keresés eredménye

dízel botrány

Hírek

Börtönbe megy a VW vezető mérnöke

Több mint 3 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a VW egyik vezető mérnökét. James Liang a két éve kirobbant dízel botrányban játszott igen nagy szerepet.

cimkék: VW / dízel botrány / börtön

Volkswagenekkel telt meg a stadion parkolója

A Volkswagen a két éve kirobbant dízel botrány kapcsán kénytelen volt az autók egy részét visszavásárolni. Na de hová kerültek ezek a járgányok? Például egy régi stadion parkolójába.

cimkék: Volkswagen / dízel botrány

Botrány készülődik a Fiat csoportnál is

Nemrégiben kiderült, hogy a Fiat csoport is érintett lehet a dízel botrányban. A gyanú egyre erősebb, több független szervezet is rámutatott a csalás lehetőségére.

cimkék: Fiat / dízel botrány

Hibrid hajtásláncot kap a következő Golf

Ugyan a VW hangoztatja, hogy nem a botrány miatt döntöttek így, de az eset több mint gyanús. Minden esetre a következő Golf már hibrid hajtáslánccal is elérhető lesz.

cimkék: hibrid / VW / dízel botrány

Itt a következő Porsche-vezér

Az új vezérigazgatót Oliver Blume-nak hívják és már 2013 óta a cég egyik vezetőségi tagja. Az elnökség szerint nála alkalmasabb embert kitalálni sem lehetne a posztra.

cimkék: VW / Porsche / elnök / dízel botrány

Európa felé nyit a Tesla

A dízel botrány egyik nagy nyertese lehet a Tesla. Önerőből is egyre erősebb a márka, ám a dízelek felé megingott bizalom is jót tehet az elektromos hajtásnak.

