keresés eredménye

forma-1

TESZTEK

Túl megbízhatóak lettek a Forma-1-es autók

Jean Todt, az FIA elnöke szerint túl megbízhatóvá váltak a Forma-1-es autók, ez pedig bizonyítja, hogy milyen elképesztő összegeket költöttek el az élcsapatok. 

cimkék: F1 / forma-1

Két másodpercet gyorsul jövőre az F1

A Pirelli szimulációi szerint a Forma-1 több mint két másodpercet gyorsul jövőre, de ez nem csoda annak fényében, hogy a gyártó teljes kínálata lágyabbá válik 2018-ban. 

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari rájött, mit kell lemásolnia a Mercedesről

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke szerint van egy dolog, amit a Scuderia lemásolhatna a Mercedesről. 

cimkék: F1 / forma-1

Hiába nyújtana békejobbot, Hamilton magasról tojik Rosbergre

Lewis Hamilton egy interjúban kijelentette, hogy esze ágában sincs kibékülni Nico Rosberggel. 

cimkék: F1 / forma-1

A Hondának is megkönnyebbülés, hogy szakított a McLarennel

Nemcsak a McLaren, hanem a Honda számára is csupa szenvedés volt a hároméves közös sikertelenségi időszak.

cimkék: F1 / forma-1

Pénteken jelenthetik be a Williams új pilótáját

Friss sajtóhírek szerint pénteken végre kiderülhet, hogy Szergej Szirotkin vagy Robert Kubica lesz jövőre Lance Stroll csapattársa a Williamsnél. 

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedesnél folytatja a Ferrari korábbi motorfőnöke

A Ferrari korábbi motorfejlesztésért felelős igazgatója, Lorenzo Sassi a Mercedesnél folytatja F1-es pályafutását. 

cimkék: F1 / forma-1 / Ferrari

A Williams lemondott Kubicáról, Szirotkin a favorit

Sajtóértesülések szerint eddig tartott a tündérmese, a Williamsnél már nem Robert Kubica a legesélyesebb arra, hogy Lance Stroll csapattársa legyen jövőre. 

cimkék: F1 / forma-1

Újra Todt az FIA vezetője, Oláh Gyárfás az offroad bizottság elnöke lett

Újabb négy évre Jean Todtot választották meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökévé. 

cimkék: F1 / forma-1

Megszavazták az év F1-es előzését, ez lett az

A szurkolók szavazhatták meg a 2017-es Forma-1-es idény legjobb előzését, a díjat Daniel Ricciardo kapta.

cimkék: F1 / forma-1

15 millió dollárral ütnék ki Kubicát a Williamsből

Noha szinte biztosra vette mindenki, a Williams továbbra sem jelentette be Robert Kubica szerződtetését 2018-ra, a háttérben ugyanis még zajlanak a tárgyalások.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel okosabban akar versenyezni a jövőben

Sebastian Vettel tisztában van vele, hogy az idei szezonban okosabban is versenyezhetett volna Lewis Hamilton ellen, a jövőben ez a célja. 

cimkék: F1 / forma-1

Meglepetések az F1-es csapatfőnökök idei listáján

A hagyományoknak megfelelően a Forma-1-es csapatfőnökök az idén is rangsorolták a versenyzőket a sorozatban alkalmazott pontrendszer szerint. 

cimkék: F1 / forma-1

Vége a halmozott büntetéseknek az F1-ben

A Motorsport Világtanács ülésén elfogadott F1-es szabályváltozások szerint a 2018-as idénytől megszűnnek a halmazati büntetések. 

cimkék: F1 / forma-1

Kirúgták a Honda F1-es főnökét

Átszervezéseket hajt végre szervezeti struktúrájában a Honda, a Forma-1-es projektet eddig irányító Haszegava Juszuke távozik. 

cimkék: F1 / forma-1

Schumacher tovább harcol

Az FIA megalapította a Forma-1-es Hírességek Csarnokát, ahova rögtön beiktatták a sorozat eddigi 33 világbajnokát.

cimkék: F1 / forma-1

Sokkoló adat, ez történt az előzésekkel az F1-ben

Felére csökkent az előzések száma a Forma-1-es világbajnokság 2017-es idényében az egy évvel korábbihoz képest.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel csodálkozik Kubica visszatérésén

Sebastian Vettel úgy érzi, talán rossz ötlet Robert Kubica részéről a visszatérés.

cimkék: F1 / forma-1

Így nézhet ki az Alfa Romeo új F1-es autója

Jövőre már Alfa Romeo néven fut a Sauber, a Fiat konszern ezzel a húzással szeretné népszerűsíteni a legendás márkanevet. 

cimkék: F1 / forma-1

Egy másodperccel gyorsabb az új F1-es gumi

Abu-Dzabiban befejeződött a szezonzárót követő kétnapos gumiteszt, amelyen a mezőny megismerkedhetett a Pirelli 2018-as gumijaival.

cimkék: F1 / forma-1

Szenzáció a Forma-1-ben, visszatér az Alfa Romeo

Az Alfa Romeo név jövőre visszatér a Forma-1-be, az olasz márka a Sauber névadó szponzora lesz, teljesen átalakítják a csapatot.

cimkék: forma-1 / F1

Ross Brawn kimondta, a régi F1-logó egy nagy semmi volt

A szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után bemutatták a Forma-1 új logóját, amely finoman szólva sem aratott osztatlan sikert a rajongók körében. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton: A hiperlágy a valaha volt legjobb Pirelli-gumi

Lewis Hamilton Abu-Dzabiban kipróbálhatta a Pirelli új hiperlágy gumiját, a négyszeres világbajnok nagyon elégedett volt a keverék viselkedésével. 

cimkék: F1 / forma-1

Räikkönen nyerte a tesztnapot, Kubica száz kört ment

A szezonzáró abu-dzabi tesztelés első napján a Pirelli új hiperlágy gumiját is kipróbáló Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb, a finn Daniel Ricciardót és Lewis Hamiltont előzte meg.

cimkék: F1 / forma-1

Ha van egy kispárnám, elalszom - átépíthetik az abu-dzabi pályát

A versenyzők nem voltak túl lelkesek a rettentő unalmasra sikerült Forma-1-es szezonzáró után, sokak szerint eljött az ideje a pálya átépítésének.

cimkék: F1 / forma-1

Kubica már tesztel Abu-Dzabiban, most minden eldől

Abu-Dzabiban már elkezdődött a szezonzáró teszt, amely többek között arról is dönt, hogy Robert Kubica kaphat-e szerződést a Williamstől 2018-ra.

cimkék: F1 / forma-1

Kiakadt az F1-világ az új logón

A szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után mutatták be a Forma-1 új logóját, és finoman szólva sem aratott osztatlan sikert. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton kiborult, Abu-Dzabi nem F1-es autóknak való

Az év egyik legunalmasabb versenyével búcsúzott az idei Forma-1-es szezon, a Yas Marina versenypálya a szokásos körmenetet hozta.

cimkék: F1 / forma-1

Bottas nyerte a szezonzárót, a Renault megelőzte a Toro Rossót, itt az új logó

Rettentő unalmas futamot hozott a Forma-1-es szezonzáró, Lewis Hamilton az utolsó körökben megkergette ugyan Valtteri Bottast, de gyakorlatilag az időmérőn kialakult sorrend lett a végeredmény.

cimkék: F1 / forma-1

Bottasé a pole Abu-Dzabiban

Némi meglepetésre Valtteri Bottas nyerte a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj időmérő edzését, a Mercedes finn pilótája majdnem két tizeddel verte meg Lewis Hamiltont. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton az élen a szezonzárón

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az Abu-dzabi Nagydíj első napján, a Mercedes világbajnoka a második szabadedzést nyerte meg.

cimkék: F1 / forma-1

Hétféle F1-es gumija lesz a Pirellinek jövőre

A Pirelli bejelentette a 2018-as F1-es gumikínálatát, és a cégnek sikerült is meglepetést okoznia.

cimkék: F1 / forma-1

A papírmunka miatt csúszik Kubica williamses szerződése

Noha több forrás tényként jelentette be, hogy Robert Kubica megállapodott a Williamsszel, a csapat szerint még nincs aláírt megállapodás a lengyel pilótával. 

cimkék: F1 / forma-1

Todt marad az FIA elnöke, senki nem mer kiállni ellene

Nincs másik jelölt Jean Todt mellett a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöki tisztségéért, így várhatóan harmadik ciklusát kezdheti meg a szervezet élén.

cimkék: F1 / forma-1

Felveheti az Alfa Romeo nevét a Sauber

A Sauber várhatóan a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon bejelenti, hogy kik lesznek a pilótái a következő szezonban. 

cimkék: F1 / forma-1

Hivatalos, Kubica kipróbálhatja a Williams idei autóját

A Williams bejelentette, hogy a szezonzárót követően melyik két pilótával tesztel Abu-Dzabiban.

cimkék: F1 / forma-1

Le akarják cserélni az F1 logóját, ez lenne a választék

A Forma-1 új tulajdonosa, a Liberty Media további változásokat tervez a sorozatban, lecserélhetik például a népszerű logót is.

cimkék: F1 / forma-1

Lauda istennek nevezte Hamiltont

Niki Lauda meg van győződve arról, hogy az idén nem a Mercedesé, hanem a Ferrarié volt a legjobb autó, vagyis kizárólag Lewis Hamiltonnak köszönhető, hogy meglett a bajnoki cím.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton megfenyegette Vettelt

Lewis Hamilton egy interjúban elárulta, mit mondott Sebastian Vettelnek a bakui ütközésük után.

cimkék: F1 / forma-1

Rekordáron kelt el Schumi 2001-es vb-győztes Ferrarija

Rekordáron, 7,5 millió dollárért (kétmilliárd forint) kelt el egy New York-i árverésen a német Michael Schumacher 2001-es világbajnoki győzelmet hozó Ferrarija. 

cimkék: F1 / forma-1

Gasly és Hartley lesznek a Toro Rosso 2018-as pilótái

A francia Pierre Gasly és az új-zélandi Brendon Hartley lesz a Toro Rosso két versenyzője a 2018-as szezonban. 

cimkék: F1 / forma-1

Massa az FIA kötelékében folytathatja

Noha F1-es visszavonulása után sem szeretne szakítani a versenyzéssel Felipe Massa, a brazil versenyző részben új szerepbe kerül karrierje után.

cimkék: F1 / forma-1

Jövőre a Red Bull és a McLaren is megelőzheti a Renault-t

A Renault tanácsadója, Alain Prost szerint a franciáknak el kell fogadniuk, hogy a Red Bull mellett a Renault-motorokra váltó McLaren is a gyári csapat előtt lehet.

cimkék: F1 / forma-1

Kubica már alá is írt a Williamsnél?

Az elmúlt napokban több forrás is arról számolt be, hogy megszületett a megállapodás Robert Kubica és a Williams között, a lengyel versenyző lesz Lance Stroll csapattársa jövőre.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg szerint Vettel és a Ferrari eljátszotta az esélyét

Nico Rosberg egyáltalán nem biztos benne, hogy jövőre is szoros lesz a verseny a Ferrari és a Mercedes között, lehet, hogy Sebastian Vettel esélye az idén elszállt. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton kiakadt a jövő évi szabályok miatt

Lewis Hamilton szerint szívás, hogy jövőre a jelenlegi négy helyett már csak három motort használhatnak fel büntetlenül a Forma-1-es csapatok. 

cimkék: F1 / forma-1

Vettel azt hitte, elbénázta a rajtot, mégis az élre került

A hétvégi Brazil Nagydíj gyakorlatilag a rajtnál eldőlt: Sebastian Vettel a második helyről meglepte Valtteri Bottast, és innentől csak kontrollálnia kellett a futamot. 

cimkék: F1 / forma-1

Rózsaszín lesz a Pirelli új gumija, szavazd meg a nevét!

A Pirelli jövőre az ultralágynál is lágyabb keveréket vezet be a Forma-1-ben, a rajongók szavazhatják meg, mi legyen a neve. 

cimkék: F1 / forma-1

Vettel nyerte a Brazil Nagydíjat, Hamilton utolsóból negyedik

Sebastian Vettel egy jó rajttal megnyerte a Brazil Nagydíjat: a második helyről indult német remekül kapta el a lámpák kialvásának pillanatát, bebújt Valtteri Bottas mellé, és ezzel lényegében megnyerte a futamot. 

cimkék: F1 / forma-1

Bottasé a brazil pole, Hamilton összetörte

Valtteri Bottas az utolsó pillanatban meglepte Sebastian Vettelt, és az időmérő legvégén autózott körével megszerezte a pole pozíciót a Brazil Nagydíjon. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton éppen csak vezet Brazíliában

Lewis Hamilton nyerte a Brazil Nagydíj mindkét pénteki szabadedzését, de a másodikon csupán néhány ezreddel előzte meg a bajnokság második helyére hajtó Valtteri Bottast.

cimkék: F1 / forma-1

Schumacher állítólag "jól van"

Egy családi barát árult el új információkat a 2013-as síbalesete óta lábadozó Michael Schumacherről.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes új alkatrészekkel kísérletezik a szezon végén

Mivel a Mercedes már mindkét világbajnoki címet megnyerte, a csapat már nyugodtan készülhet a 2018-as idényre.

cimkék: F1 / forma-1

Brit tinédzser lesz a McLaren új pilótája

A 18. születésnapját jövő hétfőn ünneplő brit Lando Norris lesz jövőre a McLaren teszt- és tartalékpilótája. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton egy offshore-lovag, trükközhetett az adóval

Lewis Hamilton neve is szerepel a vasárnap nyilvánosságra került, úgynevezett Paradise-iratokban, amely tehetős személyek és cégek pénzügyi ügyeskedéseit foglalja össze.

cimkék: F1 / forma-1

Fenyegetőzik a Ferrari, kiszállhat a csapat a Forma-1-ből

Sergio Marchionne, a Ferrari elnök-vezérigazgatója szerint a gyár kivonulhat a Forma-1-ből 2020 után, amennyiben a szabályokat az érdekeikkel ellentétesen változtatják meg. 

cimkék: F1 / forma-1

Itt a vége, Massa most már tényleg visszavonul

Felipe Massa, a Williams brazil pilótája az idény végeztével befejezi pályafutását a Forma-1-ben - másodszor.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton úgy lett világbajnok, hogy lekörözték

Az első két kanyarig volt izgalmas a Mexikói Nagydíj: előbb a pole-ból indult Sebastian Vettel koccant Max Verstappennel, majd a harmadik helyről indult Lewis Hamilton ért össze a némettel.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel elvette Verstappen első pole-ját

Nagy meglepetésre majdnem Max Verstappen nyerte a Mexikói Nagydíj időmérő edzését a Red Bull-lal, a hollandnak az utolsó gyors körökig gyakorlatilag nem volt ellenfele.

cimkék: F1 / forma-1

Ricciardo az élen, megégett Vettel feneke

A Red Bull volt a leggyorsabb a Mexikói Nagydíj első napján, Daniel Ricciardo 131 ezreddel előzte meg Lewis Hamiltont a második szabadedzésen.

cimkék: F1 / forma-1

Ez már tényleg röhej, megint agyonbüntetik a McLarent

A McLaren versenyzői, Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne arra számítanak, hogy motorcsere miatt a rajtrács utolsó sorából kell majd indulniuk a Mexikói Nagydíjon.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso indul a daytonai 24 óráson

Fernando Alonso is rajthoz áll januárban a daytonai 24 órás versenyen. A McLaren pilótája itt szeretne felkészülni a Le Mans-i egynapos viadalra. 

cimkék: F1 / forma-1

Halálos fenyegetéseket kapott a felügyelő Verstappen miatt

Max Verstappennek, a csapatának és főleg az apjának azért kellene tartózkodnia az FIA ítéleteinek nyilvános kritizálásától, mert a feltüzelt szurkolók aztán megengedhetetlen dolgokra vetemednek.

cimkék: F1 / forma-1

Kimivel nem lehet konstruktőri címet nyerni

Flavio Briatore szerint amíg Kimi Räikkönennel folyamatosan szerződést hosszabbít a Ferrari, a csapat nem fogja megnyerni a konstruktőri címet. 

cimkék: F1 / forma-1

Verstappen nem szívja vissza, hogy leidiótázott egy felügyelőt

Max Verstappen az Amerikai Nagydíj utolsó körében bemutatott előzése miatt öt másodperces időbüntetést kapott, így végül nem állhatott fel a dobogóra.

cimkék: F1 / forma-1

Kvjat idén már nem tér vissza a Forma-1-be

Helmut Marko, a Red Bull sportigazgatója szerint Danyiil Kvjat már éppen elég bizonyítási lehetőséget kapott az idén, az orosz már nem ülhet vissza a kocsiba.

cimkék: F1 / forma-1

Verstappen 2020-ig marad a Red Bullnál

A holland Max Verstappen - a csapat szerint saját kezdeményezésére - 2020-ig meghosszabbította szerződését a Red Bull-lal. 

cimkék: F1 / forma-1

Kvjatot másodszor is kirúgták az idén, Hartley marad

A Toro Rosso az idén sokadszor variálja meg felállását, a hétvégi Mexikói Nagydíjon Brendon Hartley még egyszer bizonyíthat, csapattársa Pierre Gasly lesz.

cimkék: F1 / forma-1

Hamiltont hiába rajtolta le Vettel, lazán nyert Austinban

Lewis Hamiltonnak csak az Amerikai Nagydíj rajtjánál voltak nehéz pillanatai, a második helyről indult Sebastian Vettel elhúzott az angol mellett.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton simán nyerte az austini időmérőt

Lewis Hamiltonnak a három szabadedzés megnyerése után az időmérő edzésen sem volt ellenfele az Amerikai Nagydíjon, a Mercedes pilótája kényelmes előnnyel szerezte meg a pole-t. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton megközelíthetetlen Amerikában

Lewis Hamilton nagy fölénnyel nyerte az Amerikai Nagydíj mindkét pénteki szabadedzését, az erőviszonyok szempontjából fontosabb másodikon ráadásul Max Verstappen is megelőzte Sebastian Vettelt. 

cimkék: F1 / forma-1

Vettel azért kapott megrovást, mert kiment a vécére

Sebastian Vettel szerint "kissé vicces", hogy megrovást kapott a Japán Nagydíj helyszínén azért, mert félig lemaradt a himnuszról.

cimkék: F1 / forma-1

Hivatalos, hogy Alonso marad a McLarennél

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso szerződést hosszabbított jelenlegi csapatával, a McLarennel.

cimkék: F1 / forma-1

Káoszt kockáztat a Ferrari, ha átszervezi az egész csapatot

Valószínűleg elment a Ferrari bajnoksága a legutóbbi két futam műszaki hibáin, ennek pedig komoly következményei lehetnek személyzeti fronton.

cimkék: F1 / forma-1

Teljesen új autót épít az F1-es Mercedes

A Mercedes teljes irányváltásra készül a 2018-as autójával, a csapat megelégelte az idei gép sokszor kiszámíthatatlan viselkedését.

cimkék: F1 / forma-1

Kubica produktív napot zárt a Williamsszel a Hungaroringen

Robert Kubica teljesítette idei második tesztnapját a Hungaroringen, ezúttal azonban nem a Renault-val, hanem a Williamsszel gyakorolt.

cimkék: F1 / forma-1

Rózsaszín gumik jönnek a Forma-1-be

De nemes célból: a Pirelli így támogatja a mellrák elleni küzdelmet a hétvégi Amerikai Nagydíjon. 

cimkék: F1 / forma-1

Nem szabad, hogy Vettel vesztesnek érezze magát

Gerhard Berger jövőre hatalmas csatát vár a két (várhatóan) négyszeres világbajnok, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel között.

cimkék: F1 / forma-1

Megvan, ki lesz a Toro Rosso másik pilótája Austinban

A Toro Rosso hivatalosan is bejelentette, hogy ki helyettesíti a Japánban versenyző Pierre Gaslyt az Amerikai Nagydíj hétvégéjén.

cimkék: F1 / forma-1

Räikkönen szerint jövőre még erősebb lesz a Ferrari

Két műszaki hiba valószínűleg végleg megpecsételte a Ferrari idei sorsát, de Kimi Räikkönen nem csügged, szerinte jövőre még erősebb lesz a csapat. 

cimkék: F1 / forma-1

Új-zélandi pilóta ugorhat be a Toro Rossónál

Sajtóértesülések szerint eldőlt, hogy Pierre Gasly a jövő heti Amerikai Nagydíj helyett a japán Super Formula szezonzáróján indul, ahol még van esélye megszerezni a bajnoki címet.

cimkék: F1 / forma-1

Ez a nő lehet a Ferrari megmentője

A Ferrari egy spanyol nőt nevezett ki a Forma-1-es istálló frissen létrehozott minőségellenőrzési csoportjának élére. 

cimkék: F1 / forma-1

Kubica sikeres tesztet zárt a Williamsszel

Robert Kubica teljesítette első köreit a Williamsszel, Silverstone-ban a 2014-es autót vezette a lengyel. 

cimkék: F1 / forma-1

Alonso indulhat a daytonai 24 óráson

A McLaren bizonyos feltételek teljesülése esetén engedélyezheti, hogy a Le Mans-i indulással kacérkodó Fernando Alonso kipróbálja magát Daytonában.

cimkék: F1 / forma-1

Ricciardo meglepő dolgot árult el Verstappenről

Daniel Ricciardót ezúttal arra kérték a Red Bull házi újságjánál, hogy áruljon el valami olyasmit a csapattársáról, amiről a rajongók nem tudnak. 

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg bevitt egy nagy gyomrost Alonsónak

Nico Rosberg szerint Fernando Alonso csakis magát okolhatja, hogy hosszú évek óta nem nyert semmit a Forma-1-ben. 

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari megfizette a hanyag minőségellenőrzés árát

Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke elismerte, hogy az istálló az utóbbi hónapokban elhanyagolta a megfelelő minőségellenőrzést. 

cimkék: F1 / forma-1

Räikkönennek már gyanús a sok műszaki hiba

Kimi Räikkönen szerint "kicsit furcsa", ami mostanában a Ferrarikkal történik, a finn pilótának nem tetszik a sok műszaki hiba.

cimkék: F1 / forma-1

Egy apróság, ami elárulja, miért bukik el a Ferrari, és nyer a Mercedes idén is

Zsinórban a második hétvégén mondott csődöt a Ferrari Japánban, a malajziai Q1-es időmérős kiesés után Szuzukában négy kör után kellett kiállnia Sebastian Vettelnek. 

cimkék: F1 / forma-1

Sima Hamilton-győzelem, újabb Ferrari-dráma Japánban

Lewis Hamilton könnyed, sima győzelmet aratott a Japán Nagydíjon, amelyen legnagyobb riválisa, Sebastian Vettel gyakorlatilag már a rajt előtt elszállt. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton verhetetlen volt a japán időmérőn

A szuzukai időmérőn kiderült, hogy mekkora lehetőséget hagyott ki a Ferrari Szingapúrban és Malajziában, a Mercedes sima kettős győzelmet aratott a kvalifikáción. 

cimkék: F1 / forma-1

Hivatalos, Kubica és di Resta a Hungaroringen tesztel a Williamsszel

A Williams technikai igazgatója, Paddy Lowe Japánban megerősítette, hogy a csapat a Hungaroringen teszteli Robert Kubicát és Paul di Restát. 

cimkék: F1 / forma-1

Vettel elsőre lenyomta Hamiltont Japánban

Érdemben csak egy szabadedzést tartottak meg pénteken Japánban, de Carlos Sainz balesete és a végére megérkező este miatt az sem volt teljesen zavartalan.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel nem tud arról, hogy felfordulás készülne a Ferrarinál

Noha Sergio Marchionne Ferrari-elnök célzott arra, hogy nem maradhat következmények nélkül a csapat két gyengébb hétvégéje, Sebastian Vettel nem tud arról, hogy komoly átszervezések készülnének.

cimkék: F1 / forma-1

A Red Bull tökösebb a Mercedesnél és a Ferrarinál

Helmut Marko, a Red Bull sportigazgatója szerint csapata sokkal tökösebb, mint a Ferrari és a Mercedes.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel megúszta a váltócserét

A Maláj Nagydíj levezető körében történt baleset miatt benne volt a pakliban, hogy Sebastian Vettel autójában váltót kell cserélni a Japán Nagydíjra, a Ferrari vizsgálatai azonban kizárták ezt a lehetőséget.

cimkék: F1 / forma-1

A Williams is a Hungaroringen teszteli Kubicát

Brit sajtóértesülés szerint a Renault-hoz hasonlóan a Williams is a Hungaroringen szervezne egynapos tesztet Robert Kubica számára.

cimkék: F1 / forma-1

Berágott az elnök, változások lesznek a Ferrarinál

Nem marad következmények nélkül a Ferrarinál, hogy a csapat Szingapúr után Malajziában is potenciális kettős győzelmet szalasztott el.

cimkék: F1 / forma-1

A Renault már mentegeti magát a nagy F1-es botrányban

Óriási botrányt kavart a Forma-1-ben, hogy az FIA vezető F1-es műszaki szakembere, Marcin Budkowski várhatóan a Renault-hoz igazol.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes le van sújtva Malajzia miatt

Toto Wolff csapatfőnök egyelőre nem tud örülni annak, hogy Lewis Hamilton hat ponttal növelte az előnyét Sebastian Vettellel szemben a Maláj Nagydíjon.

cimkék: F1 / forma-1

Vettelre vár az újabb nagy csapás

Sebastian Vettel remek felzárkózást mutatott be a Maláj Nagydíjon, utolsóból negyedik lett, de aztán a levezető körben ütközött Lance Stroll-lal. 

cimkék: F1 / forma-1

Verstappen nyert Malajziában, Vettel utolsóból negyedik

A Ferrari sokszorosan bosszankodhat a Maláj Nagydíj miatt, a sok balszerencse miatt szinte biztos kettős győzelmet bukott az istálló Szepangban. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamiltoné a pole, Vettel egy kört sem ment az időmérőn

Lewis Hamilton hatalmas lépést tett az idei világbajnoki cím felé, miután megszerezte a pole pozíciót a Maláj Nagydíjon. 

cimkék: F1 / forma-1

Bottas vezetési stílusa nem illik a Mercedeshez

Valtteri Bottas a Mercedesszel közösen sokáig elemezte, miért volt komoly hátránya Szingapúrban Lewis Hamiltonhoz képest.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso húzza az időt, mégsem dönt a jövőjéről szeptemberben

Fernando Alonso hónapok óta mondogatta fűnek-fának, hogy ne kérdezgessék a jövőjéről állandóan, legkésőbb szeptemberben bejelenti, hogyan tovább. 

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari az élen, a Mercedes sehol Malajziában

Noha előzetesen arra lehetett számítani, hogy Malajziában a Mercedes előnyben lehet a Ferrarival szemben, a pénteki szabadedzések alapján a címvédő egyelőre sehol sincs.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso ököllel beverte a falat dühében

Fernando Alonso a Maláj Nagydíj előtt elárulta, hogy másfél hete annyira mérges volt a szingapúri kiesés miatt, hogy ököllel beverte a falat az öltözőjében.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel kioktatta a kritikusait

Sebastian Vettel csak legyint azokra a kritikákra, amelyek szerint az ő hibája miatt történt a szingapúri rajtbaleset. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton siratja a Maláj Nagydíjat

Lewis Hamilton szerint az egyik legkeményebb verseny tűnik el a naptárból azzal, hogy a Maláj Nagydíj 2018-tól már nem lesz része a Forma-1-es sorozatnak. 

cimkék: F1 / forma-1

Megvan az új F1-es pilóta rajtszáma

A hétvégi Maláj Nagydíjtól "néhány futamig" Pierre Gasly váltja Danyiil Kvjatot a Toro Rossónál. 

cimkék: F1 / forma-1

Lehet, hogy Kvjatnak annyi, pihenőre küldi a Toro Rosso

Úgy tűnik, mégis bemutatkozhat Pierre Gasly a Forma-1 idei szezonjában, de nem úgy, ahogyan eredetileg képzelték. 

cimkék: F1 / forma-1

Strollék nem engedték tesztelni Kubicát a Williamsnél

Lance Strollék miatt Robert Kubica egyelőre nem tudott tesztelni a Williamsszel, pedig a Szingapúri Nagydíj után erre remek alkalom nyílt volna. 

cimkék: F1 / forma-1

A McLaren máris elkezdte a rajongók kábítását

Nemrég jelentették be hivatalosan, hogy három évig Renault-motorokkal versenyez a McLaren, a csapatfőnök Eric Boullier máris elkezdte az álmodozást.

cimkék: F1 / forma-1

Nevet változtat a Red Bull a Forma-1-ben

A Red Bull hivatalosan is bejelentette, hogy a 2018-as szezonban az Aston Martin lesz a névadó szponzora.

cimkék: F1 / forma-1

Most a Williams fogja tesztelni Kubicát

A Renault-nál Carlos Sainz miatt végül hoppon maradt, de még így is visszatérhet a Forma-1-be Robert Kubica.

cimkék: F1 / forma-1

Ha ezt tényleg bevezetik, elég izgis lesz a 2018-as F1-idény

Az FIA további szigorításokat tervez a felhasználható motorkomponensek számában 2018-tól, ami rengeteg hátrasorolásos rajtbüntetést hozhat. 

cimkék: F1 / forma-1

Vettel motorja megúszta a rajtbalesetet, nem kell kukázni

Sebastian Vettel Szingapúrban használt motorja menthető, a rajtbalesetben, majd az azt követő megpördülésben nem sérült meg súlyosan.

cimkék: F1 / forma-1

A földrengés nem tett kárt a mexikói F1-es pályában

A Forma-1-es Mexikói Nagydíj szervezői szerint a keddi, 7,1-es erősségű földrengés nem tett kárt a Hermanos Rodríguez pályában, így semmi nem veszélyezteti az október 29-i futamot.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso állítólag maradni akar a McLarennél

Eric Boullier, a McLaren csapatfőnöke szerint Fernando Alonso már elhiszi, hogy jövőre jobb szezonja lehet a csapatnak, így maradni akar Wokingban. 

cimkék: F1 / forma-1

Az idén már javíthatatlan a Mercedes

Lewis Hamilton szerint a Mercedes az idén már nem tudja kijavítani autója hiányosságait, azaz a csapatnak továbbra is lesznek nehézségei a nagy leszorítóerőt kívánó pályákon. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton még nem írja le Vettelt

Lewis Hamilton tisztában van vele, hogy hiába van 28 pontos előnye Sebastian Vettellel szemben hat futammal a bajnokság vége előtt, még nem nyerte meg a címet. 

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes még nem fokozza le Bottast

Noha hihetetlenül szerencsés szingapúri győzelmével 28 pontra nőtt Lewis Hamilton előnye összetettben, a Mercedes még csinál második számú pilótát Valtteri Bottasból. 

cimkék: F1 / forma-1

Amerikába szállíthatják át Michael Schumachert

Lapértesülés szerint továbbra sem javult jelentősen a Svájcban teljes titokban kezelt Michael Schumacher állapota, felesége amerikai kezelést fontolgat. 

cimkék: F1 / forma-1

A Honda beszólt a McLarennek

Most, hogy hivatalossá vált a McLaren Renault-ra és a Toro Rosso Hondára váltása, a japánok változtattak kicsit a kommunikációjukon.

cimkék: F1 / forma-1

Verstappen szerint Vettel nem kért bocsánatot - de miért is kellett volna?

Nincs rá jobb kifejezés, Max Verstappen nagyon sportszerűtlenül nyilatkozott a Szingapúri Nagydíjon történt rajtbalesettel kapcsolatban.

cimkék: F1 / forma-1

Hiába a balhék, marad mindkét Force India-pilóta

A Szingapúri Nagydíj hétvégéjén még csak azt jelentették be, hogy Sergio Perez marad a Force Indiánál, kedden aztán kiderült az is, hogy Esteban Oconnal szintén szerződést hosszabbított az alakulat.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton: Isten megáldott Szingapúrban

Lewis Hamilton nem várt és nagyon szerencsés győzelmet aratott Szingapúrban a két Ferrari és Max Verstappen rajtbalesete után, ezzel 28 pontra nőtt az előnye összetettben.

cimkék: F1 / forma-1

Még a Mercedes is sajnálja a Ferrarit

A Mercedes kármentésre készült Szingapúrban, ehhez képest a két Ferrari és Max Verstappen rajtbalesete miatt Lewis Hamilton nyert, Valtteri Bottas pedig harmadik lett az esős futamon.

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari a szingapúri KO után sem adja fel

A lehető legrosszabbul alakult a Ferrari versenye Szingapúrban, mindkét autó az első körben kiesett, Lewis Hamilton pedig 28 pontra növelte az előnyét összetettben. 

cimkék: F1 / forma-1

Talán vége a vb-nek, a két Ferrari már a rajtnál ütközött

Lewis Hamilton a Szingapúri Nagydíj előtt azt mondta, akkora a Mercedes tempóhátránya, hogy legfeljebb a csoda segítségével nyerheti meg a futamot. 

cimkék: F1 / forma-1

Vettel simán elvitte a szingapúri pole-t, Hamilton ötödik

Noha pénteken még úgy nézett ki, hogy a Ferrarinak a várakozásokkal szemben nehézségei lehetnek Szingapúrban, Sebastian Vettel végül nagy fölénnyel szerezte meg a pole-t. 

cimkék: F1 / forma-1

Ricciardo az élen, bajban a Ferrari Szingapúrban

Daniel Ricciardo volt a leggyorsabb a Szingapúri Nagydíj mindkét pénteki szabadedzésén, a Ferrari egyelőre le van maradva. 

cimkék: F1 / forma-1

A Pirelli szerint a Ferrari nyerhet Szingapúrban

A Pirelli vezérigazgatója, Marco Tronchetti Provera szerint a Ferrari az esélyes Szingapúrban, a maranellóiak ismét legyőzhetik a Mercedest.

cimkék: F1 / forma-1

Hiába a McLaren új motorja, Alonso nem mond semmit a jövőjéről

Hiába biztos már, hogy 2018-tól a McLaren Renault-, a Toro Rosso pedig Honda-motorokkal folytatja a Forma-1-ben, Fernando Alonso nem hajlandó elárulni, hogy marad-e Wokingban 2018-ban. 

cimkék: F1 / forma-1

A Renault a Red Bull-lal is szerződést bontana

Noha kész tény, hogy a McLaren 2018-tól Renault-val, míg a Toro Rosso Hondával versenyez, a hivatalos bejelentés továbbra sem történt meg. 

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes nem gondol a 2020 utáni F1-es jövőre

Nagy vihart kavart Eddie Jordan egyik korábbi nyilatkozata, amelyben arról beszélt, hogy információi szerint a Mercedes az F1-es kiszállást tervezgeti. 

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes szerződést hosszabbított Botasszal

Nem változik a Mercedes felállása a 2018-as szezonban, a csapat a következő idényre is meghosszabbította Valtteri Bottas szerződését. 

cimkék: F1 / forma-1

Ecclestone szerint a Renault vakvágány a McLarennek

Bernie Ecclestone szerint hiába dolgozott kőkeményen a McLaren azért, hogy megszabaduljon a Hondától, a csapat helyzete Renault-motorokkal sem lesz sokkal jobb. 

cimkék: F1 / forma-1

A Porsche a Red Bull felvásárlásával jöhet az F1-be

Ismét előkerültek azok a pletykák, amelyek szerint a Porsche nem feltétlenül csak motorszállítóként képzeli el az F1-es beszállást.

cimkék: F1 / forma-1

Vége a McLaren-Hondának

Hivatalos bejelentés még nincs, de a Motorsport.com szerint a McLaren és a Honda megállapodott a válásról, a wokingiak a következő három évben Renault-motorokkal versenyeznek.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Hamilton szerint is előnyben lesz a Ferrari Szingapúrban

A Mercedes vezetőihez hasonlóan Lewis Hamilton is arra számít, hogy a Ferrarit nehéz lesz elkapni a hétvégi Szingapúri Nagydíjon. 

cimkék: F1 / forma-1

A McLaren csökkentené Alonso fizetését

Várhatóan még a héten bejelentik, hogy a McLaren új motorpartnere a Renault lesz 2018-tól, míg a Honda a Toro Rossóval folytatja F1-es projektjét.

cimkék: F1 / forma-1

Lauda: A Ferrari a favorit Szingapúrban

Niki Lauda szerint a Mercedes nehéz hétvégére számíthat Szingapúrban, a Ferrari és Sebastian Vettel lesz a favorit. 

cimkék: F1 / forma-1

Sainz a Renault-é, tényleg jöhet a McLaren-Renault

Sajtóértesülés szerint a Red Bull elengedte a Renault-hoz Carlos Sainzot, ami a franciák egyik feltétele volt azért, hogy felbontsa a Toro Rossóval 2018-ra is érvényes szerződést. 

cimkék: F1 / forma-1

Kubica elviselhetetlen volt, nem érdemel második esélyt

Jacques Villeneuve szerint kész téboly, hogy Robert Kubica ilyen hosszú kihagyás után próbálkozik az F1-es visszatéréssel. 

cimkék: F1 / Robert Kubica / forma-1

A Mercedes tudja, hogy nehéz dolga lesz Szingapúrban

Toto Wolff felkészült arra, hogy a Mercedes számára éles váltás jön a monzai sétagalopp után, a szingapúri pálya nem fekszik az autónak. 

cimkék: F1 / forma-1

A McLaren bármelyik másik motorral gyorsabb lenne

Daniel Ricciardo szerint jól sikerült a McLaren autója, az ausztrál úgy véli, hogy bármelyik másik motorral jobban teljesítene a csapat. 

cimkék: F1 / forma-1

Új csapat a Forma-1-ben? Na persze!

Jean Todt FIA-elnök szerint nincs a láthatáron olyan csapat, amely készen állna arra, hogy rajthoz álljon a Forma-1-ben. 

cimkék: F1 / forma-1

Teljes kavarodás az F1-es pilótapiacon, Kubica a Williamsnél is kiköthet

Teljes a bizonytalanság az F1-es pilótapiacon, a mozgások nagyban függnek attól, hogy mi lesz a McLaren és a Honda együttműködésével.

cimkék: F1 / forma-1

Fernando Alonso hű akar maradni a McLarenhez

Fernando Alonso nagyon világos utalást tett arra, hogy nem a McLarennel, hanem a motorpartner Hondával van baja. 

cimkék: F1 / forma-1

A Porsche visszatérne a Forma-1-be

Lutz Meschke, a Porsche igazgatótanácsának elnökhelyettese elárulta: 2021-ben visszatérnének a Forma-1-be.

cimkék: F1 / forma-1

Most éppen erre a hétre várják a McLaren és a Honda szakítását

A Honda az Olasz Nagydíjon ismét leszerepelt, a McLaren egyik autója sem ért célba a futamon, aminek állítólag gyors következményei lesznek.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes mindenkit lemosott, övék a legjobb motor

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint az Olasz Nagydíjon kiderült, hogy továbbra is a Mercedesé messze a legjobb motor a Forma-1-ben. 

