijához és nagy gázzal a recepcióig hajtott vele.

cimkék: baleset / idióta / szálloda

Nem sikerült az előzés

A kamionra szerelt kamerák rögzítették azt a balesetet, mely egy figyelmetlen előzésből következett be. Három autót tört össze a vétkes, mire megállapodott a roncs az út szélén.

cimkék: baleset / idióta / előzés

Felelőtlen előzési manőver

Ez a Saab sofőr agresszíven kezdett bele az előzésbe, amit még befejezni sem tudott idejében. Még akkor sem vette el a parazsat, amikor a fűre kényszerült a szemből érkező autó elől.

cimkék: Saab / idióta / előzés

Profi a köbön

Van az úgy, hogy a nem túl gyakorlott sofőr segítségre szorul. Az ilyen segítségtől viszont az Isten mentsen meg mindannyiunkat!

cimkék: baleset / parkolás / idióta

Kamionos szivatás Teslával

A Tesla sofőrje elkezd fékezgetni a kamion előtt, hogy ezzel tanítsa móresre. Szerencsére most nem történt baj, de mi ezzel azért nem igazán játszanánk a helyében.

cimkék: kamion / idióta

Rajkodás az út közepén

A BMW sofőrje úgy látta jónak, ha a forgalmat megbénítva elkezd az út közepén "fánkokat" rajzolni. Gratulálunk, egy csöppet sem volt menő!

cimkék: BMW / donut / idióta

Részeg ámokfutó tör luxusautókat

Egy részeg férfi egy Mercedes terepjáróval törte össze a szálloda előtt várakozó Rolls-Royce Ghostot Katar-ban. Ámokfutásának a biztonságiak vetettek véget.

cimkék: idióta / részeg / ámokfutás

Testükkel védték a rendszámot

A sofőr egy kicsit túlfutott a kihajtón, ezért úgy döntött, hogy visszatolat. Tudta, hogy bünti lesz ebből, ezért megkérte az utasait, hogy szálljanak ki és takarják el addig a rendszámtáblát.

cimkék: idióta / tolatás / autópálya

Ezért ne az út közepén állj meg

Ha már meg kell állni valamiért, akkor mindenképpen érdemes lehúzódni az útról. Ha nem tesszük, akkor olyan balesetet okozhatunk, hogy még az internet is beleremeg az utórengéseibe!

cimkék: idióta / ráfutás / baleset

A világ legszerencsétlenebb tolvajai

Brazíliában két tolvaj próbált autót szerezni magának, de ez valahogy sehogy sem jött össze. Élvezet nézni, ahogy szerencsétlenkednek az út közepén.

cimkék: tolvaj / idióta

Nem mindennapi jelenet

Mit csinálsz, ha az előtted lévő autós volt olyan felelőtlen, hogy havas lámpákkal indult útnak? Persze, hogy letörlöd neki! Egyszerű gesztus, de életeket menthet!

cimkék: gesztus / / idióta

Beint a kapitalizmusnak az orosz zenész

Oroszországban egy zenész, Stanislav Baretsky felgyújtotta a saját BMW-jét. Mindezt azért, hogy így üzenjen hadat a nyugati kapitalizmusnak.

cimkék: BMW / idióta / orosz / gyújtogatás

Porschét akart lopni, de csak kárt okozott

Angliában filmezték le azt a tolvajt, aki egy Porsche 911 kabriót akart ellopni. Nem sikerült neki, de azért jelentős anyagi kárt hagyott maga után.

cimkék: Porsche / idióta / tolvaj

A sorompót áttörve ment át a vonat előtt

Valószínűleg nagyon sürgős dolga lehetett ennek a sofőrnek. Fék nélkül hajtott át a vonat előtt, még a lezárt sorompó sem izgatta nagyon.

cimkék: baleset / idióta / sorompó

Felelőtlen Tesla használat

Az odáig rendben van, hogy a Tesla Model S képes önmagát vezetni, de azért mégsem kéne ennek örömére elhagyni a vezetőülést. Egyszerűen felelőtlenség.

cimkék: idióta / felelőtlen

Lamborghinivel a homokban

Értem én, hogy négy keréken hajt, de azért ezt mégis túlzásnak érzem! Barátom neked egy igazi terepjáró kéne az olasz sportkocsi helyett!

cimkék: Lamborghini / idióta / off-road / homok

Kemény bácsi és a Vectra

A mai rossz időben felvidítós sorozatunk következő darabja szintén egy klasszikus magyar gyöngyszem. Főszerepben az Opel Vectra és annak kicsit sem nagyképű sofőrje.

cimkék: idióta / vontatás / Vectra

Lángra kap a Lamborghini

Egy könnyed kis sportautós csapatásnak indult, ám rémálom lett a vége. Lehet a lámpánál nem kéne hevesen túráztatni a gépet.

cimkék: Lamborghini / idióta

Ennél szerencsétlenebb egy sofőr már nem lehet

Egy egyszerű parkolóból kiállás alatt emberünknek a sajátján kívül még három autót sikerült megtörnie. Ha nem látom, nem hiszem el, hogy ilyen létezik!

cimkék: baleset / orosz közlekedés / idióta

Zebrán gázolt, majd némi vívódás után lelépett

A BMW sofőrje a zebrán csapta el az öreg nénit. Először úgy tűnt, mintha segíteni akarna, de miután jól megrángatta szerencsétlent, tovább ment.

cimkék: BMW / gázolás / idióta / zebra

Pók miatt lobbantotta lángra a benzinkutat

Egy amerikai férfi tankolás közben vett észre egy pókot az autóján. Gondolta, hogy odapörköl egy kicsit neki. Nem kellett volna, a fél kút leégett miatta.

cimkék: idióta / benzinkút / pók

Az év legnagyobb idiótája

Azért mindennek van határa! Ez a BMW tulaj az autópályán szorítja le a mentőst, és még akkor sem engedi tovább, amikor az a szirénával jelzi, hogy dolga lenne.

cimkék: BMW / orosz közlekedés / idióta / mentő

Balul sült el a marketing akció

A Fiat 500 ráncfelvarrást szerették volna egy kicsit népszerűsíteni a litván kollégák, ám az akció kivitelezése hagy némi kívánnivalót maga után.

cimkék: Fiat 500 / idióta / marketing

Bicajjal a vízbe

Ez az ember nem normális! Ilyen meredek lejtőn direkt a vízbe hajtani elég bátor vállalkozás volt. A lényeg, hogy szemmel láthatóan ép bőrrel "megúszta" a kalandot.

cimkék: idióta / kaszkadőr / bicaj

LaFerrari gyilkolás

Igencsak felelőtlen ennek a LaFerrarinak a sofőrje. Nem elég, hogy az autót többször is odaveri az aszfalthoz, de még másokat is veszélybe sodor. Sikerül a motort is kinyírnia.

cimkék: LaFerrari / idióta / füst

Szelfizni veszélyes

Valami eszméletlenül zavaró tud lenni ez a mostanság mindenki által erőltetett szelfi mánia. Ennek tudatában kérjük nézze el nekünk mindenki, hogy kellemetlenül nagyokat röhögtünk ezen a videón.