cimkék: dízel botrány / Hollandia
címke felhőnissan nv200garázsajtóorigamipulykaidőjárásCaterpillarAudi A2szimulátorPosaidonterepTucsonInsanitysvédelszabadultrekordBeppo HarrachJaguar X-TypeM4 GTScsehskoda superbeldurranszabályozássárgaOlssonkarmaCreweönvezető rendszerbicikliútheccHyundaiOPCLance GilbertÉv autójaCruzeidősGT3Rolls-Royce Wraith CoupebírságSigdsrallypirosCitroen C3Lukács KornélMotorsWillys. modernKodofigyelmetlenJean AlesiHoonicornM PerformanceDél-KoreaAlpinevillámBMW 5 GTsavland rover discoveryfestékkatona8-asMonacowörtherseejátékautóújelnöki ügysínML63 AMGWintercontactföldcsuszamlásJerezSvéd ralimoziHammanBMW 6-os sorozatHummer H1táncfelúszásdízel motorTyler WitteönzetlenrobbanAlfa 4CbukásT-RocfociverekedésGrand DusterCrystal HooksU2gázszivárgáshot hatchlefulladMikulásszenzorAlex ZanardioroszTSIrobogóFord MondeoSzlovéniaKefo Motorsportlökésfüves cigifelahegyreStratoskihajtóitaldízelautóNissan Skyline R33Genesis G90pótkocsiautós jövőszimulálásmentősStoffel VandoornekrosszlopottSmartAudi TT-RSkazahfaChevrolet Voltfurcsaságvezeték nélküli töltéstesztsztoriMount EverestjelzőoszloprégimandzsettagombCiprusChevrolet CamaroRenault MeganeOpel AntaraKoenigsegg Agera RRober KubicaF50Renault RSbarn findAudi S5közelfilmes autókbikaluxusautóautópiacÚj-ZélandMercedes-Benz E-osztályLamborghini HuracanhavazáslabradorGyulay ZsoltMexikóPeopleMercedes GPT1magabiztosságRufDaimlerWill StevensHonda 2&4David BrownChristiano RonaldoGordinilángszóróCadillac ATSBoxsterRali OBelső vásárlóOrosz NagydíjForma-1 Spanyol Nagydíjtörök közelkedésDetroiti AutószalonKen BlocktűzijátékszétveriZFherbieRTRSzilveszter rallypolo r wrckátyújapán közlekedésingaMcLaren 12ctalálkozóTFSIDodge ChargerAyrton SennaDakarPorsche PanameratitanMazda CX-5760Lii3Cadillac EscaladeChevelleMclaren 570Sorosz közlekedéssportkocsitLamborghini Veneno RoadsterVolkswagen Jettaford s-maxdrónKevin Magnussenszenzációkétkerékmercedes-benzlángolToyota S-FRVignalejwrclelepleződésCullinanTouaregtemetkezésroadsteresteesésCitroennyári gumiboxKia NirohollandlimitáltkatonaiAmpera-eategoMercedesVauxhallgyorsasági obCross ConceptAbu Dhabi NagydíjCadillac CTSMfisker surfmacskaMonacói Nagydíjsárga zászlóFinal FantasyAntonin TlustakakadálykukásautóEliaAston Martin CygnetpályaturánkivetítőCorvetteközlekedésbiztonságpadkaVolvo XC90stopmotorosoldtimer találkozóAmbienteTCRcsomagSonicToyotaSkodaolajNicomentőHeritageparkoló asszisztensFIA GT3autó eladásToyota Echobestsellerbefutóorosz tuningTerrakizárásemissziós botrányOpel CorsavizelKecskeméti BalázsatvvideómanőverkigyulladVRAudi TTBlack BearUSAExclusivejeges útKanadai NagydíjRenaultvákuumhúzáslancia deltaChevrolet CorvetteMagnus WalkerARTrugóSubarukamikazeSRT Viperkereslet csökkenésThe Mint 400Pur BlanclimuzinContinentalViperbmw 507HoldenBJ Baldwinhot rodroad rageKetterer ContinentalLMShivatalosferrari enzoBentaygaBMW 4 Gran Coupé30 évmotorHyundai GenesisItaliakombi autótehénJustin WilsonOpel CascadaGenfi AutószalonMaster812chrysler 200VFTSijedtségMinyonLuc BessonUltraAMG GT RModel SsordoTrustOtt TanakNimródErwin WurmpusztításEurópa NagydíjtévéForms-1landolásVida Jani911Maserati 