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedest is meglepte, hogy mennyire gyenge volt a Ferrari Monzában

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint a Ferrari rontott el valamit nagyon Monzában, ezért alakult ki a szokásosnál sokkal nagyobb különbség a két élcsapat között. 

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari elcseszte az Olasz Nagydíjat, az elnök tombol

Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke finoman szólva sem volt elégedett Sebastian Vettel monzai harmadik helyével, főleg, hogy a német több mint fél perc hátránnyal ért célba.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes tönkreverte a Ferrarit, Hamilton vezeti a vb-t

A Ferrari hazai pályán teljesen esélytelen volt a Mercedes ellen Monzában, Lewis Hamilton tükörsima győzelmet aratott. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton-pole, óriási Ferrari-betli Monzában

Lewis Hamilton nyerte a három és fél órásra nyúlt, esőáztatta monzai időmérőt, ezzel megdöntötte Michael Schumacher rekordját, 69. alkalommal indulhat az élről. 

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes hajszállal gyorsabb a Ferrarinál Monzában

Valtteri Bottas nyerte az Olasz Nagydíj második szabadedzését, a finn pilóta 56 ezreddel előzte meg Lewis Hamiltont. 

cimkék: F1 / forma-1

Vettel szerint a Ferrarinál nincs csapatsorrend

Noha kívülről néha úgy tűnik, Sebastian Vettel szerint a Ferrarinál valójában nincs csapatsorrend, Kimi Räikkönent senki nem kényszeríti az ő támogatására.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton: 2018 dönti el az idei bajnokságot

Lewis Hamilton szerint az idén annyira kiegyenlítettek az erőviszonyok a Mercedes és a Ferrari között, hogy a bajnoki címről a 2018-as felkészülés kezdete dönthet.

cimkék: F1 / forma-1

Wolff: A múltja miatt Alonso nem lesz Mercedes-pilóta

Toto Wolff sokadszor is világossá tette, hogy nagyra tartja ugyan Fernando Alonsót, de a spanyol múltja miatt kizárt, hogy a Mercedes pilótája legyen. 

cimkék: F1 / Fernando Alonso / forma-1

Lauda kimondta, hogy Bottasnak annyi, Hamiltont kell nyomni

A Belga Nagydíjon elért ötödik helye után Niki Lauda úgy fogalmazott, hogy itt az ideje Valtteri Bottast másodhegedűssé nyilvánítani Lewis Hamiltonnal szemben.

cimkék: F1 / forma-1

A Renault-nak Alonso túl hisztis, nem kérnek belőle

A Renault Sport ügyvezetője, Cyril Abiteboul szerint a csapat számára nem lenne jó megoldás Fernando Alonso leigazolása.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton: A Ferrari jobb nálunk

Lewis Hamilton számára kissé aggasztó, hogy a Mercedes pályájának tartott Spában éppen csak le tudta győzni Sebastian Vettelt, sőt ehhez még egy kis szerencsére is szüksége volt az újraindításnál. 

cimkék: F1 / forma-1

Az FIA megerősítette, hogy a Mercedes az év végéig trükközhet az olajjal

Noha állítólag volt egy szóbeli megállapodás a Forma-1-es csapatok között arról, hogy a Belga Nagydíjon nem vezetnek be új motorspecifikációt, a Mercedes mégis új motort vitt Spába. 

cimkék: F1 / forma-1

Vettel: Nincs már olyan pálya, amelytől félnünk kellene

Sebastian Vettel szerint a Ferrari kiváló helyzetből várhatja a szezon hátralévő részét, nincs olyan pálya, amelyen félnivalója lenne a csapatnak. 

cimkék: F1 / forma-1

Alonso hazudott a belgiumi motorhibáról?

Fernando Alonso motorhibára hivatkozva adta fel a Belga Nagydíjat, de elképzelhető, hogy a spanyol csak a frusztrációját vezette le a kiállással. 

cimkék: F1 / forma-1

Meg akart ölni! - a Force Indiánál vége a szabad versenynek

Esteban Ocon nagyon kiborult Sergio Perez Belgiumban bemutatott manőverei miatt, a mexikói kétszer is nekiment csapattársának.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton mellényúlt, ezért verte vissza Vettel támadását

Lewis Hamilton a Belga Nagydíj után elárulta, hogy valójában egy hiba miatt tudta visszaverni Sebastian Vettel támadását az újraindítás után.

cimkék: F1 / forma-1

A végére izgalmas lett, de Hamilton simán nyert Spában

Lewis Hamilton számára az utolsó tizenegy körre vált izgalmassá a Belga Nagydíj, de a Mercedes pilótája végül megszerezte a győzelmet Spában. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamiltoné a pole, utolérte Schumachert

Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót a Belga Nagydíjon, ezzel utolérte az eddig 68 pole-lal csúcstartó Michael Schumachert az örökranglistán. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton a leggyorsabb Spában

Lewis Hamilton annak ellenére érte el a legjobb időt a Belga Nagydíj második szabadedzésén, hogy egyik szektorban sem ő volt a leggyorsabb. 

cimkék: F1 / forma-1

Ha ezen nem dolgozik a Mercedes, elúszhat a bajnokság

Valtteri Bottas tudja, min kell dolgoznia a Mercedesnek ahhoz, hogy harcban lehessen az idei világbajnoki címért a Forma-1-ben.

cimkék: F1 / forma-1

Megmondták: Vettel lesz a világbajnok

Korábbi főnöke, a Red Bull-os Helmut Marko szerint Sebastian Vettel nyeri az idei világbajnoki címet, szerinte nagyon erős lesz a német a nyári szünet után. 

cimkék: F1 / forma-1

Megszakadtak a tárgyalások a Toro Rosso és a Honda között

Lapértesülések szerint mégsem lesz semmi a Toro Rosso és a Honda tervezett összeborulásából, megszakadtak a tárgyalások a felek között.

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari bízik benne, hogy elkerülheti a rajtbüntetéseket

Nincs könnyű helyzetben a Ferrari az idei bajnokságban, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen is a negyedik turbófeltöltőjénél tart.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

A felére zuhant az előzések száma az F1-ben

Ahogyan arra számítani lehetett, az új aerodinamikai szabályok szerint épített autókkal nehezebbé vált az előzés a Forma-1-ben.

cimkék: F1 / forma-1

Eszméletlenül belehúz a fejlesztésekkel a Honda

A Honda komolyan veszi azt a kijelentését, hogy az év végére szeretné utolérni, esetleg megelőzni a Renault-t. 

cimkék: F1 / forma-1 / McLaren

Visszatérhet a Forma-1 Argentínába

A Forma-1 versenyigazgatója, Charlie Whiting terepszemlét tartott a híres Buenos Aires-i versenypályán a héten. 

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari szerint megjósolhatatlan, ki nyer az idén

A Ferrari technikai igazgatója, Mattia Binotto szerint lehetetlen megmondani, mi dönthet a Ferrari és a Mercedes között az idén, mert az eddigi versenyeken nem rajzolódott ki egyértelmű trend. 

cimkék: F1 / forma-1

Räikkönen megmondta, ki lesz a jövő sztárja

Kimi Räikkönen szerint a Hungaroringen tartott kétnapos teszt eredményei alapján jól látszik, hogy kiből születhet meg a jövő sztárja. 

cimkék: F1 / forma-1

A Honda elismerte, hogy hülyeség volt variálni a motorral

A Honda sportfőnöke, Haszegava Juszuke elismerte, hogy hiba volt teljesen új koncepciójú motort építeni, egy ekkora váltáshoz ugyanis kevés egy év. 

cimkék: F1 / forma-1

Vettel szerint jó jel, hogy a riválisok másolják a Ferrarit

Sebastian Vettel szerint több csapat másolt már le ezt-azt a Ferrari idei autójáról, ami a négyszeres bajnok szerint jó jel. 

cimkék: F1 / forma-1

Jönnek az egységesített F1-es autók

A Forma-1 új vezérigazgatója, Chase Carey szerint szükség lehet egységesített alkatrészekre a sorozatban. 

cimkék: F1 / forma-1

Durva kanyar lesz a Francia Nagydíjon

Hivatalos szimulációk szerint a Forma-1-es autók padlógázzal, 343 km/h-s tempóval mennek majd át a Paul Ricard versenypálya Signes kanyarján. 

cimkék: F1 / forma-1

Kiderült, ki a legnépszerűbb F1-es pilóta

Egy nemzetközi felmérésen megszületett a válasz arra a kérdésre, hogy ki a világ legnépszerűbb Forma-1-es pilótája. Talán meglepetés a végeredmény.

cimkék: F1 / forma-1

A Red Bull már tudja, hol rontotta el az idén

Christian Horner csapatfőnök szerint nagyon is komoly oka van annak, hogy a Red Bull nem a várakozások szerint kezdte a szezont. 

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg szerint a Ferrari nem győzheti le a Mercedest

Nico Rosberg szerint az idei vb-csatából a Mercedes kerül ki győztesen, a Ferrari nem fogja tudni tartani a lépést a fejlesztési versenyben.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso fényezi magát, szerinte fantasztikus éve van

Noha a McLaren teljesítményével nem teljesen elégedett, saját magába nem tud belekötni Fernando Alonso. 

cimkék: F1 / Fernando Alonso / forma-1

Kubica úgy volt gyors, hogy meg volt tankolva a Renault

A Renault egyik vezető mérnöke szerint a hungaroringi teszten kiderült, hogy tulajdonképpen semmi akadálya nincs Robert Kubica szerződtetésének, a lengyel gyors és erős. 

cimkék: F1 / forma-1

A Renault-pilóta szerint Kubica meggyőző volt a teszten

Nico Hülkenberg nem tudja, pontosan mik a Renault tervei Robert Kubicával, de szerinte a hungaroringi teszt alapján nincs akadálya a lengyel szerződtetésének.

cimkék: F1 / forma-1

Massa maradna még egy évig a Forma-1-ben

Felipe Massa tavaly könnyes búcsút vett a Forma-1-től a Brazil Nagydíjon, ehhez képest elképzelhető, hogy marad még egy évet. 

cimkék: F1 / forma-1

Álmodozik a Honda, még az idén lenyomná a Renault-t

A Hondánál a remény hal meg utoljára, legalábbis erre utal a japán sportfőnök legutóbbi nyilatkozata: a gyártó még az idén megelőzné a Renault-t. 

cimkék: F1 / forma-1

Vettel mást akar, mint a Ferrari

Úgy tűnik, hogy kiderült, miért késik Sebastian Vettel hosszabbítása a Ferrarinál. Pedig rettentő sok pénzt kereshetne.

cimkék: F1 / forma-1

F1: jön az ultralágynál is lágyabb gumi

A Pirelli várhatóan hatra növeli a 2018-as Forma-1-es szezonban elérhető keverékei számát. 

cimkék: F1 / forma-1

Egy lépésre a megegyezéstől a Toro Rosso és a Honda

Miután a Sauber az utolsó utáni pillanatban meggondolta magát, és mégsem kér a Honda motorjaiból, a japánok máris új partner után néztek. 

cimkék: F1 / forma-1

Kubica remekelt a teszten, 142 kört is simán kibírt

Robert Kubica a negyedik helyen zárta a számára roppant fontos szerdai tesztnapot a Hungaroringen, a lengyel pilóta a 2017-es autóval is hamar felvette a tempót. 

cimkék: F1 / forma-1

Kínos baki, Kubica máris lebontotta a garázst

Akkora volt a felhajtás Robert Kubica szerdai hungaroringi tesztje előtt, hogy egy kicsit még a lengyel pilóta is túlizgulta az indulást a Renault idei autójával.

cimkék: F1 / forma-1

Leclerc az élre repítette a Ferrarit a mogyoródi teszten

Charles Leclerc, a Ferrari fiatal pilótája a lehető legjobb pillanatban, a Hungaroringi első tesztnap utolsó percében futotta meg a legjobb köridőt. 

cimkék: F1 / forma-1

Kubica simán átment az FIA tesztjén

Robert Kubica szerdán kipróbálhatja a Renault idei autóját a hungaroringi teszten, de előtte teljesítenie kellett az FIA kötelező tesztjét.

cimkék: F1 / forma-1

F1-es fiókcsapata lesz a Ferrarinak

Miután a Sauber úgy döntött, hogy inkább mégsem kér a Honda motorjaiból, és a japánokkal való szerződésbontás után újra megegyezett a Ferrarival, kiderült a csapat további sorsa is.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel nem titkolja, hogy Räikkönen gyorsabb volt nála

Sebastian Vettel a Magyar Nagydíj után meg sem próbált úgy tenni, mintha ő lett volna a leggyorsabb a futamon, tudja, hogy Kimi Räikkönen gyorsabb volt nála.

cimkék: F1 / forma-1

Verstappen bocsánatot kért Ricciardótól

Max Verstappen a Magyar Nagydíj után bocsánatot kért a Red Bulltól és kiütött csapattársától, Daniel Ricciardótól is. 

cimkék: F1 / forma-1

Vettel hibás autóval nyerte a Magyar Nagydíjat

A pole pozícióból indult Sebastian Vettel nyerte a 32. Magyar Nagydíjat, de hiába indult úgy a verseny, hogy sétagalopp lesz a német számára, végül izgulnia kellett. 

cimkék: F1 / forma-1

Vettelé a pole a Magyar Nagydíjon

A Ferrari sima kettős győzelmet aratott a Magyar Nagydíj időmérő edzésén, a pole pozíciót hatalmas új pályacsúccsal Sebastian Vettel szerezte meg.

cimkék: F1 / forma-1

Meglepetés a Hungaroringen, Ricciardo az élen

A Magyar Nagydíj mindkét pénteki szabadedzését Daniel Ricciardo nyerte a Red Bull-lal, egyelőre úgy tűnik, az ausztrál beleszólhat a Ferrari és a Mercedes csatájába. 

cimkék: F1 / forma-1

Megfutamodott a Red Bull a Magyar Nagydíj előtt

A Red Bull változtatott a riválisok által kritizált első szárnyának kialakításán, a Magyar Nagydíjon megerősített elemmel versenyez a csapat. 

cimkék: F1 / forma-1

A Sauber kihajította a Hondát, megvan az új szállító

A Sauber a Hungaroringen bejelentette, hogy közös megegyezéssel felbontotta a Hondával kötött megállapodást, így jövőre mégsem a japánok motorjaival versenyez az istálló.

cimkék: F1 / forma-1

Kubicával nem számol a Renault 2017-re

A Renault megerősítette, hogy korai még Robert Kubica (idei) visszatéréséről álmodozni, az idei szezonra nem tervez a lengyel pilótával az istálló.

cimkék: F1 / forma-1

Kiderült, mi okozta Räikkönen silverstone-i defektjét

Pár nappal a Magyar Nagydíj előtt már kevésbé számít ugyan, a Pirelli mindenesetre végzett Kimi Räikkönen silverstone-i defektjének vizsgálatával. 

cimkék: F1 / forma-1

Az F1-es csapatok nem hülyék, itt a bizonyíték

Lejárt a csapatok számára adott határidő, mostantól akkor sem vásárolhatnának F1-es részvényeket a Liberty Mediától, ha akarnának.

cimkék: F1 / forma-1

A Hungaroring tökéletes helyszín Kubica tesztelésére

A Renault pilótája, Nico Hülkenberg szerint a Hungaroring tökéletes pálya annak felmérésére, hogy Robert Kubica milyen szinten teljesíthet az idei autókkal. 

cimkék: F1 / forma-1

Az FIA zöld utat adott Kubicának, közel a visszatérés

A Nemzetközi Automobil Szövetségnek nincs kifogása az ellen, hogy Robert Kubica visszatérjen a Forma-1-be.

cimkék: F1 / forma-1

Új sportigazgatója lett a Forma-1-nek

A Williams korábbi csapatmenedzsere, a brit Steve Nielsen lett a Forma-1 sportigazgatója.

cimkék: F1 / forma-1

Kubica már a nyári szünet után újra az F1-ben versenyezhet

Német lapértesülés szerint Robert Kubica hosszú kihagyást követően a nyári szünet után ismét versenyezhet a Forma-1-ben. Hivatalos a hungaroringi teszt.

cimkék: F1 / Robert Kubica / forma-1

Hiába minden ellenállás, bevezetik az F1-es fejvédőt

A következő idényben bevezetik a pilótafülkéket védő, glória névre keresztelt bukókeretet a Forma-1-ben.

cimkék: F1 / forma-1

Sima Hamilton-siker, Ferrari-dráma a Brit Nagydíjon

Lewis Hamilton annyira sima győzelmet aratott a Brit Nagydíjon, hogy gyakorlatilag képernyőre sem került, mögötte bezzeg zajlottak az események. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton óriási pole-t szerzett Silverstone-ban

Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót a silverstone-i Brit Nagydíjon, a Mercedes angol pilótája körrekorddal, a Ferrarikat több mint fél másodperccel verve nyerte a kvalifikációt. 

cimkék: F1 / forma-1

Bottas mindkét pénteki edzést megnyerte Silverstone-ban

Hűvös, felhős időben kezdődött a Brit Nagydíj hétvégéje, amelyen egyelőre a Mercedes dominál.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel: Bottas akkor is kiugrott, új szabályok kellenek

Sebastian Vettelt Silverstone-ban emlékeztették az előző, Osztrák Nagydíj rajtjára, a német pedig még mindig úgy véli, hogy Valtteri Bottas kiugrott.

cimkék: F1 / forma-1

Az első képek az új F1-es szélvédőről

A silverstone-i szabadedzéseken a Ferrari próbálhatja ki először a pajzs névre keresztelt új fejvédő rendszert.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton ezért hagyta cserben a hazai szurkolóit

Egyetlen pilóta hiányzott a Forma-1 szerdai londoni show-járól, csak Lewis Hamilton nem fogadta el a szervezők meghívását a rendkívüli eseményre.

cimkék: F1 / forma-1

Több napra elveszett Rosberg vb-trófeája

Szerda délután nagyszabású F1-es show-t tartottak London belvárosában, amelyen az összes pilóta tiszteletét tette a hazai kedvenc Lewis Hamilton kivételével.

cimkék: F1 / forma-1

Kubica szimulátorban már vezette az idei Renault-t

A Renault egyre komolyabban készíti elő Robert Kubica potenciális visszatérését: a lengyel pilóta szimulátorban már vezette a 2017-es autót. 

cimkék: F1 / forma-1

Vad pletyka, a Honda mégsem ad motort a Saubernek?

Friss spekulációk szerint elképzelhető, hogy a Honda az utolsó pillanatban meggondolja magát, és a korábban megkötött szerződés ellenére mégsem ad motort a Saubernek. 

cimkék: F1 / forma-1

Aktiválták a kilépési záradékot, veszélyben a Brit Nagydíj

Veszélybe került a Forma-1-es Brit Nagydíj jövője, miután a szervezők aktiválták a szerződésből számukra kilépést biztosító záradékot. 

cimkék: F1 / forma-1

Kubica közel a visszatéréshez, nálunk próbálhatja ki a 2017-es autót

Korábban már megerősítette a Renault, hogy az első, valenciai teszt után a Paul Ricardon ismét autóba ülteti Robert Kubicát. De ez még csak a kezdet.

cimkék: F1 / forma-1

Ideje nagyon átgondolni az F1-es büntetések rendszerét

Többen is egyetértenek Mark Webber javaslatával, hogy a különböző technikai hibák miatt ne a pilóták kapjanak rajtbüntetéseket a Forma-1-ben. 

cimkék: F1 / forma-1

Csak Vettelen múlik, marad-e a Ferrarinál, Alonso nem kell

Sergio Marchionne elnök szerint csak Sebastian Vettelen múlik, hogy meghosszabbítja-e a szerződését a Ferrarival. 

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari-főnök keményen üzent a lusta Räikkönennek

Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke jobb teljesítményt vár Kimi Räikkönentől, aki szerinte az idén kissé elkényelmesedett és lusta. 

cimkék: F1 / forma-1

Az FIA megmagyarázta, hogy Bottas kiugrása miért nem volt kiugrás

A bakui balhé után újabb kellemetlen ügybe keveredett bele az FIA, ezúttal Valtteri Bottas miatt, akinek rajtját nem minősítették szabálytalannak az Osztrák Nagydíjon. 

cimkék: F1 / forma-1

Bottas izgalmas végjátékkal nyert Ausztriában

Valtteri Bottas egy parádés rajttal alapozta meg pályafutása második győzelmét az Osztrák Nagydíjon, szó szerint faképnél hagyta Sebastian Vettelt. 

cimkék: F1 / forma-1

Grosjean elrontotta az időmérőt, Bottasé a pole

Romain Grosjean autója a legrosszabb pillanatban, a Q3 végén állt le a pályán, így elmaradtak az utolsó gyors körök az Osztrák Nagydíj időmérőjén.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton az élen az Osztrák Nagydíjon

Az Osztrák Nagydíj mindkét pénteki szabadedzésén Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, a Mercedes pilótájának előnye minimális Sebastian Vettellel szemben. 

cimkék: F1 / forma-1

F1: távozott a Ferrari motorfejlesztő főmérnöke

Jól értesült források szerint a Ferrari megvált Lorenzo Sassitól, aki első számú mérnökként felelt a csapat erőforrásának kifejlesztéséért. 

cimkék: F1 / forma-1

Kubica újabb, nagyon komoly tesztet kap a Renault-tól

A júniusi valenciai teszt után újabb privát gyakorláson bizonyíthat a Forma-1-es visszatéréssel kacérkodó Robert Kubica.

cimkék: F1 / Robert Kubica / forma-1

Kilenc helyett tíz kanyar lesz az Osztrák Nagydíjon

A hétvégi Osztrák Nagydíj előtt az FIA bejelentette, hogy módosítja a Red Bull Ring kanyarjainak számozását.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes lezárta a bakui ütközést

Ahogy a szurkolók nagy részének, úgy a Mercedesnek is elege van már Sebastian Vettel és Lewis Hamilton bakui ütközésének ügyéből.

cimkék: F1 / forma-1

Kubica: Szinte biztos az F1-es visszatérés

Robert Kubica úgy érzi, nagyon jól sikerült a tesztje a Renault-val, most már 80-90 százalék esélyt ad a Forma-1-es visszatérésére. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton: Minden tiszteletemet elveszítettem az FIA és Vettel iránt

Lewis Hamilton meggondolatlanul lájkolt egy olyan kommentet az interneten, amit egészen biztosan nem kellett volna. 

cimkék: F1 / forma-1

Vettel bocsánatot kért

Sebastian Vettel az FIA hétfői, párizsi meghallgatása után a honlapján nyilvánosságra hozott egy közleményt, amelyben vállalja a felelősséget a Lewis Hamiltonnal történt bakui ütközés miatt. 

cimkék: F1 / forma-1

Vége a Vettel-ügynek, így döntött az FIA

A nemzetközi szövetség (FIA) nem bünteti meg Sebastian Vettelt az ütközés miatt, amely közte és Lewis Hamilton között történt a június 25-i Azeri Nagydíjon.

cimkék: F1 / forma-1

Silverstone nem bírja tovább, annyi a Brit Nagydíjnak

Nagyon valószínű, hogy Silverstone érvényesíti azt a záradékot, ami lehetőséget ad a pályának arra, hogy felbontsa a Brit Nagydíj megrendezésével kapcsolatban vállalt kötelezettségeit.

cimkék: F1 / forma-1

Palmer elismerte, hogy Hülkenberg sokkal jobb nála

Egyre bizonytalanabb Jolyon Palmer helyzete a Renault-nál, az angol pilóta ráadásul maga sem tudja, hogyan tudna olyan szinten teljesíteni, mint Nico Hülkenberg. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton ököllel fog nekimenni Vettelnek

Niki Lauda, a Mercedes csapatelnöke még nem engedte el Sebastian Vettel és Lewis Hamilton bakui ütközésének ügyét, az osztrák szerint lesz még balhé a két pilóta között.

cimkék: F1 / forma-1

Ron Dennis végleg és teljesen kiszáll a McLarenből

Ron Dennis neve hosszú évekig egyet jelentett a McLarennel, az üzletember hamarosan teljesen kiszáll a cégből. 

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Most már nagyon le kéne zárni a Vettel-Hamilton-ügyet

Az FIA szerdán úgy döntött, vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy van-e szükség további büntetésre Sebastian Vettel és Lewis Hamilton bakui ütközésének ügyében. 

cimkék: F1 / forma-1

Alonso visszatérhet a Ferrarihoz

Fernando Alonso elégedett volt a bakui hétvége után, de nem amiatt, mert a McLarennel megszerezte idei első pontjait. 

cimkék: F1 / forma-1

Új vizsgálat indul Vettel és Hamilton ütközése miatt

Noha a bakui Azeri Nagydíjon a felügyelők elvileg lezárták Sebastian Vettel és Lewis Hamilton ütközésének ügyét, a Nemzetközi Automobil Szövetség három nappal az eset után úgy döntött, új vizsgálat lesz. 

cimkék: F1 / forma-1

Nevet vált az egyik Forma-1-es csapat, ez lesz az új

Megtörténtek az első lépések annak érdekében, hogy a Force India megváltoztassa a nevét a következő szezonra. 

cimkék: F1 / forma-1

Villeneuve: Vettel csúnya dolgot csinált, de Hamilton érte el a mélypontot Bakuban

Jacques Villeneuve pontosan tudja, milyen, amikor valakibe szándékosan belemennek a versenypályán, a kanadai Williamsét 1997-ben, Jerezben torpedózta meg Michael Schumacher.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton direkt szívatta meg Vettelt

Az egész Forma-1-es sajtó Sebastian Vettel és Lewis Hamilton bakui ütközésén csámcsog, amely miatt csak a Ferrari német pilótája kapott büntetést. 

cimkék: F1 / forma-1

Kimi sikítozva kiabált a Ferrarival Bakuban

Kimi Räikkönen a bakui Azerbajdzsáni Nagydíjon is hozta magát, őrületes rádiózást tett hozzá eddigi színes karrierjéhez.

cimkék: F1 / forma-1

Tegyük fel a kérdést: biztos, hogy Vettel direkt csinálta?

Az év legemlékezetesebb eseménye lehet Sebastian Vettel és Lewis Hamilton bakui ütközése. A helyzet megítélése sem fekete vagy fehér.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton már nem akar beszélni Vettellel

Sebastian Vettel tisztázná a bakui helyzetet Lewis Hamiltonnal, a Mercedes angol pilótája viszont nem akar beszélni ferraris ellenfelével.

cimkék: F1 / forma-1

Vettelt majdnem kizárták Azerbajdzsánban

Sokáig emlékezetes marad a bakui Azerbajdzsáni Nagydíj Sebastian Vettel akciójáról, aki az egyik biztonsági autós szakasz alatt nekikoccant a vezető Lewis Hamilton autójának.

cimkék: F1 / forma-1

Őrület, hihetetlen események az Azerbajdzsáni Nagydíjon

Káoszfutamot hozott a bakui Azerbajdzsáni Nagydíj, amelyet az időmérőn hibázó Daniel Ricciardo nyert meg elképesztő események után. A célegyenesben is volt előzés.

cimkék: F1 / forma-1

Hamiltoné a pole Bakuban, nagyon elverték a Ferrarit

Lewis Hamilton fölényesen nyerte a bakui időmérő edzést csapattársa, Valtteri Bottas előtt, a Ferrarik nagy lemaradással kerültek a második sorba.

cimkék: F1 / forma-1

Meglepetés, a Red Bull a leggyorsabb Azerbajdzsánban

Valami furcsa és megmagyarázhatatlan zajlik az Azerbajdzsáni Nagydíj helyszínén, ugyanis egyik pénteki szabadedzést sem a Mercedes vagy a Ferrari, hanem a Red Bull nyerte. 

cimkék: F1 / forma-1

Räikkönen szó nélkül segít Vettelnek a vb-harcban

Kimi Räikkönen a bakui Azerbajdzsáni Nagydíj előtt kijelentette, hogy nincs gondja azzal, ha be kell állnia Sebastian Vettel mögé a világbajnoki harcban.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Változott a lekörözésre vonatkozó szabály az F1-ben

A hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíjtól változtatnak a kék zászlós szabályon, hamarabb kezdik lengetni a zászlókat. 

cimkék: F1 / forma-1

Könnyebb dolguk lesz az F1-es pilótáknak Bakuban

Az idei gyorsabb autók miatt apróbb változtatásokat hajtottak végre az Azerbajdzsáni Nagydíjnak otthont adó bakui utcai pályán.

cimkék: F1 / forma-1

Azonnal távozik a Sauber csapatfőnöke

Azonnali hatállyal távozott a Saubertől a Forma-1 történetének első nő csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn. 

cimkék: F1 / forma-1

Verstappen a Ferrarihoz igazolhat

Amikor nincs komoly téma a Forma-1-ben, akkor szoktak megjelenni a legvadabb átigazolási pletykák: most éppen az a téma, hogy Max Verstappen már jövőre a Ferrarihoz igazolhat a Red Bulltól. 

cimkék: F1 / forma-1

A Williams nem tárgyal a Hondával

A Williams cáfolta azokat a pletykákat, amelyek szerint motorszállítót cserélhet a McLarennel, azaz 2018-tól átállna a Honda erőforrásaira.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso egy brawnos vb-címet is eldobott magától

Fernando Alonso híres arról, hogy sorozatban hozott rossz döntéseket pályafutása során, ebbe pontosan illik a Brawn GP korábbi vezetője, Nick Fry nyilatkozata is.

cimkék: F1 / forma-1

Eszement új versenynaptár a Forma-1-ben

Az FIA nyilvánosságra hozta a Forma-1 2018-ra tervezett versenynaptárát, amely szerint július végén lesz a Magyar Nagydíj.

cimkék: F1 / forma-1

Megvan Kubica tempója a Forma-1-hez

A Renault vezető versenymérnöke, Alan Permane szerint meglepően jó teljesítményt nyújtott Robert Kubica a valenciai teszten, a lengyel pilótának még mindig megvan a tempója a Forma-1-hez.

cimkék: F1 / forma-1 / Robert Kubica

Button örökös F1-es eltiltást kért magának

A Fernando Alonso helyére Monacóban beugrott Jenson Button balesettel búcsúzott a Forma-1-től, az alagút előtt Pascal Wehrleint kente fel a korlátra.

cimkék: F1 / forma-1

Nevet változtathat a Force India

A Force India tulajdonosa, Vijay Mallya fontolgatja, hogy a megváltoztatja a csapat nevét, hogy még vonzóbb legyen a szponzorok számára.

cimkék: F1 / forma-1

Verstappen aggódik, hogy a Red Bull jövőre sem viszi semmire

Max Verstappen komolyan tart attól, hogy a Red Bull hamarosan még hátrébb csúszik, mert a Renault-tól nagyobb fejlesztési csomag már csak 2018-ra várható. 

cimkék: F1 / forma-1

Üzleti döntés lehet a McLaren és a Honda szakítása

A McLaren új vezérigazgatója, Zak Brown szerint egyszerű üzleti döntés lehet a Hondától való válás, túl sok veszteséget jelent a rossz szereplés. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton: Bottas jobb csapattárs Rosbergnél

Lewis Hamilton nagyon örül annak, hogy Valtteri Bottas a csapattársa a Mercedesnél, szerinte a finnel sokkal jobb együtt dolgozni, mint korábban Nico Rosberggel. 

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes nem kommentálja a mclarenes pletykákat

Fernando Alonso a Kanadai Nagydíjon két körrel a leintés előtt, pontszerző helyről esett ki a McLaren-Hondával, sokak szerint ez volt az utolsó szög az együttműködés koporsójába. 

cimkék: F1 / forma-1

Tíz napig éjjel-nappal dolgoztak a Mercedes F1-es gyárában

A monacói kisiklás után kemény munka kezdődött a Mercedesnél annak érdekében, hogy a csapat megoldást találjon a beállítási problémáira.

cimkék: F1 / forma-1

Teljes elkeseredés a McLarennél

Fernando Alonso majdnem megszerezte Kanadában a McLaren első idei pontját, de két körrel a leintés előtt ismét lerobbant a Honda-motor.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel szerint Verstappen nem direkt csinálta, de mázlija volt

Sebastian Vettel nem haragudott meg túlságosan Max Verstappenre, amiért a holland már a rajtnál elintézte, hogy ne nyerhesse meg a Kanadai Nagydíjat.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton nagyon simán nyert, Vettel 4. helyet mentett

Lewis Hamilton tükörsima rajt-cél győzelmet aratott a Kanadai Nagydíjon, a második helyen csapattársa, Valtteri Bottas ért célba. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton óriási idővel szerezte meg a pole-t

A Montrealban valaha futott leggyorsabb körrel szerezte meg a pole pozíciót Lewis Hamilton a Kanadai Nagydíjon, a Mercedes ezúttal alaposan elverte a Ferrarit. 

cimkék: F1 / forma-1

Räikkönen a leggyorsabb Kanadában

Kimi Räikkönen futotta a legjobb időt a Kanadai Nagydíj pénteki szabadedzésein, a finn pilóta egyedüliként került 1:13-on belülre.

cimkék: F1 / forma-1

A McLaren be sem fejezi a szezont a Hondával?

Egyre durvulnak a pletykák a McLaren és a Honda házasságával kapcsolatban, a legfrissebb hírek szerint az is elképzelhető, hogy a szezon vége előtt szakítanak a felek. 

cimkék: F1 / forma-1

Alonso akkor marad, ha szeptemberig nyer a McLaren

Fernando Alonso gyakorlatilag kimondta, hogy az év végén távozik a McLarentől, mert teljesíthetlennek tűnik az a feltétele, hogy a csapat szeptemberig nyerjen.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes kiakadt a kiszállásáról szóló pletykákon

Eddie Jordan a napokban azt nyilatkozta, hogy legjobb tudomása szerint a Mercedesnél már nem érzik úgy, hogy versenyezniük kellene az F1-ben, ezért a következő szezon után kiszáll a gyártó.

cimkék: F1 / forma-1

A McLaren-főnök nyíltan beszélt a hondás szakításról

A McLarennél fogy a türelem, a csapat főnöke szerint most már ki kell mondani, hogy fontos döntéseket kell meghozni a Hondával kapcsolatban.

cimkék: F1 / forma-1

Kubica: A teszt megmutatta, mit veszítettem el

Robert Kubica a Renault jóvoltából 115 kört tehetett meg egy 2012-es autóval Valenciában, a lengyel pilóta először vezetett F1-es autót 2011-es balesete óta.

cimkék: F1 / forma-1

Mercedes: Vettel miatt lehetünk hátrányban

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint Sebastian Vettelnek komoly szerepe van abban, hogy a Ferrari egyelőre lépéselőnyben van a címvédővel szemben.

cimkék: F1 / forma-1

Kubica 115 kört tett meg a Renault tesztjén

Hat évvel ezelőtti, súlyos ralibalesete óta először tesztelt Forma-1-es autót Robert Kubica.

cimkék: F1 / forma-1

A Red Bull feladta az idei szezont?

Mark Webber, a Red Bull korábbi pilótája szerint a csapat fél szemmel már a 2018-as szezonra figyel, az ideivel nem nagyon éri meg tovább foglalkozni. 

cimkék: F1 / forma-1

Ecclestone szerint a Ferrarié a legjobb autó az idén

A Forma-1 korábbi vezetője, Bernie Ecclestone szerint a Ferrari idei autója jobban sikerült, mint a Mercedesé.

cimkék: F1 / forma-1

Kubica újra F1-es autót vezethet

2011-es súlyos ralibalesete után újra Forma-1-es autót vezethet Robert Kubica. A lengyel pilóta egyelőre "csak" egy bemutatón kap lehetőséget.

cimkék: F1 / forma-1

Alonsónak már fárasztó a mclarenes kínlódás

Fernando Alonso szerint a McLaren-Honda jelenlegi problémái már fárasztóak, de alapvetően elégedett a helyzetével.

cimkék: F1 / McLaren / Fernando Alonso / forma-1

Vettelt nem izgatja a bajnokság állása

Sebastian Vettel egyelőre nem foglalkozik azzal, hogy 25 pontos előnnyel vezeti a világbajnokságot, messze még a szezon vége.

cimkék: F1 / forma-1

16 hetes előnyben van a Ferrari a Mercivel szemben

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke már tudni véli, hogy a Ferrari hogyan előzhette meg idén az elmúlt három évben verhetetlen istállót. 

cimkék: F1 / forma-1

Zseniális ötlet, lakókocsikkal versenyeztek a Red Bull-pilóták

A Red Bull gondolt egy merészet, és egy jó poén kedvéért lakókocsikkal versenyeztette meg Max Verstappent és Daniel Ricciardót a Red Bull Ringen.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Lauda szerint már Vettel a favorit a vb-címre

Niki Lauda szerint már Sebastian Vettel az idei világbajnoki cím legnagyobb esélyese, a Ferrari német pilótája a Monacói Nagydíjon 25 pontra növelte előnyét összetettben. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton ennél furcsább Mercedest még nem vezetett

Lewis Hamilton egy kicsit aggódik az idei világbajnoki esélyei miatt, Monacóban olyan "szokatlanul" viselkedett az autója, amilyet mercis pályafutása során még nem tapasztalt.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes kimondta, hogy már ők az esélytelenebbek

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint a Monacói Nagydíjon végleg eldőlt, hogy az idén a csapat jelenleg csak a második számú erő. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton átlát a kulisszán, ő tudja, mi megy a Ferrarinál

Lewis Hamilton szerint nem kérdés, mi történt a Monacói Nagydíjon, ő már most tudni véli, mik a Ferrari idei tervei a bajnokságban. 

cimkék: F1 / forma-1

Védekezik a Ferrari Vettel győzelme után

Elsősorban a Kimi Räikkönen-rajongók kiáltottak azonnal összeesküvést a Monacói Nagydíj után, amelyet a második rajtkockából indult Sebastian Vettel nyert meg. 

cimkék: F1 / forma-1

Vettel nyerte a Monacói Nagydíjat

Sebastian Vettel egy bokszutcai helycserével megnyerte a Monacói Nagydíjat a pole pozícióból indult csapattársa, Kimi Räikkönen előtt. Lewis Hamilton hetedik lett.

cimkék: F1 / forma-1

Räikkönené a pole, Hamilton a 14. Monacóban

Kimi Räikkönen kilencéves szünet után újabb pole pozíciót szerzett a Forma-1-ben, a 2008-as Francia Nagydíj után Monacóban indulhat az élről a finn pilóta.

cimkék: F1 / forma-1

Vettelt meglepte, hogy elszállt a Merci Monacóban

Sebastian Vettel nagy fölénnyel nyerte a Monacói Nagydíj második szabadedzését, miközben a Mercedes elrontott beállításokkal keresgélte a tempót - hiába. 

cimkék: F1 / forma-1

Vettel az élen Monacóban, a Mercedes rejtőzködött

Sebastian Vettel hatalmas új pályacsúccsal nyerte a Monacói Nagydíj második szabadedzését, de egyelőre nem derült ki, hogy egy körön mire lehet képes egymás ellen a Ferrari és a Mercedes. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton elismerte, hogy nehéz vezetni a Mercedest

Lewis Hamilton szerint őt és a mérnökeit is nagy kihívás elé állítja a Mercedes idei autója, amelyet vezetni és beállítani egyaránt nehéz. 

cimkék: F1 / forma-1

Gyászszünettel kezdődik a Monacói Nagydíj

A szervezők egyperces gyászszünetet terveznek a hétfői manchesteri bombatámadás áldozatainak emlékére a Forma-1-es Monacói Nagydíj vasárnapi futama előtt.

cimkék: F1 / forma-1

Mégis elképzelhető, hogy a McLaren szakít a Hondával

A McLaren tulajdonosainak kell dönteniük arról, hogy az istálló kitart a Honda mellett, vagy más megoldás után néz. 