cimkék: Jeep / idióta / szelfi

Közúti versenyző

Meg kell hagyni, hogy érzi az autóját ez a sofőr, de ilyet akkor sem csinálunk. Elég egy másik autós rossz reakciója, és kész a baj!

cimkék: Audi / Audi TT / idióta

Menet közben hagyta magára a kocsiját

Egy elég illuminált állapotban lévő hölgy csinált balesetet Amerikában. Egy kisebb koccanás után gyakorlatilag kipattant a kocsijából, ami ezután önálló életre kelt!

cimkék: baleset / idióta / ittas

Tengerparton ragadt a Bentley

Igaz, hogy összkerekes a Bentley Continental Flying Spur, de azért valljuk be, hogy nem terepezésre találták ki. Hogy miért? Mert könnyen így járhatsz vele!

cimkék: Bentley / idióta / Bentley Continental Flying Spur / elakad

Reklamált a biciklis, füstöt kapott

Egy biciklis megpróbálta az AMG Merci sofőrjét jó belátásra bírni, de amikor agresszívabb hangvételre váltott, elszabadultak az indulatok. Füstött nyeletett vele a sportkocsi vezetője.

cimkék: Mercedes / idióta / burnout

Újabb őrült az utakon

Oroszországban már semmin sem szabad meglepődni. Egy közúti vitában előkerül a balta? Ugyan már! Pisztoly az igazi.

cimkék: orosz közlekedés / idióta / balhé

Szabálysértések kimaxolva

Emberünk párszáz méteren belül három szabálysértést is elkövet. Ilyen morállal tényleg csak idő kérdése a baleset.

cimkék: idióta / román közlekedés / szabálysértés

Bemutatott és koccant

Nem hiába szerepel a KRESZ-ben, hogy nem tanácsos másokat megleckéztetni az utakon. Most is jobb lett volna előre nézni!

cimkék: baleset / közlekedés / oroszország / idióta

Közúti balhé női résztvevőkkel

Azt hitted, hogy csak a férfiak tudnak óriási balhét rendezni az utakon? Akkor itt van ez a robogós lány és a női autósofőr esete. Keményebb, mint az orosz verekedős videók.

cimkék: idióta / verekedés / csajok

Szlalom az autók között

A kelleténél bátrabb ez a motoros. Szemmel láthatóan érzi a gépet, de elég, ha egyszer nem adja ki neki ilyen jól, és máris kész a baj.

cimkék: motor / idióta / forgalom / szlalom

Kulccsal karcolta végig az Aston Martint

Londonból érkezett ez a felvétel. Egy bevásárlóközpont parkolójában karcolta meg ez a férfi az angol szupersportkocsit. Nem tudni, mi volt az indíték.

cimkék: Aston Martin / idióta / karc

Az évtized munkása

Emberünk valamiért jónak látta a teli gázpalackot megfúrni. Természetesen elég jelentős anyagi kárt sikerült elérnie, főleg miután porig égett a markoló is.

cimkék: baleset / idióta

Frontálisan ment a tűzoltónak

A BMW-s fiatalember nem vette figyelembe, hogy szemből egy szirénázó tűzoltó érkezik. Lett is nagy csattanás.

cimkék: baleset / BMW / idióta / mentő

Tankcsapatás túltolva

Lehet tankkal driftelni? Erő van benne, hely van hozzá, már csak egy kis ész kéne, hogy ne álljon fejre. Mert egy tank olyat is tud!

cimkék: drift / tank / idióta

Börtönbe vele!

Erre egyszerűen nincsenek szavak. Ez a szerencsétlen sunyi alak észrevesz egy gyönyörű Porsche-t az utcán és kényszert érez arra, hogy megrongálja. Szenvednie kell!

cimkék: sunyi / idióta

Nem hitt a sárgának

Gyakran mondják, hogy az autó könnyen válhat fegyverré. Felelőtlen kezekben nem kell sok, hogy meg legyen a baj.

cimkék: baleset / Ferrari / idióta

Jobbra tarts!

Nem véletlenül kell jobbra tartani, pláne, ha az a német Autobahn, ahol bármi jöhet amennyivel akar. Centiken múlt minden.

cimkék: Audi / idióta

Menőzni akart, de Porschét tört

A srác a mellette helyet foglaló hölgynek akarta megmutatni az autója tudását. Nem kellett volna. Épp hogy elfértek egy gyalogos mellett, mielőtt összetört a német csodaautó.

cimkék: Porsche / csajozás / idióta

Nem jött össze a kockázatos ugratás

Emberünk nem tudni, hogy csak elnézte a dolgot, vagy túlságosan bátor volt, minden esetre elég csúnyán összetörte magát és az autóját a hídon.

cimkék: baleset / idióta / híd

Gyalogost gázolt, mégis az autó érdekelte

Felhajtott a járdára, elcsapott két gyalogost, majd oszlopnak vágódott. Mindezek után emberünk csak az autóját kezdte el sajnálni.

cimkék: idióta / gázolás / baleset

Életveszélyes momentum

Vajon mikor tanulják már meg a nézők, hogy nem állunk a pálya mellé? Ez megint elég közel volt! Ha a pilóta hibázik, akkor most nagy a baj.

cimkék: rali / wrc / idióta / néző

Közel volt

A Porsche tulaja szépen kerülte el a kialakult balesetet. Innen látszik, hogy nem mindig a satufék a legjobb megoldás.

cimkék: baleset / Porsche / idióta / mentés

Cadillac zúzás WWE módra

Egy alig használt Cadillac CTS modellt vertek szét a minap Amerikában. Hogy miért? Mert miért ne! A pankráció ettől csak látványosabb lesz.

cimkék: Cadillac / Cadillac CTS / idióta / WWE

Szabálytalan forduló és baleset a rendőr mellett

Hol érdemes szabálytalanul megfordulni és belecsapódni egy másik autóba? Persze, hogy a rendőr mellett. Azonnali intézkedés garantálva!

cimkék: baleset / rendőr / idióta

Elszabadult a quad

Quaddal is lehet szép kalamajkát okozni, nem kell ahhoz bivalyerős autó. Ez a srác például egy parkot és egy autót is lerendezett mielőtt felvette a nyúlcipőt.

cimkék: baleset / idióta / quad

Beláthatatlan helyről szabálytalan kanyarodás

Van egy tippem arra, hogy az eset után még a BMW vezetője csodálkozott a legjobban. Pedig ő volt az, aki beláthatatlan helyről, ráadásul abszolút szabálytalanul fordult meg.

cimkék: baleset / BMW / taxi / idióta / alagút

Elüti a furgont

Ukrajnában nem az autók ütik el a gyalogost, hanem fordítva. Legalábbis ez az ember olyan nyugodtan sétált neki a várakozó furgonnak, mintha az a legtermészetesebb dolog lenne a világon.

cimkék: gyalogos / gázolás / idióta / furgon / figyelmetlen

Kísérti a sorsot

Emlékeztek még arra a balesetre, melyben London belvárosában egy száguldó Lamborghini felkenődött egy kikanyarodó autóra? Na itt egy másik, aki hasonlóan szeretne járni.