3500GTBarcelonaEngstlerVelociraptordurvaparasztKovács Tamásoroszlánrossz útGorillazJohannesburglábbal vezetBMW M2jégkaparócélgépmarkolókisautószörnyetegOpel Kadettsofőrös autóKevin AbbringszigetpénztöltőtúlkeresletámokfutásGuard4MATICMercedes S-classkisfilmbolondkötekedésrongbmw maasaicaJon Olsson60Martn Prokop500Muscle CarrevansautószőnyegterepezésFord F-150New JerseyATS-VWRX STIX5MsportszerűtlengyorshajtásborulPauTrabant3d nyomtatóyoutubeRadicalKínai Nagydíjkísérletillegális versenysuzuki balenoveszteségleállásautópályamotorosrendőrjelzésDoritosRomániaColins CrestlövöldözésmobilitásFiat Pandanagy sebességyoBMW 7DC ShoesAlpina B7x7Mercedes-Benz SLSjégegzotikus autósebastien ogieriCarJaguar XFLancia ThemaNASAhajléktalanLadaMartin CacerestolvajTaco Bellbeszakadtsertésstreet racemegelőző filmhűtészúzásGenfHyundai i20 WRCS10Renault Clio TrophygyerekekbiztonságJensen InterceptorrendezvényMarchionneAston Martin Rapide SPeugeot 308 GTiQoros 3e-GolfSabine SchmitzPaul SwiftösszehasonlítóWaldowtávolmaradásbritish greenDragon MountainfékútautosSuzuki AltoApolloarmageddonösszefogásdűneSpyderszondaSolbergmeglepetésbalszerencseLFAroncsMazda Miatalebukásszilvszter raliKoenigsegg Agera HHChevyangol autóLexus ISBryan buffiermegtaláltDevelBreitlingBMW I8háborúmárkáktávirányítós autóflörtszerelőlancia fulviaumbaukápolnaDodge RAMSuzuki SwiftBMW 1602kézifékMazda CX-9japán autókereskedésMiniágyHonda NSXwalter röhrlForma-1 Bahreini Nagydíjford thunderbirdKoncz GáborfékpadiX3Festival of SpeedShelbyTraficVilnercsúszós útjean-claude van demmeautópályamatricafreighterMissileMelbournemelegedésEVOutcaLas Vegaselektromos UTVürülékXJ13FenyrMotegiörök garanciadriftkalapácsautomataköltözésdrámakedvezményleopardToyota PicnicjógaMáltaporsche 959kigyulladtMarco WittmanChevroletbővítésSpecialeKarinaOpel GTGódor BarnaMick SchumacherPorsche Mission EfiskerkarcgyáriErzsébet királynőautósüldözésOpel Adam RallyBrazíliaD3 GroupBugatti Gangloff CoupeClarksonS65teaserreklámNikolaShanghaiPetersengázolásfarmerfestésátnevezésBulldogTDIukrajnagyűjteményVW Golfszupersportkocsi6x6Mercedes EVO 2FlameráfutásE30hihetetlenkombijelmezGTAMitsubishi Lancergazdaggyorsulási versenyjárókelőFord RangerYarisHummerFord F150Maserati LevanteEtnaAudi RS6Ausztriarobogósctskrosszmotorrobotizált autóRat Rodchevrolet cruzeAcura NSXtalálmányszedánvontatásijesztésopel karlferrari 458 italiaApriliakoreai autóBMW M4 GTSRXEurópa BajnokságúthibaInfernocrashZumai5Vin DieseltűzoltóságGinautóteszterősőrületUH-1hibaGumball 3000vicces videóextra 300need for speedMercedes C-osztályautómentésvízbenkátrányBuggytoyota versoDodge DartszánkóelőzetestélKancsár FerencGlobal Vehicle TrustszállítókülönösM6hírfurgonpókgalambDB9Renault Trafficautó rongáláshirdetésNeymarAndy PriaulxPuskádi JánosEvoqueelőjegyzésFiat 500Velarskoda 120PSAMercedes-Benz A-osztálysávváltásNorvégiaFRNissan AlmeraJeep Wranglerforma-1Honda CR-VHockenheimApplesátorUsain BoltBoschsorsázsiai közlekedésOsloorosz autótolatáslaptime500eF1DustertridentForza Horizon 2paintballXC602CVkráterX2ÍrországLapraszerelt autóidiótatrident iceniAudi A3fejszehuligánokMercedes-Benz