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Durva új kerékvetőt tettek le Monacóban

A Monacói Nagydíj szervezői új kerékvetőt tettek le az uszoda sikán kijáratában, így próbálva elvenni a pilóták kedvét attól, hogy levágják a kanyart. 

cimkék: F1 / forma-1

Jövőre jöhetnek a lágyabb F1-es gumik

A Pirelli még a Spanyol Nagydíj hétvégéjén tartott megbeszélést a pilótákkal, konszenzus alakult ki arról, hogy lágyabb gumikra van szükség a sorozatban.

cimkék: F1 / forma-1

Ilyen hibát még soha nem látott az F1-es Mercedes

Olyan váratlan hiba okozta Valtteri Bottas barcelonai kiesését, amilyennel korábban még nem találkozott a Mercedes. 

cimkék: F1 / forma-1

Massa visszavonult, visszatért, és lehet, jövőre is marad

Felipe Massa nagyon megbánhatta a visszavonulást, mert az azonnali visszatérés után már azt fontolgatja, hogy marad 2018-ban is.

cimkék: F1 / forma-1

Meg akarták ölni Schumacher gyerekeit

Pontosabban ezzel fenyegetőzött egy őrült még tavaly, a férfi bírósági tárgyalása a napokban ért véget. 

cimkék: F1 / Michael Schumacher / forma-1

A Pirelli kukázza a használhatatlan kemény keveréket

A csapatoktól és a pilótáktól is komoly kritikát kapott a Pirelli amiatt, hogy a Spanyol Nagydíjra a többek szerint "használhatatlan" kemény keveréket is jelölte. 

cimkék: F1 / forma-1

Már megint kiszállással fenyegetőzik a Red Bull

A Red Bull az idén megint messze van az élmezőnytől, a csapat elő is vette újra kedvenc témáját, a kiszállással való fenyegetőzést.

cimkék: F1 / forma-1

Bottas elismerte, hogy direkt tartotta fel Vettelt

Valtteri Bottas szerint a Spanyol Nagydíj középső fázisában pontosan az volt a küldetése, hogy időt raboljon Sebastian Vetteltől, így segítve csapattársát, Lewis Hamiltont. 

cimkék: F1 / forma-1

Megszületett Kimi Räikkönen második gyermeke

Megszületett Kimi Räikkönen és Minttu Räikkönen második közös gyermeke, egy kislány. Minttu a közösségi oldalán a gyermek nevét is elárulta.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso mégis mehet a Mercedeshez?

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nem zárja ki, hogy 2018-ra leszerződtetik a McLarennel csak szenvedő Fernando Alonsót. 

cimkék: F1 / forma-1

Button nem zárja ki a visszatérést

Jenson Button a soron következő, Monacói Nagydíjon beugrik az Indy 500-on induló Fernando Alonso helyett, jövőre pedig akár vissza is térhet.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso autója az Indy-teszten is lerobbant

Fernando Alonsónak nincs szerencséje a műszaki hibákkal az idén, az Indy-teszten is belefutott egy komoly problémába.

cimkék: F1 / Fernando Alonso / forma-1

Vettel szerint a Mercedes direkt szívatta Bottasszal

Sebastian Vettel a rajtnál hiába vette át az első helyet Lewis Hamiltontól, végül mégis második lett a Spanyol Nagydíjon. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton a pályán előzte Vettelt, és nyert Barcelonában

Stratégiai szempontból nagyon izgalmasan alakult a Spanyol Nagydíj: egy ideig úgy nézett ki, Sebastian Vettelé lesz a győzelem egy remek rajttal, aztán mégis a Mercedes és Lewis Hamilton örülhetett. 

cimkék: F1 / forma-1

Vettel hibázott, Hamiltoné a pole Barcelonában

Sebastian Vettel megszerezhette volna a pole pozíciót a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén, de utolsó gyors körében, a harmadik szektorban hibázott, amivel tizedeket bukhatott. 

cimkék: F1 / forma-1

Michelisz éppen csak lecsúszott a Q3-ról itthon

Michelisz Norbert a rajtpozíciók szempontjából talán a legrosszabb helyen, a hatodikon végzett a WTCC magyarországi állomásának időmérő edzésén.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes simán a Ferrari előtt Barcelonában

A barcelonai Spanyol Nagydíjra komoly fejlesztési csomaggal érkezett a Mercedes, az újítások egyelőre működnek: a csapat két pilótája jóval gyorsabb volt a ferrarisoknál. 

cimkék: F1 / forma-1

Kínos: Alonso alatt az első körben robbant fel a motor

A McLaren és a Honda titkon reménykedett abban, hogy a Spanyol Nagydíjon javul a helyzet, de ennek éppen az ellenkezője történt.

cimkék: F1 / forma-1

Baumgartner Zsolt visszatért az F1-be

Régi ismerős tűnt fel a Spanyol Nagydíj helyszínén, a hétvégén Baumgartner Zsolt is szerepet kap. 

cimkék: F1 / forma-1

Alonso a nyári szünet után dönti el, hol folytatja

Fernando Alonso egy interjúban azt mondta, jövőre is a Forma-1-ben szerepel majd, de még nem tudja, melyik csapatban.

cimkék: F1 / forma-1

Megfejthették a Ferrari idei titkát

Az F1 technikai guruja és a Motorsport.com F1-elemzője, Giorgio Piola hívta fel a figyelmet egy érdekes változásra a Ferrarik kormányán.

cimkék: F1 / forma-1

Ilyenek lesznek az új rajtszámok a Forma-1-ben

Az FIA előírására a Spanyol Nagydíjtól nagyobb rajtszámokat kell használni a Forma-1-ben.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes még sokáig bajlódni fog a gumikkal

A Mercedes egyik mérnöke szerint a csapatnak több időre van szüksége ahhoz, hogy úrrá legyen a gumikezelési gondjain. 

cimkék: F1 / forma-1

Vettelnek előszerződése van a Mercedesszel

Legalábbis ezt állítja a Ferrari ügyeiben általában jól tájékozott Leo Turrini. 

cimkék: F1 / forma-1

Nincs univerzális megoldás Hamilton problémáira

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint nem lehet kizárni, hogy Lewis Hamilton belefut még olyan problémába, mint legutóbb az Orosz Nagydíjon.

cimkék: F1 / Mercedes / forma-1

Ennyi pénzt kaszálnak 2016-ért az F1-es csapatok

A pénzügyi elszámolásokban való turkálás után kiderült, hogy melyik Forma-1-es csapat mekkora pénzdíjat kap a 2016-os teljesítménye után.

cimkék: F1 / forma-1

Ferrari: Félnek tőlünk a Mercedesnél

Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke nagyon örül annak, hogy a csapat újra versenyképes, és jó esélye van a világbajnoki cím megszerzésére.

cimkék: F1 / forma-1

Ecclestone keresztbe tett a Forma-1-nek?

A Forma-1 új vezetője, Chase Carey azt vágta Bernie Ecclestone fejéhez, hogy elődje nem tett meg mindent a sorozat növekedése érdekében.

cimkék: F1 / forma-1

Lauda: A Ferrari megelőzte a Mercedest

Niki Lauda szerint a Mercedesnek két lépést kellene tennie előre, ha a soron következő, Spanyol Nagydíjon le akarja győzni a Ferrarit.

cimkék: F1 / forma-1

Visszatérhet a Brabham név a Forma-1-be

Elképzelhető, hogy a közeljövőben újra megjelenik a legendás Brabham név a Forma-1-ben, a háttérben a márka feltámasztásán dolgoznak. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton: Mit gondolok Rosbergről? Semmit

Lewis Hamilton nem volt túlságosan bőbeszédű, amikor arra kérték, hogy mondjon egy pár szót korábbi csapattársáról, Nico Rosbergről.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton nem tudja, mi történt vele Szocsiban

Noha az Orosz Nagydíj után Lewis Hamilton először azt mondta, a Mercedes máris tudja, miért nem találta a tempót a versenyen, az angol később változtatott a véleményén.

cimkék: F1 / forma-1

Motor és váltó: a McLaren fiókcsapata lesz a Sauber

Az Orosz Nagydíj hétvégéjén jelentették be hivatalosan, ami már jó ideje nyílt titok volt, hogy 2018-tól a Sauber is a Honda motorjait használja a Forma-1-ben. 

cimkék: F1 / forma-1

Bottas káprázatos rajttal nyerte meg az Orosz Nagydíjat

Valtteri Bottas megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét Szocsiban, a finn zseniális rajtjának köszönheti a sikert.

cimkék: F1 / forma-1

2008 után újra a Ferrarié az első rajtsor az F1-ben

Nagyon hosszú sorozat szakadt meg az Orosz Nagydíj időmérő edzésén, a 2008-as Francia Nagydíjon volt ugyanis olyan utoljára, hogy két Ferrari foglalta el az első rajtsort.

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari egyelőre simán veri a Mercedest Szocsiban

Noha Sebastian Vettel az Orosz Nagydíj előtt azt mondta, hogy Szocsi a Mercedes pályája lehet, a második szabadedzést simán nyerte a Ferrari.

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari-pilóták máris közel a rajtbüntetéshez

Noha Oroszországban még csak a negyedik idei versenyhétvégét rendezik, az első szabadedzésre a Ferrari mindkét pilótája új turbót kapott.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Vettel: Kimi még mindig az egyik legjobb

Sebastian Vettel szerint nincs semmilyen komoly gond Kimi Räikkönen idei teljesítményével, csapattársának egyszerűen nem jött ki a lépés. 

cimkék: F1 / forma-1

Jönnek a nagyobb rajtszámok az F1-ben

A Spanyol Nagydíjtól kezdve a Nemzetközi Automobil Szövetség változtat a rajtszámok és pilótanevek felfestésére vonatkozó szabályokon. 

cimkék: F1 / forma-1

Ecclestone brutális üzenetet küldött az új F1-tulajoknak

Bernie Ecclestone nem nagyon nyugodott még bele, hogy eltávolították a Forma-1 éléről, tiszteletbeli elnökként pedig nem sok mindenbe van beleszólása. 

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes mentheti meg a Honda F1-es projektjét

A háttérben körvonalazódik egy terv a Forma-1-ben, amellyel az évek óta vergődő Honda szenvedéseinek vetnének véget.

cimkék: F1 / Honda / Mercedes / forma-1

Ismét változnak a Forma-1-es szabályok, erről döntöttek a csapatok

Kedden ülést tartott a Forma-1-es Stratégiai Munkacsoport, több szabályváltozásról is sikerült megállapodni. 

cimkék: F1 / forma-1

Ecclestone szerint Hamilton legyőzi Vettelt

Bernie Ecclestone örülne ugyan, ha Sebastian Vettel nyerné az idei világbajnoki címet, de szerinte a végén a Mercedes és Lewis Hamilton lesz a befutó.

cimkék: F1 / forma-1

Jöhet az új Honda-motoros csapat, közel az egyezséghez a Sauber

A Motorsport.com úgy tudja, hogy napokon belül megszülethet a megállapodás a Honda és a Sauber között, a svájci istálló 2018-tól váltana a japánok motorjaira. 

cimkék: F1 / Honda / forma-1

Hamilton erősebb ellenfeleket szeretne a Forma-1-ben

Lewis Hamilton bízik benne, hogy hamarosan fordulat történik a Williamsnél és a McLarennél, és visszavonulása előtt még csatázhat mindkét istállóval a vb-címért. 

cimkék: F1 / forma-1

Vettel a DTM-ben?

Gerhard Berger bízik benne, hogy Fernando Alonso Indy 500-on való indulása új trendet indít el a Forma-1-es pilóták között. 

cimkék: F1 / Sebastian Vettel / forma-1

Hülkenberg csak egy Rosberg

Jacques Villeneuve alaposan kiosztotta Nico Hülkenberget, és vele együtt Nico Rosberget. 

cimkék: F1 / forma-1

Átépíti autóját a Red Bull

A Spanyol Nagydíjra szokás szerint minden csapat komoly fejlesztési csomaggal készül, így lesz a Red Bullnál is, amely nem teljesen elégedett az idei szezonjával.

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari éhesebb a sikerre a Mercedesnél

Jean Alesi szerint a Ferrari idei sikereinek egyik titka, hogy a csapat a hosszú várakozás után nagyon éhes a sikerre. 

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

A Mercedes-pilóták elismerték a gumiproblémákat

A Mercedes két pilótája szerint sem kérdés, hogy a csapat egyelőre gumiproblémákkal küzd az idei szezonban.

cimkék: F1 / forma-1

Az idén is lesz tízezres jegy a Magyar Nagydíjra

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a Nagy Futam sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az idén is lesz tízezer forintos jegy a Magyar Nagydíjra. 

cimkék: F1 / Magyar Nagydíj / forma-1

Kihirdették a pesti F1-parádé új útvonalát

Két aktív Forma-1-es pilóta, Daniel Ricciardo és Valtteri Bottas is részt vesz az ötödik Nagy Futamon, amelyet május 1-jén rendeznek meg Budapest belvárosában. 

cimkék: F1 / forma-1 / Nagy Futam

A Honda frissített motorja is besült a teszten

Nem és nem akarnak megoldódni a Honda nehézségei, a bahreini tesztelés első napján újabb összeomlást produkáltak a japánok.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Letartóztatták a Force India tulajdonosát

Londonban őrizetbe vették Vijay Mallyát, a Forma-1-es Force India tulajdonosát és csapatfőnökét. A brit hatóságok egy indiai bíróság kiadatási kérelmére léptek akcióba.

cimkék: F1 / forma-1

Az idén egálban van a Mercedes és a Ferrari

A Ferrari újabb győzelme után a Mercedesnél úgy látják, hogy az idén nagyjából egyforma erősségű a két csapat, ami a bajnokság végéig kiélezett csatát hozhat.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso alázta a Hondát, új ötleteket próbálnak ki a teszten

A múlt hétvégi Bahreini Nagydíjon az egyik McLaren el sem tudott rajtolni, a másik a leintés előtt nem sokkal esett ki, Fernando Alonso szerint "lenyűgöző" a Honda hátránya.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

A Mercedesnek nem volt könnyű rászólnia Bottasra

A múlt hétvégi Bahreini Nagydíjon Lewis Hamilton ugyan a célig üldözte Sebastian Vettelt, de ehhez az kellett, hogy a Mercedes kétszer is félreállítsa előle csapattársát, Valtteri Bottast. 

cimkék: F1 / forma-1

Vettel nyerte a Bahreini Nagydíjat

Sebastian Vettel egy jó rajttal és egy ezúttal számára jókor érkező biztonsági autós szakasszal megnyerte az idény harmadik futamát, a Bahreini Nagydíjat.

cimkék: F1 / forma-1

Bottas megszerezte élete első pole-ját Bahreinben

Meglepetésre Valtteri Bottas szerezte meg a pole pozíciót a Bahreini Nagydíjon, a Mercedes új pilótája 23 ezreddel verte meg Lewis Hamiltont. 

cimkék: F1 / forma-1

Vettel az élen Bahreinben, de nem lehet nyugodt a Ferrari

Sebastian Vettel nyerte a Bahreini Nagydíj mindkét pénteki szabadedzését, de a Ferrarinak bőven lesz dolga szombatig. 

cimkék: F1 / forma-1

Alonso csak akkor lehet a legjobb, ha megnyeri az Indy 500-at és Le Mans-t

Fernando Alonso az idén az Indianapolis 500-on indul a Monacói Nagydíj helyett, a spanyol azt is elmondta, miért mozdult rá minden erejével a lehetőségre.

cimkék: F1 / forma-1

Korábbi főnöke szerint Vettel legyőzi Hamiltont

A Red Bull sportigazgatója, Helmut Marko szerint Sebastian Vettel lehet a befutó az idei bajnokságban.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso Monaco helyett az Indy 500-on indul

A McLaren bejelentette, hogy Fernando Alonso kihagyja az idei Monacói Nagydíjat, helyette az Indianapolis 500-on áll rajthoz a tengerentúlon. 

cimkék: F1 / forma-1

Visszatérhet a Török Nagydíj a Forma-1-be

A Liberty Media vezetője, Chase Carey és a Törökországot vasmarokkal vezető Recep Tayyip Erdogan elviekben megállapodott arról, hogy a Forma-1 visszatér az országba. 

cimkék: F1 / forma-1

Wehrlein Bahreinben visszaül a Sauberbe

A Sauber bejelentette, hogy az első két verseny kihagyása után ismét Pascal Wehrlein vezeti majd a csapat másik autóját Marcus Ericsson mellett. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton aggódik a hosszú Mercedes miatt

Noha Lewis Hamilton megnyerte a múlt heti Kínai Nagydíjat, a Mercedes pilótája nem biztos benne, hogy a W08-as képes lesz legyőzni minden versenyen a Ferrarit.

cimkék: F1 / forma-1

Új motort tesztel Bahreinben a Honda

A McLaren újabb katasztrofális hétvégét zárt Kínában: Fernando Alonso ugyan sokáig pontszerző helyen haladt, műszaki hiba miatt végül egyik autó sem ért célba.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton el van ájulva Vetteltől

Lewis Hamilton úgy érzi, Sebastian Vettelnél jobban egyetlen pilóta sem tiszteli a jelenlegi mezőnyben, élvezi a vele vívott csatát. 

cimkék: F1 / forma-1

Räikkönen a Ferrarira, a Ferrari Räikkönenre mérges

Kimi Räikkönen az első két verseny alapján nem képes hozni Sebastian Vettel tempóját: míg a német egy győzelemmel és egy második hellyel áll, finn csapattársának dobogója sincs. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton nyerte a Kínai Nagydíjat

Kellett hozzá ugyan némi szerencse, de Lewis Hamilton tulajdonképpen simán nyerte a Kínai Nagydíjat, a második helyen pedig a nagyot küzdő Sebastian Vettel ért célba.

cimkék: F1 / forma-1

Hamiltoné a pole a Kínai Nagydíjon

Izgalmas csatát hozott a Kínai Nagydíj időmérő edzése, és ugyan a Q1-ben és a Q2-ben a Ferrari volt a leggyorsabb, végül Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót.

cimkék: F1 / forma-1

Eltűnik a Maláj Nagydíj a Forma-1-ből

Pénteken eldőlt, hogy az idén rendeznek utoljára Maláj Nagydíjat a Forma-1-ben, a Liberty Media és a szepangi szervezők megállapodtak a szerződés idő előtti felbontásáról.

cimkék: F1 / forma-1

Elmosta az eső a pénteki napot a Kínai Nagydíjon

A Forma-1-es pilótáknak a szombati harmadik szabadedzésen és az időmérőn kell felkészülniük a Kínai Nagydíjra, a pénteki napot ugyanis elmosta az eső.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel: Semmit nem jelent a melbourne-i győzelem

Óva inti a Ferrari szurkolóit a túlzott lelkesedéstől Sebastian Vettel, aki az idénynyitó Ausztrál Nagydíj megnyerése után készül a szezon második versenyére, a hétvégi sanghaji futamra. 

cimkék: F1 / forma-1

Ha Bottas csapatutasítást kap, rögtön engedelmeskedik

Valtteri Bottas egy interjúban kijelentette, hogy amennyiben a Mercedes érdekei úgy kívánják, engedelmeskedik az esetleges csapatutasításoknak. 

cimkék: F1 / forma-1

Ilyen új motorokat akarnak a Forma-1-be

Kiszivárogtak az első részletek arról, hogy milyen motorok válthatják a jelenlegi 1,6-os hibrid V6-osokat a Forma-1-ben.

cimkék: F1 / forma-1

Máris fejek hullottak a Hondánál

Borzasztó szezonkezdetet produkált a Honda a McLarennel, pedig tavaly már úgy tűnt, elkezdődött a javulás az alakulatnál. 

cimkék: F1 / forma-1

Kubica nagyon fontolgatja az F1-es visszatérést

Robert Kubica 2011-es súlyos ralibalesete miatt kényszerült távozni a Forma-1-ből, úgy tűnik azonban, hogy egyre felkészültebbnek érzi magát a visszatérésre. 

cimkék: F1 / forma-1

Kínában még gyengébb lesz a McLaren

Eric Boullier csapatfőnök szerint a hétvégi Kínai Nagydíjon még látványosabbak lesznek a McLaren hiányosságai, a szezonnyitó melbourne-i futam ebből a szempontból becsapós volt. 

cimkék: F1 / forma-1

Wehrlein a Kínai Nagydíjon sem áll rajthoz

Az idénynyitó Ausztrál Nagydíjhoz hasonlóan Kínában is Antonio Giovinazzi helyettesíti majd Pascal Wehrleint a Saubernél.

cimkék: F1 / forma-1

Letartóztatták Verstappen apját

Jos Verstappen a börtönben töltött egy éjszakát, a holland rendőrség egy nightclubban történt incidens után tartóztatta le.

cimkék: F1 / forma-1

Eldőlt, hogy véget ér a hibrid korszak a Forma-1-ben

Drágának és túl bonyolultnak bizonyultak a hibrid V6-os erőforrások, a motorgyártók emiatt abban állapodtak meg párizsi ülésükön, hogy 2021-től olcsóbb és zajosabb motorokra vált a sorozat.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes már tudja, mi a baj az idei autójával

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint az egyik terület, amelyen dolgoznia kell a címvédőnek, az idei autó tömegével kapcsolatos.

cimkék: F1 / forma-1

Már az idén Honda-motorra cserélheti a Ferrarit a Sauber

Egy japán blog értesülése szerint előrehaladott tárgyalásokat folytat egymással a Sauber és a Honda, a svájci csapat még az idén átállhat a japán cég motorjaira.

cimkék: F1 / forma-1

DRS nélkül senki nem fog előzni a mai F1-ben

Felipe Massa szerint csak az egyébként nagyon megosztó, sokat kritizált állítható hátsó szárny segíthet abban, hogy az idén legyenek előzések a Forma-1-ben.

cimkék: F1 / forma-1

A McLaren nem tudja, mikor kap jó motort a Hondától

A McLaren csapatfőnöke, Eric Boullier sem tudja, hogy mikor javulhat az istálló helyzete, minden a Honda fejlesztésein múlik.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton: Vettel komolyabb ellenfél Rosbergnél

Lewis Hamilton szerint Sebastian Vettel személyében keményebb ellenfelet kapott Nico Rosbergnél a vb-címért folytatott csatában.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes máris dicséri Bottast

A Mercedes vezetői nagyon elégedettek voltak Valtteri Bottas szezonnyitón nyújtott teljesítményével, jó döntést hozott a csapat a finn leigazolásával.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso még az év vége előtt elhagyja a McLarent?

Fernando Alonso kiábrándultan nyilatkozott a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után, a spanyol szerint csak a körülményeknek köszönhető, hogy sokáig pontszerző helyen haladt a McLarennel.

cimkék: F1 / forma-1

Drámaian visszaesett az előzések száma az F1-ben

Egy futamból ugyan kár lenne messzemenő következtetéseket levonni, de egyelőre beigazolódtak azok a félelmek, hogy az új szabályok miatt jelentősen csökken az előzések száma a Forma-1-ben.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel máris készítheti a pezsgőt az év végére?

Sokan várták, hogy az idei szezonban izgalmasabbá váljon a Forma-1-es világbajnokság, Sebastian Vettel melbourne-i győzelme már minimum ígéretes.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel: Szerencsénk volt Verstappennel

Sebastian Vettel az Ausztrál Nagydíj után elismerte, hogy kellett egy kis szerencse is a győzelméhez, konkrétan az, hogy a kerékcseréje után Lewis Hamilton beragadjon Max Verstappen mögé.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton elmondta, min kell javítania a Mercedesnek

Lewis Hamilton nem élte meg tragédiaként, hogy a pole pozícióból indulva csak második lett a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, az angol tudja, miben kell javulnia a Mercedesnek.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel nyerte az idénynyitó Ausztrál Nagydíjat

Nem hozott túl izgalmas futamot a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj, a végeredmény azonban mindenképp lendületet adhat az egész idénynek.

cimkék: F1 / forma-1

Hamiltoné a pole a szezonnyitón

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az idénynyitó Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén, az angol két és fél tizeddel verte meg a ferraris Sebastian Vettelt.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton nagy fölénnyel kezdett Ausztráliában

Az Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzései alapján úgy tűnik, hogy megmaradt a Mercedes fölénye, egy körön és a hosszabb etapokon is Lewis Hamilton volt a leggyorsabb.

cimkék: F1 / forma-1

Hivatalos, hogy a Williamsé a korábbi Mercedes-főnök

Sokáig kellett várni a bejelentésre, de csak hivatalossá vált, hogy a Mercedestől távozott Paddy Lowe a Williamsnél folytatja pályafutását.

cimkék: F1 / forma-1

A volt pilótája kiröhögte a rózsaszín Forma-1-es csapatot

A Force India megállapodást kötött egy osztrák vízipari vállalattal, a Best Water Technologyval, ennek nyomán a csapat rózsaszínre cserélte a festését.

cimkék: F1 / forma-1

Nincs gyors megoldás a McLaren problémáira

A McLaren csapatfőnöke, Eric Boullier szerint egyik napról a másikra nem lehet kijavítani azokat a problémákat, amelyekkel a McLaren és a Honda szembesült az előszezoni tesztelésen.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Vettel: Tavaly óriásit fejlődött a Ferrari, csak nem látszott

Sebastian Vettel szerint a Ferrari tavalyi, pályán mutatott gyengélkedése elfedte azt a tényt, hogy a színfalak mögött nagyot lépett előre az istálló.

cimkék: F1 / forma-1

Räikkönen körrekordot futott az utolsó napon, aztán lerobbant

Kimi Räikkönen a barcelonai tesztelés utolsó napján tovább faragta Sebastian Vettel csütörtökön felállított körrekordját, ulltralágy helyett ráadásul szuperlágyakkal ment be 1:19 alá.

cimkék: F1 / forma-1

Bottas négy versenyt kapott a Mercedestől, hogy odategye magát

Toto Wolff szerint nincs sok ideje Valtteri Bottasnak annak bizonyítására, hogy méltó utódja Nico Rosbergnek a Mercedesnél.

cimkék: F1 / forma-1

Lauda szerint a Ferrari gyorsabb a Mercedesnél

Niki Lauda úgy érzi, hogy a szezonkezdetig sok dolga van még a Mercedesnek, jelenleg a Ferrariét érzi a legjobb autónak.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel gázelvétellel döntött körrekordot Barcelonában

Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a barcelonai tesztelés utolsó előtti napján, a Ferrarira felkerültek a leggyorsabb ultralágy gumik is.

cimkék: F1 / forma-1

Óriási rajtkavarodások jönnek a Forma-1-ben

Az idei szezonra tovább szigorították a rajtolásra vonatkozó szabályokat a Forma-1-ben, a korábbi dupla kuplungfül helyett csak szimplát lehet használni.

cimkék: F1 / forma-1

Elfogyott Alonso türelme, kiosztotta a Hondát

Fernando Alonso szerint a McLarennek egyetlen gondja van az autójával, az pedig a Honda motorja.

cimkék: F1 / forma-1

Bottas körrekordot futott, Räikkönen kicsúszott

A barcelonai tesztelés szerdai napja nem alakult zökkenőmentesen a Ferrari számára, előbb egy műszaki problémába futott bele az istálló, aztán délután Kimi Räikkönen a kavicságyba csúszott.

cimkék: F1 / forma-1

Ricciardo attól tart, hogy a Red Bull nincs a Mercedes és Ferrari szintjén

Daniel Ricciardo szerint benne van a pakliban, hogy a Red Bull még nem annyira jó, mint a Mercedes és a Ferrari, de napró napra javul a csapat helyzete.

cimkék: F1 / forma-1

Maximálisan feszült a McLaren és a Honda viszonya

A McLaren csapatfőnöke, Eric Boullier szerint maximális a feszültség az istálló és gyengélkedő motorszállító partnere, a Honda között.

cimkék: F1 / forma-1

Massa nyerte az újabb tesztnapot, de megint a Ferrari villogott igazán

Kedden elindult a barcelonai tesztelés második felvonása, a legjobb időt Felipe Massa futotta a Williamsszel. A brazil szuperlágyakon ment.

cimkék: F1 / forma-1

Csalással vádolta meg a Red Bull a Mercedest, az FIA reagált

A Nemzetközi Automobil Szövetség emlékeztette a Forma-1-es csapatokat arra, hogy az olaj üzemanyagként való "elégetése" nem szabályos.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

F1: máris lelépett egy neves szakember a Hondától

Finoman szólva sem indult jól ez az év a McLaren-Honda számára, az első teszten mutatott gyengélkedés után már személyi változás is történt a japánoknál.

cimkék: F1 / forma-1

Egykiállásos versenyek lesznek idén a Forma-1-ben

A Pirelli teljesítette a Forma-1-es pilóták kérését, az idei szezonra a korábbinál tartósabb keverékek készültek. Egész versenytávokat végigbírnának.

cimkék: F1 / forma-1

Máris nagy a baj a McLarennél

Nehéz helyzetbe hozta magát a McLaren-Honda az első előszezoni tesztelésen, a harmadik közös év is a lehető legdöcögősebben indult.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

A Ferrari hatalmasat lépett előre az új F1-es motorral

Ígéretes tesztet produkált a Ferrari a múlt héten Barcelonában, a csapat autója minimum versenyképesnek tűnik a legnagyobb riválisokkal szemben.

cimkék: F1 / forma-1

Megvizsgálják az összes F1-es csapat futóművét

A Nemzetközi Automobil Szövetség nem szeretné, ha a levegőben lógó futóműbotrány miatt esetleg óvás lenne az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon, Barcelonában egyenként megvizsgálják az összes autót.

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari a teszt meglepetése, de a Mercedes a legjobb

Az első előszezoni tesztelés után megoszlanak a vélemények a Forma-1-es erőviszonyokról: a McLaren szerint a Ferrari igazi meglepetés volt, a Red Bull szerint ugyanakkor a Mercedes az etalon.

cimkék: F1 / forma-1

Räikkönen volt a leggyorsabb a zárónapon, lerobbant a Mercedes

Félig-meddig értelmetlen tesztnapot tartottak a csapatok csütörtökön Barcelonában, a Pirelli költségére ugyanis kétszer is fellocsolták a pályát az esőgumik teszteléséhez.

cimkék: F1 / forma-1

Máris téma a McLaren és a Honda válása, az újonc elintézte a Williamst

Csak három nap ment le az első előszezoni tesztből Barcelonában, de máris bőven van témája a sajtónak.

cimkék: F1 / forma-1

A főnök szerint nagy előrelépés az új Ferrari

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne megtörte a sajtócsendet, a barcelonai tesztelés szerdai napja után végre szóba állt az újságírókkal.

cimkék: F1 / forma-1

Bottas nyerte a tesztnapot, de a Ferrari megint pokolian erős volt

Véget ért a barcelonai tesztelés harmadik napja, amelyen az ultralágy gumikat is kipróbáló Valtteri Bottas zárt az élen a Mercedesszel.

cimkék: F1 / forma-1

F1: az idén tényleg elkaphatja a Ferrari a Mercedest

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint a Mercedes az idén nem fog úgy kiemelkedni a mezőnyből, mint az elmúlt három szezonban, ezúttal lehet esély az ezüst nyilak ellen.

cimkék: F1 / forma-1

Érik a nagy futóműbotrány, egy csapatnak változtatnia kell

A Nemzetközi Automobil Szövetség kedden közzétett egy állásfoglalást, hogy pontosan milyen futóműveket tart szabálytalannak idén. Szerdára újabb fejlemény lett.

cimkék: F1 / forma-1

2025-ig marad az Orosz Nagydíj

A szocsi pálya legalább 2025-ig a Forma-1-es versenynaptárban marad az új megállapodás értelmében.

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari megelőzte a Mercedest a második tesztnapon

Kedden Kimi Räikkönen váltotta Sebastian Vettelt a Ferrariban, a finn pilóta lágy gumikkal érte el a nap legjobb idejét Lewis Hamiltont is megelőzve.

cimkék: F1 / forma-1

A Red Bull be akarta tiltatni a cápauszonyokat

A Red Bull szerint várható volt, hogy a szabályozásban rejlő kiskaput kihasználva minden autóra cápauszony kerül az idei szezonban, a csapat azonban megpróbált ennek elébe menni.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso máris ki van akadva a McLarentől

Mintha semmi sem történt volna az elmúlt években, a McLaren-Honda ugyanúgy lerobbanással kezdte a tesztszezont, mint a legelsőt.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Hamilton az élen, Vettel a nyakán az első teszten

Lewis Hamilton futotta a legjobb időt a 2017-es szezon első előszezoni tesztnapján Barcelonában, az angol egy tizeddel előzte meg Sebastian Vettelt.

cimkék: F1 / forma-1

Itt az új Toro Rosso - tényleg ez a legmenőbb festés?

Utolsóként a Toro Rosso is bemutatta a 2017-es szezonra épített autóját, az STR12-est, amelynek festését sokan a szezon legjobbjaként emlegetik.

cimkék: F1 / forma-1

És legvégül a babonás új Red Bull is befutott

A Red Bull megpróbált mindent kihozni abból, hogy az idén már az RB13-as mutatkozott be, a "balszerencsés" számra tekintettel az új autót vasárnap 13 óra 13 perckor leplezték le.

cimkék: F1 / forma-1

Micsoda meglepetés, narancssárga lett az új McLaren

A Ferrari után pénteken a McLaren is leleplezte az idei autóját, ami a gondosan felépített, már-már unalomig fokozott előzetes utalgatásoknak megfelelően narancssárga lett.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Bemutatkozott Vettel és Räikkönen új Ferrarija

A Ferrari pénteken leleplezte idei autóját, amely végül az SF70H nevet kapta. Az olaszok nem szerveztek puccos bemutatót.

cimkék: F1 / forma-1

Bemutatták az új Mercedest, Hamiltonnak nagyon tetszik

Csütörtökön a címvédő Mercedes is bemutatta idei versenyautóját, amely a W08-as nevet kapta.

cimkék: F1 / Mercedes / forma-1

Pályán is bemutatkozott az új Sauber

A csapatok közötti nem túl fontos különversenyt a Sauber nyerte az idén, a C36-ost vitték először pályára egy forgatási nap keretében.

cimkék: F1 / forma-1

Megvan Hamilton sisakpályázatának nyertese

Lewis Hamilton bemutatta az idei szezonban használt sisakfestését, amelyet online pályázaton egy rajongó készített.

cimkék: F1 / forma-1

Bemutatták az új Force Indiát

A silverstone-i pályán mutatta be a 2017-es szezonra épített autóját a Force India. Az autó festése első pillantásra furcsa, olyan, mintha a cápauszonyt csak utólag toldották volna hozzá.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel még mindig hisz a Ferrariban

A tavalyi, kevésbé jól sikerült szezon után Sebastian Vettel még mindig hisz a Ferrariban, világbajnokságot akar nyerni a csapattal.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

95 százalékban új a Renault idei F1-es motorja

A Renault szinte teljesen új motort épített az idei Forma-1-es szezonra, a franciák állítják, hogy az erőforrás 95 százalékban különbözik a tavalyitól.

cimkék: Renault / F1 / forma-1

Megjött a Renault 2017-es autója

Kedden Londonban mutatták be a Renault 2017-es szezonra épített autóját, az RS17-est.

cimkék: F1 / forma-1

Verstappennek még túl korai lenne a vb-cím

Noha sokak szerint idén meglepheti a Mercedest a Red Bull, Max Verstappen édesapja szerint a fiatal pilóta számára még túl korai lenne a világbajnoki cím.

cimkék: F1 / forma-1

Világbajnok tanácsadója lett Bottasnak

A Mercedes frissen szerződtetett finn pilótájának, Valtteri Bottasnak idén egy világbajnok ad tanácsokat.

cimkék: F1 / forma-1

Bemutatták az új Saubert

A mezőnyből másodikként a Sauber mutatta be a 2017-es szezonra épített Forma-1-es autóját.

cimkék: F1 / forma-1

F1: szerződést hosszabbítottak a Mercedes főnökei

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff, illetve az ügyvezetői jogkörrel nem rendelkező elnök, Niki Lauda is szerződést hosszabbítottak az istállóval.

cimkék: F1 / Mercedes / forma-1

A csapatok támogatják az aktív felfüggesztés engedélyezését

A Forma-1-es csapatok többsége szerint az aktív felfüggesztések használatának újbóli engedélyezése jó megoldás lenne a jelenleg is zajló futóművita megnyugtató lezárására.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton titkolózna a csapattársa előtt

Lewis Hamilton egy interjúban váratlanul kijelentette, nem híve annak, hogy a csapattársak megosztják egymás között a versenyhétvégék során gyűjtött adatokat.

cimkék: F1 / forma-1

Bemutatták az első 2017-es F1-es autót

A Williams úgy döntött, hogy nem vár tovább, a csapat pénteken bemutatta a 2017-es szezonra tervezett autóját, az FW40-est.

cimkék: F1 / forma-1

Wehrlein nem tesztelhet, Giovinazzi ugrik be helyette

Egyre biztosabb, hogy a Sauber új pilóta, Pascal Wehrlein nem vehet részt az első barcelonai teszten, a gyakorláson a Ferrari új tesztpilótája, Antonio Giovinazzi helyettesítheti.

cimkék: F1 / forma-1

Hivatalos: a Mercedeshez igazolt a korábbi Ferrari-főnök

A Mercedes csütörtökön bejelentette, amit régóta kész tényként kezelt a nemzetközi sportsajtó, vagyis hogy a Ferraritól tavaly nyáron távozott James Allison lett a csapat új technikai igazgatója.

cimkék: F1 / forma-1

A Pirelli már most magyarázza a bizonyítványt

Paul Hembery, a Pirelli sportfőnöke arra számít, hogy az új gumikkal unalmasabb versenyek jönnek a Forma-1-ben, de szerinte ezért hiba lenne a céget hibáztatni.

cimkék: F1 / forma-1

Legyen újra aktív felfüggesztés az F1-ben!