cimkék: Lamborghini / idióta

A tenger nem autómosó

Partra vetett bálnaként áll egy Rolls-Royce a tengerparton, a hullámok nyaldossák és ez senkit sem zavar. Drága lesz ez a mosás!

cimkék: Rolls-Royce / kabrió / idióta

Lerúgták a lopott motorról

Ez a szerencsétlen úgy lopott el egy motort, hogy a társaság egyik tagja észrevette. Utána ment és menet közben rúgta le a lopott gépről.

cimkék: idióta / motor / baleset

Idióta motoros tükröt rugdos

Van olyan, hogy valaki túl sokat képzel magáról. Mint például ez a motoros, aki azért rúgja le az autó tükrét, mert az meg mert fordulni előtte.

cimkék: idióta / motoros / baleset

Kétszer is lekoccolta a Mercit a GTR

Érthetetlen, hogy mi ütött ennek a Nissan GTR-nek a sofőrjébe, de kétszer is meglökte hátulról a teljesen új Mercit. Költséges módja a véleménnyilvánításnak.

cimkék: baleset / idióta / Mercedes / Nissan

Rátolatott a motorra

Egy nem épp rutinos vezető tolatva gázolta el a lámpánál ácsorgó motorost. Mázli, hogy le tudott ugrani a gépről, különben őt is szétnyomta volna.

cimkék: baleset / motor / idióta

Erre nincsenek szavak

Nehéz megfogalmazni, hogy lényegében milyen lényhez hasonlítható ez a sofőr. Azért törte rommá szerencsétlen motorost, mert az mert szólni neki a mobilozásért.

cimkék: motor / baleset / BMW / autó / idióta

Fel a fejjel!

Ha már az ember biciklizik, akkor nem árt, ha néha előre is tekint. Különben könnyen fel lehet kenődni mondjuk egy út szélén várakozó autóra. Szép volt barátom.

cimkék: baleset / idióta

Ha menni kell, hát menni kell

Így kell azzal a bizonyos testrésszel megállítani a forgalmat. Még a villamos sem mert újat húzni a magán a kereszteződésben könnyítő fiatalemberrel.

cimkék: orosz közlekedés / villamos / humor / idióta
Hírek

Örült a BMW-nek, porrá is égette.

Kínában egy férfi annyira megörült annak, hogy tudott vásárolni egy új 5-ös BMW-t, hogy hálaadó szeánszot tervezett az alkalom megünneplésére. Nem kellett volna, totálkárosra égette a járgányt.

cimkék: BMW / kína / idióta

Elcsúfított Pontiac várja új gazdáját

Amikor azt hiszed, hogy már láttad a világ legrondább autó átalakítását, mindig rád cáfol az élet. Ez a Pontiac Trans Am kívülről sem az igazi, a belseje pedig egyszerűen förtelmes. Viszont eladó!

cimkék: tuning / Pontiac / idióta

Nem bírt el a tolvaj a manuális váltóval

Amerikában az emberek döntő többsége nem tud manuális váltós autót vezetni. Ez a tolvajokra is igaz. Egyikük most nagyon pórul járt emiatt.

cimkék: idióta / tolvaj / rablás

Heroinra cserélték a légzsákot, meghaltak

Két mexikói drogcsempész halt meg a minap egy balesetben. A karambolt túlélhették volna, ha a légzsákok kinyílnak. Nem tették, mivel nem is voltak már a kocsiban.

cimkék: baleset / idióta / drog / csempészet

Kutya kötötte el az autót

Kellemetlen meglepetés ért egy amerikai férfit, amikor a kutyája belehajtott a kocsijával egy tóba. A bevállalós blöki "megúszta" a kalandot.

cimkék: baleset / kutya / idióta / Chevy

Szörnyűre sikerült a Mercedes Ferrari tuning

Nekem sok mindent bevesz a gyomrom, de azért van valahol egy határ. Miért nem lehetett szegény SL Mercit békén hagyni? Miért kellett a Ferrari nevet is megtiporni ezzel az akcióval?

cimkék: tuning / Mercedes / idióta

Új Ferrarit akart, ezért felgyújtotta a régit

Egy 20 éves fiatalember megunta a tulajdonában lévő Ferrari 458-at. Újabb modellt akart, ezért inkább felgyújtotta az olasz sportkocsit.

cimkék: Ferrari / idióta

Mit érdemel ez a bűnös?

Ha az embernek megadatik az a szerencse, hogy egy Volvo S70 R tulaj legyen, akkor tegye össze a kezét és vigyázzon rá. Itt egy példa, amiért viszont büntetés járhatna.

cimkék: Volvo / idióta / Volvo S70 R

Fürdőzők mentették ki a BMW-t a vízből

Görögországban egy figyelmetlen turista úgy hagyta a parton az autóját, hogy nem húzta be a kéziféket. Természetesen csobbant egyet a német járgány.

cimkék: BMW / idióta / vízben / Görögország

Fontosabb volt a BMW, mint a gyermeke

Néha elképesztő hírek érkeznek a nagyvilágból. Most például egy kínai anyukával van tele az internet, aki fontosabbnak tartotta a kocsiját, mint a saját gyermekét.

cimkék: BMW / kína / idióta / hőség

Festékkel intézte el a Maserati belsejét

Nem túl ésszerű dolog egy Maserati hátsó ülésén festéket szállítani. Viszont ha már rávisz a szükség, akkor érdemes megfelelően rögzíteni a szállítmányt. Nem pont így.

cimkék: Maserati / idióta / festék

Netes hírnév miatt gyújtották magukra az autót

Furcsa világban élünk. Ma már nem az számít, milyen fontos tettet vittél véghez, hanem hogy a Youtube-on vagy a Facebookon mit értél el vele. Ezek a srácok az Epic Fail kategóriába tartoznak.