CLAmutatványBudapestBloomAudi Prologue AvantkersGT-RtrélerOpelprojektorpeugeot 208 gtizeneI8BentleyAlain MenudigitálisSVRS4boxkiállásmázliTata NanoDacia Logan MCVinternetévnyitóFocusaromaVila RealpokolboxerkárosanyagláncNorrdschleifeDefenderrx8rendőrfogászatMarchionnakézikönyvtűzcsaptankszarkaepilepsziaMercedes E-osztálybadassVolkswagen PhaetonLykan HypersportGRMNJanner raliintruktorfurcsa járműLada Kalinamercedes-benz mlcbalesetekCsillagtúratragédiaszirénaDacia458 SpecialeAudi RS3Suzuki SX4premierújjáépültesőrepülő autóMax MosleyOlasz NagydíjRafael NadalborzhangprojektorFiesta WRCAudiátverésbabastretchtáblabörtönspanyolsüllyedésbölénySt. James Editiongiccshackerskoda fabia s2000Saab 9-3Bambookínai közlekedésrakománykamionbmw m5robotnézőkmedveszaltórichard hammondJanner rallyPeugeot 308vadnyugathójáróHiluxSebastian LoebmodernjubileumhangVolvo S90Amerikai NagydíjfokozatLe MansMarcus Gronholmschumachermocsárnyújtott karosszériaösszkerékx6bencefelvásárlásKerényi ÁdámW MotorsomlásJapán NagydíjlakókocsikajajótétBZZZmázlistakombájnFiestaHondaAlpina B12honda integraautomatikaS90Ford Kugakarbonflame warsvéd piacPeugeot 508közterület-fenntartóNissan NoteGázosításSuzuki Samurailimitált szériavilágrekordútSport SVRMitsubishiarab közlekedésCorvette Z06Road RoverkémfotóPHEVAudi TT CupkirálynőlicitSzilveszter ralitechnológiarobbantásNissanÉrdi TiborbatmobileTOP10Bentley Continental Flying SpurtanulmányautóEnerGForceHalid AvdagicablakördögszekérPharrel WilliamskommunikációLiberty WalkStepwayreflexROALvideó válogatásNeonFanatecBMW M760Li xDriveAudi A8 L ExtendedtilosbenzinkútversenyautóMiami ViceFord Fiesta RS WRCFernando AlonsoLada NivaChuck Norrismajdnem balesetA-osztálybalesetmegelőzéslopós autóWalter CsabaMercedes A-osztályMemo Gidleyjaguar f-typeplázapullmannlimbóGarázs TVkatonákYas Marina CircuitVWgolfautóbrutál esés44Skoda Octavia RSC3sorozatmobilRollsQatarzombiJames MayváltóGiuliaquadskiSWsylviapolitikaSpa FrancorchampsLamborghini Diablodragsterhíd csereittasfelniJeepgyilkossági kísérletGigafactoryszoknyaactrosPro Ceedkínos esetveterán autócrossoverbalhéVilágbajnokságNürburgringCitroen DS5gyúrásveréstestFord Fiestahyundai i20rollerrally du VARélőlexus rctrezorBMW E30 M3Párizsi Autószalonsunyiátadásporsche macanLa TomatinaRallyeugratásléghajtáshegywcBaleSUVSaabLPKatarNissan Silviam1rareakcióVectraDB11távirányítós indító960Dwayne JohnsonhősV8 SupercarWranglerNissan GT-R R34gyalogMicheliszegyterűgörkorcsolyaGTkábítószerVolkswagen Up!zerojet-skigázplatformDaniel SordoVetteERCpattogatott kukoricaHonda CivicLaguna SecasportautóGLBburnoutrinocérosznagymamaBMW E30panzióproblémamackóstáblefoglalt autókNordschleifetúraautó világbajnokságColin McRae2013SnowkhanaRX-9EVcitroen cxbivalyVolvo reklánmautótemetőhumorosvasúti átkelőMcLaren MP4-12CdonutleleplezésLand Rover DefenderInfinitigőzmobiltelefonbéreltcsajozáskazárelszállításHollywoodISToyota SupradaruPontiac3Dromán autóAxiálNismoNAAFForma-3InsigniaelveszveFiatJeanner rallyskylineSuzuki Authenticsliepája-ralibringaTechartLancer EVOspeakerrottweilerm5Adria CennirendőrautóCrossland XkésésGLCMichael SchumacherhullámkávéSpanyol