A Forma-1 aktuális botrányára reagálva Eric Boullier, a McLaren csapatfőnöke kifejtette, hogy ideje lenne megfontolni az aktív felfüggesztések újbóli engedélyezését.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg visszavonult, Bottas azonnal hívta a Mercedest

Valtteri Bottas egy interjúban elárulta, hogy még aznap felhívta a Mercedes-csapatfőnök Toto Wolffot, amikor Nico Rosberg bejelentette visszavonulását.

cimkék: F1 / forma-1

Lerajzolták az új Ferrarit, cápauszonya is lesz

Az egyik olasz napilap grafikát készített a Ferrari 2017-es autójának várható formavilágáról. Eddig jó volt a találati arányuk.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Az utolsó pillanatban mutatkozik be az új Red Bull

A Red Bull is bejelentette végre, hogy mikor mutatja be a 2017-es szezonra épített új autóját.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Rosberg segít Bottasnak a beilleszkedésben

Nico Rosberg szívesen segít Valtteri Bottasnak, hogy minél jobban beilleszkedjen a Mercedesnél.

cimkék: F1 / forma-1

Még gyorsabbak lesznek DRS-szel az új F1-es autók

Kevin Magnussen szerint a nyitható hátsó szárnyak az idén még hatékonyabbak lesznek a Forma-1-ben, minden eddiginél többet gyorsulnak majd az autók.

cimkék: F1 / forma-1

Lauda szerint nem lesz blöffölés a téli teszteken

Noha a Pirelli korábban arról beszélt, hogy minden eddiginél nagyobb titkolózás lehet az idei téli teszteken, Niki Lauda, a Mercedes elnöke szerint a csapatok nem fogják rejtegetni az erejüket.

cimkék: F1 / Mercedes / forma-1

Egy jeggyel három gyerek mehet ingyen a Magyar Nagydíjra

A Hungaroring új árlistájából derült ki, hogy az idei Magyar Nagydíjra megszűnik a majdnem húsz éve megvásárolható kedvezményes, háromnapos állójegy.

cimkék: F1 / Magyar Nagydíj / forma-1

F1: megtiltanák a Mercedesnek a motorfejlesztést

Radikális megoldással vetne véget a Mercedes Forma-1-es fölényének Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel összetörte a Ferrarit a gumiteszten - videó

A Ferrari segítségével, Fioranóban tesztelte a Pirelli az idei szezonra tervezett esőgumikat, a csütörtöki gyakorlás azonban nem sikerült túl jól.

cimkék: F1 / forma-1

Érik az F1-es szezon első botránya

A felfüggesztésekkel kapcsolatban robbanhat ki a 2017-es F1-es idény első komoly vitája.

cimkék: F1 / forma-1

Montoya leszólta Hamiltont, elmondta, kik a legjobbak

Juan Pablo Montoyának megvan a véleménye az európai Forma-1-es pilótákról, szerinte a többségük meglehetősen gyenge fejben.

cimkék: F1 / forma-1

2017-ben sem számít futamgyőzelemre a McLaren

Hiába jönnek új szabályok, és hiába vágyik már nagyon a sikerre Fernando Alonso, a McLaren új főnöke, Zak Brown szerint az idén még nem nyer futamot az alakulat, újabb építkezős szezon jön.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Wehrlein kihagyhatja az első idei tesztet

Pascal Wehrlein még a múlt hónapban, a Bajnokok Tornáján bukott látványosat, emiatt azonban elképzelhető, hogy az első idei tesztet is ki kell hagynia.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso szóba sem került a Mercedesnél

Noha a fél sportvilág azt szerette volna, ha Fernando Alonso váltja Nico Rosberget a Mercedesnél, ez a lehetőség fel sem merült a csapatnál.

cimkék: F1 / forma-1

A Volkswagen már nem zárja ki az F1-es indulást

A Volkswagen sok-sok évnyi tagadás után már nem zárja ki, hogy valamikor a jövőben beszállhat a Forma-1-be.

cimkék: F1 / VW / forma-1

F1: a McLaren reagált a BMW-s pletykákra

A McLaren közleményben jelezte, hogy semmi nem igaz azokból a spekulációkból, amelyek szerint a BMW válthatja a Hondát a Forma-1-es csapatnál.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Rosberg Alonsót választotta volna maga helyett

Nico Rosberg legszívesebben Fernando Alonsót ültette volna a másik Mercedesbe Lewis Hamilton mellé.

cimkék: F1 / forma-1

Nevet változtat a McLaren

A McLaren pénteken hivatalosan bejelentette, hogy megváltoztatja eddigi névadási gyakorlatát, amelyet még Ron Dennis honosított meg.

cimkék: F1 / forma-1

Vad pletyka, BMW-re cserélheti a Hondát a McLaren

Sok valóságalapja valószínűleg nincs, egy spanyol lap szerint mindenesetre elképzelhető, hogy a McLaren idővel lecseréli motorszállító partnerét, a Hondát.

cimkék: F1 / forma-1

Az F1-es pilótáknak nem kell a fejvédő

Lehet, hogy 2018-ban sem vezetik be a glória névre keresztelt fejvédő rendszert a Forma-1-ben.

cimkék: F1 / forma-1

Új videón a felújított Hungaroring látványtervei

A Forma-1-es versenypályát az idén ősztől kezdve három ütemben felújítják, de valószínűleg nem egészen úgy fog kinézni, ahogy a pár héttel ezelőtt megjelent koncepcióterven látható.

cimkék: F1 / Hungaroring / forma-1

Rosberg nem ad tippeket Hamiltonról

Nico Rosberg enged Valtteri Bottas kérésének, és leül beszélgetni a Mercedes új pilótájával.

cimkék: F1 / forma-1

Ilyenek lesznek az új Forma-1-es autók

Újabb képek jelentek meg a csődbe ment Manor idei szezonra tervezett autójáról, amely már biztosan nem fog versenyezni.

cimkék: F1 / forma-1

Most már szinte biztos, hogy narancssárga lesz az új McLaren

Újabb utalást tett arra a McLaren, hogy az idén visszatér az eredeti színeihez, és narancssárgára festi a 2017-es autót.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Brutálisan gyorsak az új Forma-1-es autók

Az új aerodinamikai szabályoknak köszönhetően jelentősen gyorsul a Forma-1-es autók tempója a 2017-es szezonban.

cimkék: F1 / forma-1

Végleg becsődölt a Manor, aztán megmutatta idei autóját

Ahogyan arra számítani lehetett, a megadott határidőig nem jelentkezett befektető a Manorért, így az idei szezon tizenegy helyett csak tíz csapattal indul el.

cimkék: F1 / forma-1

Újabb utalás arra, hogy narancssárga lesz az új McLaren

A McLaren kitett a Twitterre egy képet, amely a 2017-es autó február 24-i bemutatását vezeti fel.

cimkék: F1 / forma-1

Tervezz te is sisakot Hamiltonnak!

Lewis Hamilton lecseréli a sisakfestését a 2017-es szezonra, a végleges változatot a rajongók munkái közül választja majd ki.

cimkék: F1 / forma-1

Bianchiról nevezik el az új F1-es Ferrarit?

Jules Bianchiról a héten neveztek el egy utcát Nizzában, de elképzelhető, hogy a Ferrari 2017-es autója is a 2015-ben elhunyt francia pilóta nevét viseli majd.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Átment a törésteszten az új McLaren

Sikerrel vette a kötelező töréstesztet a McLaren 2017-es autója, amelyet jó eséllyel a csapat eredeti színeire, narancssárgára festenek.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Több nézőt és több pénzt akar az F1 új vezetője

A csapatokkal való jobb együttműködés mellett új szurkolók megnyerését és a klasszikus európai versenyek megvédését nevezte fő feladatának a Forma-1 új főnöke, Chase Carey.
 

cimkék: F1 / forma-1

Hivatalos F1-teszt lesz a Hungaroringen

Véglegesítették a Forma-1-es csapatok idei tesztnaptárát, amelybe meglepetésre a Hungaroring is bekerült: a Magyar Nagydíj után maradnak két napot tesztelni a pilóták augusztusban.

cimkék: F1 / forma-1

Vége az állandó büntetéseknek az F1-ben

A 2017-es szezontól a felügyelők elnézőbbek lesznek a Forma-1-ben, a cél a büntetések számának csökkentése.

cimkék: F1 / forma-1

Ross Brawn jobb Forma-1-et akar a rajongóknak

A Forma-1 élére sportszakmai igazgatónak kinevezett Ross Brawn azon dolgozik majd, hogy a sorozat még jobb szórakozást nyújtson a rajongóknak.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg: Az élet több a körbe-körbe kocsikázásnál

Nico Rosbergtől egy ideig ezt még biztosan mindenki meg fogja kérdezni, a német azonban kicsit sem bánta meg, hogy világbajnoki címét követően befejezte a pályafutását.

cimkék: F1 / forma-1

Leváltották Ecclestone-t a Forma-1 éléről, Brawn vezető lett

Bekövetkezett, ami régóta a levegőben lógott: saját bejelentése szerint már nem Bernie Ecclestone a Forma-1 első számú vezetője.

cimkék: F1 / forma-1

F1: százmillió dollárt vesznek el a Ferraritól

A Forma-1 új tulajdonosa, a Liberty Media teljesen átalakítaná a pénzdíjak rendszerét, elvenné például a Ferraritól az indulásért eddig járó jelentős prémiumot.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Az FIA is jóváhagyta az F1-es tulajdonosváltást

Egy nappal a cég részvényesei után a Nemzetközi Automobil Szövetség is jóváhagyta, hogy az amerikai Liberty Media legyen a Forma-1 többségi tulajdonosa.

cimkék: F1 / forma-1

Narancssárga lehet az új McLaren

Időről időre felröppen a hír, hogy visszavált eredeti színére, azaz narancssárgára a McLaren, az idén minden eddiginél nagyobb esély van arra, hogy tényleg így lesz.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Utcát neveznek el Bianchiról

Jules Bianchiról neveznek el hamarosan egy nizzai utcát. Az egykori Forma-1-es pilóta 2015. július 17-én halt meg a 2014-es Japán Nagydíjon történt súlyos bukása következményeként.

cimkék: F1 / forma-1

Lauda: Bottas ugyanolyan gyors, mint Rosberg

Niki Lauda arra számít, hogy Valtteri Bottas ugyanolyan gyors lesz, mint Nico Rosberg volt, a finn pilóta szabadon harcolhat a pályán Lewis Hamiltonnal.

cimkék: F1 / forma-1

Bottas: Szoros lesz Hamiltonnal, a cél a vb-cím

Valtteri Bottas nem aggódik amiatt, hogy a Mercedesnél Lewis Hamilton lesz a csapattársa, a finn pilóta egyetlen célja a világbajnoki cím.

cimkék: F1 / forma-1

Hivatalos: Bottas váltja Rosberget a Mercedesnél

A Williams beelőzte a hivatalos bejelentéssel a Mercedest, a várakozásoknak megfelelően Valtteri Bottas lett Lewis Hamilton új csapattársa.

cimkék: F1 / forma-1

Hivatalos: Massa visszatér a Williamshez Bottas helyére

Felgyorsultak az események a Forma-1-ben: miután a Sauber bejelentette Pascal Wehrlein szerződtetését, a Williams is nyilvánosságra hozta, hogy Felipe Massa ül Valtteri Bottas helyére.

cimkék: F1 / forma-1

Hivatalos: Wehrlein a Saubernél folytatja

Egy dominó eldőlt, a Sauber hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy Marcus Ericsson csapattársa Pascal Wehrlein lesz az idén.

cimkék: F1 / forma-1

F1: a Red Bull is kipipálta a kötelező töréstesztet

Már négy Forma-1-es csapat teljesítette a Nemzetközi Automobil Szövetség kötelező töréstesztjét.

cimkék: F1 / forma-1

Az F1 akkor romlott el, amikor elkezdett a rajongókra hallgatni

Jacques Villeneuve szerint a Forma-1 akkor indult el rossz úton, amikor megpróbált megfelelni a rajongók igényeinek.

cimkék: F1 / forma-1

A héten bejelenthetik Bottast, végső fázisban az ügy

A Williams csapatfőnöke, Claire Williams szerint a héten véget érhet a várakozás, és a Mercedes végre bejelentheti Valtteri Bottas leigazolását.

cimkék: F1 / forma-1

Berger: Bottas helyett Wehrlein lenne a jó választás

A Mercedes még mindig nem jelentette be, hogy ki ülhet a világbajnoki címe után visszavonult Nico Rosberg autójába, de továbbra is Valtteri Bottas az első számú favorit.

cimkék: F1 / forma-1

Egykiállásos futamok jönnek idén a Forma-1-ben

Az idei Forma-1-es szezonra a korábbinál tartósabb keverékeket készített a Pirelli, ennek következményeként az idén sok lesz az egykiállásos futam.

cimkék: F1 / forma-1

F1: egy hete maradt a Manornak, hogy új tulajdonost találjon

Közel vég a sereghajtó Manor számára, egyre valószínűbb, hogy az idei szezonban egy csapattal kevesebb lesz a rajtrácson.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberget sport-Oscarra jelölték

A visszavonult Nico Rosberg is szerepel a sport-Oscarnak is nevezett Laureus-díj idei jelöltjei között.

cimkék: F1 / forma-1

F1: lelépett a Renault csapatfőnöke

Egy nappal Paddy Lowe Mercedestől való távozása után újabb csapatvezető intett búcsút a Forma-1-es mezőnynek.

cimkék: Renault / F1 / forma-1

Átment a törésteszten a 2017-es Force India

A Forma-1-es csapatok közül a Force India jelentette be elsőként, hogy a 2017-es szezonra épített autója átment az FIA kötelező töréstesztjén.

cimkék: F1 / forma-1

Hivatalosan is távozott a Mercedes technikai igazgatója

Paddy Lowe döntött, a zsinórban szerzett három világbajnoki cím ellenére elhagyja a Mercedest.

cimkék: F1 / forma-1

F1: lemásolja a Mercedes motorját a Honda

A Honda kihasználja, hogy az idei szezonra eltörölték a motorfejlesztéseket korlátok közé szorító zsetonrendszert.

cimkék: F1 / forma-1

F1: közel a teljes összeomláshoz a Manor

Erősen bizonytalanná vált a Manor részvétele a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, a csapatot működtető cég ellen elindult a felszámolás.

cimkék: F1 / forma-1

Silverstone szabadulna a Brit Nagydíjtól

A silverstone-i pálya tulajdonosa, a British Racing Drivers' Club (BRDC) komolyan fontolgatja, hogy felbontja a Brit Nagydíj megrendezéséről szóló szerződést.

cimkék: F1 / forma-1

Február 22-én jön az új Force India

Újabb Forma-1-es csapat jelentette be 2017-es autója premierjének időpontját.

cimkék: F1 / forma-1

Ecclestone szívesen látná a kis Schumit az F1-ben

Bernie Ecclestone szerint jót tenne a Forma-1-nek, ha visszatérne a Schumacher név a sorozatba.

cimkék: F1 / forma-1

Kavarodással indul a 2017-es F1-szezon

Adrian Newey szerint jó esély van arra, hogy a 2017-es szezon elején alaposan összekeveredik a mezőny a Forma-1-ben.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

A Ferrari előtt mutatja be új F1-es autóját a Mercedes

Második csapatként a Mercedes is bejelentette, hogy mikor lesz először látható a 2017-es szezonra épített autója.

cimkék: F1 / forma-1

F1-es botrány kirobbantására készül a Ferrari?

Hivatalos levélben kérdezett rá a Ferrari az FIA-nél, hogy megfelel-e a szabályoknak egy a Mercedeséhez hasonló trükkös futómű kifejlesztése.

cimkék: F1 / forma-1

Több mint ezer lóerős lesz a Ferrari új F1-es motorja

Az olasz Gazzetta dello Sport szerint a Ferrari alaposan átdolgozza Forma-1-es autója motorját, a teljesítmény átlépheti az ezer lóerőt.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Alesi: Massa visszatérése hiba

Noha hivatalosan még semmit nem jelentettek be, gyakorlatilag mindenki biztosra veszi, hogy Valtteri Bottas Mercedeshez szerződése miatt Felipe Massa máris visszatér a Williamshez.

cimkék: F1 / forma-1

Wehrlein a Saubernél folytatja

A Sauber megállapodott a Mercedesszel Pascal Wehrlein alkalmazásáról, a német pilóta így Lewis Hamilton helyett Marcus Ericsson csapattársa lesz az idén.

cimkék: F1 / forma-1

Bottas már üléspróbán is járt a Mercedesnél

Noha hivatalosan még nem jelentették be, egyre valószínűbb, hogy Valtteri Bottas lesz Nico Rosberg utódja a Mercedesnél.

cimkék: F1 / forma-1

Ilyen lesz a felújított Hungaroring

Bemutatták a Hungaroring új főépületének látványterveit. Az építkezés első szakasza a tervek szerint 2017 őszén indul, az új főépületet 2018 őszén kezdenék el építeni.

cimkék: F1 / forma-1

Csak két F1-es csapat volt nyereséges idén

Az Autosportban megjelent elemzés szerint az idén mindössze két olyan Forma-1-es csapat lehetett, amely nyereséggel zárta a szezont.

cimkék: F1 / forma-1

Részesedést kapnak a csapatok az F1-ből, csapdával

A Forma-1 új tulajdonosa, a Liberty Media részesedést ajánl a csapatoknak a sportból, de a cég egy kis trükközésért sem megy a szomszédba.

cimkék: F1 / forma-1

Lauda: Ross Brawnnak semmi köze a Mercedes sikereihez

Niki Lauda szerint Ross Brawn távozása szomorú volt ugyan, de a szakembernek semmi köze a Mercedes sikereihez.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg nem bánt meg semmit, könyvet írna

A visszavonult Nico Rosberg továbbra is jó döntésnek tartja, hogy világbajnoki címe után jövőre már nem versenyez a Forma-1-ben.

cimkék: F1 / forma-1

Rossi és Ogier is tesztelheti a Mercedest

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke azt tervezi, hogy tesztlehetőséget biztosít a MotoGP-legenda Valentino Rossinak, illetve a ralivilágbajnok Sebastian Ogier-nek.

cimkék: F1 / forma-1

A kis Schumi elindult az F1 felé, eggyel feljebb lépett

A hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher fia, a 17 éves Mick jövőre a Forma-3-ban folytatja pályafutását.

cimkék: F1 / forma-1

A McLaren úgy érzi, jó motorral már az idén nyert volna

A McLaren kezd belekeveredni az örök ígérgetésbe, a csapatfőnök most azt állítja, hogy a legjobb motorral már az idén futamokat nyertek volna.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Bottas úgy érzi, jó autóval képes lesz nyerni

A Nico Rosberg visszavonulása után a Mercedes első számú jelöltjének számító Valtteri Bottas úgy érzi, hogy jó autóval képes lenne a győzelemre.

cimkék: F1 / forma-1

Massa állítólag visszatér, szerinte semmi nem hivatalos

Több forrás is egybehangzóan állítja, hogy Felipe Massa elfogadta a Williams ajánlatát, és visszavonulás helyett jövőre vállal még egy évet a Forma-1-ben.

cimkék: F1 / forma-1

Távozott a Williams technikai igazgatója

Pat Symonds azonnali hatállyal elhagyta a Forma-1-es Williamst, a helyére minden bizonnyal Paddy Lowe érkezik majd a Mercedestől.

cimkék: F1 / forma-1

Éppen csak megjött, de már megy is az új McLaren-főnök

Alig néhány hónappal azután, hogy elkezdte a munkát, távozik a McLaren Volkswagentől igazolt főnöke, Jost Capito.

cimkék: F1 / forma-1 / McLaren

Kiderült, mikor jön az új F1-es Ferrari

A Ferrari közzétette 2017-es autója bemutatójának időpontját, a leleplezés után rögtön ki is próbálják az autót. Megvan az új harmadik számú pilóta is.

cimkék: F1 / forma-1

Bottas megy a Mercedeshez, Massa visszatér

Brazil és német lapok szerint biztos, hogy Valtteri Bottas lesz Nico Rosberg utódja a Mercedesnél, a Williams pedig visszahívja Felipe Massát még egy évre.

cimkék: F1 / forma-1

A Williams nyitott arra, hogy elengedje Bottast

Összevissza beszél a Williams Valtteri Bottasról: a finn pilóta egyszer kulcsfontosságú a csapat számára, nem sokkal később viszont már lehet róla szó, hogy átigazoljon a Mercedeshez.

cimkék: F1 / forma-1

Ki lesz Rosberg utódja? Majd jövőre elmondják

A Mercedes így az ünnepek felé közeledve befejezettnek tekinti az évet, a visszavonult Nico Rosberg utódlásával sem kapkod a csapat.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg újra haverkodik Hamiltonnal

Az évek óta tartó feszültség után enyhül a viszony a Forma-1 friss világbajnoka, Nico Rosberg és mercedeses csapattársa, Lewis Hamilton között

cimkék: F1 / forma-1

A Williams nem engedheti el Bottast

Pat Symonds, a Williams technikai igazgatója szerint a csapat nem engedheti el a Mercedesszel hírbe hozott Valtteri Bottast, ennek komoly következményei lennének.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso biztosan nem hagyja el a McLarent

Fernando Alonso a McLaren központjában bejelentette, hogy nem mozdul rá Nico Rosberg helyére, marad Wokingban.

cimkék: F1 / Fernando Alonso / forma-1

Évtizedek óta nem volt ekkora változás az F1-ben

James Key, a Toro Rosso technikai igazgatója szerint évtizedek óta nem volt olyan radikális változás a Forma-1-ben, mint jövőre lesz.

cimkék: F1 / forma-1

Verstappen megdöntötte az előzések rekordját

1983 óta gyűjtik az előzési statisztikákat a Forma-1-ben, azóta még senki nem előzött annyit egy szezonban, mint az idén Max Verstappen.

cimkék: F1 / forma-1

Újabb kulcsember hagyja el a Mercedest

Nico Rosberg váratlan visszavonulása után újabb érzékeny veszteség éri a Mercedest: a brit sajtó kész tényként kezeli, hogy a technikai igazgató Paddy Lowe visszatér a Williamshez.

cimkék: F1 / forma-1

Bottast akarja a Mercedes, de a Williams nem adja

Egyre kevésbé valószínű, hogy a szurkolók kívánságait teljesítve Fernando Alonsót igazolja le Lewis Hamilton mellé a Mercedes, a visszavonult Nico Rosberget Valtteri Bottasszal pótolná a csapat.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel: A Ferrarinak vernie kellett volna a Red Bullt

Sebastian Vettel szerint összességében a Ferrarinak jobb csomagja volt idén, mint a Red Bullnak, így csapatának kellett volna megszereznie a konstruktőri bajnokság második helyét.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg visszaszólt az őt bíráló Laudának

Nico Rosberg keményen visszaszólt Niki Laudának, aki bírálta őt a váratlanul bejelentett visszavonulása miatt.

cimkék: F1 / forma-1

Ecclestone: Rosberg csak egy világbajnok, semmi több

Bernie Ecclestone szerint Nico Rosberg nem tartozik a Forma-1 legnagyobb alakjai közé, de azért hiányozni fog a sorozatból.

cimkék: F1 / forma-1

Hirdetésben keresi Rosberg utódját a Mercedes

Vicces hirdetést adott fel az Autosportban a Mercedes, Nico Rosberg utódját keresi a csapat.

cimkék: F1 / forma-1

Üres Rosberg helye, megvan a McLaren-újonc rajtszáma

A Nemzetközi Automobil Szövetség közzétette a 2017-es Forma-1-es szezon hivatalos nevezési listáját, amelyről természetesen még hiányzik Nico Rosberg utódjának a neve.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes összevissza beszél Alonsóról

A Mercedesnél egyelőre nincs döntés arról, hogy ki váltja a visszavonulását váratlanul bejelentő Nico Rosberget.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton megússza a főnökeivel való szembeszegülést

Nico Rosberg váratlan visszavonulásának lehet egy olyan olvasata is, hogy a Mercedesnél komoly problémák vannak házon belül.

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari fél Vettel és Räikkönen elvesztésétől

Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke szerint a csapat nem engedhet meg magának még egy olyan évet, mint az idei, ellenkező esetben elveszítheti világbajnok pilótáit.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Hivatalosan is bejelentették a Francia Nagydíj visszatérését

Tíz év kihagyás után, 2018-tól ismét rendeznek Forma-1-es futamot Franciaországban. A Paul Ricard lesz a házigazda.

cimkék: F1 / forma-1

Wehrlein készen áll arra, hogy beüljön a Mercedesbe

Pascal Wehrlein úgy érzi, meg tudna felelni a várakozásoknak, ha a Mercedes őt választaná a visszavonuló Nico Rosberg utódjának.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel: Egyértelmű, hogy nem megyek a Mercedeshez

Sebastian Vettel a lehető leghamarabb világossá tette, hogy biztosan nem lesz Nico Rosberg utódja a Mercedesnél.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes nem akar csúcspilótát Rosberg helyére

A Mercedes a lehető leghamarabb dönteni akar arról, hogy ki legyen a visszavonulását pénteken bejelentő Nico Rosberg utódja a csapatnál.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg azonnali hatállyal visszavonul

Nico Rosberg a Nemzetközi Automobil Szövetség díjátadó gáláján az egész világot meglepve bejelentette, hogy azonnali hatállyal befejezi pályafutását.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg még nem tudja, hogy kéri-e az 1-est jövőre

Nico Rosberg lett a 2016-os szezon világbajnoka, de a német pilóta nem tudja eldönteni, hogy kérje-e a címvédőnek járó 1-es rajtszámot jövőre.

cimkék: F1 / forma-1

Újra lehet Francia Nagydíj az F1-ben

VIsszatérhet a Francia Nagydíj a Forma-1-es versenynaptárba, de nem a jobban ismert Magny-Cours-ba.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton: Megérdemelted, Nico!

Lewis Hamilton szerda estére megemésztette, hogy az idén nem az övé lett a világbajnoki cím, egy twitteres üzenetben elismerte, hogy Rosberg megérdemelten nyert.

cimkék: F1 / forma-1

Nem lesz Német Nagydíj az F1-ben, kitértek Le Mans elől

Nem rendeznek Forma-1-es futamot Németországban jövőre, a Magyar Nagydíj emiatt az eredetileg tervezettnél egy héttel később, július 30-án lesz.

cimkék: F1 / forma-1

Az F1-es csapatfőnököknél Hamilton volt a legjobb

Az Autosport hagyományos szavazásán Lewis Hamiltont választották a szezon legjobb pilótájának a Forma-1-es csapatfőnökök.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton egy primadonna, ultimátumot kell adni neki

Honfitársa, SIr Jackie Stewart keményen kritizálta Lewis Hamiltont, amiért a háromszoros világbajnok nyíltan semmibe vette a Mercedes utasításait a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon.

cimkék: F1 / forma-1

Kiakadtak a Mercedesnél Hamilton miatt

A Mercedes vezetőinek nem tetszett, hogy a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon feltartós taktikával próbálta megszerezni a bajnoki címet Lewis Hamilton.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton végig szívatta Rosberget, de hiába

Lewis Hamilton a sportszerűség határain mozogva mindent megtett azért, hogy ledolgozza 12 pontos hátrányát Nico Rosberggel szemben, de hiába lassította a versenyt.

cimkék: F1 / forma-1

Hamiltoné a pole a mindent eldöntő szezonzárón

Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon, Nico Rosberg hozta a számára nagyon fontos második helyet.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton minimális előnyben, a Mercedes nyakán a Ferrari

Lewis Hamilton minimális, 79 ezredes előnnyel nyerte meg a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj második szabadedzését Nico Rosberg előtt, de Sebastian Vettel révén a Ferrari is lőtávolban maradt.

cimkék: F1 / forma-1

Változhat a Magyar Nagydíj időpontja

Német források szerint jövőre nem lesz Német Nagydíj, a hockenheimi szervezők ugyanis ragaszkodnak ahhoz, hogy csak kétévente rendeznek futamot.

cimkék: F1 / forma-1

Verstappen nem ájult el a brazil versenyétől, volt már jobb is

Max Verstappen szerint nem a Brazil, hanem a tavaszi Spanyol Nagydíjon nyújtotta pályafutása legjobb teljesítményét.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg csak veszíthet, a Red Bull beleszólna a csatába

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint Lewis Hamiltonnak egyszerűbb a dolga a Forma-1 hétvégi szezonzárója előtt.

cimkék: F1 / forma-1

Eldőlt, lesz Kanadai Nagydíj jövőre

A montreali polgármester a várakozásoknak megfelelően bejelentette, hogy rendeződött a Kanadai Nagydíj sorsa, a héten biztossá vált a futam helye a 2017-es versenynaptárban.

cimkék: F1 / forma-1

Új főnököt neveztek ki a McLarennél

Ron Dennis távozása után máris leigazolt egy új vezetőt a McLaren, Zak Brownt nevezték ki a McLaren Technology Group ügyvezető igazgatójává.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Malajzia kiszáll a Forma-1-ből

Malajzia nem hosszabbítja meg 2018-ban lejáró szerződését a Forma-1-gyel, hosszas tanakodás után erre jutottak az ázsiai ország illetékesei.

cimkék: F1 / forma-1

Jöhetnek a két félidős futamok a Forma-1-ben

Bernie Ecclestone újabb ötletet dobott be azzal kapcsolatban, hogyan kellene megreformálni a Forma-1-es futamok lebonyolítását.

cimkék: F1 / forma-1

Ericsson biztosan marad a Saubernél

A Sauber hétfő délelőtt hivatalosan bejelentette, hogy Marcus Ericsson marad a csapatnál a 2017-es szezonra is.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg nem tudja, mit csináljon a szezonzárón

Nico Rosbergnek egy kényelmes harmadik hely is elég a szezonzárón ahhoz, hogy megszerezze első világbajnoki címét, még nem tudja, hogyan álljon hozzá a versenyhez.

cimkék: F1 / forma-1

Ilyenek lehetnek a jövő évi F1-es autók - az első képek

A Williams korábbi versenymérnöke és dizájnere, Nicolas Perrin jelenlegi cége, a Perrinn Limited grafikákat hozott nyilvánosságra a jövő évi Forma-1-es autók várható formavilágáról.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedesnél köthet ki a Ferrari volt technikai főnöke

James Allison a nyáron bontott szerződést a Ferrarival, azóta főleg a McLarennel és a Red Bull-lal kapcsolatban emlegették.

cimkék: F1 / forma-1

Üres a kassza, előleget kért a Force India és a Manor

A tavalyi évhez hasonlóan ismét a szezon vége előtt fogyott el a Force India és a Manor pénze, a két csapat ismét előleget kért Bernie Ecclestone-tól a nekik járó összegekből.

cimkék: F1 / forma-1

Räikkönen: Régen még az esőgumik is jobbak voltak

Kimi Räikkönen szerint a Forma-1-ben jelenleg használt esőgumik közel sem olyan jók, mint az egy évtizeddel ezelőttiek.

cimkék: F1 / forma-1

Kilencmilliárdot bukott a kiscsapat a Brazil Nagydíjon

A Manor számára borzalmas eredménnyel zárult az interlagosi hétvége: az esőben nem sikerült a pontszerzés, Felipe Nasr kilencedik helyével a Sauber viszont kettőt is szerzett.

cimkék: F1 / forma-1 / Manor

Ron Dennist eltávolították a McLaren éléről

Kedd este hivatalossá vált, amit korábban senki nem volt hajlandó megerősíteni a McLarennél: Ron Dennist a tulajdonostársai eltávolították a cégcsoport éléről.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton akkor is büszke lesz, ha veszít

Lewis Hamilton lélekben már felkészült arra, hogy elveszíti az idei bajnokságot, Nico Rosbergnek ugyanis egy biztos harmadik hely is elég a szezonzárón a végső diadalhoz.

cimkék: F1 / forma-1

Schumacher még sincs jobban

Ross Brawn szerint pontatlanul idézték legutóbbi nyilatkozatát Michael Schumacherrel kapcsolatban, még csak nem is célzott arra, hogy a hétszeres bajnok jobban van.

cimkék: F1 / Michael Schumacher / forma-1

Massa odavágta, de ezt a napot soha nem felejti el

Felipe Massa az idei szezon végén befejezi Forma-1-es pályafutását, a vasárnapi volt az utolsó Brazil Nagydíja.

cimkék: F1 / forma-1

Verstappen a fizikát is legyőzte, Sennához hasonlítják

Nem győzték dicsérni a Brazil Nagydíj után Max Verstappent, aki a verseny utolsó köreiben a 16. helyről vágtatott előre a harmadikig, mindenkit megelőzve, aki elé került.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso behisztizett, legközelebb nekimegy Vettelnek

Fernando Alonso nagyon zokon vette, hogy Sebastian Vettel megelőzte az esős Brazil Nagydíjon, a spanyol szerint a Ferrari pilótája nem volt korrekt.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton nyert, Verstappen volt a hős a káoszfutamon

Az időjárás miatt többször megszakított Brazil Nagydíj háromórásra nyúlt Interlagosban, de Lewis Hamilton végig kontroll alatt tartotta a versenyt.

cimkék: F1 / forma-1

Hamiltoné a brazíliai pole

Noha a várt eső elmaradt, izgalmakból így sem volt hiány a Brazil Nagydíj időmérő edzésén: a pole-t szoros csatában végül Lewis Hamilton szerezte meg.

cimkék: F1 / forma-1

Magnussen a Haashoz igazolt

Pénteken a kirakós egyik utolsó darabja is a helyére került a Forma-1-ben, az interlagosi szabadedzések után a Haas bejelentette 2017-es párosítását.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton éppen csak Rosberg előtt Brazíliában

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Brazil Nagydíj mindkét pénteki szabadedzésén, a másodikon mindössze harminc ezreddel előzte meg Nico Rosberget.

cimkék: F1 / forma-1

Esteban Ocont szerződtette a Force India

Ahogyan arra számítani lehetett, a Force India hivatalosan is bejelentette, hogy a francia Esteban Ocont szerződtette Sergio Perez mellé.

cimkék: F1 / forma-1

Palmer lesz Hülkenberg csapattársa a Renault-nál

A Renault szerdán bejelentette Forma-1-es csapatának 2017-es felállását, a korábban leigazolt Nico Hülkenberg mellett Jolyon Palmer marad az alakulatnál.

cimkék: F1 / forma-1

Teljesen új F1-es motort épít a Renault

A Renault úgy érzi, hogy kihozta a maximumot a 2014 óta használt Forma-1-es motorjából, a következő idényre ezért teljesen új erőforrást építenek a franciák.

cimkék: F1 / forma-1

Wolff: Rosberg kezében van a bajnoki cím

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint két futammal a bajnokság vége előtt Nico Rosberg kezében van a bajnoki cím sorsa.

cimkék: F1 / forma-1

Nem térnek vissza a sóderágyak az F1-be

Noha a sok vitát kiváltó Mexikói Nagydíj után többen is arról beszéltek, hogy időszerű lenne visszahozni a kavicságyakat, az FIA hallani sem akar az ötletről.

cimkék: F1 / forma-1

Verstappen kettős mérce miatt hisztizik

Max Verstappen úgy véli, ideje lenne rendbe tenni a szabályokat, mert ami a Mexikói Nagydíjon történt, az "kettős mérce" volt.

cimkék: F1 / forma-1

Az Auditól szerzett vezető mérnököt a Sauber

A Forma-1-es autók tervezésében korábban komoly érdemeket szerzett Jörg Zander lesz a Sauber új technikai igazgatója.

cimkék: F1 / forma-1

Elképesztő pénzt kap a Williams új pilótájától

A Williams csütörtökön hivatalosan is bejelentette, amit már régóta mindenki tudott, vagyis hogy a 18 éves Lance Stroll lesz Valtteri Bottas csapattársa 2017-től.

cimkék: F1 / forma-1 / Lance Stroll

Schumacher biztató jeleket mutat

Ross Brawn, a Ferrari egykori technikai igazgatója és Michael Schumacher jó barátja szerint biztató jelek láthatók a hétszeres bajnok állapotában.

cimkék: F1 / Michael Schumacher / forma-1

Hivatalos: Stroll és Bottas a Williamsnél

Lance Stroll nagykorúvá vált, így minden adottá vált ahhoz, hogy a Williams (amelynek egy alkoholmárka a főszponzora) bejelentse a kanadai pilóta szerződtetését.

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari-főnök kioktatta a Red Bullt

Maurizio Arrivabenét, a Ferrari csapatfőnökét felidegesítették a Red Bull vezetői felől érkező kritikák Sebastian Vettel káromkodásával kapcsolatban.

cimkék: F1 / forma-1

Brawn egyelőre nem lesz F1-es nagyfőnök

Ross Brawn cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint szerződést kötött a Forma-1 új tulajdonosával egy sportigazgatói pozícióról.

cimkék: F1 / forma-1

Ha Verstappent megbüntették, Hamiltont miért nem?

Több versenyző is nehezményezte, hogy Lewis Hamilton a Mexikói Nagydíjon nem kapott büntetést amiatt, hogy a rajt után - Max Verstappen Vettel elleni védekezéséhez hasonlóan - átvágta az első kanyart.

cimkék: F1 / forma-1

Ross Brawn lesz az F1 egyik új főnöke

Ha Bernie Ecclestone utódja nem is lesz, ahogy az néhány lapban megjelent, valóban vezető pozíciót kap a Forma-1-ben a visszatérő Ross Brawn.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel nem kap újabb büntetést

A Nemzetközi Automobil Szövetség úgy döntött, hogy Sebastian Vettel ügyében nincs szükség további szankcióra.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton simán nyert, Verstappentől elvették a dobogót

Szokatlan véget ért a Mexikói Nagydíj, ahol az eredményhirdetés előtt osztottak ki egy öt másodperces büntetést a harmadikként célba ért Max Verstappennek, így Sebastian Vettel állhatott fel a dobogóra.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton indul az élről a Mexikóban

Az egész hétvégén remek formában versenyző Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót a Mexikói Nagydíjon.

cimkék: F1 / forma-1

Meglepetés, Vettel az élen Mexikóban

Izgalmasnak ígérkezik a mexikói Forma-1-es hétvége, miután a pénteki második szabadedzést az elsőn is lőtávolban lévő Sebastian Vettel nyerte meg.

cimkék: F1 / forma-1

Ecclestone beszólt Rosbergnek, a német tojik rá

ernie Ecclestone furcsa kijelentést tett Nico Rosberg esetleges vb-címével kapcsolatban, a Mercedes német pilótája azonban nem vette túl komolyan.

cimkék: F1 / forma-1

Verstappen kevesebbet dumál, hogy ne legyen arrogáns

Max Verstappen a jövőben korlátozná a rádiós kommunikációját a versenyek közben, mert úgy érzi, a környezetükből kiragadva az üzenetei arrogásnak tűnhetnek.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel szerint nem gáz, hogy lelépett a Ferrari zsenije

Sebastian Vettel szerint nem lesz döntő hatása a 2017-es autó fejlesztésére, hogy a technikai igazgató James Allison az év közepén elhagyta a Ferrarit.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

A Red Bull kioktatta Verstappent

Helmut Marko, a Red Bull sportigazgatója helyretette Max Verstappent, aki az Amerikai Nagydíjon semmibe vette a csapat üzeneteit, aztán még a bokszba is hívás nélkül állt ki.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Az új szabályokkal jön az új Red Bull-uralom?