cimkék: idióta / égő autó / tűzijáték
címke felhőToyota GT86reflektorhard topbmw m4haszonjárműkiszivárgott képLamborghini DiablolökhárítódagályraktárIndiaszemmozgásm5frontálWill SmithlövegBugatti Gangloff CoupelimuzinDaciagumiszalagkorlátozásRon DennisoszlopmenekülszélvédőmosóPanamera Sport TurismoStelviozúzásJeepArany KormánykerékWWEszembe sávCygnetMagyar NagydíjtűzoltósághalálesetCruzeőrület5008bénapokoltelefonGhosttolatásGenesisautópályaModel 3intruktorautolivrush hourszigetkit carmercedes-benz mlcOpel CorsaSuzuki SwiftdrónéjszakaLS 500hsteve mcqueenXJegzotikus autótetőCarlex Designorosz autóugrásMotorexveterán autóVolvo XC90crossoverrészegsordonézőirodaBugatti Veyron SSsylviaelőzésToyota SupraGenfi Autószalonájulástridentsvédemojiszimfonikus zenekarTacomaLaguna Secariasztóóraszilvszter raliSuzuki SX4pattogatott kukoricaOpen GTAEC Routemasterpro-tourerMogyoródhibridautóW213híres autóR5fekvőrendőrMercedes-Benz SLS AMGOlaszországautóbemutatópermetezésvolkswagen bogárVolvo modellelső vásárlóBMW 5elszabadulRat RodnézőkszemetelésDodgeRenault RSNvidiaöregAudibetonX6Mnyerészkedéskamerástéli gumiStoffel VandoorneKoenigsegg Agera RrendőrségPontiacMcaren2WDR3orrszarvúNürburgringvizelRubicontotálkársivatagWalter CsabaPriorBMW X4Opel Antarapanoráma tetőmárkakézikönyvutcai autóVolvo S90AgeraPHEVYamahautasításXC60rolls-royce wraithkabrióautós hírekDucatinapelemjátékkonzol500eösszehasonlítótrack üzemmódkápolnablack fridayfelfrissítéslowriderFerrari LaFerraridonington parkidős205Antonin Tlustaknémet sportkocsiWRXcadillac devilleW MotorsPeugeot 206Bahraini NagydíjRobotruhaPorsche 911rönkmotorosrendőrdaewoo24 órás versenyCarlos GhosntahóBoschRX-8újjáépülti3Ford KugamólóMáriapócsjubileumspanyolrokkantForma-2Koenigsegg Agera HHMercedes S-osztályfrankfurti autószalonFrank SinatraVolkswagen PhaetonErzsébet királynőhangutánzásAthénhírekborulNestor GirolamiSlovakia RingszabályozásToyota PicnickerítésfogászatDefenderSteve JobsPharrel WilliamsbüntetésMissilearab autóFCAkapszulaCadillac CTSCadillac ELRSuper SportdrogForma-ENissan AlmeraesésGordiniHungaroringMitsubishinyújtott karosszériaChevrolet AveoChevrolet ImpalaIndy 500KatarKazahsztánbalhéSuzuki Altoarabjótékonykodásmotoros rendőrTucsonDodge Dartporral oltóRTRluxusmázlistaCitroen C3üvegkárMarco WittmanStellaSTLebaroniphoneLandwindszörnyetegrali-európabajnokságbrutál esésAlfa Romoemeglepetéstávolmaradástoyota 2000 gtEurosportvilágrekordAyrton SennaLandauletlisztSciroccoMcLarenversenypályaszakadékrondaKefo MotorsportM4 GTSNissan JukeadásausztrálSvédországbolygódugattyús motorgullwingdizájnerminigunBoxsterDaniel RicciardoVFTSszerelőTFSIRali EBMiatatrezorJedlik Ányos KlaszterversenysportbuszKaibukásSvájcDaniel SordoizomautókukásautótuningbunyóKia NiroPace CarMonacospeedkajaegyüttműködésiCarbaktériumEnerGForcebukfencAMG GTRolls-RoyceVenomszállítmánylányablaktörlőkisfilmMarcus GronholmPistaDieter ZetschelyukBuggyClarioningakereskedéskoncepció Bugatti VeyrontérképLotus SUVpolitikaMonzahavazásrészedBMW M3vasúti átjáróFiatOrosz NagydíjMercedes EVO 2Janner rallykarmaDelta HF IntegralespeedzoneFiat 500LmanuálisDodge Hellcatcitroen cxSuperbikeIndiai NagydíjNyirádbakiVin DieselZengő Motorsportjarri-matti latvalahókotróRufDurangohomokWintercontactaudi q3kaszkadőrGTBJensenkedvezménybadassmunkagépletartóztatásdodzsemkörnyezetvédelemLodgytalálkozógesztusFerrari F40 LM BarchettahűtésLamborghini MurcielagokilökScoutszimulálásVolvo S70 RBarcelonamotorhibaOlasz Nagydíjautómentéstelepspeciálisoldtimer találkozócsattogáss60termelésformaZafiralabradorMcLaren MP4-12CJon OlssonKimi RaikkonenGT3F150mini cooperMission EborzjárókelőXVfiat. fiat 500szerződésBentleynissan gtrmacskastreet racelufthansaparkoló asszisztenscherokeebefutóMNASZYuliannarossz útTCR EuropeSpongya BobLamborghini Veneno RoadsterA1208CJaguar XFAurus SenatShanghaii30 Njet-skigolyóRSRelmebetegNissan GT-RkigyulladChevrolet Silveradopumpaangol közlekedésCiprushúzásMichelisz NorbertHayden PaddonVectrakarcyoVida JaniMlada BoleslavContinentalCorvette Z06TouaregMercedes Maybach.kínai autóToyota RAV4Ford RacingMonte Carlo rallytáncFord MondeoFocusBMW 2 Active TourerJurassic ParktaxiZ06vakvezető kutyaszoknyaévértékelőmoziigazoltatásPriusTom ChiltonNissan GT-R R34offroadwrcSubaru Foresterpeugeot 208 gtiWankel motorNissan AltimatePepsi MaxtemetkezésIsuzudashcamford kaangol motorLMSBMW 5-ös sorozat60szirénaporsche 959760LiretroautóteljesítményméréspotyautasVetteBob Lutzautóipari visszahívásBullitStepwayMemo GidleyEgerAston Martin CygnetChargeShelbyHarley-DavidsoneladásRinspeedMAusztrál Nagydíjkilencsebességes automta váltóMclaren 570SSebringcobra 11Honda NSXegyezménySebastian VettelForma-4hajóTrabantromán autóámokfutássubaru wrxBlazerHyundai GenesishulladékgyűjtéselakadMercedes CLAJaguar XKR-SGrand Cherokeekínos esetMercedes-Benz CLANordschleifekrosszmotorLand RoverSzingapúri Nagydíjterepjárólasszóköltözésspanyol autóSuperleggeraAudi Q2Shelby Daytona CoupeD3 GroupfröcskölÚj-ZélandbejelentésBelga NagydíjMacan STalismanélményautózásAustinLukács KornéldarázsVlagyimirprémiumautóISISKovács ÁgititanLaFerrari ApertamodernvisszapillantóZotyeChevyimpalaXhódmezőrületlevegő meghajtásTerrakhanaénekmúzeumlökésestePeugeot 308Explorer