NagydíjmanuálisroncsderbicsattogásDodge Hellcatsteve mcqueenkínabénahibridAusztrál NagydíjIATÉsztországakkumulátorBMW 2 Active TourerszékHuayradömperPlútóRenault TwingoRenault ClioForma-4kétkerekezésSsangYongpolgármesterTitan XDMehdi Bennanirendvédelmi erőkAnton YelchinAston Martin DB9csúszásvasúti átjáróerőszakBMW X6PlaystationvasútVenom F5statisztikarajzfilmBatmanközlekedésemberségrasszizmusWolfsburgrobotautóveteránáremelésMercedes SLS AMGMANfeltörésCamaroTushkanovaFiat TipoXJPethő IstvánAlaszkaBoston reptérYpres-raliGhibli46jégautóyoungtimerjavításSmart CabrioFord RacingbakancslistaatkinsonkereskedődugóoffroadamerikaiKAMAZMitsubishi G4citroen c-xrAventadorpalettaUSA NagydíjlízingkályhaOpel AstraOliver BlumePorsche 993Mercedes SLSbalesetbruderLada VestaC8robotizált váltóhangvezérlésfűnyírógyárvízhalálesetSennagyanusítottJurassic ParkMarcello LottitraktorautósportLexusSubaru ImprezaSuper SportMercedes GLEreflekszvolkswagen t1tanulmnányRed Bull RingVolkswagen GolfToyota HiluxviccRWDGymkhanabuszmenekülversenypályaBútor Robidízel botránytávirányítósExorcistépítésLance StrollEurosportmotorhibaBMW 5kisteherautóDavid CoulthardViper SRThulladékgazdálkodásszerkezetmercedes-benz s-osztályEsteban GutierrezpezsgőconvertibleizomautóSzingapúri NagydíjgokartChicagoVitoKeszthelyi VivienalvázbombaRX-VISIONfejesNissan rekordMission ETalismanVorsteinerFuriousFerrari FXXMaseratiland rover discovery sportF430Corsica-raliriasztóbesirtunkVivarotechnikaEasytronciautóipari visszahívásgarazs.tvhooniganEF7gyorsaságiForma-EbiztosításTobias MoersMicraDél-AmerikaKiaDél-AfrikarepülspecifikációkködrablásépítkezésTiguanFiat 500LMonzahistoricSpongya BobHayden PaddonvonatSvájcautómosáshomokviharGiulia QVDTMkölcsönzőlamborghini gallardotáskaPekingi AutószalonkameravillanyautóhelikopterMike TrouttaxiautmoataVolvoMcLarencrash testcadillac devilleMarconiigazoltatásMcLaren P1halálos irambanWRC3konföderációs zászlósütiszörnyzebraaudioegyezménybioüzemanyagNoodlefelakad720SRoberto MerhiCupraamerikai közlekedéscsalásAudi R8evolúcióCessnaRali du ValaisversenysportDokkerIndiai NagydíjtrükközésüvegkármurvafejlesztésF12baja 500Bitter Sándorbaleset tengelyhackelésAustinMazda3oszlopSAS IrisFord FocusHyundai VelosterLamborghini MurcielagoigazságszolgáltatásberagadFerrari 599 GTBNagy FutamNissan 370zFCAlazahódmezőrületkiállításCadillacRS6Mogyoróddaewooutcai versenykerékRedCX-55008mini cooperrepülésillatTCR EuropeFicza FerencMercedes G-osztályMarvelSpielbergSTford c-maxForma-2rali-európabajnokságSergioBac Monogyerek275korlátozásFerrari 599 GTOMercedes-Benz SLS AMGmentőakcióRobert KubicaLamborghini VenenoArany KormánykerékretroDacia DusterToyota RAV4Volvo modellFootkhanaDavid HasselhofffuvargyorsulásbunkóNissan JukerajzChevrolet Impalakompakt autóJedlik Ányos KlaszteráradásImolahalottaskocsiSecuritynissan leafrush hourvírusTAG MotorsportBMW 3 GTAygoScoutlineVolkswagen EosNémet túraautó bajnokságcar porndagadtimpalaDodgebicilisGLAEMCszáguldásWald InternationalrageChevrolet Camaro Z/28női vezetőTim GáborájulásJannarellybiztosítótilosban parkolásrombolásAutopilotG650Volvo S70 RFormulabrutálisminiszterelnökCadillac