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke először dicsérte nyilvánosan a Pirelli 2017-es szezonra készített szélesebb abroncsait.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Divat lett Vettelre kenni minden rajtbalesetet

Sebastian Vettel megkapta már a magáét a spái és a szepangi rajtbaleset miatt, Nico Hülkenberg most az austini rajt utáni koccanást kente rá.

cimkék: F1 / forma-1

Még egy vb-cím sem tarthatja az F1-ben Alonsót

Ha Fernando Alonsónak jövőre sem tetszik a Forma-1, mindenképp kiszáll a sorozatból, még egy vb-cím sem tarthatja vissza.

cimkék: F1 / Fernando Alonso / forma-1

Hamilton végig rettegett az autója miatt

Lewis Hamilton hiába vezette végig magabiztosan az Amerikai Nagydíjat, nem tudott szabadulni a motorhibával véget érő Maláj Nagydíj emlékétől.

cimkék: F1 / forma-1

Amit Verstappen csinált, arra nincs magyarázat

Noha váltóhiba miatt végül kiesett, Max Verstappen számára más miatt is emlékezetes marad az Amerikai Nagydíj.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton rajt-cél győzelmet aratott Austinban

Lewis Hamilton egy jó rajttal megőrizte az első helyét az Amerikai Nagydíjon, ezzel gyakorlatilag meg is nyerte a futamot.

cimkék: F1 / forma-1

Hamiltoné a pole az Amerikai Nagydíjon

Lewis Hamilton új pályacsúccsal szerezte meg a pole pozíciót az Amerikai Nagydíjon, két tizeddel győzte le csapattársát, Nico Rosberget.

cimkék: F1 / forma-1

Rosbergé az első nap Austinban

Nico Rosberg futotta a legjobb időt az Amerikai Nagydíj pénteki szabadedzésein, a világbajnoki éllovashoz meglepően közel került Daniel Ricciardo.

cimkék: F1 / forma-1

Kvjatot csábítja a Force India

Sergio Perez szerződést hosszabbított, Nico Hülkenberg viszont az utolsó pillanatban távozott a Force Indiától, így felszabadult egy hely a csapatnál.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton férfiként viselné a vereséget

Lewis Hamiltont az Amerikai Nagydíj sajtótájékoztatóján megkérdezték arról, mi lenne, ha az idén végül nem ő nyerné a világbajnokságot.

cimkék: F1 / forma-1

Kirúghajták a Ferrari főnökét, a McLarentől jöhet az utód

Olasz lapok szerint erősödik a válsághangulat Maranellóban, felmerült, hogy a csapatfőnök Maurizio Arrivabenétől is megválik Sergio Marchionne elnök.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Brawn: Lauda és Wolff üldözött el a Mercedestől

Ross Brawn novemberben megjelenő könyvében elárulta, hogy miért hagyta ott a Mercedest 2013-ban.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton szerint Schumacher mindig bepisilt

Lewis Hamilton a hétvégi Amerikai Nagydíj előtt egy talk show vendége volt, ahol azt is megkérdezték tőle, hogyan oldják meg a pilóták a vécézést verseny közben.

cimkék: F1 / forma-1

Ron Dennis elhagyhatja a McLarent

Az Autosport szerint jelenlegi szerződésének lejárta után Ron Dennis távozik a McLaren Technology Group vezérigazgatói posztjáról.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Hamilton katonának állt

Lewis Hamilton is szerepel a Call of Duty videojáték-sorozat legfrissebb epizódjában.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel-gumik lehetnek az új Pirellik

Jövőre új, szélesebb abroncsok jelennek meg a Forma-1-ben, és mivel a tesztelési munkába Sebastian Vettel mindenki másnál jobban beleásta magát, egy kicsit a saját igényei szerint befolyásolhatja a fejlesztéseket.

cimkék: F1 / forma-1

Fiatal kanadai pilóta érkezik a Forma-1-be

Jacques Villeneuve után újabb kanadai pilóta mutatkozhat be a Forma-1-ben, a Forma-3-as bajnok Lance Stroll az elitkategóriába léphet.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes szerint minden lenulláznak az új szabályok

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint a jövőre debütáló új Forma-1-es szabályok teljesen lenullázzák az erőviszonyokat.

cimkék: F1 / forma-1

Wehrlein tárgyal a Force Indiával

Pascal Wehrlein megerősítette, hogy tárgyal a Force Indiával, ahol Nico Hülkenberg Renault-hoz igazolásával felszabadult egy hely.

cimkék: F1 / forma-1

Hülkenberg két évre a Renault-é

Az Autosport szerint Nico Hülkenberg kétéves megállapodást kötött a Renault-val, a német pilóta 2017-ben és 2018-ban lesz a francia istálló versenyzője, 2019-re pedig opciója van.

cimkék: Renault / F1 / forma-1

Elmosta az eső Rosberg gumitesztjét

Szerdán Barcelonában tesztelte Nico Rosberg a Pirelli 2017-es idényre szánt szélesebb abroncsait, pontosabban csak tesztelte volna.

cimkék: F1 / forma-1

Hülyeség lenne leírni Hamiltont

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint ostobaság lenne leírni Lewis Hamiltont, hiába van 33 pontos hátrányban négy futammal a bajnokság vége előtt.

cimkék: F1 / forma-1

Terrorhangulat az F1-es Ferrarinál

A Ferrari korábbi mérnöke, Luca Baldisseri szerint jelenleg terrorhangulat uralkodik a csapatnál, így nem várható, hogy mostanában véget ér a válság.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes még a pilóták kesztyűjét is megváltoztatta

A Mercedes igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy minimalizálja problémás kuplungjának hatását, még új kesztyűket is terveztettek a pilótáknak.

cimkék: F1 / forma-1

Hülkenberg a Renault-hoz igazolhat

Több forrás szerint is egyre közelebb van Nico Hülkenberg ahhoz, hogy a Renault-hoz szerződjön 2017-től.

cimkék: F1 / forma-1

Óvás, nem óvás - hatalmas kavarás a Japán Nagydíj után

Furcsa események borzolták a kedélyeket órákkal a Japán Nagydíj leintése után: a Mercedes óvást nyújtott be Max Verstappen Lewis Hamiltonnal szembeni védekezése miatt, aztán visszavonta az egészet.

cimkék: F1 / forma-1

Lauda: Ez a bajnokság Nicóé

Nico Rosberg nyert, míg Lewis Hamilton csak harmadik lett a Japán Nagydíjon, ezzel a német 33 pontos előnybe került a bajnokságban.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg nyert, világbajnok a Mercedes

Gyakorlatilag eseménytelen versenye volt Nico Rosbergnek Japánban, a német pályafutása során először nyerni tudott Szuzukában. Ez a jelenlegi mezőnyből csak a világbajnokoknak sikerült.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg néhány ezreddel verte Hamiltont a pole-ért

A három szuzukai szabadedzést nyerő Nico Rosberg volt a leggyorsabb a Japán Nagydíj időmérő edzésén, a végén minimális különbség volt a két Mercedes-pilóta között.

cimkék: F1 / forma-1

Ingyenes kiállításon mutatják be Schumacher életét

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher pályafutását bemutató kiállítás nyílik jövőre Kölnben.

cimkék: F1 / forma-1 / Michael Schumacher

Rosberg nyerte mindkét pénteki edzést Szuzukában

A bajnokságban 23 pontos előnyben lévő Nico Rosberg volt a leggyorsabb a Japán Nagydíj első napján, mindkét edzésen megelőzte Lewis Hamiltont.

cimkék: F1 / forma-1

Verstappen bárki mást letolt volna a pályáról Szepangban

Max Verstappen szerint más lett volna a Daniel Ricciardóval vívott malajziai csatájának a vége, ha az ausztrál éppenséggel nem a csapattársa lenne.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes visszavesz Hamilton motorhibája miatt

Csütörtökre meglett a hiba, amely Lewis Hamilton szepangi kiesését okozta, a hajtókarcsapágy adta meg magát a mindössze pár száz kilométert futott V6-osban.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes még vizsgálja Hamilton malajziai motorhibáját

A hétvégén már Japánban versenyez a Forma-1 mezőnye, a Mercedes azonban még nem találta meg Lewis Hamilton szepangi motorhibájának az okát.

cimkék: F1 / forma-1

Az olasz sajtó nekiesett Vettelnek

Sebastian Vettel kapott hideget-meleget az olasz sajtótól a Maláj Nagydíj első kanyarjában történt kiesése után.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton a legszerencsésebb pilóta a bajnokok között

Lewis Hamiltonnak rosszkor jött a malajziai motorhiba, de a háromszoros bajnoknak eddig kifejezetten szerencséje volt a technikával.

cimkék: F1 / forma-1

Nincs kapcsolat Hamilton motorhibái között

Lewis Hamilton több különböző motorhibába futott már bele idén, legutóbb a Maláj Nagydíjról, vezető pozícióból esett ki a látványosan elfüstölő V6-os miatt.

cimkék: F1 / forma-1

Ámokfutás az F1-es felügyelőknél, Vettelt megbüntették

Sebastian Vettel háromhelyes rajtbüntetést kapott a következő futamra a malajziai első kanyarban okozott baleset miatt.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton hisztizett, és első számúnak nevezte magát

Lewis Hamilton motorhiba miatt veszített biztos győzelmet Malajziában, a verseny után arra utalt, hogy valaki szándékosan okozhatott neki kárt.

cimkék: F1 / forma-1

Perez marad a Force Indiánál

Hetekig tartó időhúzás után a Force India Malajziában bejelentette, hogy Sergio Perez marad a csapatnál a 2017-es szezonra.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton elfüstölt, Rosberget kiütötték, Ricciardo nyert

Lewis Hamilton magabiztosan vezetett a Maláj Nagydíjon, tükörsima győzelmet aratott volna az angol Szepangban, 15 körrel a vége előtt azonban elfüstölt alatta a Mercedes motorja. A két Red Bull nyert.

cimkék: F1 / forma-1

Hamiltoné a pole, Rosberg rontott Malajziában

Lewis Hamilton indulhat a pole pozícióból a Maláj Nagydíjon, az angol végig meggyőzően szerepelt az időmérőn.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton a leggyorsabb, lángolt egy autó Malajziában

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Maláj Nagydíj helyi idő szerint délutáni második szabadedzésén, az angol két tizedet vert Nico Rosbergre, akit viszont feltartottak a gyors köre legvégén.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso 30 helyes büntetéssel indul Malajziában

A Honda döntött, kipróbálja Malajziában az új specifikációjú motort, de csak Fernando Alonso autójában.

cimkék: F1 / forma-1

Elfogadták a 2017-es F1-es versenynaptárt

A Nemzetközi Automobil Szövetség Motorsport Világtanácsa jóváhagyta a 2017-es Forma-1-es versenynaptárt.

cimkék: F1 / forma-1

A Pirelli csökkenti a röhejes guminyomást

A Pirelli végre csökkenti a kötelezően előírt minimális guminyomást, amely miatt hónapok óta panaszkodnak a pilóták. A gumigyártó panaszkodik a 2017-es tesztautókra.

cimkék: F1 / forma-1

Több szabály is változhat jövőre az F1-ben

Az Auto, Motor und Sport szerint több ponton is változhat a Forma-1-es sportszabályzat a 2017-es idényre.

cimkék: F1 / forma-1

Kilenc kanyart építettek át Malajziában

Jelentősen megújult az idei Forma-1-es futamra a szepangi pálya: túl azon, hogy a teljes felületre új aszfalt került, kilenc kanyart átépítettek, és majdnem egy kilométernyi kerékvetőt cseréltek ki.

cimkék: F1 / forma-1

Az idén nincs megoldás a Mercedes kuplungproblémájára

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint nincs mese, bele kell nyugodni abba, hogy a hátralévő hat versenyen továbbra is gondok lehetnek Nico Rosberg és Lewis Hamilton rajtjaival.

cimkék: F1 / forma-1

Megint hasba szúrták magukat az F1-es csapatok

Noha a Pirelli mellett több csapat is fontosnak tartotta volna, hogy az új autókat és szélesebb gumikat melegebb helyszínen teszteljék az új idény előtt, ezt nem sikerült közös akaratként átverni.

cimkék: F1 / forma-1

Tízmilliárdot fizethetnek a Williams üléséért

Egyre több forrás kezeli kész tényként, hogy a Williams fizetős pilótát igazol a visszavonuló Felipe Massa helyére, az európai F3-as bajnokságot vezető Lance Stroll lehet a befutó.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton: Sok szarságnak kéne összeállnia

Lewis Hamilton nem tudja, hogy képes lesz-e visszavágni Nico Rosbergnek, aki a nyári szünet óta zsinórban három futamot nyert meg.

cimkék: F1 / forma-1

Szakértők szerint Rosberg behúzhatja a vb-címet

Lewis Hamilton kicsit elveszettnek tűnt Szingapúrban, miközben a nyári szünet óta csapattársa zsinórban három győzelemnél jár.

cimkék: F1 / forma-1

Véget ér a diktatúra a Forma-1-ben

A Forma-1 új tulajdonosai más szellemben szeretnék irányítani a sorozatot, mint ahogyan Bernie Ecclestone tette hosszú évtizedeken át.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedesnek nem is volt fékproblémája Szingapúrban

A Mercedes tisztázta, hogy ugyan mindkét pilótáját többször is a fékekre való odafigyelésre kérte Szingapúrban, ez nem jelenti azt, hogy bármelyiküknek is konkrét fékproblémái lettek volna.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedesnél majdnem bepisiltek az izgalomtól

Izgalmas hajrá után nyerte meg a Szingapúri Nagydíjat Nico Rosberg, Daniel Ricciardo félelmetes tempóban közelített hozzá az utolsó körökben, de előzésre nem volt esélye.

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari magyarázza az eldobott dobogót

Az idén sokadszor hozott furcsa stratégiai döntést a Ferrari a Forma-1-ben, a Szingapúri Nagydíjon Kimi Räikkönentől vette el a dobogós esélyt a csapat.

cimkék: F1 / forma-1

Izgalmas befutó után Rosberg nyert Szingapúrban

Nico Rosberg nagy taktikai csatában nyerte meg a Szingapúri Nagydíjat, a végére mindössze fél másodperc előnye maradt Daniel Ricciardóval szemben.

cimkék: F1 / forma-1

Rosbergé a pole a Szingapúri Nagydíjon

Nico Rosberg a Q3-ban futott első körével megszerezte a pole pozíciót a Szingapúri Nagydíjon, Lewis Hamilton ezúttal nem találta a ritmust.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg falnak ment, de a leggyorsabb Szingapúrban

Nico Rosberg futotta a legjobb időt a Szingapúri Nagydíj pénteki szabadedzésein, de egyelőre nehéz kiszámolni, mit hozhat az időmérő.

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari levadászná a Merci-főnököt

A Szingapúri Nagydíj helyszínén az a legfrissebb F1-es pletyka, hogy a Ferrari szemet vetett a Mercedes technikai igazgatójára, Paddy Lowe-ra.

cimkék: F1 / Ferrari / Mercedes / forma-1

Button hobbiból versenyezhet Japánban

Jövőre a Forma-1-ben nem áll rajthoz, de más sorozatokban könnyen elképzelhető, hogy elindul a 2009-es világbajnok Jenson Button.

cimkék: F1 / forma-1

Három kilót fogynak a pilóták a Szingapúri Nagydíj alatt

Szokás szerint komoly próbatétel vár a Forma-1-es pilótákra a hétvégén, a Szingapúri Nagydíj hagyományosan az egyik legnagyobb fizikai próbatételt jelenti a naptárban.

cimkék: F1 / forma-1

A Red Bull már csakis 2017-re készül

Többé-kevésbé befejezte idei Forma-1-es autója fejlesztését a Red Bull, a gyárban már a 2017-es, teljesen új szabályok szerint készülő modellel foglalkoznak.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Ecclestone elmondta, hogy szerinte ki a valaha volt legjobb F1-es

Bernie Ecclestone egy interjúban megnevezte azt a pilótát, akire ő azt mondaná, hogy a Forma-1 történetének valaha volt legjobb pilótáját tisztelhetjük benne.

cimkék: F1 / forma-1

A Williamsnek fáj, hogy lemaradt Buttonról

Jenson Button jövőre kivesz egy év szabadságot, de minimális esély azért van arra, hogy 2018-ban visszatér a Forma-1-be.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes úgy érzi, nem lesz favorit Szingapúrban

Tavaly nagy verést kapott a Mercedes a Szingapúri Nagydíjon, a csapat úgy érzi, most sem számít igazán esélyesnek.

cimkék: F1 / forma-1

F1: Bottas megnősült

A Williams pilótája, Valtteri Bottas a hétvégén elvette feleségül Emilia Pikkarainent, aki a riói olimpián a finn úszóválogatottban szerepelt.

cimkék: F1 / forma-1

Rögtön lenyomná Alonsót a McLaren újonca

Jenson Button jövőre kivesz egy év szabadságot, így Stoffel Vandoorne végre lehetőséget kap arra, hogy egy teljes szezonon át versenyezzen a Forma-1-ben.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

2200 milliárd forintért eladták az F1-et

Hivatalossá vált, hogy új tulajdonosa lesz a Forma-1-nek, a Liberty Media Corporation hosszú tárgyalások után megegyezett Bernie Ecclestone-nal.

cimkék: F1 / forma-1

Verstappen a csapatnak és Laudának is beszólt

Max Verstappen szerint a Red Bull a felelős azért, hogy rosszul rajtolt az Olasz Nagydíjon. A fiatal holland a korábban őt kritizáló Niki Laudának is visszaszólt.

cimkék: F1 / forma-1

Megvan az F1 2017-es előzetes versenynaptára

Nincs sok meglepetés a Forma-1 2017-es előzetes versenynaptárában, ugyanúgy 21 futamot tartalmaz, mint az idén.

cimkék: F1 / forma-1

Nincs gyors megoldás a Mercedes rajtproblémáira

A Mercedesnek Monzában ismét volt egy pocsék rajtja, ezúttal Lewis Hamilton járt pórul. Dolgozik a csapat az ügyön, de nincs könnyű helyzetben.

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrarinak idő kell, hogy újra az élen legyen

A Ferrari főnöke, Maurizio Arrivabene szerint jó úton jár a csapata, de eltart még egy ideig, amíg újra az élre kerül az istálló.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Hamilton hibázott, Rosberg nyert Monzában

A pole pozícióból induló Lewis Hamilton alaposan elrontotta az Olasz Nagydíj rajtját, így gyakorlatilag tálcán adta át a győzelmet csapattársának, Nico Rosbergnek.

cimkék: F1 / forma-1

Jövőre Button is eltűnik a mezőnyből

Jenson Button Monzában bejelentette, hogy jövőre már nem lesz a McLaren versenyzője - a versenyeken legalábbis nem látjuk majd.

cimkék: F1 / forma-1

Hamiltoné a pole az Olasz Nagydíjon

Lewis Hamilton ellenállhatatlan volt az Olasz Nagydíj szombati napján, meggyőző különbséggel, majdnem fél másodperces előnnyel szerezte meg a pole pozíciót Nico Rosberggel szemben.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton a leggyorsabb, a Ferrari a Red Bull előtt

Az első szabadedzésen Nico Rosberg, a másodikon Lewis Hamilton volt a leggyorsabb Monzában, a Mercedesek meggyőző különbséggel verték az ezúttal második erőnek tűnő Ferrarit.

cimkék: F1 / forma-1

Verstappen dacos, nem változtat a stílusán

Noha többen kritizálták, mint amennyien nem Belgiumban bemutatott manővereit, Max Verstappen Monzában azt mondta, hogy nem hajlandó változtatni a vezetési stílusán.

cimkék: F1 / forma-1

Felipe Massa visszavonul

Az Olasz Nagydíj helyszínén Felipe Massa bejelentette, hogy a szezon végén befejezi Forma-1-es pályafutását.

cimkék: F1 / forma-1

Magnussen új kasztnit kap Monzára

Ahogyan arra számítani lehetett, Kevin Magnussen autója totálkárosra tört a belgiumi balesetében, a monzai Olasz Nagydíjra a Renault tartalék kasztniját kapja meg a dán pilóta.

cimkék: Renault / F1 / forma-1 / Kevin Magnussen

Kezdődik az újabb gumihiszti a Forma-1-ben

A Pirelli kísérleti abroncsokat is a csapatok rendelkezésére bocsátott Belgiumban, sőt az a terv, hogy ezeket Monzában is tesztelhetik a pilóták.

cimkék: F1 / forma-1

Március 26-án kezdődhet a 2017-es F1-szezon

Elkészült a 2017-es Forma-1-es versenynaptár első változata, eszerint az idény március 26-án kezdődik majd Ausztráliában.

cimkék: F1 / forma-1

Verstappen az aranytojást tojó tyúk, ezért védi az FIA

Jacques Villeneuve szerint már régen kijárt volna egy büntetés az agresszív Max Verstappennek, de a kanadai szerint a tinédzsert védi az FIA.

cimkék: F1 / forma-1

Kivizsgálják Magnussen belgiumi balesetét

Az FIA hivatalos vizsgálatot indított Kevin Magnussen Belga Nagydíjon történt balesete miatt.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton négyet előzött Spában, így lett leghátulról dobogós

Lewis Hamilton hálás lehet a sorsnak, hogy a dobogón fejezte be a Belga Nagydíjat a mezőny végéről indulva. Sokat nem kellett tennie érte.

cimkék: F1 / forma-1

Verstappen pszichiátriai eset, beismerte, hogy bosszúból ment

Nem a Belga Nagydíj volt Max Verstappen pályafutásának legjobb versenye: már a rajtnál lerendezte a két Ferrari versenyét, és később is több véleményes manővere volt a pályán.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg nyerte a balhés Belga Nagydíjat

A pole pozícióból induló Nico Rosberg nyerte a baleset miatt egyszer piros zászlóval megszakított Belga Nagydíjat, Lewis Hamilton a 21. helyről rajtolva harmadik lett.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg indul az élről Belgiumban

Nico Rosberg erőlködés nélkül szerezte meg a pole pozíciót a Belga Nagydíjon, amelyet csapattársa, Lewis Hamilton az utolsó helyről kezdhet.

cimkék: F1 / forma-1

Verstappen a leggyorsabb a furcsa belgiumi pénteken

Szokatlan módon alakultak a Belga Nagydíj pénteki szabadedzései, minden csapat a gumik próbálgatására koncentrált.

cimkék: F1 / forma-1

Belebukhat a belgiumi gumiválasztásba a Ferrari

Meglepő időjárás fogadta a csapatokat az ilyen szempontból mindig kiszámíthatatlan Belgiumban: 30 fokos kánikula van, amire sokan nem számítottak.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Prototípus gumikat tesztelnek a csapatok Belgiumban

A Pirelli kísérleti keverékű abroncsokat ad tesztelésre a Forma-1-es csapatoknak a Belga Nagydíj szabadedzésein.

cimkék: F1 / forma-1

A Red Bulltól kell félni 2017-ben

A McLaren csapatfőnöke, Eric Boullier szerint a Red Bull járhat a legjobban a 2017-es Forma-1-es szabályokkal, ismét nagyot alakíthat az istálló.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Új motort fejlesztett a Ferrari a Belga Nagydíjra

A Belga Nagydíj előtt fejlesztette motorját a Ferrari, de egyelőre nem biztos, hogy Spában be is mutatkozik az új egység.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Hamilton rajtbüntetéssel indul Belgiumban

A Mercedes úgy döntött, hogy a Belga Nagydíjon cserél ki több komponenst Lewis Hamilton autójában. A címvédő így a mezőny végéről indul majd a futamon.

cimkék: F1 / forma-1

Newey sokat segít a 2017-es Red Bull fejlesztésében

Noha Adrian Newey korábban kissé háttérbe húzódott a Red Bullnál, a 2017-es szabályok meghozták a kedvét az autótervezéshez.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Tömeg lesz az F1-es Belga Nagydíjon

Magas nézőszám várható a nyári szünet utáni első Forma-1-es futamon, a Belga Nagydíjon.

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari már régóta 2017-re fejleszt?

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint a Ferrari már jó ideje a 2017-es autó fejlesztésére fordít nagyobb hangsúlyt.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Szeptemberben dönt új pilótáiról az F1-es Renault

A Renault csapatfőnöke, Fred Vasseur már szeptemberben szeretne döntést hozni az istálló 2017-es pilótáiról, nem lenne jó a szezon végéig húzni a döntést.

cimkék: Renault / F1 / forma-1

F1: meglepetés a csapatoknak, átépítik a maláj pályát

A malajziai Forma-1-es futam szervezői bejelentették, hogy az idei verseny előtt jelentős módosítások lesznek a szepangi pályán.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso szerint szívtelennek kell lenni az F1-ben

Fernando Alonso szerint egy pilótának önzővé és törtetővé kell válnia, ha sikeres akar lenni a Forma-1-ben.

cimkék: F1 / Fernando Alonso / forma-1

Rossz emberek dolgoznak az F1-es Ferrarinál?

Mark Webber szerint nem biztos, hogy a megfelelő emberek dolgoznak a megfelelő pozíciókban a Ferrarinál.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Több előzés, több kerékcsere a Forma-1-ben

Az idei Forma-1-es szezon első felének statisztikái alapján az előzések és a bokszkiállások száma is nőtt a sorozatban.

cimkék: F1 / forma-1

Egyetlen F1-es versenykör ára annyi, mint egy új autóé

Szegény Rio Haryantót a szponzorpénzek elmaradása miatt kirúgta a Manor, pedig eddig is horror összegeket fizetett a mezőny végén való kocsikázásért.

cimkék: F1 / forma-1

Kiderült az új F1-es pilóta rajtszáma

A Belga Nagydíjtól Rio Haryantót váltó Esteban Ocon bejelentette, hogy melyik lesz az állandó rajtszáma a Forma-1-ben.

cimkék: F1 / forma-1 / Manor

Félő, hogy jövőre kevesebb előzés lesz az F1-ben

Újabb kritikát kaptak a jövőre érkező Forma-1-es szabályok: elképzelhető, hogy csökken az előzések száma.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso hisz a Ferrari feltámadásában

Fernando Alonso azt egy pillanatig sem bánja, hogy elhagyta a Ferrarit, de úgy gondolja, lesz még sikerélménye Sebastian Vettelnek és Kimi Räikkönennek a maranellói csapatnál.

cimkék: F1 / Ferrari / Fernando Alonso / forma-1

Button a nyári szünet alatt átgondolja a jövőjét

Jenson Button a Forma-1 nyári szünetének egy részét arra használja fel, hogy átgondolja, mit is akar még elérni a sorozatban.

cimkék: F1 / forma-1

Lelátót neveznek el Sergio Perezről Mexikóban

Várhatóan az idén is őrület lesz az októberi Mexikói Nagydíjon, amelyre nagy megtiszteltetésben részesül a mezőny egyik mexikói pilótája, Sergio Perez.

cimkék: F1 / forma-1

Bottas a Renault-nál köthet ki

Cyril Abiteboul, a Renault Sport ügyvezetője nemrég úgy fogalmazott, olyan pilótát keresnek, aki hosszú távra köteleződne el a csapat és az építkezés mellett.

cimkék: Renault / F1 / forma-1

Pilótacsere a Forma-1-ben

A Renault tartalékpilótája, Esteban Ocon foglalhatja el a Manornál az indonéz Rio Haryanto helyét, akinek elfogyott a szponzorpénze.

cimkék: F1 / forma-1 / Manor

Räikkönen megházasodott

A hétvégén megtartották Kimi Räikkönen és Minttu Virtanen szűk körű esküvőjét. A Ferrari finn pilótájának ez már a második házassága.

cimkék: F1 / forma-1

A Renault hamarabb akar nyerni, több pénzt költ az F1-re

A Renault úgy döntött, hogy a korábban tervezettnél több pénzt pumpál Forma-1-es csapatába.

cimkék: F1 / forma-1

Jövőre kék lehet az F1-es Renault

A 2017-es szezonban kék színre válthat a jelenlegi sárgáról a Renault Forma-1-es csapata.

cimkék: Renault / F1 / forma-1

A Red Bull is kipróbálta a szélesebb Pirelliket

A Ferrari vizes páyás tesztjét követően szerdán a Red Bull folytatta a fejlesztési munkát a Pirelli 2017-es, szélesebb abroncsaival.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Lauda elbeszélget Rosberggel a visszaesésről

A Mercedes csapatelnöke Ibizára utazott, hogy elbeszélgessen Nico Rosberggel az utóbbi versenyeken mutatott gyengébb teljesítményéről.

cimkék: F1 / forma-1

Elhunyt a legpechesebb F1-pilóta

Egy új-zélandi kórházban, 73 éves korában elhunyt Chris Amon, akit sokan a legjobb olyan versenyzőnek tartanak, akinek nem sikerült F1-es futamot nyernie.

cimkék: F1 / forma-1

A Williams nem hajlandó sokáig várni Buttonra

Az idei átigazolási szezon egyik legizgalmasabb kérdése, hogy Jenson Button valóban a Williamshez szerződik-e a McLarentől.

cimkék: F1 / forma-1

Elbukott az F1-es dupla világbajnokság

A független alakulatok külön világbajnokságot indítottak volna a Forma-1-ben, de a Toro Rosso és a Williams ellenállása miatt elbukott az elképzelés.

cimkék: F1 / forma-1

Ecclestone pilótája szervezhette a besült emberrablást

Hétfőn letartóztattak egy helikopterpilótát, aki korábban Bernie Ecclestone-nak dolgozott: a gyanú szerint ő állhat az emberrablás mögött, amelyben váltságdíjat követeltek Ecclestone anyósáért.

cimkék: F1 / forma-1

A Williams érdekes felállást ígér 2017-re

Továbbra sem tudni, kik lesznek a Williams pilótái jövőre, a csapat mindenesetre azt sejteti, hogy érdekes lesz a 2017-es felállás.

cimkék: F1 / forma-1

Barcelona óta nem fejlődött a Ferrari

A Ferrari csapatfőnöke szerint könnyedén meg lehet magyarázni, miért veszítette el az istálló a második helyet a konstruktőri versenyben, a Spanyol Nagydíj volt a fordulópont.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

A Mercedes stoppere miatt szívott Rosberg Sokan nem értik, miért büntették a németet

Noha Nico Rosberg - vitatható - öt másodperces büntetést kapott a Max Verstappen elleni manővere miatt a Német Nagydíjon, a harmadik kerékcseréje előtt 8,2 másodpercet várt a Mercedes, mielőtt elkezdte a munkát.

cimkék: F1 / forma-1

Ilyen az F1-es Ferrari az új szélesebb gumikkal

A Német Nagydíj után Sebastian Vettel azonnal Fioranóba utazott, ahol egy egyedileg módosított Ferrarival a jövő évben bevezetésre kerülő szélesebb abroncsokat teszteli.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Hamilton lazán nyerte a Német Nagydíjat

A Magyar Nagydíjhoz hasonlóan a pole-os Nico Rosberg Hockenheimben is elrontotta a rajtot, ezúttal azonban nemcsak csapattársa, hanem a két Red Bull is elé került.

cimkék: F1 / forma-1

Rosbergé a pole Németországban

Nico Rosberg a három szabadedzés után az időmérőt is megnyerte a Német Nagydíjon, a német pilóta egy tizeddel előzte meg Lewis Hamiltont.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg meggyőző előnnyel Hamilton előtt

A Német Nagydíj mindkét pénteki szabadedzését Nico Rosberg nyerte csapattársa, Lewis Hamilton előtt, a német előnye délelőtt és délután is meggyőző volt.

cimkék: F1 / forma-1

Eltörölték a rádiókorlátozást, nem lesz fejvédő az F1-ben

A Forma-1 Stratégiai Munkacsoportjának csütörtöki genfi ülésén megszavazták a rádiótilalom azonnali eltörlését, illetve leszavazták a glóriának nevezett fejvédő 2017-es bevezetését.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton simán nyert a Magyar Nagydíjon A két Mercedes-szel ezúttal sem bírtak

Az utóbbi évek legeseménytelenebb magyar versenyén Lewis Hamilton már a rajtnál megszerezte az elsőséget, amit a verseny végéig nem is engedett ki a kezéből. A Red Bullok a Ferrarikkal harcoltak.

cimkék: Red Bull Racing / időmérő edzés / Daniel Ricciardo / forma-1 / Magyar Nagydíj / Mercedes / Fernando Alonso / Sebastian Vettel / Ferrari / Hungaroring / F1

Rosberg nyerte a hungaroringi pole-t Hamiltonnak nem volt szerencséje

Hamiltonnal az utolsó próbálkozásra félelmetesen gyors kört ment volna, ha nincs sárga zászló a kettes szektorban, így azonban Nico Rosberg szerezte meg az első rajtkockát. Kérdés, hogy meddig. Újra a Red Bullok a Mercedesek mögött, míg a Ferrari ezúttal sem találta magát.

 

cimkék: F1 / időmérő edzés / Daniel Ricciardo / forma-1 / Magyar Nagydíj / Mercedes / Fernando Alonso / Sebastian Vettel / Ferrari / Hungaroring / Red Bull Racing

A Mercedes tart a Magyar Nagydíjtól

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint a Red Bull komoly fenyegetést jelent majd a Magyar Nagydíjon.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Megdőlhet a körrekord a Magyar Nagydíjon

A Pirelli szerint akár minden eddiginél jobb köridők is születhetnek az újraaszfaltozott Hungaroringen.

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari visszahozná az F1-be Ross Brawnt

Az idei csalódást keltő bajnokság után újabb átszervezések lehetnek a Ferrarinál, a csapat állítólag az egykori sikerkovács Ross Brawnt is megkörnyékezte.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Imolának már van szerződése az Olasz Nagyíjra

Az imolai pálya vezetése megállapodást kötött Bernie Ecclestone-nal arról, hogy 2017-től új helyszínre költözik az Olasz Nagydíj.

cimkék: F1 / forma-1

Hamiltonnak van egy titka a barcelonai balesetről

És nem is mondja el senkinek, mi történt akkor, csak a pályafutása befejezése után beszél majd a történtekről.

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari nem bukhat a Hungaroringen

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke szerint a vb-cím még nem veszett ügy az istálló számára, de úgy érzi, a jövő heti Magyar Nagydíj döntő fontosságú lesz az esélyekkel kapcsolatban.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Nem működnek a Williams fejlesztései

A silverstone-i kétnapos teszten több új fejlesztést is kipróbált a Williams, de Valtteri Bottas szerint ezek nem igazán működnek.

cimkék: F1 / forma-1

Räikkönen végre első lett a Ferrarival

Szerdán befejeződött a csapatok kétnapos tesztje Silverstone-ban, a második napot Kimi Räikkönen nyerte.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso a Mercedesnél folytatja?

Mivel a Kimi Räikkönennel való gyors ferraris szerződéshosszabbítás miatt részben "munka nélkül" maradt az F1-es sajtó, most a Mercedes került a találgatások középpontjába.

cimkék: F1 / Fernando Alonso / forma-1

Unalmas tesztnapon Alonso-siker Silverstone-ban

A Forma-1-es mezőny maradt Silverstone-ban tesztelni egy kicsit, de a pályára kedd délután lezúdult nagy eső miatt nem volt túl sok izgalom a pályán.

cimkék: F1 / forma-1

Gyorsabb safety car kellene a Forma-1-be

Mark Webber szerint érdemes lenne lecserélni a biztonsági autót a Forma-1-ben, gyorsítani kellene a tempót.

cimkék: F1 / forma-1

Ha lenne pechbajnokság, abban a Ferrari vezetne

Maurizio Arrivabene csapatfőnök szerint a Ferrari nagyon balszerencsés az idén a Forma-1-ben, mindkét pilótának kijut a jóból.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Visszavonta a Rosberg-ügy fellebbezését a Mercedes

Mégsem fellebbez a Mercedes Nico Rosberg büntetése miatt, amelyet a vasárnapi Brit Nagydíjon kapott.

cimkék: F1 / forma-1

Káosz lehet Rosberg büntetéséből

Nico Rosberg tiltott rádiüzenet miatt tíz másodperces időbüntetést kapott a Brit Nagydíj után, így elveszítette a pályán megszerzett második helyét. Nagy a felhördülés az eset miatt.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton könnyedén nyerte a Brit Nagydíjat

Lewis Hamilton sima rajt-cél győzelmet aratott a Brit Nagydíjon, amely a kezdés előtt lezúdult zápor miatt a biztonsági autó mögött kezdődött.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton nyerte az időmérőt, külön ligában a Mercedes

Lewis Hamilton nyerte a Brit Nagydíj időmérő edzését, az angol meggyőző különbséggel verte csapattársát, Nico Rosberget.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg lerobbant, Hamilton az élen

Lewis Hamilton nyerte a Brit Nagydíj mindkét pénteki szabadedzését, a másodikat gyakorlatilag ellenfél nélkül: Nico Rosberg vízszivárgás miatt egyetlen kört sem tett meg délután.

cimkék: F1 / forma-1

Meghosszabbították Räikkönen szerződését

A Ferrari Silverstone-ban bejelentette, hogy 2017-ben is Kimi Räikkönen lesz Sebastian Vettel csapattársa, finn újabb egyéves szerződést kapott a csapattól.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Még egy ütközés, és a Mercedes beleszólhat a vb-esélyekbe

Csütörtökön a pilótákkal egyeztetve úgy döntött a Mercedes, hogy tovább versenyezhet egymás ellen Lewis Hamilton és Nico Rosberg, egy következő incidensnek azonban komoly következményei lehetnek.

cimkék: F1 / forma-1

Megvan Vettel defektjének az oka

A Pirelli alapos vizsgálatnak vetette alá Sebastian Vettel Spielbergben felrobbant gumiját, és megállapította, hogy nem lehet megállapítani semmit.