STélőVATHelveszveIATtévéMANBoston reptérNissan Skyline R34jelmezalagútA5pechkijelzőLexus ISgyalogosvédelemAudi A6manőversebastien ogiervirtuálisLevantefelszereltségjwrcBeppo HarrachtanktűzoltóRallyfelvásárlásszellőzőkráter44sütiJettakereslet csökkenéstesla model xajtóCrossland XSeat IbizahihetetlenSkoda múzeumAmerikai NagydíjFestival of Speedjelenlétbritish greenkémfotókBMW 5 GTmotogpünnepi modellAlpina B12Heinz-Harald FrentzenkiegészítőCardokMcDonaldselszabadultHill Climbjaguar f-typecsúnyaCorvettegőzbanbénázásLancia ThemaMarine EditionBJ BaldwinmotorháztetőCsehországMercedes S-classExtremeCountachLance StrollSolbergMercedes E-osztályreflexmatt fényezésMercedes-Benz SLSnyomtatásV12edukációGTVMercedes VitofailBruno SpenglerSanta FeEurópai BizottságVenom F5HuracamMiguel Molinaautótesztfóbiapörgetésörök garanciaautmoataMehdi Bennani6x6GRschumacherfelfújhatósúlyelosztásGT2turán frigyesijedtségnissan navarakályhaBudapestSemaForma-1 Spanyol NagydíjVolvotoyota versoHongkongLaFerrariKoreai NagydíjapplikációönzetlenkatonaiszociautotalalkozoDwayne JohnsonbesirtunkfelfüggesztésscooterDevel SixteenmentőakcióidiótaChicagoCX-5subaru wrx stitúlsúlygumorwiesmannLuc BessonfutárEQCsztoriGlobal Vehicle TrustleleplezésbalesetVila Realaudi a4WSRbunkóChevrolet Corvetteolajcserefilmes autócsodaidőmérő edzésADAC Deutschland rallyPeugeot 508Volkswagen JettaMikuláslakóparkprofimobilitásbobpályaFordBMW 503AygoBZZZjeges útNissan NoteékszerDB11specifikációkparkolásfolyóXJ13BonnevilleVelarSwifttitániumkompakt autócsehmarkolóNissan rekordBitter SándorfokozatJaguar X-TypeNissan MicralángcsajozásspeakerdöntőbillencsjégautópoloskaDacia DokkerFanatecmedveKugaszedánSkoda FabiaP100DTCRPárizsi AutószalonHotwheelspassatFord FocusSpa FrancorchampsjógaBlack BeardugóvasútSergio Marchionnechris MeekePersonal Assistantmercedes-benzGPSKlausz Kristófegyterű autókatonaGeneral Lee30 évbemutatóGázosításnagy sebességelőzCountrymanRenault TwingohelyszínelésoperatőrtúraautóSesto ElementosegítmentésHorizonRBMW 4-es sorozatMaserati QuatroportesportszerűtlenRaptorhibaRWDBMW 1602felniNyirfás JuliannaRali OBtraffipaxApriliaOpel MagyarországimprezarajtbetonkeverőkölcsönzőterepATS-Valváspiros lámpaanimációsForzapulykaToyota S-FRjó sofőrbmw m5Volkswagen PoloFord FiestaszarkatulajdonosPeugeot 2008Hennessey VenomhírOliver BlumeS1M8forgalomgázoláslancia fulviaDisneyFerrari 599 GTBerőszakautóútMiniforró vízEMChollandbiztonsági autóbajnokságNurburgrinDan Bilzerianbeszakadt burkolatG650New JerseytrailerFerrariPeoplemagyarLaptimingPorsche 993hangprojektorTrans AMTourneo CustomönvezetőHyundai ix20mackójégesőPutyinhosszútávú autóversenyVolkswagenhonda integraprojektorkigyulladtkonvojmikrofongalambsvéd piacJaguarrongálásTimo GlockTouristenAnton YelchinTerraSilverstoneadatokRoberto MerhidynoszínekbringásEric BoullierMLBmegsemmisítésforbabaPro CeedNissan SilviaMinyon458488 GTBDodge ChargerROCpirosToyota EchoterelésGTconvertibleWranglerCompassJeff GordonÉv Autója 2017ÍrországBaldwinQoros GQ3de tomaso panteraBMW 7féktesztMazda CX-9Peoplezúzókoreai autóbenceCitroen DS3918 SpydergunrendezvényPosrcheoposszumszabadidő-autóHong KongfegyverGuinness rekordsofőrrakétaford galaxyáremelésCaterhamBMW 6-os sorozatMarchionnaMercedes-Benz M-osztályWTCCtrident iceniReal MadridvadnyugatScoutlineMulholland DrivetávirányítástámadásNoodleRafael NadalDragon MountainkörforgalomközútpókRS4verekedéspalettaInsigniarottweilervizes útFord MustangHoldenakadálymázliHyundai i20 WRCKeszthelyi Vivienolasz autóVelociraptor458 SpecialeverésRed BullDaytonaUberLance GilbertRali VBHyundaiChevrolet CaptivaarmageddonGyurtaInfiniti M30dtilosban parkolásactrosnévtechMichael JostHunGariankísérletSVtüntetésbicilisTwingorx8RangerszekérAmbienteromán közlekedésQatarGT-RvisszahívásF430bővítésrally du VARGT 4Ferrari CaliforniaForms-1angol autóChevrolett CorvetteelakadásHummermodellautóbicajwalter röhrllimitáltveteránkétkerékbírságfarmerKerényi Ádámúj generációeső3D nyomatáselaludtgyárleállásrönkszállítószétveribarn findAveoPorscheChevrolet Camaro Z/28car pornlimitált szériaroad rage992Sata-raliNasser Al-AttiyahidiótaPeopleTOP10töltőgyerekülésChuck Norrisgyorsasági motorSuzuki AuthenticsFormulaukrajnalövöldözésLettországmentőMercedes SLS AMGlövésM PerformancefotóSportwagonMazdaIndyGinHonda CR-VátlagVW GolfMichael SchumacherTobias MoersNorvégiaSebastian Loeb959úthibaintelligensDemonvontatásS10liepája-raliMarveltestTorsten Müller-ÖtvösrageWalterné Dancsó AdriennMotegiEurópa NagydíjHalid Avdagiclábbal vezetSabine Schmitzorosz közlekedészuhanásSTiAIDSmegszorításUSAgyászhírVilnerbankautomataSubaru ImprezaTim GáborChryslerBMW 1autosnői sofőrCreweNissan IDxHondaSenatnyirfasimportHUVluxusautófurgonstop táblaautó eladásskoda superbgödörMazda MiataNissanStingerijesztgetéscrash testsüllyedéshasználatikardiológiabűnözésbüntetőfékközlekedési lámpaHenessey Venom GTfelhőSigdsrallySt. James EditionjövőképOpel AstraRubens BarrichellobioüzemanyagMichelinszingapúrveszteségDavid BrownDeveltáblaFord F-150ünnepikapacitásfelakadlehetetlenE30gépi mosógyúrásittas vezetőTata NanoSpaUrusEurópa BajnokságWestfield MegabusainasQ60ejtőernyőkutyajégkaparóExorcistKen Blockbmw maasaicatehénColin McRaeThe Mint 400baja 500Renault Clio