ELRmodellfrissítésSkoda FabiaMercedes-Benz M-osztályBessenyey Zoltánkaszinóbolygódugattyús motorautókiállításTietelefonGT40lángszakadékSmart ForFourMaláj NagydíjbikiniAgeraStockholmedukációLamborghini UrusForzaKia Riohajó488TataSkoda CitigoMercedes jövőZotyeszabálytalankodásStelvioijesztgetésbicajXRed BullEurosol-Honda Civic Type-RCitroen C4 PicassoszingapúrszállodaráncfelvarrásLodgyvárosHenessey Venom GTcseh autógyalogosrenault sanderoi30 WagonGoProMercedes Maybach.pályanapLMP-1IndyCarcentenáriumpumpaindításMikkelsenhulladékgyűjtésbevásárláswiesmannLevanteFiat 124 Spiderford galaxyBMW X5Nissan Sentravolkswagen beetleRenntechfelfutóFrankfurtBMW X4legóTokiói Autószalonvégső állomásgumiégetés24hoposszumvásárlásGLEautóútlökhárítóvirtuálautomata váltóüzemanyagLexus LF-SAVeneno Roadstermárkatorlaszlopott autóKodiakErzsébetI-PacecherokeeBMW 4-es sorozatpotyautasDisneyMitsubishi OutlanerGhostmentésgunLPGi3 REXtoyota 2000 gtRubens BarrichelloKadjarJänner-raliHunGariangurulelakadvisszapillantóreggeliYouabian PumaChevrolet CaptivaScouthibridautócsúnyaelakadásEgermercedes-benz econickipörgésLamborghini Aventadorrönkcigivonulássubaru wrxÉv Autója 2017másolásWTCRNissan IDxingyen autós60lakóparkpostásWWEIED SyrmabaseballS-EditionLykantanulmányújjáéledTechnicNissan Skyline R34Klausz Kristófvillámlásjávorszarvas-tesztnémet sportkocsiRali VBautós üldözésBMW 1RapidEszállításRinspeedhatótávMNASZPutyinKTMFedExSpanyolországamerikai rendőrségXJ220foghúzásMbDesignP100Dring-txiösszehasonlító-tesztpedálSMSNasser Al-Attiyahaudi q3Acropolis-raliPorsche 911Kertész KrisztiánautolivporchelyukfailelsőbbségugrásszelfitotálkárAirscarfBarum-raliV12szippantós kocsiszörnyfegyverrosszullétteherautóletartóztatásjachtnyirfasbmw x1iphonegyőri Audi-gyármagyarJeff Gordondynobmw m4terelésOrlandoHarley-DavidsonHadik AndrásBullitbessenyeyKodiaqeladakGeelyenzo ferrariManor Marussiapickupjason stathamE63 Slisztford kaHuracamHillclimbSwiftR5oroszországbajnokságbarátnődudazúzdavárólistaPriorpörgetésW213Monster350zkanadaGoodwood Festival of Speedtéli közlekedéségő autóvandalizmus458HaaslincselésBahraini NagydíjgreenlineFerrariPeoplevéletlenfrankfurti autószalonöreganimációsA5kaszkadőrretroautóBYDforró vízállatMalajziaaprkolóNissan MaximaAudi Q2passatJaguar XKR-Sgépi mosópoloskaCountrymanKimi RaikkonenRCsprayTransformersesküvőháromkerekűbemutatóEric BoullierSpykerműszerfalokos fényszóróhangutánzónévbűncselekményWalterné Dancsó Adriennangol motorbringásSkoda OctaviagyorsításStellagördeszkaAfrikaRapidáldástrailerLandauletAMGárokBelgiumzsiráfArab autózássütiDaytonaszlalomRange Rover SportPepsi Maxsérüléshaláloshanninentűzoltóejtőernyőhibrid autóOscherslebenIrmscherféktesztcsodapro-tourerfilmes autóNascaréjszakafutárlada 4x4AIDSPorsche BoxtermegsemmisítésVályiénekdashcamgyerekülésegyediegykerekezésKaivolkswagen boraBJcars and coffelada samarabunyókörnyezetvédelemDacia DokkerAgera RSWestfield MegabusaForza 7WTCCG63 AMGcsajokCaliforniawellnessGumpertformaIndialistaJensenA120Sergio MarchionneKaroqelszabadulForza MotorsportAriel AtomSibiu-ralinapfénytetőszemmozgáskonvojBMW Z4GT4NYPDirodaelnökterrorbiztonsági rendszerBelga