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari már a 2018-as autón is dolgozik

Maurizio Arrivabene csapatfőnök szerint a Ferrari hosszú távon gondolkozik a fejlesztésekkel kapcsolatban, már a 2018-as autón is dolgozik a csapat.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Utolsó figyelmeztetés Hamiltonnak és Rosbergnek

Nico Rosbergnek és Lewis Hamiltonnak is jelenése lesz csütörtökön a Mercedes központjában, a két pilóta utolsó figyelmeztetést kap csapatától.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton szétverte a szobáját dühében

Niki Lauda, a Mercedes csapatelnöke szerint Lewis Hamilton annyira ki volt akadva az Európa Nagydíj időmérője után, hogy szétverte a szobáját a Mercedes vendéglátó épületében.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton nem akar csapatutasítást

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke az utolsó körös ausztriai ütközés után belengette a csapatutasítás bevezetését, Lewis Hamilton azonban nem kér ebből.

cimkék: F1 / forma-1

Rejtély a Pirellinél, nem volt előjele Vettel defektjének

Nico Rosberg mellett Sebastian Vettel volt az Osztrák Nagydíj másik nagy vesztese, a Ferrari németje váratlan defekt miatt esett ki a 27. kör legelején az első helyről.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberget büntették, de a főnöknek más a véleménye

Az utolsó körös ausztriai ütközés miatt Nico Rosberg tíz másodperces időbüntetést kapott a felügyelőktől, de ez nem osztott, nem szorzott: maradt a negyedik helyen.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton utolsó körös ütközés után nyert

Hihetetlen utolsó kör után Lewis Hamilton nyerte az Osztrák Nagydíjat, miután az utolsó körben ütközött a versenyben addig vezető csapattársával, Nico Rosberggel.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton indul a pole-ból Ausztriában

Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót a kaotikusan alakuló osztrák időmérőn. A Q2 végén eső zúdult a pályára, de a Q3-ban folyamatosan száradt a pálya.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg simán veri Hamiltont Ausztriában

Nico Rosberg nyerte az Osztrák Nagydíj mindkét pénteki szabadedzését, ezúttal azonban kivételesen az első árult el többet az erőviszonyokról.

cimkék: F1 / forma-1

Vége a trükköknek, változik a nyomásmérés az F1-ben

A Nemzetközi Automobil Szövetség azonnali hatállyal változtatott azon a procedúrán, ahogy a gumik nyomását mérik a Forma-1-es futamok előtt.

cimkék: F1 / forma-1

Íme a Ferrari módosított fejvédője

Első pillantásra nem tűnik úgy, hogy a glóriának nevezett fejvédő továbbfejlesztése meghozta volna a várt eredményt: továbbra is elég ronda.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Néző intheti le az F1-es Osztrák Nagydíjat

Egyedülálló kezdeményezéssel készült a Red Bull a hétvégi Osztrák Nagydíjra, hogy egy kis lendületet adjon a döcögős jegyeladásoknak.

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari Ausztriában teszteli az új fejvédőt

Utolsó fázisához érkezett a glóriának nevezett F1-es fejvédő fejlesztése, az Osztrák Nagydíj pénteki szabadedzésén már a továbbfejlesztett változatot teszteli a Ferrari.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Sainz jövőre is a Toro Rosso pilótája lesz

Carlos Sainz Jr. jövője már eldőlt a Forma-1-ben: noha a spanyol lehetségesnek tartotta a távozást a Toro Rossótól, 2017-ben is marad a csapatnál.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg újabb balhékra számít Hamiltonnal

Lewis Hamilton néhány napja az egész sajtót meglepve arról beszélt, hogy érzése szerint javult a viszonya Nico Rosberggel. Pedig talán nem is.

cimkék: F1 / forma-1

Räikkönen ultimátumot kapott a Ferrari elnökétől

A Ferrari-elnök Sergio Marchionne azt üzente Kimi Räikkönennek, hogy a következő néhány versenyen bizonyítsa be, megérdemel egy újabb szerződést 2017-re.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Kiderült, hogyan trükközik a gumikkal a Mercedes

A Forma-1-ben régóta téma, hogy a Mercedes fölénye részben egy szimpla gumimelegítési trükkben rejlik, amellyel a csapat meg tudja kerülni a Pirelli által megadott kötelező minimális nyomásértékeket.

: F1 / forma-1

Új szerződést kaphatott Rosberg a szülinapjára

Nico Rosberg hétfőn ünnepelte 31. születésnapját, amely arról maradhat emlékezetes számára, hogy megállapodott a Mercedesszel a szerződéshosszabbításról.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberget nem lehet kitúrni a Mercedestől

Hetek óta folyamatosan téma Nico Rosberg szerződéshosszabbítása a Mercedesnél, jelenleg úgy tűnik, hogy a német nem akar távozni.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton gyorsabb Rosbergnél, de nem dolgozik olyan keményen

A korábbi Forma-1-es pilóta Frnack Montagny szerint minden adott ahhoz, hogy Nico Rosberg az idén megnyerje első világbajnoki címét.

cimkék: F1 / forma-1

Kockázatos lenne, ha a Ferrari kirúgná Räikkönent

Alain Prost szerint a Ferrari valószínűleg találna gyorsabb pilótát Kimi Räikkönen helyére 2017-re, de ezzel többet veszíthetne, mint amennyit nyer.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

2017-től újra szépek lesznek a Forma-1-es autók

A 2017-es szabályváltoztatások pozitív hozadéka, hogy az autók sokkal jobban mutatnak majd, mint az elmúlt években bármikor.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Schumacher állítólag reagál a kezelésre

A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo szerint Michael Schumacher reagál a kezelésekre, bár konkrétumot nem mondott a hétszeres világbajnok állapotáról.

cimkék: F1 / Michael Schumacher / forma-1

Világrekord tempó a bakui pályán

A Williams mérései szerint Valtteri Bottas csúcssebessége 378 km/h volt a bakui első kanyar féktávja előtt, jócskán felülmúlva a hivatalos mérés 366,1 km/h-s adatát.

cimkék: F1 / forma-1

Nagy melléfogás volt Alonsót a McLarenhez küldeni

Fernando Alonso barátja, egykori csapatfőnöke és egyben menedzsere, Flavio Briatore elismerte, hogy a nem volt jó ötlet a kétszeres bajnokot a McLarennel összehozni.

cimkék: F1 / Fernando Alonso / forma-1

Hamilton miatt megint téma a rádiókorlátozás

Lewis Hamilton nem kapott segítséget műszaki problémája megoldásához Bakuban, a futam után azonnal bírálta a szabályokat is. A főnöke csatlakozott hozzá.

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari agyondicsérte Räikkönent

Kimi Räikkönen a bakui Európa Nagydíjon előzékenyen maga elé engedte csapattársát, Sebastian Vettelt, de nem is lett volna értelme feltartania.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Két másodperc alatti kerékcsere a WIlliamsnél

Az Európa Nagydíjon ismét a Williams szerelői dolgoztak a leggyorsabban a bokszban, ez az idén tulajdonképpen megszokott.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton nyafogott az Európa Nagydíj után

Lewis Hamilton értelmetlennek nevezte a rádiókorlátozásra vonatkozó szabályokat az Európa Nagydíj után, amelyen a csapat nem segíthetett neki a beállítási gondok megoldásában.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg erőlködés nélkül nyert Bakuban

Nico Rosberg sima rajt-cél győzelmet aratott a bakui Európa Nagydíjon, a Mercedes német pilótája valóban senkitől sem zavartatva nyerte meg a futamot.

cimkék: F1 / forma-1

Rosbergé a pole, Hamilton összetörte a Mercedest

Nico Rosberg szerezte meg a pole pozíciót az azerbajdzsáni Európa Nagydíjon, a második hely meglepetésre Sergio Perezé lett. A mexikói azonban rajtbüntetést kap.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton-uralom, Ferrari-hibák Bakuban

Lewis Hamilton nyerte az azerbajdzsáni Európa Nagydíj mindkét pénteki szabadedzését, egyelőre a címvédő diktálja a tempót.

cimkék: F1 / forma-1

Aggódnak a pilóták a szűk bakui bokszbejárat miatt

A Forma-1-es pilóták szerint nem sikerült jól kialakítani a bakui utcai pálya bokszbejáratát, akár balesetek is lehetnek miatta.

cimkék: F1 / forma-1

Tök jó, hogy Verstappen lelépett a Toro Rossótól

Carlos Sainz szerint jót tett a Toro Rossón belüli hangulatnak, hogy a Red Bull döntése miatt helyet cserélt Max Verstappen és Danyiil Kvjat.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1 / Carlos Sainz

F1: beállítási nehézségek várnak a csapatokra Bakuban

Nem lesz könnyű dolguk a Forma-1-es mérnököknek Bakuban, ideális beállítást nehéz lesz találni a világ leggyorsabb utcai pályájára.

cimkék: F1 / forma-1

Megosztottak a pilóták a bakui pályáról

Noha utcai pályának mondják, a Forma-1-es Európa Nagydíjnak otthont adó Baku minden, csak nem klasszikus városi helyszín.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes komoly fejlesztésekre készül az F1-ben

Megközelítették a riválisok a címvédő Mercedest a Forma-1-ben, a Ferrari és a Red Bull is sokat fejlődött az elmúlt hetekben. Jön a válasz.

cimkék: F1 / forma-1

A Pirellivel tesztel a Red Bull

Noha a Kanadai Nagydíj után ezen a héten már Bakuban versenyez a Forma-1-es mezőny, a Red Bull valahogy beszorított a programjába egy kétnapos tesztet a franciaországi Paul Ricardon.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel sirályok miatt rontott el egy kanyart

Sebastian Vettel a Kanadai Nagydíj leintése után azon poénkodott Lewis Hamiltonnal, hogy az egyes kanyart egyszer bámészkodó sirályok miatt kellett elrontania.

cimkék: F1 / Sebastian Vettel / forma-1

Rosberg felhúzta magát Hamilton manővere miatt

Nico Rosberget kiakasztotta, hogy Lewis Hamilton manővere miatt leszaladt a pályáról a Kanadai Nagydíj rajtja után, de elfogadja a történteket.

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari-főnök kimondta, hogy a csapat szúrta el Kanadát

Sebastian Vettel valószínűleg egy hibás bokszutcai döntéssel veszítette el az esélyt arra, hogy megnyerje a Kanadai Nagydíjat.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

A Ferrari nagyon elrontotta, Hamilton nyert Kanadában

Sebastian Vettel fantasztikusan rajtolt a Kanadai Nagydíjon, simán megkerülte az első kanyarban koccanó Lewis Hamiltont és Nico Rosberget (az angol ki is lökte Rosberget), mégsem nyert.

cimkék: F1 / forma-1

Hamiltoné a pole Kanadában

Lewis Hamilton minimális különbséggel, 62 ezreddel verte meg Nico Rosberget a Kanadai Nagydíj időmérő edzésén, ezzel megszerezte a pole pozíciót.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton az élen Kanadában

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Kanadai Nagydíj első napján, a Mercedes angol pilótája mindkét szabadedzést megnyerte.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel szívesen lenne újra Ricciardo csapattársa

Sebastian Vettelnek nem lenne kifogása az ellen, ha ismét Daniel Ricciardo lenne a csapattársa.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso eldobott magától négy vb-címet

Fernando Alonso egy interjúban bevallotta, hogy lett volna lehetősége a Red Bullhoz szerződni, de inkább a Renault-t választotta.

cimkék: F1 / Fernando Alonso / forma-1

A Ferrari jövőre is megtartaná Räikkönent

A nyári Forma-1-es hírek állandó témája, hogy ki, hova igazol, kit rúgnak ki, vagy éppen kit léptetnek elő.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1 / Kimi Raikkonen

Alonso jövőre tényleg eldönti, marad-e az F1-ben

Fernando Alonso mindenképp szeretné kipróbálni a jövőre bemutatkozó gyorsabb autókat, csak ezt követően dönti el, marad-e a kategóriában.

cimkék: F1 / Fernando Alonso / forma-1

Új motor és új orrkúp az F1-es Ferrarinál

Az előzetes híreknek megfelelően a Ferrari továbbfejlesztett motorral vág neki a hétvégi Kanadai Nagydíjnak.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Button nem kommentálja a williamses pletykákat

Jenson Button nem foglalkozik azokkal a pletykákkal, amelyek szerint jövőre a Williamshez igazol Felipe Massa helyére.

cimkék: F1 / forma-1

Körönként fél másodpercet gyorsulhat a Ferrari

Az Auto, Motor und Sport szerint áttervezett turbófeltöltőt visz a Kanadai Nagydíjra a Ferrari, a módosított alkatrész jelentős előrelépést hozhat a csapatnak.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

F1: négy másodpercet gyorsulnak a 2017-es gumik

Még Monacóban mutatta be a Pirelli a 2017-es szezontól használt szélesebb abroncsokat: elöl 50, hátul 80 milliméterrel lesznek szélesebbek a gumik, a jelenleginél jóval nagyobb mechanikai tapadást biztosítva.

cimkék: F1 / forma-1

Mindkét pilótáját lecserélheti a Williams jövőre

Elkezdődött a nyár, úgyhogy az újságokban is egyre több pletyka jelenik meg a Forma-1-es csapatok állítólagos pilótacseréiről.

cimkék: F1 / forma-1

Kanadában még erősebb lehet a Red Bull

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint nagyon sokat ért a Renault Monacóban debütált új motorja, a frissített erőforrás ráadásul még többet hozhat a nagyobb motorerőt igénylő pályákon.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Megmutatták, milyen lesz az új bakui F1-es pálya

Hamarosan Azerbajdzsánba utazik a Forma-1-es mezőny, Bakuban az idén először rendezik meg az Európa Nagydíjat.

cimkék: F1 / forma-1

A Red Bull szerint a Renault a vitáktól javult fel

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint az istállóval kialakult feszültség is kellett ahhoz, hogy a Renault jobb munkát tudjon végezni.

cimkék: Renault / F1 / Red Bull / forma-1

Nem hoz forradalmat a Honda új F1-es motorja

A McLaren csapatfőnöke figyelmeztetett, hogy ugyan hamarosan elkészül a Honda frissített motorja, attól semmi esetre sem lehet forradalmat remélni.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

A gumikon múlik a Ferrari idei bajnoksága

Maurizio Arrivabene csapatfőnök szerint nem kérdés, hogy gumikezelésben javulnia kell a Ferrarinak, mert ez a terület dönti el a 2016-os bajnokságot.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Ericsson szándékosan ütötte ki csapattársát Monacóban?

Nagy balhé volt a Saubernél Monacóban, miután a csapat két pilótája ütközött, Marcus Ericsson ütötte ki Felipe Nasrt.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg: A tempóm jobban fáj a csapatutasításnál

Nico Rosberg számára sokkal fájdalmasabb a csapatutasításnál, hogy Monacóban érthetetlenül lassú volt a tempója.

cimkék: F1 / forma-1

Visszavált Renault-motorokra a Toro Rosso

A Monacói Nagydíj előtt nagy bejelentést tartott a Renault, a Red Bull és a Toro Rosso: jövőre és 2018-ban mindkét csapat a franciák motorjait használja.

cimkék: Renault / F1 / Red Bull / forma-1

A Red Bull nyilvánosan bocsánatot kért Ricciardótól

Daniel Ricciardo Barcelonában a Red Bull nehezen magyarázható taktikai váltása, Monacóban egy érthetetlen bokszutcai hiba miatt veszített győzelmet.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1 / Daniel Ricciardo

Hamilton nyerte a fordulatos Monacói Nagydíjat

Lewis Hamilton zseniális taktikai húzással és a Red Bull hibájával nyerte meg az esős időben kezdődött Monacói Nagydíjat.

cimkék: F1 / forma-1

Ricciardóé a pole Monacóban

Megszerezte élete első pole pozícióját Daniel Ricciardo a Monacói Nagydíjon, a Red Bull bolondot csinált az egész mezőnyből az időmérőn.

cimkék: F1 / forma-1

Beperelik az FIA-t Bianchi halála miatt

Pert indít a Forma-1 vezetői ellen Jules Bianchi családja; a francia pilóta tavaly július 17-én vesztette életét, miután kilenc hónappal korábban balesetet szenvedett a Japán Nagydíjon.

cimkék: F1 / forma-1

Ricciardo a leggyorsabb Monacóban

Daniel Ricciardo futotta a legjobb időt a Monacói Nagydíj csütörtöki szabadedzésein, a Red Bull a Mercedes valódi kihívójának tűnik a városi pályán.

cimkék: F1 / forma-1 / Monaco

Megvan, kik kapják a frissített Renault-motorokat

A Renault logisztikai okok miatt két frissített motort tudott Monacóba szállítani, a csapatoknak kellett eldönteniük, kik kapják meg a módosított specifikációjú egységeket.

cimkék: Renault / F1 / Red Bull / forma-1

Lehet, hogy Schumacher jobban van

De az is lehet, hogy nem. Továbbra sincs hivatalos információ a hétszeres bajnok állapotáról, most a korábbi Ferrari-elnök Luca di Montezemolo szólta el magát.

cimkék: F1 / Michael Schumacher / forma-1

F1-es hanggenerátort fejleszt az FIA

A Nemzetközi Automobil Szövetség is érzi, hogy minden igyekezet ellenére a V6-os turbómotorok hangja elég harmatos, most hanggenerátorral kísérleteznek a mérnökök.

cimkék: F1 / forma-1

Egész évre két motort kaphatnak az F1-esek

Német lapértesülés szerint egészen extrém módon korlátoznák az egy idényben felhasználható motorok számát a Forma-1-ben.

cimkék: F1 / forma-1

Baromság, hogy Hamilton nem indul Monacóban

Egy olasz lap hétfőn arról írt, hogy a Mercedes büntetésből letilthatja Lewis Hamiltont a monacói indulásról.

cimkék: F1 / forma-1

Óriási F1-es motorfrissítésre készül a Honda

Két lépésben tervezi frissíteni idén F1-es motorját a Honda: először a Kanadai Nagydíjra játszanak ki néhány fejlesztési zsetont a japánok, majd a Belga Nagydíjon az összes maradékot felhasználják.

cimkék: F1 / Honda / McLaren / forma-1

A McLarennél a Ferrari lenyomásáról álmodoznak

Eric Boullier, a McLaren csapatfőnöke úgy érzi, a wokingi alakulat akár a harmadik erő is lehet a hétvégi Monacói Nagydíjon.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Magyar barátnője van Lewis Hamiltonnak?

A brit bulvársajtó nagy terjedelemben csámcsogott a hétvégén Lewis Hamilton cannes-i látogatásáról, a Mercedes pilótáját többször látták a magyar modell Palvin Barbarával.

cimkék: F1 / forma-1

Kvjat új esélyt kapott a lefokozással

Danyiil Kvjat számára még nem jelenti feltétlenül a süllyesztőt, hogy a Red Bull visszaküldte az első számú csapattól a Toro Rossóhoz.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Verstappent nem roppantja össze az előléptetés

Max Verstappen nem izgulja túl, hogy a jövő heti Spanyol Nagydíjtól a Toro Rosso helyett a Red Bullnál kell bizonyítania.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Hivatalos: Verstappen a Red Bullnál, Kvjat a Toro Rossónál

Noha szíve joga variálni a saját pilótáival, ebből az ügyből azért nehezen fog jól kijönni a Red Bull: a Spanyol Nagydíjtól Danyiil Kvjatot visszaküldik a Toro Rossóhoz, Max Verstappen a Red Bullnál folytatja.

cimkék: F1 / forma-1

Helyet cserélhet Kvjat és Verstappen a Red Bullnál

Danyiil Kvjat az Orosz Nagydíj első körében bemutatott ámokfutásával talán egész karrierjét zátonyra futtatta: már a Spanyol Nagydíjon átültethetik a Toro Rossóba.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Nagy a baj a Saubernél, már tesztre sincs pénz

A Sauber bejelentette, hogy nem vesz részt a Spanyol Nagydíjat követő barcelonai tesztelésen.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso szerint beszélni kell az F1-es rajtokról

Fernando Alonso úgy érzi, a szokásosnál több zűrös rajt volt eddig a 2016-os szezonban, az okokról el akar beszélgetni kollégáival.

cimkék: F1 / Fernando Alonso / forma-1

Maldonado segít az új F1-es gumik fejlesztésében

A Pirelli a Forma-1-ből menesztett Pastor Maldonadót is bevonta a 2017-es gumik fejlesztésébe.

cimkék: F1 / forma-1

Baromság, hogy a Mercedes szabotálja Hamiltont

Az Orosz Nagydíj után ismét felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint a Mercedes szándékosan szabotálja Lewis Hamilton versenyeit, hogy így biztosítsa be Nico Rosberg világbajnoki címét.

cimkék: F1 / forma-1

A Red Bull elbeszélget Kvjattal az ámokfutás miatt

Danyiil Kvjat az Orosz Nagydíj rajtja után három kanyar alatt lenullázta Sebastian Vettel versenyét - és ezzel a sajátját, valamint Daniel Ricciardóét is.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Rosberg simán nyerte az Orosz Nagydíjat

Az idei negyedik futamot is megnyerte Nico Rosberg a Forma-1-ben, a Mercedes német pilótája sima rajt-cél győzelmet aratott Szocsiban.

cimkék: F1 / forma-1

Rosbergé a pole az Orosz Nagydíjon

Nico Rosberg nagy fölénnyel nyerte az Orosz Nagydíj időmérő edzését Sebastian Vettel előtt, a második rajtkockából azonban a williamses Valtteri Bottas indulhat.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton az élen, Vettel lerobbant Szocsiban

Az Orosz Nagydíj pénteki szabadedzésein Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, a Mercedes címvédője a második tréningen hat tizeddel előzte meg Sebastian Vettelt.

cimkék: F1 / forma-1

Az első képek a Red Bull szélvédőjéről

Pénteken kipróbálja saját fejvédő megoldását Szocsiban a Red Bull, az első szabadedzésen megy vele egy kört a csapat.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Ecclestone újra diktátor akar lenni

Noha a csapatok és a motorgyártók már szeretnék elmozdítani a Forma-1 éléről, Bernie Ecclestone még szívesen maradna egy kicsit.

cimkék: F1 / forma-1

Az új motor mellett új első szárnyat is bevet a Ferrari

A hétvégi Orosz Nagydíjra több frissítéssel is érkezik a Ferrari, a továbbfejlesztett motor mellett új első szárnyat is bevet az alakulat.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

F1: nem sikerült megszavazni a 2017-es szabályokat

Kedd este végleg pont kerülhetett volna annak a történetnek a végére, hogy lesz-e 2017-ben F1-es reform, vagy nem. Nincs döntés.

cimkék: F1 / forma-1

Háromfős csapat válthatja le Ecclestone-t

Német lapértesülés szerint a Ferrari-elnök Sergio Marchionne bedobott egy javaslatot a 85 éves Bernie Ecclestone leváltására.

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari máris frissíti F1-es motorját

A Ferrari frissített motorral utazik a hétvégi Orosz Nagydíjra, három fejlesztési zsetont "költöttek el" az erőforrásra az olaszok.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Ecclestone aláírta: Magyar Nagydíj 2026-ig

Gyakorlatilag már hetekkel ezelőtt biztossá vált, hogy a Magyar Nagydíj szerződését 2026-ig meghosszabbítják, de most Bernie Ecclestone is megerősítette, hogy megtörtént az aláírás.

cimkék: F1 / Magyar Nagydíj / forma-1

A Ferrari szerint a megbízhatóság a Mercedesnél is gond

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne továbbra is hisz benne, hogy a csapat megnyerheti a 2016-os bajnoki címet.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Ferrari: Egy tized a hátrányunk a Mercedesszel szemben

A Ferrari szerint a csapat hátránya jelenleg mindössze egy tized az éllovas Mercedesszel szemben, a kínai hétvége egyszerűen rosszul sikerült az alakulatnak.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Paranoiás a Mercedes F1-es csapatfőnöke?

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint egyedül a Mercedes csapatfőnökét, Toto Wolffot lehet okolni amiatt, hogy csúsznak a 2017-re tervezett reformok.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Hamilton: Rosberg még semmit nem bizonyított

Lewis Hamilton nem nagyon foglalkozik azzal, hogy csapattársa az idei hármas szériával együtt zsinórban hat futamgyőzelemnél tart, sőt inkább piszkálódósra vette a figurát.

cimkék: F1 / forma-1

Emelt díjas SMS-sel gyűjt pénzt az F1-es újonc

Újszerű kampány indult Indonéziában a Manor pilótája, Rio Haryanto támogatására. A helyi kormány támogatását élvező versenyzőnek emelt díjas SMS-ben küldhet támogatást bárki, akinek fontos Haryanto F1-es szereplése.

cimkék: F1 / forma-1

Az F1 elfogadta a Pirelli követeléseit

A Forma-1 vezetői azonnal reagáltak a Pirelli hétfői ultimátumára, és megszavazták azt a szabálytervezetet, amelyet az olasz gumigyártó követelt a sportágban való maradásáért cserébe.

cimkék: F1 / forma-1

A Fiat-vezér szerint is Alfa Romeo lehet a Sauberből

Sergio Marchionne, a Fiat Chrysler vezérigazgatója Sanghajban nem cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint az Alfa Romeo vásárolhatja fel a csődközelben lévő Saubert.

cimkék: F1 / forma-1

A Pirelli az F1-ből való kiszállással fenyeget

A Pirelli ultimátumot küldött a Forma-1-es csapatoknak: amennyiben hétfőn nem egyeznek meg a 2017-es tesztprogramról, az év végén kiszáll a sorozatból a gyártó.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg nyerte a Kínai Nagydíjat

Az idény harmadik futamát is megnyerte Nico Rosberg, a rajttól a célig izgalommentes versenye volt a német pilótának.

cimkék: F1 / forma-1

Rosbergé a pole, Hamilton elszállt az időmérőn

Nico Rosberg szerezte meg a pole pozíciót a Kínai Nagydíj időmérő edzésén, a Mercedes német pilótája fél másodperccel előzte meg a meglepetésre második helyen zárt Daniel Ricciardót.

cimkék: F1 / forma-1

A két Ferrari megelőzte a Mercedeseket Kínában

A Kínai Nagydíj második szabadedzésén a két Ferrari végzett az élen, Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel is jobb időt futott, mint Nico Rosberg és Lewis Hamilton.

cimkék: F1 / forma-1

Megvan a végső döntés Alonsóról

Az első kínai szabadedzés után Fernando Alonso átesett az FIA újabb orvosi vizsgálatán, és ahogy várható volt, a spanyol pilóta megkapta a rajtengedélyt a hétvége további részére.

cimkék: F1 / Fernando Alonso / forma-1

Alonso kapott is rajtengedélyt, meg nem is Kínában

A Nemzetközi Automobil Szövetség orvosai Sanghajban megvizsgálták a még a szezonnyitón balesetet szenvedett Fernando Alonsót.

cimkék: F1 / Fernando Alonso / forma-1

Itt lenne az ideje, hogy a Mercedes kiszálljon az F1-ből

Ha Sir Jackie Stewart vezetné a Mercedest, komolyan elgondolkozna a Forma-1-ből való kiszálláson.

cimkék: F1 / forma-1

Hamiltont megbüntették

Lewis Hamilton öthelyes rajtbüntetéssel kezdi a vasárnapi Kínai Nagydíjat, miután autójában elővigyázatosságból váltót cserélt a Mercedes.

cimkék: F1 / forma-1

Egyelőre megmenekült az összeomlástól a Sauber

Noha a helyzete teljesen bizonytalanná vált az elmúlt hetekben, a Forma-1-es Sauber elutazik a hétvégi Kínai Nagydíjra, és a következő Orosz Nagydíjon is ott lesz.

cimkék: F1 / forma-1

Alonsót Kínától is eltilthatják

Egyáltalán nem biztos, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség orvosai engedik rajthoz állni a Kínai Nagydíjon Fernando Alonsót.

cimkék: F1 / Fernando Alonso / forma-1

Átment a Világtanácson a régi időmérő feltámasztása

A hétvégi Kínai Nagydíjtól kezdve ismét a tavalyi időmérő rendszer szerint dől majd el a rajtsorrend a Forma-1-ben - döntött a Nemzetközi Automobil Szövetség Motorsport Világtanácsa.

cimkék: F1 / forma-1

2017-ig gondolkoznak az új F1-es időmérőn a csapatok

Noha a múlt héten véglegessé vált, hogy a hétvégi Kínai Nagydíjtól az idény végéig ismét a 2015 végéig használt formátum szerint rendezik meg az F1-es időmérőt, a csapatok elgondolkoznak egy új rendszeren.

cimkék: F1 / forma-1

Villeneuve: Pofa be a pilótáknak!

Jacques Villeneuve szerint kifejezetten ártalmas a Forma-1 számára, hogy a pilóták állandóan bele akarnak szólni a szabályalkotási folyamatba.

cimkék: F1 / forma-1

Felmentették a Ferrarit a kódolt üzenet miatt

A Nemzetközi Automobil Szövetség vizsgálata tisztázta a Ferrarit a korábban felmerült tiltott üzenetküldés ügyében.

cimkék: F1 / forma-1

Vége a cirkusznak, visszatér a régi F1-es időmérő

Noha korábban nem is kínálták fel opcióként a csapatoknak a 2015-ig használt időmérő visszatérését, a csütörtöki megbeszélés után mégis visszaállították a régi rendszert.

cimkék: F1 / forma-1

FIA-vizsgálat indult a Ferrari ellen

A Nemzetközi Automobil Szövetség vizsgálatot indított a Ferrari ellen azzal kapcsolatban, hogy a csapat megszegte-e a rádiótilalomra vonatkozó szabályokat.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Megvan, mitől döglött be Vettel motorja

A Ferrari mérnökeinek a hét közepére sikerült megállapítaniuk, hogy miért füstölt el Sebastian Vettel motorja a Bahreini Nagydíj felvezető körében.

cimkék: F1 / Ferrari / Sebastian Vettel / forma-1

Alfa Romeóvá nevezik át a Saubert?

Annyira ingatag a Forma-1-es Sauber helyzete, hogy a csapatfőnök Monisha Kaltenborn el sem utazott a múlt hétvégi Bahreini Nagydíjra.

cimkék: F1 / Alfa Romeo / forma-1

Kiszámolták, hogy melyik a Forma-1 leggyengébb motorja

A Mercedes mérnökei GPS-adatok alapján megállapították, hogy az idei mezőnyben melyik csapat rendelkezik a leggyengébb motorral.

cimkék: F1 / forma-1

Vandoorne az új Alonso

Stoffel Vandoorne Fernando Alonso helyett ugrott be a Bahreini Nagydíjon, a fiatal belga egyből pontot is szerzett.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1 / Stoffel Vandoorne

Nincs alapvető megbízhatósági gondja a Ferrarinak

Nem indult túl jól az idei szezon a Ferrari számára, Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel már két műszaki hibás kiesésnél tart, és nagyon úgy tűnik, hogy a német Bahreinben elfüstölt motorja nem is menthető.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Vettel máris leszarozta a tervezett új időmérőt

A Forma-1-es csapatok, Bernie Ecclestone és az FIA-elnök Jean Todt vasárnap nem tudott megállapodni a 2015 végéig használt időmérő visszahozataláról, csütörtökön újabb találkozót tartanak a felek.

cimkék: F1 / Sebastian Vettel / forma-1

A Ferrari még nem tudja, miért füstölt el Vettel motorja

Közvetlenül a Bahreini Nagydíj után még tanácstalan volt a Ferrari azzal kapcsolatban, hogy mi okozhatta Sebastian Vettel motorhibáját a verseny felvezető körében.

cimkék: F1 / Ferrari / Sebastian Vettel / forma-1

Megy tovább a komédia az új F1-es időmérőről

Nem született döntés az időmérő lebonyolításáról vasárnap, amikor a Bahreini Nagydíj keretében a csapatvezetők, Bernie Ecclestone és Jean Todt, az FIA elnöke egyeztetett a témában.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg egy jó rajttal nyerte a Bahreini Nagydíjat

A második helyről induló Nico Rosberg már a rajtnál elintézte a pole-os Lewis Hamiltont, ezzel gyakorlatilag meg is nyerte a Bahreini Nagydíjat.

cimkék: F1 / forma-1

Hamiltoné a pole Bahreinben

A Mercedes szerezte meg az első rajtsort a Bahreini Nagydíjon, a hétvége eddigi részében lépéshátrányban lévő Lewis Hamilton a kvalifikáción végül 77 ezreddel gyorsabb volt Nico Rosbergnél.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg kezdett az élen Bahreinben

Nico Rosberg a Bahreini Nagydíj első és második szabadedzését is megnyerte pénteken, a német egyelőre stabilan gyorsabb csapattársánál, Lewis Hamiltonnál.

cimkék: F1 / forma-1

Alonsót nem engedik versenyezni Bahreinben

Fernando Alonso nem lesz ott a hétvégi Bahreini Nagydíjon, némileg váratlanul a spanyol nem kapott rajtengedélyt az FIA orvosaitól.

cimkék: F1 / Fernando Alonso / forma-1

Lehet, hogy nem lesz semmi az új F1-es szabályokból

Egyre valószínűbb, hogy elmarad a Forma-1 2017-re tervezett nagy reformja: a csapatok nem tudnak közös nevezőre jutni abban a kérdésben, min és mennyit kellene változtatni, és a Pirelli helyzete is bizonytalan.

cimkék: F1 / forma-1

Montoya szerint Vettel jobb Hamiltonnál

Noha az egyeduralkodó Mercedesszel Lewis Hamilton az elmúlt két évben simán nyerte a világbajnoki címet, az ex-F1-es Juan Pablo Montoya szerint Sebastian Vettel jobb pilóta az angolnál.

cimkék: F1 / Sebastian Vettel / forma-1

Alonso bahreini indulását csak az orvosok engedélyezhetik

Bizonyos értelemben még nem teljesen biztos Fernando Alonso Bahreini Nagydíjon való indulása, a McLaren spanyol pilótája az FIA orvosaitól kaphat csak rajtengedélyt.

cimkék: F1 / McLaren / Fernando Alonso / forma-1

Kiderült, miért maradt meg a kieséses időmérő

Sajtóhírek szerint a McLaren és a Red Bull szavazata miatt rendezik meg Bahreinben változatlan formában a szezonnyitón csúfos kudarcot vallott új F1-es időmérőt.

cimkék: F1 / forma-1 / időmérő edzés

Megállapodtak az F1 eladási áráról

Bernie Ecclestone szerint az F1 eladásáról zajló tárgyalások olyan stádiumba kerültek, hogy az árról már megszületett az egyezség.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso mégis új motort kap Bahreinre

Noha korábbi hírek arról szóltak, hogy menthető Fernando Alonso motorja a hatalmas melbourne-i balesete után, valójában nem ennyire jó a helyzet.

cimkék: F1 / McLaren / Fernando Alonso / forma-1

Röhej: mégsem változtatnak az F1-es időmérőn

Legalábbis a Bahreini Nagydíjon biztosan ugyanazt a formátumot alkalmazzák majd, amely csúfos kudarcot vallott Ausztráliában.

cimkék: F1 / forma-1

Így változhat az F1-es időmérő Bahreinre

A Forma-1-ben minden, és annak az ellenkezője is megtörténhet, ha valamit egyik nap biztosra mondanak, másnap jöhet egy újabb verziója ugyanannak a témának.

cimkék: F1 / forma-1

Kiakadtak a pilóták, elegük van az F1 ügyeiből

A Forma-1 tulajdonosait és vezetőit kritizálta elavultnak minősített döntéshozói rendszere miatt közleményében a pilóták érdekvédelmi szervezete (GPDA).

cimkék: F1 / forma-1

Alonso motorja egyben maradt, de a kár 93 milliós

Szinte hihetetlen, de Fernando Alonso számára nem kell vadonatúj autót építeni az Ausztrál Nagydíjon elszenvedett hatalmas bukása után.

cimkék: F1 / McLaren / Fernando Alonso / forma-1

F1: tragédia a Ferrarinál

A Ferrari kedd este bejelentette, hogy a technikai igazgató James Allison váratlanul elveszítette feleségét.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Nem biztos, hogy annyi a kieséses időmérőnek

Noha az Ausztrál Nagydíj helyszínén még arról szóltak a hírek, hogy a csapatok megállapodtak a kieséses időmérő törléséről, még korántsem biztos, hogy Bahreinben visszatér a korábbi formátum.

cimkék: F1 / forma-1

Ferrari: Talán más stratégiával sem nyertünk volna

A Ferrari jó eséllyel veszni hagyott egy futamgyőzelmet Melbourne-ben, Sebastian Vettel ugyanis az első helyen állt, amikor a 18. körben, Fernando Alonso balesete miatt megszakították az Ausztrál Nagydíjat.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Alonso bicegéssel megúszta a horrorbukást

Fernando Alonso súlyos balesete miatt a 18. körben meg kellett szakítani az idénynyitó Ausztrál Nagydíjat, a spanyol pilóta szó szerint kirepült a pályáról.

cimkék: F1 / McLaren / Fernando Alonso / forma-1

Rosberg nyert, Alonso horrorisztikusat bukott

Nico Rosberg nyerte az idénynyitó Ausztrál Nagydíjat, pedig a Ferrarinak jó esélye lett volna, hogy rögtön kezdésként megfricskázza a Mercedest.

cimkék: F1 / forma-1

Visszatér a korábbi F1-es időmérő

Óriási kudarc volt az Ausztrál Nagydíjon kipróbált kieséses rendszerű időmérő, nehezen lehetett olyan embert találni a bokszban, aki ne kritizálta volna.

cimkék: F1 / forma-1

Hamiltoné az első pole, botrány az új időmérő

Elsőre rögtön kudarcot vallott az új kieséses rendszerű időmérő a Forma-1-ben, kicsit sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

cimkék: F1 / forma-1

Megcserélte Rosberg és Hamilton szerelőit a Mercedes

A Mercedes átszervezte szerelői stábját az idei szezonra, Lewis Hamilton csapatából több embert Nico Rosberg alakulatába irányítottak át, és persze fordítva.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton az élen, Rosberg megtörte a Mercedest

Nem voltak túl izgalmasak az Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzései, mert az előrejelzéseknek megfelelően esős, szeles idő csapott le Melbourne-re.

cimkék: F1 / Ausztrál Nagydíj / forma-1

Új időmérő, még szigorúbb rádiótilalom az F1-ben

Hosszú szülés volt, de a hétvégi idénynyitó előtt végül sikerült hivatalosan is eldönteni, hogy 2016-tól kieséses rendszerű lesz az időmérő edzés a Forma-1-ben.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso: Ha a Ferrari bajnok lesz, akkor bánni fogok mindent

Fernando Alonso az Ausztrál Nagydíj egyik felvezető sajtótájékoztatóján kibökte, hogy nem érzi annyira jól magát a McLarennél, mint ahogy mutatja.

cimkék: F1 / Fernando Alonso / forma-1

A Red Bull-lal jön az F1-be az Aston Martin

Az Aston Martin bejelentette együttműködését a Red Bull-lal, szoros "technológiai partnerségben" állapodtak meg a felek.

cimkék: F1 / Red Bull / Aston Martin / forma-1

Itt a Renault végleges festése

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt a gyári Renault bemutatta végleges festését.

cimkék: Renault / F1 / forma-1

Úgy bántak Hamiltonnal, mint egy darab szarral Rendőrségi ügye is volt a világbajnoknak

Lewis Hamiltonnak pár nap alatt két botránya is volt, az egyikbe a rendőrségnek is be kellett avatkoznia.

cimkék: F1 / forma-1

Ilyen F1-es fejvédőt javasol a Red Bull

A barcelonai tesztelésen a Ferrari már kipróbált egy változatot a 2017-re tervezett fejvédőből, a halo (glória) néven futó újítás azonban sokaknak nem tetszik.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Az utolsó akadály is elhárult az új F1-es időmérő elől

Csak az nem biztos, hogy az Ausztrál Nagydíjtól valóban kieséses rendszerben versenyeznek-e a pilóták a kvalifikáción. Az esély mindenesetre adott.

cimkék: F1 / forma-1 / időmérő edzés

Talán tényleg vége a Mercedes F1-es uralmának

A korábbi Forma-1-es pilóta, jelenleg pedig szakértőként és kommentátorként dolgozó Marc Surer szerint elképzelhető, hogy tényleg véget ér az idén a Mercedes egyeduralma.

cimkék: F1 / forma-1

Bent marad az F1-es naptárban az Amerikai Nagydíj

Az állami támogatások megvágása miatt néhány hónapig bizonytalan volt az austini Amerikai Nagydíj sorsa, de szerdán bejelentették, sikerült megoldást találni az anyagi gondokra.

cimkék: F1 / Amerikai Nagydíj / forma-1

A Mercedes állítólag 20 lóerőt önként lead az előnyéből

Sajtóhírek szerint meglepő esélykiegyenlítési javaslatot tett a Mercedes a Forma-1-es motormunkacsoport legutóbbi ülésén.

cimkék: F1 / forma-1

Melbourne-ben jön a Renault végleges festése

A téli tesztszezonban ideiglenes festéssel gyakorolt az új gyári Renault-istálló, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt azonban a végleges autóról is lerántja a leplet a csapat.

cimkék: Renault / F1 / forma-1

Még simán elkaszálhatják az új F1-es időmérőt

Hiába fogadta el a változtatást az FIA Motorsport Világtanácsa, egyelőre kicsit sem biztos, hogy az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon az új, kieséses rendszerű időmérő szerint versenyeznek majd a pilóták.

cimkék: F1 / forma-1

Gond van a fizetésekkel az egyik F1-es csapatnál

Úgy tűnik, újabb anyagi gondokkal nehezített év vár a Sauberre: Monisha Kaltenborn csapatfőnök megerősítette, hogy az istálló továbbra is adós a februári fizetések egy részével.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedesnél félnek a Ferraritól

Noha a barcelonai tesztelésen megbízhatóságból durva erődemonstrációt tartott a Mercedes, a csapatnál nem teljesen biztosak benne, hogy a tempó elég lesz a Ferrari ellen.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

A Ferrari az utolsó napot is megnyerte Barcelonában

Véget ért a Forma-1 előszezoni tesztelése Barcelonában, az utolsó, nyolcadik napon Sebastian Vettel futotta a legjobb időt.

cimkék: F1 / Sebastian Vettel / forma-1

A Williams úgy érzi, lenyomhatja a Ferrarit

A Williams az előszezoni tesztek eddigi eredményei alapján úgy érzi, legyőzheti a Ferrarit, és második erő lehet a Mercedes mögött az idén.

cimkék: F1 / forma-1

Räikkönen Vettel múlt heti idejénél is jobbat ment

A Barcelonában zajló Forma-1-es tesztelés csütörtöki napján Kimi Räikkönen futotta a legjobb időt ultralágy gumival, a finn Sebastian Vettel múlt heti, szintén ultralágyas körénél is jobbat ment.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1 / Kimi Raikkonen

Teljes összeomlás az új F1-es csapatnál

A barcelonai tesztelés szerdai napján Valtteri Bottas volt a leggyorsabb a Williamsszel, Lewis Hamilton a második helyen zárt - de azonos gumival néhány tizeddel rosszabb körrel, mint amit kedden Nico Rosberg ért el.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso majdnem helyet cserélt Hamiltonnal

Fernando Alonso azt állítja, a 2015-ös szezon előtt volt egy olyan lehetőség is, hogy Lewis Hamilton helyére igazol a Mercedesnél, és az angol folytatja a Ferrarinál.

cimkék: F1 / Fernando Alonso / forma-1

Rosberg ijesztő idővel az élen a barcelonai teszten

A barcelonai tesztelés második hetének első napján kiderült, hogy az idén is pokoli nehéz, ha nem lehetetlen lesz legyőzni a Mercedest.

cimkék: F1 / forma-1

Mégsem jön az új időmérő a Forma-1-ben

Hiába harangozták be, hogy már az idei szezontól új, kieséses rendszerű időmérő lesz a Forma-1-ben, a rendszer bevezetése minimum néhány futamot, de talán többet is csúszik.

cimkék: F1 / forma-1

Máris magyarázza a bizonyítványt a McLaren

Fernando Alonso a hűtővíz szivárgása miatt egyetlen mért kört sem tudott megtenni a barcelonai tesztelés zárónapján, a McLaren szerint azonban nem volt komoly hiba az autóval.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Räikkönen nyerte az utolsó tesztnapot

A barcelonai tesztelés első heti zárónapján Kimi Räikkönen futotta a legjobb időt a Ferrarival, de a finn pilótának a szerdaihoz hasonlóan ezúttal sem volt hibamentes napja.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Räikkönen: Az új Ferrari már most jobb, mint a tavalyi

Noha műszaki hibával és több órás kényszerű várakozással indult Kimi Räikkönen és a 2016-os Ferrari első közös tesztnapja, az ebédszünet után megtett több mint hetven kör alapján a finn elégedetten nyilatkozott.

cimkék: F1 / forma-1 / Ferrari / Kimi Raikkonen

Káoszt okoz az új F1-es időmérő?