TrophyFerrari F12RoushLada VestaDodge RAMOlssondagadtPlaystationmesefigurákbakancslistacars coffeA-osztályürülékVolvo reklánmLFAJozef KabanVályiAccordÁmon Olivérbentley continental gtévnyitóvételferrari enzoretrodízel motornyereményjátékkipufogócélszabálytalankodásbiztonságBattistaGT-86szolnokördögszekérMercedes-MaybachZ5Volkswagen TouaregVorsteinerbmw 507fizetősszánkóskylinelángokKAMAZvírusAlpinaBelgiumbringaátnevezés911biztosítórolls-royce phantomMercedes-Benz A-osztályautósüldözésKevin MagnussenVarekaiSixtGigafactoryneuvillekamionsofőrItaliaBYDzebrajövő közlekedésealfavolkswagen boraGMCbajor autóVerstappenelektromosHollywoodCadillac EscaladeHonda PreludePur BlancFiat PandaGyulay ZsoltharrachFerrari 812 SuperfastTokiói AutószalonHonda Civicsült krumpliRali du Valaise-tronTechnicAMG GT RsütiszörnyMalajziaszaltómenekülésTechartEVOTitan XDoroszlán275kihajtóBMWEksoVestRoad AmericagyalogosPosaidonFranciaországtanulmányKonaSaabEcoboostidőjárásgörkorcsolyaRenault TrafficdudeHyundai i30Jorge LorenzoRS200Eclipse350zEasytronciAudi RS6napfénytetőgolfautóLancerChallengeLada 2104viccKarinakínai piacstorage findinstinctYas Marina CircuitAMTScsereToyota Yaris RSGörögországChristiano RonaldoközlekedésbiztonságtalálmányBentley Falconlada grantajavításhídGoodwood Festival of SpeedMazda CX-5láncFiesta WRCháromkerekűnyári gumiKetterer ContinentalCadillac ATSFootkhanaVolkswagen EosWTCRszállításAlfa RomeoJCWPikes PeakrégiszlalomInterlagoserősVaughn GittintankolásfűnyíróChevelleLada Nivaford s-maxsorsAlain MenuBMW I8Kia CeedhegykaszinóToyota HiluxValet812Fiat TiposhowDániabérautóLanciadacia sanderoTrustkeresztbelada samaratrutyilancia deltaAlpina B3BarbievandalizmustaplóBreitlingAppleGhymkhanaLa Tomatinahangvezérléselsőbbségszippantós kocsiManorZFFlameFormula 3hibridsípályaChiron SportkátrányKTMCaterpillarTigriskanadaT1S90QorosRange Rover SportWatkins Glenlistaherbiegerillaepizód2019PCUTV488felúszásClarksonMercedes SLSbatmobileMitshubishibiztonsági övEliakémfotóFenyrDusterindításpickupCsillagtúraszóráségő autóJohn Cooper WorksvészfékChironrombolásLand Rover DefenderrosszullétF40világításleopardkisautóDucatojean-claude van demmeToyota CorollaszőnyegAfrika2CVGran TourismoamazonProject OneAutós eladásokToyotavásárlóRolls-Royce Wraith CoupehősűrsiklóbuffierVauxhallkarácsonyjapán piaclególefoglalt autókOutlawSpecialeClimbkhanavezeték nélküli töltéspapSanta CruzGrand DusterLincolnjelzőoszlopCitroennapenergiaBMW E30Porsche Boxter720Sflört3008U2szakaszSonicvásárlásfelajánlásgarazsKaroqNicolas CageEl Caminoland rover discoveryneed for speedOstbergwörtherseemercedes-benz c-osztályPorsche 911 RillatosítószupersportkocsiR8 SpiderőzszarvasstadionMadárMagyar Termék NagydíjMr.BeanMitsubishi Outlanergázüzemű autóBMW M2utcai versenyjelöléskameraRickard RydellgazdagkerékvetőminiszterelnökAviatorVivarovégső állomásszenzorMarioautótolvajkoppintáshot rodvillámláshernyótalpráncfelvarrásTaco BellKharitoninKertész KrisztiánrasszizmusRimacstatisztikaBMW Z4BollingerLeaf RCfelvonulásSkoda Octavia RSSochiSuzukaeszméletlenemissziós botránylánykérésArab autózásdigitálisPepsielképesztőjótétaranyrajzfilmhyundai i20MBUXR8SherppostásCaymanVenezuelanavigátorAcura NSXbérlésEF7heccapokalipszisevolúcióUAZVitoMontenegrovolkswagen beetlerobotizált váltógyerekalkalmazásKTM X-BowsportautóMcFlytraktorágyRenault MeganeszörnyBill GatesJohannesburgMercedes GLErevansBMW 4 Gran CoupégarázsajtówellnessreakcióAlpina B7peugeot 205 gtiPorsche PanameraJari-Matti Latvalavicces videóDragAwainlebukásMicracsomagScalaDél-Amerikamobiltelefongengszterselfieolcsó márkacsomagszállításforma-1DC ShoesRally du VAR 2012RollsoválpályamutatványtanulmányautóÉsztországChelseavasúti átkelőreklámbivalySAS IrisbörtönfaváltólépcsőMarbellaautomatikakarbonCrosslandEmilygyárlandolásRedJetLamborghini UrusX5MSLS AMGZacariaTata ZicaszáguldásRS6NascarColins Crest911 GT2 RSInsanityPeugeot 207Portugáliaingyen autóspecialE63 SkanyarfilmesTrophy TrucksátoregyterűLe MansroncstelepBertha Benzfurcsa járműLiveWireLMP-1Románia3-asKlaus FrohlicNissan MaximaLAversenyautóAcropolis-raliMitsubishi G4Spirit Of EcstasyködvárosCarlos SainzstarttrolibuszfestésGhibliCullinanMaseratiVeyrongyorsulási versenygyűjteménymosásdoppingvadászatPokemon Gom1raZumatúlméretes570Skombistretchgarazs.tvelektromos buszBarum-raliritkaságKodiaqIED SyrmabolondRedDakarRange RoverFinal Fantasyamerikai humorstábpieter tsienBrazíliafejesHillclimbvárólistaarany fóliaLexuselőzetesKikiEspadaKia PicantoálcázottNetflixiNextTallinelsőnissan leafFiat 124 SpiderToyota Tundracseh autókábítószerunboxing458 ItaliaNissan Skyline R33TieYeongamBatmanfilmAudi TT-RSAndy PriaulxhangfalkrosszmelegedésG63Magyarországi30 WagonkézifékEtnaextra 300monte carlo raliRober KubicaRX-VISIONtrélerAudi A3túlkeresletcsalásRolss-RoyceepilepsziaR34dacia loganteherautóNicoS-EditionNissan SentraárokönjárólincselésSkoda Citigoradartilos parkolásQ5halottas kocsilopós autólexus rcOpel Zafira TourerhalálosRally CupExclusiveyellowstoneGMC Sierraelnöki ügybunkerTushkanovalefulladPSASennaXD3Kodokéselésgyorsításautó rongálástilalomdízelautóMercedes GPzúzdaJames MayrobogósgyerekekdurvatanulmnányFord Ecosportautókiállítássunyiumbauoff-roadWRX STIbrutálrajzrollermocsárMercedes