Jó esély van rá, hogy még az idén bevezetik az új, kieséses rendszerű Forma-1-es időmérőt, amely egyelőre megosztja a szurkolókat és a pilótákat is.

cimkék: F1 / forma-1

Hülkenberg nyerte a harmadik napot Barcelonában

A téli tesztszezon harmadik napján Nico Hülkenberg autózta a legjobb időt a Force Indiával, a német szuperlágy gumikkal futotta az 1:23.110-es idejét.

cimkék: F1 / forma-1

Alonso szerint annyi, a Mercedes erősebb, mint valaha

Fernando Alonsónak is kikerekedett a szeme a Mercedes téli tesztszezonban nyújtott eddigi teljesítményén.

cimkék: F1 / Fernando Alonso / forma-1

Soha nem látott időmérő jön a Forma-1-ben

A Forma-1 vezetői radikális szabályváltoztatásról állapodtak meg genfi ülésükön, a módosítás ráadásul már az idei szezonra érvényes lesz.

cimkék: F1 / forma-1

A második tesztnapot is Vettel nyerte

A Barcelonában zajló Forma-1-es tesztelés második napján is Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a Ferrarival, a Mercedes azonban kihagyta a programjából az időmérő-szimulációt.

cimkék: F1 / Ferrari / Sebastian Vettel / forma-1

Vettel szerint előrelépés az új Ferrari

Hétfőn kezdődött a Forma-1 2016-os szezonja, a téli tesztszezon első napján Sebastian Vettel futotta a legjobb időt a Ferrarival.

cimkék: F1 / Ferrari / Sebastian Vettel / forma-1

Távozik a Honda F1-es sportfőnöke

Komoly átalakítások lesznek a Honda Forma-1-es programjában,  a hónap végén, azaz gyakorlatilag azonnali hatállyal távozik például a posztjáról Arai Jaszuhisza sportfőnök.

cimkék: F1 / Honda / forma-1

Vettel volt a leggyorsabb az első F1-es tesztnapon

Hétfőn elkezdődött Barcelonában a 2016-os Forma-1-es idény, legkésőbb délelőtt az összes csapat megmutatta az idei szezonra tervezett autóját. Kivéve a Saubert, amely még a tavalyit használja.

cimkék: F1 / forma-1

Ecclestone: Soha nem volt ilyen rossz az F1

Bernie Ecclestone szerint a Forma-1 valaha volt egyik legrosszabb korszaka a mostani, szerinte a sorozat kiszámítható és unalmas.

cimkék: F1 / forma-1

Bemutatták az új Forma-1-es Ferrarit

Az előzetes híreknek megfelelően részben retrós festést kapott a Ferrari 2016-os Forma-1-es autója, amely az SF-16H nevet kapta.

cimkék: F1 / forma-1 / Ferrari

Itt az új F1-es Williams

A Williams péntek reggel megmutatta 2016-os autóját, az FW38-ast. Korábban azt ígérte a csapat, hogy az új autó "jelentősen" különbözik majd a tavalyitól, első ránézésre ebből látszik is valami.

cimkék: F1 / forma-1

Megvan a Forma-1 idei utolsó pilótája

A Manor bejelentette, hogy Pascal Wehrlein mellé egy indonéz fizetős pilótát szerződtetett, Rio Haryanto kap lehetőséget a 2016-os szezonban.

cimkék: F1 / forma-1 / Manor

Lehet, hogy nagy bajban van a McLaren

A Marca című spanyol lap már korábban megírta, hogy a Honda új motorja erősebb lett ugyan, de a fékpadon nem tűnt túl megbízhatónak.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Bemutatták a Red Bull új festését

Új autóját még nem, de a 2016-os festést már megmutatta a Red Bull egy londoni rendezvényen.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Alonso demotiválta az egész Ferrarit

Luca di Montezemolo, a Ferrari korábbi elnöke elismerte, hogy Fernando Alonso nem volt igazán jó választás a csapat számára.

cimkék: F1 / forma-1 / Fernando Alonso

Erős a McLaren új motorja, de folyton lerobban

A 2016-os motorral teljesítményben sikerült ugyan előrelépnie a Hondának, de egyelőre nem sikerült megoldani a megbízhatósági gondokat.

cimkék: F1 / Honda / McLaren / forma-1

Hivatalos nyilatkozat Schumacherről ...amiből nem derült ki semmi

Michael Schumacher menedzsere, Sabine Kehm is beszédet mondott Marburgban, ahol egy kiállítás nyílt meg a hétszeres világbajnok pályafutásáról.

cimkék: F1 / Michael Schumacher / forma-1

Vettel szerint túl bonyolult a Forma-1

Sebastian Vettel egyszerű húzással lehetne izgalmat csempészni a Forma-1-be: kellene csupaszítani a jelenleg túlságosan összetett szabályokat.

cimkék: F1 / Sebastian Vettel / forma-1

Pénteken mutatkozik be az új F1-es Ferrari

Akárcsak tavaly, idén is a hivatalos honlapján mutatja be az új szezonra épített autóját a Ferrari, amely egyelőre 667 kódnéven fut.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Beindították az új F1-es McLarent

Pár nappal a Ferrari után a McLaren is közzétett egy videót, amelyen új autójának első beindítása hallható.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Három pilótát ültetne egy autóba a Manor

Szokatlan megoldásra készül a Manor az idei Forma-1-es szezonban, akár három pilótának is lehetőséget adhat a csapat egyetlen autóban.

cimkék: F1 / forma-1 / Manor

A Renault előre örül, hogy elveri majd a Red Bull

A Lotus felvásárlásával az idén ismét gyári csapatot indít a Renault a Forma-1-ben, amely jó eséllyel sima vereséget szenved majd az ügyfélcsapat Red Bulltól.

cimkék: Renault / F1 / Red Bull / forma-1

Így üvölt a Ferrari új F1-es motorja

A Ferrari a héten befejezte 667-es kódnéven futó új autójának összeszerelését, amelybe a korábbi hírek szerint jelentősen továbbfejlesztett erőforrás került.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Jól megszokott rajtszámával indul az F1 újonca

Szerdán eldőlt, hogy az idei szezontól már Mercedes-motorokat használó Manor egyik pilótája a DTM-bajnok Pascal Wehrlein lesz a 2016-os szezonban.

cimkék: F1 / forma-1 / Manor

A Red Bull-főnök szerint túlfizetik az F1-pilótákat

Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint a Forma-1-ben túlfizetik a pilótákat, túlzóak az évi sokmillió dolláros keresetek.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Wehrlein lesz a Manor egyik pilótája

A Mercedes DTM-bajnok tesztpilótájának végül összejött, amire annyira vágyott: Pascal Wehrlein ül majd az egyik Manorban a 2016-os szezonban.

cimkék: F1 / forma-1 / Manor

Szélvédőt kaphatnak a Forma-1-es pilóták

A Nemzetközi Automobil Szövetség a Mercedes "bukókeretét" találta a legalkalmasabbnak a 2017-es bevezetésre, az új biztonsági elemmel a pilóták fejének akarnak nagyobb védelmet biztosítani.

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari utolérte a Mercedest motorerőben

A Ferrari korábbi csapatmenedzsere, Massimo Rivola is úgy érzi, hogy sikeres év előtt áll a maranellói gárda, sokan vb-esélyesként emlegetik az istállót.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Nem is Magnussent akarta Maldonado helyére a Renault

Kiderült, hogy a Renault eredetileg nem Kevin Magnussent, hanem a McLaren másik felfedezettjét, Stoffel Vandoorne-t akarta Pastor Maldonado üresen maradt autójába ültetni.

cimkék: Renault / F1 / forma-1

A többieknél hamarabb kezdi a tesztelést a Ferrari

A Ferrari már a barcelonai teszt hivatalos kezdése előtt egy nappal kipróbálhatja új autóját a pályán.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Montezemolo: Nincsenek jó híreim Schumacherről

Luca di Montezemolo, a Ferrari korábbi elnöke mondott is valamit Michael Schumacherről, meg nem is.

cimkék: F1 / Michael Schumacher / forma-1

Kamuautót mutatott be a Renault

Jó, hogy tartott egy bemutatót szerdán a Renault, csak értelme nem volt sok. Noha alapvetően jó fogadtatást kapott a döntően fekete festés, a Renault a Twitteren jelezte, hogy változtatnak még rajta.

: Renault / F1 / forma-1

Az eddigi legnagyobb ugrás lesz a Renault idei F1-motorja

A Renault sportrészlegének ügyvezető igazgatója szerint a gyártó idei motorja jelenti a legnagyobb előrelépést azóta, hogy bevezették a V6-os turbókat a Forma-1-ben.

cimkék: Renault / F1 / forma-1

Szabad lesz a motorfejlesztés a Forma-1-ben

A 2017-es szezontól eltörlik a Forma-1-es motorok fejlesztésére jelenleg használt, úgynevezett zsetonrendszert.

cimkék: F1 / forma-1

Bemutatták az első idei Forma-1-es autót

A Lotus megvásárlásával újjáalakult gyári Renault szerda délután tartotta hivatalos bemutatkozását Párizsban.

cimkék: Renault / F1 / forma-1

Maldonado jövőre visszatérne az F1-be

Pastor Maldonado szponzora anyagi nehézségei miatt kiesett a Forma-1-ből, de a venezuelai pilóta és menedzsere, Nicolas Todt bízik a 2017-es visszatérésben.

cimkék: F1 / forma-1

Megvan az új határidő a 2017-es F1-szabályok megalkotására

Megy a szokásos időhúzás a Forma-1-ben, a 2017-re ígért forradalmi új szabályok megalkotása hónapok óta csúszik.

cimkék: F1 / forma-1

Gary Paffett a Williamshez igazolt

A Mercedes DTM-pilótája, Gary Paffett az idén a Forma-1-es Williams fejlesztési munkájába is besegít, szimulátorpilótaként dolgozik majd.

cimkék: F1 / DTM / forma-1

16 éves milliárdoscsemetét igazolt a Force India

Új fejlesztőpilótát igazolt a 2016-os idény rajtja előtt a Force India, a 16 éves Nikita Mazepinnel kötött szerződést az alakulat.

cimkék: F1 / forma-1

Hivatalos: Maldonado elköszön a Forma-1-től

Pastor Maldonado közleményben jelentette be, hogy nem tarthatja meg állását a Renault-nál, az idén nem versenyez a Forma-1-ben.

cimkék: Renault / F1 / forma-1

Állítólag végleges a Maldonado-Magnussen csere

Több forrás szerint is eldőlt, hogy Pastor Maldonado érvényes szerződése ellenére nem maradhat a Renault-nál, a helyére a dán Kevin Magnussen ülhet be.

cimkék: Renault / F1 / forma-1 / Kevin Magnussen

Megint nem sikerült megállapodni az F1 jövőjéről

Múlt pénteken Londonban ültek össze a Forma-1-es csapatok, az FIA és a Pirelli képviselői, hogy a sorozat tervezett új szabályairól tárgyaljanak.

cimkék: F1 / forma-1

Berger: Alonso már nem a legjobb pilóta

Gerhard Berger évekkel ezelőtt még azt mondta volna, Fernando Alonso a Forma-1-es mezőny legjobb versenyzője. Ma már nem.

cimkék: F1 / Fernando Alonso / forma-1

Az idén is pocsék lehet a McLaren-Honda

Francia lapértesülés szerint hiába várják sokan, hogy az idén végre elkezdődik a javulás a McLarennél, a Honda új motorja sem lett megbízható.

cimkék: F1 / Honda / McLaren / forma-1

Magnussenre cseréli Maldonadót a Renault?

Több forrás szerint a Renault-nak nem sikerült megegyeznie Pastor Maldonado szponzorával, így a venezuelai pilóta helyét a dán Kevin Magnussen foglalhatja el.

cimkék: Renault / F1 / forma-1

Az 1993-ast másolhatja az idei F1-es Ferrari

Olasz lapértesülés szerint a Ferrari idei autójának festésében nemcsak a vörös, hanem a fehér szín is domináns lesz.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Nagy fordulat jöhet az F1-es gumiknál

A Pirelli a Franciaországban tartott kétnapos gumiteszt után közölte, hogy kész olyan gumikat gyártani, amilyeneket az F1-es többség kér tőle.

cimkék: F1 / forma-1

Élő gumiinformációk jöhetnek az F1-ben

A Pirelli a Forma-1 vezetőivel közösen dolgozik egy olyan új megoldás bevezetésén, amelynek segítségével a nézők élőben követhetik a közvetítésekben a versenyzők gumistratégiáit.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel volt a leggyorsabb a gumiteszten

Kedden befejeződött a Pirelli kétnapos gumitesztje Franciaországban, az olaszok a meghívott Ferrari, McLaren és Red Bull segítségével az új esőgumikat tesztelték a fellocsolt Paul Ricardon.

cimkék: F1 / forma-1

F1: nagy kamu, hogy 200 lóerőt talált a Honda

A spanyol AS című sportnapilap azt írta, hogy az ünnepek alatt is megállás nélkül dolgozó Hondánál nagy előrelépést sikerült elérni, állítólag több mint 200 lóerővel lett erősebb a motor.

cimkék: F1 / forma-1 / McLaren / Honda

Sokadszorra ment át a törésteszten az új Ferrari

Túl van a Nemzetközi Automobil Szövetség kötelező töréstesztjén a Ferrari új Forma-1-es autója is.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

A gumiteszten is lerobbant a McLaren

Két napot tesztel három meghívott csapat a franciaországi Paul Ricardon, a Ferrari, a Red Bull és a McLaren a Pirelli új esőgumijait próbálgatja a fellocsolt pályán.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Vettel a legjobb, Maldonado a legrosszabb pilóta

Mark Webber szerint jelenleg három igazán jó pilóta van a Forma-1-ben, Fernando Alonso, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel közül azonban saját egykori csapattársát nevezné a legjobbnak.

cimkék: F1 / Sebastian Vettel / forma-1

Február 15-én jöhet a Mercedes új F1-es autója

Noha a téli tesztszezon csak február 22-én kezdődik Barcelonában, spanyol lapértesülés szerint a Mercedes már február 15-én bemutathatja 2016-os autóját.

cimkék: F1 / forma-1

Leszavazták a tankolás visszatérését az F1-ben

A Forma-1-es csapatok múlt heti genfi megbeszélésén eldőlt, hogy a közeljövőben biztosan nem tér vissza a tankolás a sorozatba.

cimkék: F1 / tankolás / forma-1

Titokban változtatott a gumikon a Pirelli

Az F1 Racing című magazin szerint a Pirelli a csapatok értesítése nélkül változtatott a gumik szerkezetén a 2016-os Forma-1-es szezon előtt.

cimkék: F1 / forma-1

Hondára cserélné a Mercedes-motort a Williams?

Német lapértesülés szerint a Williamsnél felmerült, hogy a 2017-es szezontól Mercedes- helyett Honda-motorokkal versenyezne.

cimkék: F1 / forma-1

Átment a törésteszten az F1-es Renault

Az idei szezontól újra gyári csapattal indul a Renault a Forma-1-ben, az első akadályt már biztosan sikerrel teljesítette az istálló.

cimkék: Renault / F1 / forma-1

Vettel Alonso Ferrariját tesztelte

Sebastian Vettel kedden elkezdte az idei munkát a Ferrarinál, megtette első köreit a fioranói tesztpályán.

cimkék: F1 / Ferrari / Sebastian Vettel / forma-1

Lecserélte a nevét az F1-es sereghajtó

Megszabadult a rossz emlékű Marussia névtől, az idei szezontól már Manor Racing elnevezéssel fut a Forma-1 tavalyi leggyengébb alakulata.

cimkék: F1 / forma-1 / Manor

Megegyeztek az F1-es költségcsökkentésről

A Forma-1 négy motorszállítója megállapodást kötött arról, hogy csökkentik az autók erőforrásainak költségeit, és a jövőben egyetlen csapat sem marad motor nélkül.

cimkék: F1 / forma-1

Sárga-fekete lesz a Renault F1-es autója

Visszatér hagyományos festéséhez a Renault, amely a Lotus felvásárlásával indít újra gyári csapatot a Forma-1-ben.

cimkék: Renault / F1 / forma-1

Ismét téma a tankolás visszatérése az F1-ben

Jean Todt FIA-elnök szerint "amennyiben a show-nak jót tesz", a 2017-es szabályváltoztatások keretében érdemes lenne megfontolni a tankolás újbóli bevezetését.

cimkék: F1 / forma-1

Nem lesz Aston Martin a Force Indiából

A korábbi információkat megerősítve a Force India ügyvezetője bejelentette, hogy az idei szezonban nem nevezik át Aston Martinná az alakulatot.

cimkék: F1 / Aston Martin / forma-1

Kiszivárgott infók az új F1-es Ferrariról

Az Autosprint című olasz magazin közölt néhány részletet a Ferrari 2016-os versenygépéről, sőt egy grafikát is mutatott róla.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Olcsóbbak lesznek a Forma-1-es motorok

A Forma-1-ben érdekelt gyártók addig osztottak és szoroztak, amíg kijött nekik, hogy egy teljesen új formula bevezetése helyett jobban járnak, ha a jelenlegi erőforrások árát csökkentik.

cimkék: F1 / forma-1

Leszavazták az F1-es autók felgyorsítását

Az Auto, Motor und Sport értesülése szerint a technikai munkacsoport legutóbbi ülésén a többség elvetette a 2017-re tervezett szabályváltoztatások egy részét.

cimkék: F1 / forma-1

Átment a törésteszten a Haas F1-es autója

Már biztos, hogy ott lesz az első idei F1-es teszten az újonc amerikai Haas, az autó sikeresen teljesítette a Nemzetközi Automobil Szövetség kötelező töréstesztjét.

cimkék: F1 / forma-1

Elhunyt az első női F1-es pilóta

Nyolcvankilenc éves korában elhunyt az első női Forma-1-es pilóta, az olasz Maria Teresa de Filippis.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton meg akarta venni Ken Block autóját

Lewis Hamilton megkörnyékezte Ken Blockot, hogy eladná-e neki teljesen egyedi építésű, 1965-ös Ford Mustangját, azaz a Hoonicornt.

cimkék: F1 / Ken Block / forma-1

Online mutatja be 2016-os F1-es autóját a Ferrari

Online közvetítéssel leplezi le 2016-os Forma-1-es autóját a Ferrari, amelynek egyelőre még nincs hivatalos neve.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Már a Renault is lázad az F1-szabályok ellen

Noha a 2000-es évek legvégén éppen a Renault kezdte a leghangosabban követelni, hogy az utcai autók miatt 1,6 literes turbómotorokat vezessenek be a Forma-1-ben, már a franciáknak sem tetszik a hibrid formula.

cimkék: Renault / F1 / forma-1

Késéssel kezdte a 2016-os felkészülést a Ferrari

A Ferrari a lehető legtovább versenyképes akart maradni az előző szezonban, ezért a csapat kis késéssel kezdte a 2016-os szezonra való felkészülést.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Vettel szerint korai vb-esélyekről beszélni

Sebastian Vettel szerint a Ferrarinak óvatos várakozásokkal kell nekifutnia a 2016-os szezonnak, dacára annak, hogy sokan vb-címet várnak az alakulattól.

cimkék: F1 / Ferrari / Sebastian Vettel / forma-1

Visszatérhet a Forma-1-be az Alfa Romeo

Sergio Marchionne, a Ferrari és a Fiat Chrysler elnöke nem zárja ki kategorikusan, hogy az Alfa Romeo bemutatkozhat a Forma-1-ben, erre azonban önálló csapatként nincs sok esély.

cimkék: F1 / Alfa Romeo / forma-1

Nagy újítások a Ferrari F1-es autóján

A Ferrari 2016-os autója természetesen elkészül az első, barcelonai téli tesztre, az autónak több újítása is lesz.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Alonso két másodperc javulást vár a McLarentől

Fernando Alonso szerint minden adott a McLaren számára ahhoz, hogy a téli felkészülés során körönként akár több mint két másodpercet találjon.

cimkék: F1 / McLaren / Fernando Alonso / forma-1

Alesi: A Renault esélytelen a dobogóra

A Lotus felvásárlásával az idei szezontól ismét gyári csapatot indít a Renault a Forma-1-ben, az első évtől azonban senki nem vár csodát.

cimkék: F1 / forma-1 / Renault / Jean Alesi

Terrortámadást terveztek az Abu-Dzabi Nagydíj ellen?

Az Egyesült Arab Emirátusok bírósága vádat emelt egy férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy terrortámadást tervezett az Abu-Dzabi Nagydíj ellen.

cimkék: F1 / forma-1

Jövőre Vettel lesz a világbajnok?

Esteban Gutierrez, a Ferrari idei tesztpilótája szerint a csapatnak nem kell óvatoskodnia a célokkal, világbajnoki esélyesnek tartja az istállót.

cimkék: F1 / Ferrari / Sebastian Vettel / forma-1

Lauda: A Ferrari fenyegetést jelent a Mercedesre

Niki Lauda szerint a 2016-os szezonra még jobb lesz a Ferrari, és komoly próbatétel elé állítja majd a Mercedest.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

430 forintért vette meg a Renault a Lotust

A Lotus jelenlegi tulajdonosai annyira szabadulni akartak az adósságoktól, hogy végül jelképes összegért, egy fontért adták el az istállót.

cimkék: Renault / F1 / forma-1

Räikkönen házasodik, Button válik

Két ellentétes előjelű hír jelent meg közvetlenül karácsony előtt két Forma-1-es pilóta családi állapotával kapcsolatban.

cimkék: F1 / forma-1 / Kimi Raikkonen

Schumacher már jár?

Egy német magazin szerint ha segítséggel is, de a lábadozó Michael Schumacher már képes járni.

cimkék: F1 / Michael Schumacher / forma-1

Fél másodpercet gyorsult idén az F1

Az Auto, Motor und Sport összehasonlította a tavalyi és az idei időmérős, illetve versenyköröket, az átlagok alapján a novemberben zárult szezonban fél másodpercet gyorsult a Forma-1.

cimkék: F1 / forma-1

Vettelt már most jobban szeretik a Ferrarinál, mint Alonsót

Sebastian Vettelnek egyetlen szezonra volt szüksége ahhoz, hogy maga mellé állítsa a Ferrarit, az elnök megdicsérte a négyszeres bajnokot.

cimkék: F1 / forma-1 / Sebastian Vettel

A Renault gyári csapattal sem növeli F1-es kiadásait

A Renault sportfőnöke, Jerome Stoll bejelentette, hogy a franciák ugyan gyári csapatot indítanak jövőre a Forma-1-ben, de nem költenek majd többet, mint motorszállítóként tették.

cimkék: F1 / forma-1 / Renault

A Ferrari hívogatja az F1-be a Volkswagent

Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke örülne, ha nagyobb lenne a verseny a Forma-1-ben, különösen a Volkswagen érkezése vidítaná fel.

cimkék: Volkswagen / F1 / Ferrari / forma-1

Ecclestone ismét leszarozta a Forma-1-et

Bernie Ecclestone amolyan karácsonyi jókívánságként megismételte, amit korábban mondott saját üzletéről: a Forma-1 Ecclestone szerint szar.

cimkék: F1 / forma-1

Kiderült, mit rontott el az idén a Renault az F1-ben

A Renault Forma-1-es programját irányító Remi Taffin szerint három fő probléma miatt szerepelt rosszul az idén a francia márka a sorozatban.

cimkék: Renault / F1 / forma-1

A Ferrari szerint jövőre feltámad a McLaren

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke szerint nem szabad leírni a McLarent és a Hondát, jövőre sokkal erősebb lesz a páros.

cimkék: F1 / Ferrari / Honda / McLaren / forma-1

Évi három motorra korlátozhatják az F1-es pilótákat

A Forma-1-ben érdekelt gyártók új javaslatokat dolgoztak ki a költségek csökkentésére, ezek között szerepel, hogy évi három darabra korlátoznák a felhasználható motorok számát.

cimkék: F1 / forma-1

Lehet, hogy mégsem jön az Aston Martin az F1-be

Noha korábban szinte biztosnak tűnt, hogy valamilyen együttműködés jön létre a Force India és az Aston Martin között, a brit márka most visszavonulót fújt.

cimkék: F1 / Aston Martin / forma-1

Az F1-es szabálykönyvet ki kell hajítani

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne szerint az alapoktól kellene újraírni a Forma-1-es szabályokat, mert jelenleg szinte senki nem érti meg őket.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Sokkal kevesebb előzés volt idén az F1-ben

A Pirelli összesítése szerint az idei Forma-1-es szezonban 509 előzés volt a 19 futamon, húsz százalékkal kevesebb, mint 2014-ben (638).

cimkék: F1 / forma-1 / előzés

Csak jövőre dől el, hogy Wehrlein kap-e F1-es esélyt

Továbbra sem dőlt el, hogy a Mercedes DTM-bajnok tartalékosa, Pascal Wehrlein jövőre lehetőséget kaphat-e a Manor egyik pilótájaként, végleges döntés csak jövőre születik.

cimkék: F1 / forma-1

Sárga fényezést kaphat az új F1-es csapat

Felkészülése utolsó szakaszához érkezett a Forma-1 mezőnyéhez jövőre csatlakozó amerikai Haas.

cimkék: F1 / forma-1

Regionális bajnokságok az F1-ben?

A Pirelli sportfőnöke, Paul Hembery szerint egy pofonegyszerű trükkel sokkal érdekesebbé lehetne tenni a Forma-1-et: regionális bajnokságokat kellene szervezni.

cimkék: F1 / forma-1

Direkt összefogtak a Red Bull ellen az F1-es gyártók

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint nem véletlen, hogy a csapat kényszerhelyzetbe került, és annak ellenére hosszabbítania kellett a Renault-val, hogy új motorszállítóra szeretett volna váltani.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Ecclestone: A Ferrari és a Mercedes elpusztíthatják az F1-et

Bernie Ecclestone ragaszkodik ahhoz az elképzeléséhez, hogy a Forma-1 túlélése érdekében alternatív motorokat kell bevezetni, ezzel párhuzamosan a Mercedesnek és a Ferrarinak is nekiment.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Az új McLaren már most jobb, mint az idei

A McLaren Hondával újramelegített kapcsolata nem indult túl fényesen, csak a konstruktőri bajnokság kilencedik helyén végzett az istálló - Fernando Alonsóval és Jenson Button-nal az autókban.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Villeneuve alaposan kiosztotta Hamiltont

Noha Lewis Hamilton az idén megnyerte harmadik világbajnoki címét, a szezon vége felé főleg duzzogásban és celebkedésben jeleskedett, az utolsó három versenyen esélye sem volt Nico Rosberggel szemben.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton elismerte, hogy ellen akart szegülni a Mercedesnek

Lewis Hamilton bevallotta, hogy a Mexikói, illetve az Abu-Dzabi Nagydíjon is fontolgatta, hogy figyelmen kívül hagyja a Mercedes utasításait, és saját belátása szerint próbálja alakítani a stratégiát.

cimkék: F1 / forma-1

F1-es kémbotrány a Mercedes és a Ferrari között

A Mercedes bírósági keresetet adott be korábbi, a Ferrarihoz tartó mérnöke, Benjamin Hoyle ellen.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

A Mercedes figyelmeztette Hamiltont és Rosberget

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke megismételte azt a figyelmeztetést, hogy amennyiben nem javul Lewis Hamilton és Nico Rosberg viszonya, az egyiküknek távoznia kell az istállótól.

cimkék: F1 / forma-1

Távozik a Red Bull névadó szponzora

Ahogyan arra már hetekkel ezelőtt számítani lehetett, távozik a Red Bulltól a csapat névadó szponzora, az Infiniti.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Hivatalos: TAG Heuer-motorral versenyez jövőre a Red Bull

Ahogyan arra számítani lehetett, a Red Bull motorhelyzete végül úgy oldódott meg, hogy a számtalan konfliktus ellenére a csapat jövőre is a Renault motorjait használja majd.

cimkék: Renault / F1 / Red Bull / forma-1

Hivatalos: újra gyári Renault-csapat a Forma-1-ben

Furcsa időpontban, csütörtökön nem sokkal éjfél előtt jelentette be a Renault, hogy korábbi szándéknyilatkozatának megfelelően felvásárolja a Lotust, és újra gyári csapatot indít a Forma-1-ben.

cimkék: Renault / F1 / forma-1

Változások az F1-es motorszabályokban Jóváhagyták a Ferrari-Toro Rosso-megállapodást

Szerda esti ülésén az FIA Motorsport Világtanácsa változtatott az F1-es motorszabályokon, így lehetővé vált, hogy a Toro Rosso jövőre az idei Ferrari-motor módosított változatával versenyezzen.

cimkék: F1 / forma-1

150 milliárdért marad tíz évig a Magyar Nagydíj

A kormány a 2017-től 2026-ig tartó időszakra betervezte a költségvetésbe a Forma-1-es Magyar Nagydíjra a rendezői jogdíjjal megegyező összegű költségvetési támogatást.

cimkék: F1 / Magyar Nagydíj / forma-1

Rekorder lesz a 2016-os F1-szezon

Rekordot jelentő 21 futamot rendeznek jövőre a Forma-1-ben: a sorozat március 20-án Ausztráliában kezdődik, és november 27-én Abu-Dzabiban zárul.

cimkék: F1 / forma-1

Egy McLaren volt a leggyorsabb a Pirelli gumitesztjén

Noha arról volt szó, hogy a Pirelli abu-dzabi gumitesztjéről nem közölnek majd semmilyen információt, végül kiadták a hivatalos eredménylistát.

cimkék: F1 / forma-1

Titkos gumitesztet tart a Pirelli

A csapatok az idényzáró után is maradtak Abu-Dzabiban, ahol a Pirelli nyilvánosság kizárásával tartott gumitesztjén vesznek részt.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton megint összebalhézott a Mercedesszel

Lewis Hamiltonnak a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon megengedte a Mercedes, hogy alternatív stratégiával próbálkozzon Nico Rosberg ellen, de a háromszoros világbajnok így sem tudta megállni kötekedés nélkül.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel: A Mercedes verhető jövőre

Sebastian Vettel szerint a Ferrarinak minden esélye megvan arra, hogy legyőzze a tavalyi és idei szezonban domináns Mercedest.

cimkék: F1 / Ferrari / Sebastian Vettel / forma-1

Rosberg győzelemmel fejezte be az évet

Nico Rosberg sima rajt-cél győzelmet aratott a szezonzáró, kifejezetten unalmas Abu-Dzabi Nagydíjon, Lewis Hamilton csak a német második kerékcseréje előtt került egy másodperc körüli távolságba csapattársához.

cimkék: F1 / forma-1

Rosbergé a pole Abu-Dzabiban

Nico Rosberg zsinórban hatodik pole pozícióját szerezte meg az Abu-Dzabi Nagydíj időmérő edzésén, majdnem négy tizeddel verte meg Lewis Hamiltont.

cimkék: F1 / forma-1

A Red Bull megállapodott egy motorszállítóval

Szerződést kötött egy motorszállítóval a Red Bull, amely így jövőre biztosan marad a Forma-1-ben. Hogy ki a partner, még titok, de csak a Renault lehet.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Rosberg Abu-Dzabiban is gyorsabb Hamiltonnál

A már alkonyatban rendezett második abu-dzabi szabadedzésen a Mercedes német pilótája, Nico Rosberg érte el a legjobb időt.

cimkék: F1 / forma-1

A Red Bull a régi Renault-motorral megy a szezonzárón

Hosszú késlekedés után az előző, Brazil Nagydíjon végre bemutatkozhatott a Renault új fejlesztésű motorja, amelyet a Red Bull csak Daniel Ricciardo autójába szerelt be.

cimkék: Renault / F1 / Red Bull / forma-1

A Ferrari szerint hiba lett volna lecserélni Räikkönent

Sokan kritizálták korábban a Ferrari döntését, amelynek értelmében Kimi Räikkönen kap még egy esélyt, és jövőre is Sebastian Vettel csapattársa lehet az istállónál.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1 / Kimi Raikkonen

Az F1 nemet mondott az olcsó alternatív motorra

A Forma-1 egyik vezető fóruma, az F1 Commission kedd esti párizsi ülésén nemet mondott arra az elképzelésre, hogy 2017-től olcsóbb, hibrid komponensek nélküli alternatív motorokat vezessenek be a sorozatban.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel agyondicsérte Verstappent

Sebastian Vettel szerint az idei szezonban nagyszerű teljesítményt nyújtott a még mindig csak 18 éves Max Verstappen, a jövő embere lehet a hollandból.

cimkék: F1 / Sebastian Vettel / forma-1

Briatore jövőre sem vár fordulatot az F1-ben

Noha a Ferrari magabiztosan készül a 2016-os szezonra, és lehetségesnek tartja a Mercedes legyőzését, Flavio Briatore szerint egyelőre nem lesz fordulat a Forma-1-ben.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Akár Nissanra is átnevezhetik a Lotust

Még mindig nem dőlt el, hogy a Renault valóban felvásárolja-e a Lotust, és újra gyári csapatot indít-e a Forma-1-ben.

cimkék: Nissan / Renault / F1 / forma-1

Hamilton leszólta Vettelt

Lewis Hamilton egy megszólalással három F1-es pilótának szólt be, köztük a négyszeres bajnok Sebastian Vettelnek.

cimkék: F1 / Sebastian Vettel / forma-1

Wurz nemet mondott a sereghajtó csapatfőnöki posztjára

Alexander Wurz a múlt héten jelentette be, hogy versenyzőként befejezte autósportos karrierjét, de amúgy nyitott bármilyen szerepvállalásra.

cimkék: F1 / forma-1 / Manor

Vettelt helyre kellett tenni a Ferrarinál

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke szerint kezdetben voltak nehézségek Sebastian Vettel beilleszkedésével kapcsolatban, de hamar megoldódtak a problémák.

cimkék: F1 / Ferrari / Sebastian Vettel / forma-1

Hamilton nem bírja, hogy belerondítottak a bulijába

Nico Rosberg szerint az immár háromszoros világbajnok Lewis Hamilton jól érzékelhető frusztráltsága annak köszönhető, hogy az angolnak nehézségei vannak a vereség feldolgozásával.