G-osztálybúcsúCayman GTSpaintballsmokeForza Motorsport4MATICléghajtásWRC3járdaMotkányBambooNismoszalonSamsungChevrolet CamaroMexikóAudi S5repülő autótáskaautótemetőoroszcsaládi autóNYPDChargerP1SpykerleállásLP960Skoda OctaviaForma-1 Bahreini NagydíjRXNimródA4internetMinibigsuperquadfilmes autókkonzolfuvarmurvatávirányítós indítóDodge ChallengerépítkezéstolvajrakományGenfhuligánokSebatien LoebRenntechAudi R8dizájnstúdióF3háborúzsiráfnepperkínai közlekedésVolkswagen Golfarab közlekedésJakus Tamásmajdnem balesetautósportzeneImolabaleset tengelyWolfsburgkiállításbiztonságtechnikaBMW M760Li xDriveSibiu-raliTaycanJaguar XFR-SbikiniManor Marussiatűzijátékbiztonsági rendszerWalmartKomáromMercedes jövőlimbópályanapLamborghini VenenoModel YPaul di RestaGiulia QVskoda fabia s2000One:1Alfa 4CHumveeFord RangerNeonvolkswagen t1Porsche Mission Efüves cigilopottLancer EVOpisztolyPiquettörvényKancsár Ferencluxus termékSSSpyderkötélhúzásDB9renault talismanrepülőErwin WurmsikerkátyúSinsheimfinal editiongőzgéphackelésM6aprkolókerskergetőzésalvázFormula RenaultrinocéroszStockholmOpel AdammotorpalettakulcspápaámokfutóErzsébetévfordulóutcaMercedes-Benz E-osztályJustin Wilsonfrancia autódemonstrációSaab 9-3AMGX-osztályKodiakfüstBuick Rivieraeladó autóatvAlpineszemköztisztaságtornádókínapénzszállítóDacia Logan MCVKovács TamáscélgépültetésMini PacemanCayman SFiat 500akcióLe Mans 24hjégSzilveszter rallyPumaAll-TerrainAston MartinbmeutatóMagnus WalkerdarumotorRapidkupéelsüllyedautomata váltóPetersenMike TroutkommunikációVilágbajnokságbruderMáltakávéWildcatAbu-DhabiGarázs TVprankgyorsulásArteonMikkelsentörök közelkedéslízingakkumulátorkicsúszáskilökésR32Muscle CarzsúfoltságRoad RoverAirbusLapraszerelt autószörfMOLGymkhanaSCCGLCM0roncsderbiUSA NagydíjKuala LumpurJerezJanner ralifékpadKlassenelszállításPlútófejlesztésMicheliszBaletesztpályaGorillazCitroen C4 PicassoKia RiorongRallyeteddyelszaladHammanring-txiGazoo Racingnémet autójapán közlekedéslicitfiskerE-PaceHaasGT40illegális versenySan DiegoMitsubishi Lancerland rover discovery sportberagadDRIVE PILOTopel karlNikolabombarobotizált autóNAAFPókembercentenáriumcserbenhagyásfegyveresekInfernoGamesconAssetto CorsaMercedes CLK AMG Black Seriesvákuumgyerek autórendőrelefántféklerobbanrendvédelmi erőkrobbanlakókocsirugógyakorlatMazda3esküvőNovitecvonulásátépítésPolestarlángolSpielbergdrámaMaybachOpel InsigniafeltöréshumorLadaXC40gyorsaságiszemétszedéskamikazeNiro EVfacebookTAG MotorsportDBXfejszeSmart ForFourhangmotokrosszG63 AMGolajfoltautó lopásszenzációRodas3DHummer H1BMW 2-es sorozatIrmscheramerika4PauGuerlainmárkákML63 AMG45elektromos autózásCupraC8szállítóOpel CascadanyílBMW X5zeroautógumiNémet túraautó bajnokságAxiálOscherslebenkonföderációs zászlógumiégetésleszállásluxus buszRenaultdiszkózombiSWrobotautóMax MosleytechnológiatesztclioSierraSportstilosiX3Forma-3rágcsálóaratásWaldowTSIszerencseOrlandoLiberty Walkplázaösszehasonlító-teszt8-asegyediMick Schumachermarketinge-NiroBac MonopezsgőFicza FerencPaul Swiftfurcsaságemberségchevrolet cruzeSmart CabrioHoonicornkereszteződéskötekedésSLKofficialategosólyombmw z2amerikaitávirányítósillatTyler WittebaseballszondaversenygumiMarconiford c-maxMotorsAudi Prologue AvantA9ATSReptárpótkocsiPorsche 911 GT3I-PaceJohn Cenaenzo ferrarimandzsettagombSsangYongZR1Kevin Abbringeletkromos autóValenMartin CaceresBrazil NagydíjbontásSilveradoMomkhanahooniganfelfutóBen AffleckszékCanepavámtorlaszJumpyCarlexMaserati GranTurismoJeanner rallyOlivier PanistartálykombájnvodkaMarius Aasenautópiacskoda 120OsloRed Bull RacingvízbenhőkameraGumball 3000AurusVolvo C30laptimeJaguar XFRGumperttruckAgera RSkamionAlex ZanarditöréselnökWald International3d nyomtatóRobert KubicaAventadorugratásJean AlesiGódor Barnajávorszarvas-tesztgiccsHiluxrali-világbajnokságátverésjogLamborghiniMIGABTDavid CoulthardAusztriarepülHoonigansLummafoghúzásMaserati Levantehíd cserefesztiválüzemanyagKiacitroen c-xrVolkswagen Up!apaPuskádi JánosquadlegdrágábbérintőkijelzőbűncselekményHeritageVIPpáncélozottPeugeotelszabadult járműFR-SX1BethelfékútittaslezárásLada Prioratoyota land cruiserkésésBessenyey ZoltánboxPhaetonráfutáspadkapaul walkertávolságBreitling Jet TeamhumotbalszerencseorigamiútrobogóJosh CartuAWVillegálSRT ViperUPSszelektív hulladék911 GT3 RSitalA45KadjarraliLamborghini AventadorFerrarJeep Wranglerrenault sanderorányitásAWDFuriousKalashnikovLykanWorld Series by RenaultPeugeot 308 GTihomokvihargyaloglelepleződésrepülésARTBulldogHadik Andrássávváltásdízel botrányAudi SQ7távirányítós autógyorsasági obTakataterepezésGRMNfelahegyresávtartóáldáscrashvideó válogatásbmw x1sérülésElon Muskfisker surfrobbantáschrysler 200dudajapán autóRadicalJensen InterceptorkésOpel AmperaMP4-12CdűneSupermanCaliforniaHonda 2&4kivetítőomlásSMSMaláj Nagydíjállatpoénlopott autóvonatijesztésQVForza Horizon 2X2figyelmetlenpullmannnői vezetőmobilorosz tuninghóemberGallardoDél-AfrikabeszakadtSeatkétkerekezésEsteban GutierrezhirdetésProteamTWOFACEBMW M4 GTSGyulavolkswagen golf sportsvanLotus F1Audi A8 L ExtendedEurosol-Honda Civic Type-RteaserCadillacSvéd raliColoradodragsterAston Martin VulcanInfinitiquadskiCorbellatiMcLaren P1Ferrari FXXMonacói NagydíjLexus LF-SApolgármestereladakFerrariMad