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari jövőre a Mercedes előtt lesz?

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke őszintén reméli, hogy a 2016-os szezon nem lesz sétagalopp a Mercedes számára, kemény ellenfelek akarnak lenni az olaszok.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Három évtized után hagyja el egy szponzor a McLarent

A svájci óragyártó Tag Heuer együttműködése több évtizede tart a McLarennel, a felek nemrégiben ünnepelték a közös munka harmincadik évfordulóját.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

2,5 literes motorokat akarnak az F1-be

Kiszivárgott néhány technikai paraméter a Forma-1-be szánt, hibrid komponensek nélküli alternatív motorról, amelynek bevezetését az FIA erőlteti.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg: Hamilton csak kifogásokat keres

Nico Rosberg is beszállt Lewis Hamilton pszichojátékaiba, a Brazil Nagydíjon aratott győzelmét követően a német kezdte el heccelni csapattársát.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg unalmas versenyen nyerte a Brazil Nagydíjat

Nico Rosberg rajt-cél győzelmet aratott a gyakorlatilag teljesen eseménytelen Brazil Nagydíjon, Lewis Hamiltonnak egyszer sem volt reális támadási esélye csapattársával szemben.

cimkék: F1 / forma-1

A brazil időmérőn is Rosberg volt a leggyorsabb

Zsinórban ötödik pole pozícióját szerezte Nico Rosberg a Brazil Nagydíj időmérő edzésén, 78 ezreddel verte csapattársát, Lewis Hamiltont.

cimkék: F1 / Brazil Nagydíj / forma-1

Rosberg kezdett az élen Brazíliában

A szokásos képet mutatták a Brazil Nagydíj pénteki szabadedzései, az élen a két Mercedes diktálta a tempót, a többiek messze lemaradva követték őket.

cimkék: F1 / Brazil Nagydíj / forma-1

Egy dolog már biztos: a Red Bull marad az F1-ben

A Brazil Nagydíj helyszínén Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke bejelentette, hogy az istálló biztosan marad a Forma-1-ben, a motorhelyzet ellenére sem száll ki a sorozatból.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Hamilton három autót zúzott le a 600 milliós Paganijával

Tele vannak a brit és a német lapok Lewis Hamilton autóbalesetével, több forrás is úgy tudja, hogy a háromszoros világbajnok a nagyjából 600 milliós, lila Pagani Zondáját törte össze.

cimkék: F1 / forma-1

Lauda szerint a Ferrari utolérte a Mercedest

Niki Lauda, a Mercedes csapatelnöke szerint az idei volt az utolsó olyan szezon, amikor a saját istállója messze kiemelkedett a mezőnyből.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Hamiltonnak autóbalesete volt

Lewis Hamilton is reagált azokra a pletykákra, amelyek szerint kihagyhatja a hétvégi Brazil Nagydíjat. Elmondta az igazat.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton kihagyja a Brazil Nagydíjat?

Nem valószínű, hogy így lesz, egy brazil lap mindenesetre szenzációra vágyott, és azt írta, hogy Lewis Hamilton kihagyhatja a hétvégi Brazil Nagydíjat.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel megnyerné az utolsó két futamot

Az előző versenyhétvégén, Mexikóban idei leggyengébb teljesítményét nyújtotta a Ferrari, Sebastian Vettel két győzelemmel feledtetné a dupla kieséssel végződő kisiklást.

cimkék: F1 / Ferrari / Sebastian Vettel / forma-1

Alexander Wurz visszavonul

Bejelentette autósportos pályafutásának befejezését Alexander Wurz, aki 1997 és 2007 között 69 Forma-1-es futamon állt rajthoz, Le Mans-ban pedig kétszer is nyert.

cimkék: F1 / Le Mans / forma-1

A Red Bull jövőre is Renault-motorral megy

Az Autosport biztosra állítja, hogy a Red Bull kibékült a Renault-val, így jövőre is a franciák motorjait használhatja az istálló.

cimkék: Renault / F1 / Red Bull / forma-1

Räikkönent nem érdekli, mit gondolnak róla a szurkolók

Kimi Räikkönent sokan másodhegedűsnek tartják a Ferrarinál Sebastian Vettel árnyékában, a finn pilótát azonban nem izgatja, mit gondolnak róla.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1 / Kimi Raikkonen

A Red Bull a Ferrarival fejleszthet saját motort

Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke új opciót dobott be a Red Bull motorkeresési ügyében: az olaszok segíthetnek abban, hogy a csapat saját erőforrást építsen.

cimkék: F1 / Ferrari / Red Bull / forma-1

Így szívatták Vettelék a magyar autósokat

A Shell Sebastian Vettel és a Ferrari segítségével forgatott reklámfilmet az egyik hazai kúton. A meglepetés az volt, hogy... De nézzétek meg a filmet!

cimkék: F1 / Sebastian Vettel / forma-1

Az FIA megzsarolta az F1-es csapatokat

A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Jean Todt jelezte, hogy csak abban az esetben áll el az alternatív egyenmotorok bevezetésének ötletétől, ha a gyártók évi 12 millió dollárra csökkentik a hibrid erőforrások árát.

cimkék: F1 / forma-1

Massa jövőre visszavonulhat

Felipe Massa szerződése 2016 végén lejár a Williamsnél, ha nem lesz lehetősége versenyképes autóba ülni, inkább befejezi a pályafutását.

cimkék: F1 / forma-1

Lila lesz a Pirelli új gumija

Döntöttek a közösségi média aktív felhasználói, lila lesz a Pirelli jövőre bemutatkozó, új szuperlágy keverékének a jelölése.

cimkék: F1 / forma-1

Kiszáll a motorsportból a Williams női pilótája

A Williams tesztpilótája, Susie Wolff szerda reggel közleményben tudatta, hogy az év végén befejezi versenyzői karrierjét.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton Schumachert is kiosztotta

Lehet ezt úgy is értelmezni, hogy Lewis Hamiltonnak kicsit a fejébe szállt a dicsőség: miután a csapatát kiosztotta, Michael Schumachernek is bevitt egy gyomrost.

cimkék: F1 / forma-1

Névtelen motorral versenyezhet a Red Bull

Röviden: még mindig nem dőlt el, hogy lesz-e a Red Bullnak motorszállítója jövőre, és ha igen, ki lesz az. Kicsit hosszabban: a legújabb spekulációk márkajelzés nélküli Renault-motorokról szólnak.

cimkék: Renault / F1 / Red Bull / forma-1

Hamilton világbajnokként támadt saját csapatára

Lewis Hamilton nemrég szerezte meg harmadik világbajnoki címét, ebből a másodikat a Mercedesszel, ennek ellenére a mexikói események miatt képes volt nekiugrani a csapatának.

cimkék: F1 / forma-1

Az egész Forma-1 elájult a mexikói nézőktől

Döbbenetes hangulatot csináltak a nézők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon, a stadionban tartott eredményhirdetésnél Nico Rosberg és Lewis Hamilton is csak a közönséget tudta dicsérni.

cimkék: F1 / forma-1

Vettel magát hibáztatja a kiesésért

A versenynaptárba két évtizedes szünet után visszatért Mexikói Nagydíjon a Ferrari egyik pilótája sem ért célba, Kimi Räikkönen Valtteri Bottasszal ütközött, Sebastian Vettel pedig egy furcsa hiba után állt bele a falba.

cimkék: F1 / Ferrari / Sebastian Vettel / forma-1

Rosberg nyerte a Mexikói Nagydíjat

Nico Rosberg rajt-cél győzelmet aratott a Mexikói Nagydíjon, a német pilóta ezúttal magabiztosan tartotta maga mögött Lewis Hamiltont 71 körön át.

cimkék: F1 / forma-1

Rosbergé a pole a Mexikói Nagydíjon

Szokatlanul alakult a Mexikói Nagydíj időmérő edzése, a Q3-ban már az első gyors körök után kialakult a végeredmény, pedig az utolsó néhány percre a nap is kisütött.

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg autója lángolt, de az élen kezdett Mexikóban

Nico Rosberg volt a leggyorsabb a Mexikói Nagydíj pénteki napján, amely két érdekes edzést hozott. Jól állnak a Red Bullok.

cimkék: F1 / forma-1

365 km/h-s végsebességet várnak Mexikótól

Ezen a hétvégén tér vissza a versenynaptárba a Forma-1-es Mexikói Nagydíj, amely Monzához hasonlóan nagy végsebességű pálya.

cimkék: F1 / forma-1

F1: megvan az amerikai csapat másik pilótája

Noha senkinek, semmi kétsége nem lehetett afelől, hogy így lesz, Esteban Gutierrez pénteken bejelentette, hogy ő lesz a Haas másik pilótája a 2016-os szezonban.

cimkék: F1 / forma-1 / Esteban Gutierrez

A Mercedes mégsem beszélget el Hamiltonnal

Noha az Amerikai Nagydíj után még azt mondták a McLaren vezetői, hogy elbeszélgetnek Lewis Hamiltonnal az első kanyarban bemutatott manővere miatt, erre végül nem kerül sor.

cimkék: F1 / forma-1

A McLaren nem engedi a Red Bullhoz a Hondát

Bernie Ecclestone még az Amerikai Nagydíj hétvégéjén kotyogta el, hogy a Red Bullnak biztosan nem lesz Honda-motorja, mert Ron Dennis egyértelműen nemet mondott a lehetőségre.

cimkék: F1 / Red Bull / Honda / McLaren / forma-1

Mexikó mindent megkavarhat az F1-ben

Az egész mezőnynek ugrás lesz az ismeretlenbe a hétvégi Mexikói Nagydíj, amely 23 éves kihagyás után tért vissza a versenynaptárba.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton nem akar beszélni Rosberggel

A múlt hétvégi Amerikai Nagydíj után Nico Rosberg szóvá tette, hogy Lewis Hamilton túl kemény volt vele szemben az első kanyarban, és ezzel megszegte a csapaton belül felállított szabályokat.

cimkék: F1 / forma-1

Prost: Vettel lesz Hamilton legnagyobb ellenfele

Alain Prost szerint nem a Mercedes német pilótája, Nico Rosberg, hanem a Ferrari négyszeres bajnoka, Sebastian Vettel vethet véget Lewis Hamilton egyeduralmának jövőre.

cimkék: F1 / Sebastian Vettel / forma-1

A Ferrari miatt jöhetnek új motorok az F1-be

Az FIA megerősítette azt az Amerikai Nagydíj hétvégéjén elterjedt hírt, hogy tendert ír ki új, olcsóbb motorok szállítására a Forma-1-be.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Rosberg hozzávágta a sapkáját Hamiltonhoz

Nem a felhőtlen örömködésről szóltak az Amerikai Nagydíj díjátadója előtti pillanatok: miközben Nico Rosberg a gondolataiba mélyedve próbálta emészteni az elbukott győzelmet, Lewis Hamilton sapkázott.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton Senna miatt érzékenyült el

Lewis Hamilton futamgyőzelemmel szerezte meg harmadik bajnoki címét az Amerikai Nagydíjon, a siker nagyon fontos volt számára.

cimkék: F1 / forma-1

Balhé a Mercedesnél Hamilton miatt

Noha Austinban megszerezte harmadik világbajnoki címét, a Mercedes vezetői elbeszélgetnek Lewis Hamiltonnal, aki a rajt után túl keményen támadta csapattársát, Nico Rosberget, össze is ért a két autó.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton nyert Austinban, és világbajnok lett

Elképesztő versenyt hozott az austini Amerikai Nagydíj, 56 körön át kapkodhatták a fejüket a nézők, akik két napon keresztül csak áztak, de autót nem sokat láttak.

cimkék: F1 / Amerikai Nagydíj / forma-1

Rosbergé a pole a félbeszakított időmérőn

A szombatról vasárnapra halasztott austini időmérőre nem sokat javultak a körülmények, de elengedték a mezőnyt.

cimkék: F1 / Amerikai Nagydíj / forma-1

Elmaradt az Amerikai Nagydíj időmérője

Az Austinra zúduló elképesztő mennyiségű eső miatt elmaradt az Amerikai Nagydíj szombati időmérő edzése. 

cimkék: F1 / forma-1

Lefújták az austini edzést, megvan a Lotus másik pilótája

Az Amerikai Nagydíj - magyar idő szerint - péntek esti szabadedzésein nem sok minden történt, annyira nem, hogy a másodikat ötven percnyi várakozás után a rossz idő és a villámlásveszély miatt kompletten lefújták.

cimkék: F1 / Amerikai Nagydíj / forma-1

Átment az FIA-ellenőrzésen a mexikói pálya

Ezen a hétvégén az amerikai Austinban, a következőn viszont már a versenynaptárba visszatérő mexikói pályán versenyez a Forma-1-es mezőny.

cimkék: F1 / forma-1

A hétvégén megoldódhat a Red Bull helyzete

Mint egy rossz szappanopera, úgy nyúlik egyre hosszabbra és hosszabbra a Red Bull motorhelyzetéről szóló történet, amelynek vége a csapat F1-es kiszállása is lehet.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Ecclestone perel, ha a Red Bull távozik az F1-ből

Mivel jelenleg úgy tűnik, hogy nem tud versenyképes motort szerezni a 2016-os szezonra a Red Bull, reális opció a csapat távozása a Forma-1-ből. 

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Óriásfejlesztés a Renault F1-es motorján

A hétvégi Amerikai Nagydíjra komoly fejlesztéssel készül a Renault: a franciák a rendelkezésükre álló 12 fejlesztési zsetonból 11-et használtak el a módosított specifikációra. 

cimkék: Renault / F1 / forma-1

Magnussen lehet a Lotus másik pilótája

A McLaren és Kevin Magnussen pénteken jelentették be, hogy a wokingi csapat és a dán pilóta közötti kapcsolatnak vége, a fiatal tehetség mindössze egyetlen teljes szezont kapott a csapattól.

cimkék: Renault / F1 / forma-1 / Kevin Magnussen

Wehrlein kiszorulhat a Forma-1-ből

Noha a múlt hétvégén megnyerte a DTM bajnoki címét, Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint semmi garancia arra, hogy Pascal Wehrlein jövőre a Forma-1-ben szerepel majd. 

cimkék: F1 / Mercedes / forma-1

Furcsa új szabály a Forma-1-ben Kiesik egy futam?

A Nemzetközi Automobil Szövetség véglegesítette a 2016-os sportszabályzatot, amelynek van egy meglepő eleme. 

cimkék: F1 / forma-1

Rosberg megmutatta a kislányát

Nico Rosberg kislánya, Alaia még augusztus legvégén született, a Mercedes német pilótája most mutatta meg először nyilvánosan.

cimkék: F1 / forma-1

Leszakadt Vettel ujja

Persze nem most, hanem évekkel korábban, egy korábbi csapatfőnöke szerint mindenesetre ezért szeret felmutatott mutatóujjal ünnepelni a négyszeres világbajnok. 

cimkék: F1 / Sebastian Vettel / forma-1

Kísérleti nyulat csinál az F1-es mezőnyből a Pirelli

Oroszországban biztossá vált, hogy 2017-2019-ig a Pirelli marad a Forma-1 gumiszállítója, az olaszok elárultak ezt-azt a terveikről is. 

cimkék: F1 / forma-1

Alonso végigszenvedi a McLarennel, aztán lelép

Fernando Alonso Szocsiban kijelentette, hogy a szerződését tiszteletben tartva 2017 végéig a McLarennél marad, utána viszont valószínűleg távozik a Forma-1-ből. 

cimkék: F1 / Fernando Alonso / forma-1

Räikkönen: Nem csináltam hülyeséget

Az Orosz Nagydíj nagy drámája Kimi Räikkönen és Valtteri Bottas ütközése volt az utolsó körben: a Williams finn pilótája kiesett, Räikkönen viszont célba ért, de büntetést kapott.

cimkék: F1 / forma-1 / Kimi Raikkonen

A Pirelli marad az F1 gumiszállítója

Bernie Ecclestone vasárnap az Orosz Nagydíj előtt jelentette be, hogy a Pirelli nyerte az F1-es gumiszállítói tendert, így 2017-2019-ig is az olaszok maradnak a sorozat hivatalos partnerei. 

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton nyert, Rosbergnek eltört a gázpedálja Konstruktőri bajnok a Mercedes

Lewis Hamilton óriási lépést tett a világbajnoki címe megvédése felé, miután megnyerte az Orosz Nagydíjat, Nico Rosberg pedig pont nélkül maradt. 

cimkék: F1 / forma-1

Rosbergé a pole Szocsiban

A két Mercedes két gyors kört próbált futni egy szett szuperlágy gumival az Orosz Nagydíj időmérő edzésén, de ebből a taktikából Nico Rosberg jött ki jobban. 

cimkék: F1 / Orosz Nagydíj / forma-1

Hatalmas balesetet úszott meg Sainz

Félbeszakadt az Orosz Nagydíj harmadik szabadedzése, miután a tréning 37. percében Carlos Sainz beleállt a falba. 

cimkék: F1 / Orosz Nagydíj / forma-1 / Carlos Sainz

Értékelhetetlen első nap az Orosz Nagydíjon

Semmi, de tényleg semmi nem derült ki az erőviszonyokról az Orosz Nagydíj pénteki szabadedzésein.

cimkék: F1 / Orosz Nagydíj / forma-1

Alonsót helyretették, hűséget fogadott a McLarennek

A McLaren valószínűleg jelezte Fernando Alonso felé, hogy hároméves szerződésére tekintettel jó lenne, ha még csak nem is célozgatna a távozásra. 

cimkék: F1 / McLaren / Fernando Alonso / forma-1

Ecclestone nem tud segíteni a Red Bullon motorügyben A hibrid azelőtt megbukott, hogy bevezették volna

Dietrich Mateschitz, a Red Bull tulajdonosa október végéig hajlandó várni, ha addig nem kap megfelelő motort, mindkét csapatával kivonul a Forma-1-ből.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Coulthard: Alonso elhagyhatja a Hondát

David Coulthard szerint nem lehet kizárni, hogy betonbiztosként emlegetett szerződése ellenére Fernando Alonso már az év végén lelép a McLaren-Hondától. 

cimkék: F1 / McLaren / Fernando Alonso / forma-1

Az F1 szar és eladhatatlan

Veszélybe került a silverstone-i Brit Nagydíj helye a 2016-os versenynaptárban, már a pályát irányító Patrick Allen sem tagadja, hogy van esély a legendás futam búcsújára. 

cimkék: F1 / Brit Nagydíj / Silverstone / forma-1

A Renault két-három évvel le van maradva az F1-ben

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint a Renault-nak hosszú időre lesz szüksége ahhoz, hogy újra versenyképes legyen a Forma-1-ben.

cimkék: Renault / F1 / Red Bull / forma-1

Még az idén eladhatják a Forma-1-et

Bernie Ecclestone szerint három komoly érdeklődő is van a Forma-1-re, a maga részéről arra számít, hogy még az idei év vége előtt véglegesítik az üzletet.

cimkék: F1 / forma-1

A Mercedes tart az Orosz Nagydíjtól

A hétvégi Orosz Nagydíjon ismét a Pirelli lágy és szuperlágy keverékei lesznek akcióban, így a Mercedes szerint benne van a pakliban, hogy megismétlődik a szingapúri fiaskó.

cimkék: F1 / Orosz Nagydíj / forma-1

Még puhítja a Mercedest a Red Bull

A korábbi hírekkel ellentétben még nem dőlt el véglegesen, hogy a Mercedes ad-e motort a Red Bullnak vagy nem. 

cimkék: F1 / Red Bull / Mercedes / forma-1

Az FIA is kidobná a Pirellit az F1-ből?

Sajtóértesülések szerint a Pirelli ugyan nyeregben érezhette magát a Forma-1 2017-2019 szóló új tenderével kapcsolatban, a Michelin még nagyon is versenyben van a szerződésért.

cimkék: F1 / forma-1 / Michelin

Wehrlein nem tagadja, hogy bekerülhet az F1-be

Múlt héten vált biztossá, hogy a sereghajtó Manor a 2016-os idénytől a Mercedes motorjait használhatja, ezért cserébe akár Mercedes-hátterű pilóta is lehet az istálló versenyzője. 

cimkék: F1 / forma-1 / Manor

Ha nincs tesztelés, a Pirelli kiszáll az F1-ből

A Pirelli kommunikációja az utóbbi napokban abba az irányba indult el, mintha a gyártó a Forma-1-ből való kiszállást fontolgatná. 

cimkék: F1 / forma-1

Jövőre Mercedes-motorokkal versenyez a Manor

A Manor csütörtökön hivatalosan bejelentette, hogy jövőre Mercedes-motorokkal versenyez a Forma-1-ben. 

cimkék: F1 / Mercedes / forma-1 / Manor

Button marad a McLarennél

Noha Jenson Button a Japán Nagydíj előtt utalt arra, hogy készen áll a visszavonulásra, a McLaren csütörtökön bejelentette, hogy az angol 2016-ban is a csapat versenyzője marad. 

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Jövőre hangosabbak lesznek az F1-es autók Szigorították a pályaelhagyással kapcsolatos irányelvet

A Nemzetközi Automobil Szövetség Motorsport Világtanácsának szerdai ülése után bejelentették, hogy felülvizsgálták a Forma-1 pályaelhagyással kapcsolatos irányelvét. 

cimkék: F1 / forma-1

Újraírták az F1-es versenynaptárat

Szerdán ülésezett a Nemzetközi Automobil Szövetség Motorsport Világtanácsa, többek között a 2016-os Forma-1-es versenynaptárról is döntöttek. 

cimkék: F1 / forma-1

Ecclestone a Brit Nagydíjat fenyegeti

Bernie Ecclestone nem ismer könyörületet, ha pénzről van szó, az anyagi problémák most éppen a Brit Nagydíjat érték utol.

cimkék: F1 / Brit Nagydíj / forma-1

Grosjean a Haasnál folytatja jövőre

Ami az utóbbi napokban egyre valószínűbbnek tűnt, kedd estére hivatalossá vált: Romain Grosjean a Lotustól a Forma-1-hez jövőre csatlakozó amerikai Haashoz igazol. 

cimkék: F1 / forma-1

EU-s vizsgálat indul a Forma-1 ellen

Az Európai Unió hivatalos vizsgálatot indít a Forma-1 ellen, a sorozat döntéshozó, illetve pénzdíjrendszerét vizsgálják majd. 

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari csak szórakozik a Red Bull-lal

Kritikussá vált a Red Bull motorhelyzete, miután a Renault-val várhatóan az év végén szakít az istálló, a Mercedes kikosarazta, a Ferrari pedig csak az idei motort lenne hajlandó szállítani. 

cimkék: F1 / Ferrari / Red Bull / forma-1

A Renault megerősítette, hogy megveszi a Lotust

A Renault egy lépéssel közelebb került a Lotus átvételéhez, illetve ahhoz, hogy újra gyári csapatot indítson a Forma-1-ben. 

cimkék: Renault / F1 / forma-1

Alonso privát rádiózást szeretne

A csendesen csordogáló Japán Nagydíj egyik legizgalmasabb figurája Fernando Alonso volt, akinek rádióüzeneteit többször is bejátszották az élő közvetítésbe. 

cimkék: F1 / McLaren / Fernando Alonso / forma-1

Hamilton nyerte a Japán Nagydíjat

A második helyről indult Lewis Hamilton már a rajtnál megnyerte a Japán Nagydíjat, simán beszúrt a kissé beragadó Nico Rosberg mellé, és innentől fogva nem volt gondja a versennyel.

cimkék: F1 / Japán Nagydíj / forma-1

Óriásbaleset, Rosbergé a pole Japánban

Danyiil Kvjat a Japán Nagydíj időmérőjének vége előtt fél perccel hatalmas balesetet szenvedett, emiatt piros zászlóval megszakították az edzést.

cimkék: F1 / forma-1

F1: 2016-tól versenyenként három gumikeverék lehet

Érdekes trükkel tenné érdekesebbé a versenyeket 2016-tól a Pirelli: a gumigyártó azt tervezi, hogy a következő szezontól versenyenként három keveréket ajánl a csapatoknak. 

cimkék: F1 / forma-1

Elmosta az eső a szuzukai szabadedzéseket

Nem sok információt lehetett kihámozni a Japán Nagydíj pénteki szabadedzéseiből, mert mindkettőt megzavarta az eső. 

cimkék: F1 / Japán Nagydíj / forma-1

Button pontosított a visszavonulásról

Jenson Button a Japán Nagydíj helyszínén egyelőre nem mondott semmi konkrétumot arról, hogy visszavonul-e a szezon végén. 

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Schumacher állítólag már csak 45 kiló

Michael Schumacher állapotáról hivatalos hír nincs, találgatásból és spekulációból annál több lát napvilágot. Ezek általában nem jó hírek.

cimkék: F1 / Michael Schumacher / forma-1

Perez jövőre is marad a Force Indiánál

A Force India bejelentette, hogy nem változtat a felállásán 2016-ra, azaz Nico Hülkenberg mellett Sergio Perez lesz az istálló másik pilótája.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton fél a japán hétvégétől

Noha a Mercedes hivatalos közleményei duzzadnak az optimizmustól, és váltig állítják, hogy a szingapúri rossz szereplés egyszeri kisiklás volt, Lewis Hamilton bizonytalan a csapat esélyeivel kapcsolatban. 

cimkék: F1 / forma-1

Ismét belengette az F1-es kiszállást a Red Bull

Szinte biztos, hogy a Red Bull szakít jelenlegi motorszállítójával, a Renault-val az év végén, a franciák helyére a Ferrari léphet. 

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Fél év börtönt kaphat a szingapúri sétálgató

A Szingapúri Nagydíjon másodszor azért kellett beküldeni a biztonsági autót, mert civil járókelő sétált a pályán. Börtönbe mehet.

cimkék: F1 / forma-1

A Pirelli kicserélte a Mercedes gumijait Szingapúrban? Összeesküvés-elméletek a visszaesésről

Nem nagyon lehet megmagyarázni, hogy a Szingapúri Nagydíjon hogyan került az eddig dominás Mercedes körönként másfél másodperces hátrányba, de a paddockban elterjedt néhány vad teória. 

cimkék: F1 / forma-1

Buttonnak már fáj, hogy ilyen gyenge a McLaren

Jenson Button állítólag már döntött a jövőjéről, bár egyelőre csak a brit lapok írták meg "tutira", hogy az év végén elbúcsúzik a Forma-1-től. 

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

A Mercedes berezelt Szingapúrtól

Egyelőre nem lehet megmagyarázni, hogyan lett a hatalmas Mercedes-előnyből körönként másfél másodperces hátrány Szingapúrban, még a csapat sem jött rá a váratlan visszaesés okára. 

cimkék: F1 / forma-1

Vad ünneplés miatt vizsgálták a Ferrarit

A Forma-1 lassan annyira túlszabályozottá válik, hogy a legkisebb incidensből is hivatalos eljárás lesz. 

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Maldonado marad a Lotusnál, Grosjean távozik

Noha még mindig nem tudni semmi biztosat arról, hogy a Renault felvásárolja-e a Lotust, a csapat a Szingapúri Nagydíj után bejelentette, hogy Pastor Maldonado a 2016-os idényben is marad az alakulatnál.

cimkék: Renault / F1 / forma-1

Vettel nyert, izgalmasabb lett a vb Szingapúrban Szurkoló sétált a pályán a verseny közepén

Az első rajtkockából indult Sebastian Vettel a papírformának megfelelően simán nyerte a Szingapúri Nagydíjat, a második helyen Daniel Ricciardo, a harmadikon Kimi Räikkönen végzett - pont, mint az időmérőn.

cimkék: F1 / Ferrari / Sebastian Vettel / forma-1

Vettelé a pole Szingapúrban 61 futam után újra az élen a Ferrari

A Mercedes egyelőre megmagyarázhatatlan visszaesése után Sebastian Vettel szerezte meg az első rajtkockát a Szingapúri Nagydíjon, Lewis Hamilton és Nico Rosberg csak mellékszereplő volt ezen a szombaton. 

cimkék: F1 / Szingapúri Nagydíj / Sebastian Vettel / forma-1

Meglepetés, Kvjat az élen Szingapúrban

A Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén még nem borult a papírforma, Nico Rosberg nyert Lewis Hamilton előtt, a másodikon azonban jött a meglepetés. 

cimkék: F1 / Szingapúri Nagydíj / Red Bull / forma-1

Eltűnt a szmog Szingapúrból

Komolyan nehezen lehetett számolni azzal a lehetőséggel, hogy a szmog miatt esetleg elmarad a Szingapúri Nagydíj, már csütörtökön azt jelezték a szervezők, hogy tisztult a levegő. 

cimkék: F1 / Szingapúri Nagydíj / forma-1

Räikkönen beismerte, hogy ő szúrta el a monzai rajtot

Az Olasz Nagydíj után egy ideig nem volt világos, hogy Kimi Räikkönen vagy az autó hibája volt a finn rendkívül rossz rajtja, amelyet követően a mezőny legvégére esett vissza. 

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1 / Kimi Raikkonen

Soha nem látott F1-naptárat javasol Ecclestone

Bernie Ecclestone legújabb javaslata szerint három egymást követő héten is rendeznének futamokat a Forma-1-ben jövőre. 

cimkék: F1 / forma-1

Mégis Mercedes-motorra válthat a Red Bull?

Ha már a pilótapiac befagyott, és szinte semmilyen mozgás nem várható a 2016-os idényre, az újságírók a Red Bull lehetséges új motorszállítójával játsszák ugyanazt, amit a versenyzőkkel szoktak. 

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Újra amerikai pilóta a Forma-1-ben

Az amerikai Alexander Rossi versenyez majd a Manor Marussiánál a hétvégi Szingapúri Nagydíjon a spanyol Roberto Merhi helyett. 

cimkék: F1 / forma-1 / Manor

Renault: Közel a szakítás a Red Bull-lal

Carlos Ghosn a Frankfurti Autószalonon megerősítette, hogy szimpla motorszállítóként a márka nem marad a Forma-1-ben, vagyis szinte biztos a gyári csapat indítása.

cimkék: Renault / F1 / Red Bull / forma-1

Nem fújják le a Szingapúri Nagydíjat

Noha kedd délelőtt még arról szóltak a hírek, hogy súlyosabbá vált a szmoghelyzet Szingapúrban, délután a szervezők közölték, hogy nem áll szándékukban elhalasztani vagy törölni a futamot.
 

cimkék: F1 / Szingapúri Nagydíj / forma-1

Eltörte a kezét a McLaren tesztpilótája

Szinte biztos, hogy a ferraris együttműködésért cserébe a jövőre érkező Haas F1 egyik versenyzője a Ferrari tesztpilótája, Esteban Gutierrez lesz. De lehet, hogy megvan a csapattársa is.

cimkék: F1 / forma-1 / Kevin Magnussen

Romlott a szmoghelyzet Szingapúrban

Továbbra is komoly problémát okoz a szmog a Szingapúri Nagydíj helyszínén, a légszennyezettség hétfőn éves maximumra, 222 pontra emelkedett. 

cimkék: F1 / Szingapúri Nagydíj / forma-1

F1: 18 tesztnapot követel a Pirelli Ha nem kapja meg, kiszáll 2016 végén

Amennyiben a 2017-2019-es időszakra kiírt gumiszállítói tendert is a Pirelli nyeri, az olaszok 18 tesztnapot kérnek a radikális változásokat ígérő 2017-es idény előtt. 

cimkék: F1 / forma-1

Lefújhatják a Szingapúri Nagydíjat?

Hétvégén rendezik a villanyfényes Szingapúri Nagydíjat - de lehet, hogy csak rendeznék. A városállamban napok óta probléma, hogy a szumátrai erdőtüzek miatt szmog telepedett a környékre.

cimkék: F1 / Szingapúri Nagydíj / forma-1

2023-ig Melbourne-ben marad az Ausztrál Nagydíj

Victoria állam miniszterelnöke, Daniel Andrews a hétvégén bejelentette, hogy 2023-ig a városban marad az Ausztrál Nagydíj. 

cimkék: F1 / Ausztrál Nagydíj / forma-1

Japán sorozatban teszteli F1-es motorját a Honda

Az Olasz Nagydíjon tapintható volt a feszültség a Honda és a McLaren között, a csapat állítólag szeretné elérni, hogy menesszék a japánok sportfőnökét, Arai Jaszuhiszát. 

cimkék: F1 / forma-1

F1: teljesen átalakul a Ferrari 2016-os autója

Jövőre nem lesznek nagy szabályváltozások a Forma-1-ben (így az erőviszonyok drámai borulására sem lehet számítani), a Ferrari ennek ellenére teljesen új autóval és motorral készül a következő szezonra.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1

Hamilton: A McLaren jövőre sem lesz sehol

Lewis Hamilton szerint ugyan a Forma-1-ben nehéz bármit is biztosra mondani, nem számít arra, hogy jövőre veszélyes ellenfél lesz a McLaren.

cimkék: F1 / McLaren / forma-1

Wehrlein F1-es pilóta lehet

Akár a Mercedes DTM-pilótája, a bajnoki címre jó eséllyel pályázó Pascal Wehrlein is lehet a Manor egyik F1-es pilótája a következő szezonban. 

cimkék: F1 / forma-1 / Manor

Trükkösen fejlesztette 2016-os autóját a Ferrari

Jövőre csatlakozik a Forma-1 mezőnyéhez az amerikai Haas, amelynek motorszállító partnere a Ferrari lesz. Sokat segítettek az olaszoknak.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1 / Haas

A Red Bull nem próbálkozik tovább a Mercedesnél

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója megerősítette, hogy a csapat nem próbálkozik tovább a Mercedes motorjának megszerzésével. 

cimkék: F1 / Red Bull / Mercedes / forma-1

A Renault megmentette a Lotust a bíróságon

Az Olasz Nagydíj után a Lotusnak egyből egy londoni bíróságon volt jelenése, a tét az volt, hogy a brit adóhatóság felszámolási eljárást tud-e kezdeményezni a csapat ellen.

cimkék: Renault / F1 / forma-1

Elloptak egy kormánykereket a Force Indiától

Szokatlan feljelentést tett az Olasz Nagydíj után a Forma-1-es Force India: a csapat szerint szombatról vasárnapra virradóra ismeretlen tettes magával vitt egy kormánykereket a bokszutcából.

cimkék: F1 / forma-1

A Ferrari nem fél motort adni a Red Bullnak

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene szerint semmi akadálya, hogy az olaszok akár már jövőre motorokkal lássák el a Red Bullt.

cimkék: F1 / Ferrari / Red Bull / forma-1

A Red Bull szakított a Renault-val, nemet mondott a Mercedes

A monzai paddockban aki élt és mozgott, a Red Bullról pletykált a hétvégén: hivatalos hírből ugyan egy sem jelent meg, találgatásból annál több.

cimkék: F1 / Red Bull / forma-1

Raikkönen: Nem én hibáztam a rajtnál!

Sokat elárul az Olasz Nagydíjról, hogy az egyik legizgalmasabb momentuma az volt, amikor Kimi Räikkönen beragadt a rajtnál, és hipp-hopp az utolsó helyen találta magát.

cimkék: F1 / Ferrari / forma-1 / Kimi Raikkonen

Hamilton bántóan simán nyerte az Olasz Nagydíjat Rosberg autója kigyulladt

Leszámítva, hogy a rajtnál állva maradt, és a másodikról az utolsó helyre esett vissza Kimi Räikkönen, eseménytelenül alakult az Olasz Nagydíj. Majdnem elvették Hamilton győzelmét, de aztán mégse.

cimkék: F1 / forma-1

Hamilton a két Ferrarit verte az időmérőn

Lewis Hamilton nyerte az Olasz Nagydíj időmérő edzését, az angol minimális különbséggel előzte meg a két Ferrarit. 

cimkék: F1 / Olasz Nagydíj / forma-1

Hamilton éppen csak Rosberg előtt, Vettel messze

Lewis Hamilton nyerte az Olasz Nagydíj mindkét pénteki szabadedzését, az elsőt hatalmas, a másodikat minimális előnnyel.

cimkék: F1 / Olasz Nagydíj / forma-1

Ecclestone-ék megsimogatták a Pirelli buksiját

Miután a Pirelli csütörtökön bejelentette, hogy törmelék okozhatta Sebastian Vettel spái defektjét, és az FIA sem talált kifogásolnivalót a gumik szerkezetével kapcsolatban, a jogtulajdonos FOM is közleményt adott ki. 

cimkék: F1 / forma-1

Óriás motorfrissítéssel készülhetett a Mercedes Monzára

A paddockban hallható pletykák szerint a Mercedes az Olasz Nagydíjon beszereli a harmadik motort Nico Rosberg és Lewis Hamilton autójába.

cimkék: F1 / forma-1

Törmelék okozta Vettel defektjét

Monzában tette közzé a Sebastian Vettel spái defektje miatt indított vizsgálatának eredményét a Pirelli. 

cimkék: F1 / Ferrari / Sebastian Vettel / forma-1

A Williams Bottast és Massát is megtartja 2016-ra

Csütörtökön hivatalosan bejelentette a Williams, hogy a következő szezonnak is változatlan felállással fut neki: Valtteri Bottas és Felipe Massa is marad a csapatnál.

cimkék: F1 / forma-1

Mindkét Red Bull büntetést kap Monzában

Daniel Ricciardo és Danyiil Kvjat autójába is beszerelik a hatodik motort a monzai hétvége előtt, ami azt jelenti, hogy a Red Bull mindkét pilótája tízhelyes rajtbüntetést kap a futamra. 

cimkék: Renault / F1 / Olasz Nagydíj / Red Bull / forma-1

Alkoholos italt reklámoznak Räikkönennel

Noha az autóversenyzéssel nehezen fér össze az alkoholtartalmú italok fogyasztása, Kimi Räikkönen most egy ilyen kampányhoz adta az arcát. 

cimkék: F1 / forma-1

Nem Rosberg lépett vissza, Hamilton fejlődött

Lewis Hamilton szerint szó sincs arról, hogy Nico Rosberg visszafejlődött volna az idei szezonra, a címvédő úgy érzi, saját teljesítménye javult fel.

cimkék: F1 / forma-1

Hülkenberg két évig a Force Indiánál marad

A Force India kedden bejelentette, hogy szerződést hosszabbított Nico Hülkenberggel, a német pilóta 2016-ban és 2017-ben is az istálló versenyzője lesz. 

cimkék: F1 / forma-1

Még titok, mi lett a Pirelli vizsgálatának eredménye

A Pirelli befejezte Sebastian Vettel spái defektjének részletes vizsgálatát, az eredményeket azonban csak a monzai Olasz Nagydíj helyszínén mutatja be a gumigyártó. 

cimkék: F1 / Sebastian Vettel / forma-1

Ennyit költenek az F1-es csapatok az idén

Az olasz Autosprint közzétett egy listát a Forma-1-es csapatok idei becsült költségvetéséről, a lista első három helyezettjét nüanszok választják el eg