MaxkerékDannyAudi TTgokartMount EverestkizárásSuperfastyoutubekatonákbalesetekCamaroJapán NagydíjModel Scigiporcheázsiai közlekedéslamborghini gallardoF12Ford Fiesta RS WRCAudi RS3defektDetroiti AutószalonSport SVRsofőrös autóboxkiállásx6eldurranluxuscikkSLCGR Sportgördeszkakombi autóNeymarNissan 370zépítésSUVautóChevrolet VoltBajaDronekhanaWillys. modernmercedes-benz econiclazabestsellertengercsúszásrandiYpres-raliFedExbelső488 PistaszénaInfiniti Q50burnouttolásujjlenyomatméréstechnikaFiestaSuzuki SamuraidarálóSuperleggera VolanteaudioközlekedésSuzuki Vitarabambuszbentley mulsanneablakTataDavid Hasselhoffpolo r wrcsportkocsitOPCelbocsájtásOtt TanakEngstlerMercedes C-osztályfavágásjames bondRacing EditionBútor RobipedálApertaIS4x4Red Bull RingGoogleGeelygyáriAudi TT CupSubaruokos fényszórócsempészetVRhirtelen kormányCrystal HooksOpel KadettbicikliútátadásharcsárgahullámSzilveszter ralivideóXJ220Youabian PumaBMW 6hatótávBZGT4V8 SupercarBob BellhajléktalanSzlovéniavízpremierKia SoulreflekszFord F150Piercarlo GhinzaniversenyDél-Koreatervezet34 órás versenyvéletlennissan nv200Elektromos motorKoncz GáborbessenyeyBrit NagydíjFerrari F12 BerlinettaBJForza 7buszmegállóVidahulladékgazdálkodásSuzuki KizashiMelbournetrükközési3 REXfestékCoca-Cola46VignaleSuper TrofeoMercedes A-osztályLa Voiture NoireparkolóROALhójárógyújtogatásOpel Adam RallyhistoricRhys MillenvetődéspénzoldalkocsimegtaláltsínDoritospusztításS65különösERCSkodactsgyőri Audi-gyárStratosborulásFIA GT3balesetmegelőzésSRTprojektDCgyilkossági kísérletsorompóferrari 458 italiaújTDIHyundai VelosterösszefogásidiótaPeoplePeopleoroszországszerkezetbenzinkútgázrobbanásmezőgazdaságCorsica-ralihalálNKecskeméti BalázsAdria CenniWLTPMiami VicepanzióbátorműszerfalApolloamerikai rendőrségáradásAmpera-ex7jelzésRenault ClioGladiatorSpanyol NagydíjüldözésDacia DusterfociSergiohangutánzóSmartNorrdschleifesportlovaskocsiAlfa Romeo 4CShelby GT350Rvirtuál tuningbarátnőAero 8AutopilotszelfikisteherautógyorshajtásÉrdi TiborhumorosMoszkvatélkipörgésfelhasználóTrafictargoncaIndyCarhavas útMatteo MalucelliKOERUterrorFRmodellfrissítésCars&CofferendőrautóFormula StudentBlackújjáéledhőségBMW E30 M3EVBryan buffierGiuliaizmozásroadsterkubaautós üldözészsenialitásNASA500csajokrendszámhalálos irambanVeneno Roadstersárga zászlóCentenarioe-GolfRCszállodaViper SRTmorganhelikoptermexikói autósavigazságszolgáltatásSentrymásolásprofitrekordprototípusF5nagymamahackermásodszorKínai NagydíjBMW 82013tűzcsapföldcsuszamláscinemaEnglerbevásárlásolajEscortBuickHonda Civic Type-Rjason stathamCross ConceptAcuraképBMW 3 GTVitézi DávidyoungtimerTesla Model 3CintraelőjegyzésM550damerikai közlekedéswcbölényfalsefalseguruldigital lightdrágaBloomfelelőtlenMaserati 3500GThanninenAsconabiztosításRX-9Opel GTlexus nxvillámRSQ E-TronboxerViperRosbergSuzukiFittipaldiItaldesigninfotainmentparasztPekingi AutószalonTolemanbrutálisKanadai Nagydíjpeugeot 308 swB11védelmi minisztériumvezetésGTOVeszprémGLEhalottaskocsiGLATestarossareggeliAirscarfLas VegaskazárIncCitroen DS5turánMatthew CampbellGTAmotorossebességjátékautóMarcello LottiMbDesignAriel AtomGLBUH-1Nissan NV 200autómosásWaymoMaserati QuattroportepáncélosrobotNagy FutamSecurityEvoqueMinimojó emberMonsterMercedes-Benz G-osztályGuerlain ChicheritConnectedDriveHollandiaCessnaönvezető rendszerdonutS600közelF50trükkhibrid autóközterület-fenntartásautópályamatricaelgurulamerikai autóAston Martin DB9atkinsonYarisPethő IstvánkirálynőautomataJänner-raliBTCCKia Forte Koupkólaösszkerékelektromos UTVdunarabláskezdőMcLaren 12cTada TecujaVWAudi A2volkswagen eco upX-TrailA110Lamborghini HuracansafariJeep CherokeeB2jachtroncsbéreltÉv autójaAnniversaryChicheritvillamosHuayraIRCGuardkárosanyagszámozásBMW X6jótékonyságfisker karmaI8gyanusítottelektromos autóUltrakultikus autóalternatív üzemanyagmeganedriftnőkmárkakupasorozatMercedesOpelMartn ProkopsprayChevroletTipoAlaszkaaromagázszivárgásLPGBrillianceKarsanládaderbiHockenheimszimulátor24hFerrari 355 S SpiderF8 TributotragédiahátsókerékDTMcars and coffeKrózser MenyhértsugárhajtásúMakitai5Conceptporsche macanmentősPeugeot 208Qoros 3nyíltnapkormánySiroksertésFrankfurtmercedes-benz s-osztálykalapácsHappySnowkhanaF1Targaultraibolyakamionosford thunderbirdSiennaMarchionnegreenlinesziklavárosi miniAbu Dhabi NagydíjWill StevensBentley Continental Flying Spurplatformtéli közlekedésC3Usain Bolt8Spanyolországlada 4x4csúszós útJannarellyvirtuálF2villanyautóRowan AtkinsonHofmannCitroen DS3WRCDokkerszabálysértésegykerekezésT-RocFerrari 599 GTObikaGoProIrmscher InspiroelektromotorIFAQ6FalconautókulcsLada Kalinakörnyezetbarátközterület-fenntartómosópályaPakisztánsnowboardfreighterTransformerslóerő harcValhallavolkswagen jettacaddykazahgázTouristenfahrtMasterAston Martin Rapide SZöld pokolLykan HypersportHonda JazzBentaygakereskedőflame warNémet NagydíjR2RapidEBrexitsuzuki balenoGenesis G90hányásAudi A8 L Securityhot hatchpengerobbanásmegelőző filmdömperautós jövőDaimlerlángszórótrollFelix BaumgartnermagabiztosságkisvasútGMC Yukontúraautó világbajnokságTiguancustom carhivatalosgyújtogatóstoprichard hammondproblémaFernando Alonso

vissza a lap tetejére
A honlapot készítette és a tárhelyet biztosítja: FaXuniL Kft.