NagydíjBonnevilleTrophy TruckkabrióPortugáliaamazonautóbemutatóforgalomfrontálWatkins GlenBrazil NagydíjAudi SQ7trollPiercarlo GhinzanikörnyezetbarátOpel AmperagyalogosvédelemZafiraVolkswagen Poloblack fridayNyirfás Juliannadigital lightSvédországRimacönvezetőarab autónői sofőrTouristenBajaFerrari F40 LM BarchettaRali EBamerikai autóhosszútávú autóversenyzsúfoltságFerrari F12motorháztetőAlfa Romeo 4CakciópáncélosvészfékNovitecnézőranditulajdonosvolkswagen golf sportsvankonzolChelseaFord MustangQ5WRXprototípusRodasFormula RenaultBentley FalconKazahsztánzúzóSLS AMGFerrari 355 S Spider45Pikes Peakprémiumautóstorage findgázrobbanásFerrari LaFerrarizuhanásrongálásCintranissan gtrLada 2104szóráskormányfotószénaDelta HF IntegraleSCCpoénGyurtaP1bejelentésraliMonte Carlo rallyF150térképbankautomataElon MuskfékévfordulóTrans AMNestor GirolamiADAC Deutschland rallyMomkhanakilencsebességes automta váltótankolásrendőrségMcarenszállítmányAston MartinhóemberJeep CherokeevadászatDannyelsüllyedGoogleSuperfastspecialsporttörésBMW M3biztonsági autóEclipsehaszonjárműMini PacemanfelfüggesztéskéselésHungaroringRallyReal MadridRally du VAR 2012felajánlásSportwagonSubaru ForesteryellowstonegyászhírHofmannkötélhúzásBMW 6Peugeot 207Bob LutzimprezalovaskocsigyújtogatóSiennaTesla Model 3rányitásbentley mulsanneMarius AasenelsősafariFelix BaumgartnerToyota GT86márkakupaAll-TerrainhókotróDodge ChallengerSpatuningjótékonyságOlivier PanisCountachhavas útalkalmazáseszméletlenlövés3008startGallardokamerásRon DennisdemonstrációF40Timo GlockMLBmonte carlo ralivodkaFord EcosportNissan NV 200Abu-DhabilufthansaChevrolett Corvettetilalomamerikai humoridőmérő edzésinastartályFerrariX-TrailrajtAston Martin VulcangarazsscooterMcDonaldsMitshubishiturán frigyesJaguarkínai autószemétszedésJari-Matti LatvalaFranciaországültetés488 PistaautótolvajPace Careletkromos autómólótrutyitargoncalövegjames bondHennessey VenomtörvényofficialduderoncstelepidiótaPeopleZöld pokolTerrakhanaintelligensCarlos SainzSebastian Vettelcobra 11kereszteződésPeugeot 206szociautotalalkozoQorosrönkszállítóVolvo C30ChicheritquadfilmBethelfiat. fiat 500nyomtatáshernyótalpvirtuálisMatteo MalucelliolajcserebrutálversenygumiAlpina B3gerillaGhymkhanaAthénMiatataplóimportA9e-tronclioMercedes S-osztályüldözésnyíltnapKomáromSuzuki VitaradiszkóYamahaluxusPolestarepizódneuvilleYuliannaKugapápasubaru wrx stiRed Bull RacingajtórendszámJakus Tamásgyorsasági motorArteonVerstappenelőzésbakiszörftruckAsconaKovács ÁgiRange RoverkutyaBMW 2-es sorozatSuzukapiros lámpacsaládi autóLandwindTata ZicaPanamera Sport TurismoradarVolkswagenConceptQoros GQ3szarvasTipolépcsőKonafekvőrendőrtávolságsziklaCayman GTSS600G63Rally Cupszabadidő-autóhőkameraPakisztánhumordefektkergetőzésPorsche 911 RMr.BeanSlovakia RingHyundai i30pieter tsienATSX-osztályjótékonykodásPhaetonharcgumorCorbellatiToyota Yaris RSnavigátorChevrolet SilveradoBlackkólaMichelisz Norbertfrancia autócélparkolásMagyar NagydíjOstbergtrükkVeyronbuffiertolásSesto ElementoM0rolls-royce phantomCrosslandBlazerautó lopásNémet NagydíjIsuzuInfiniti M30dBill GatesR3PepsiSata-raliIndyGörögországSTiStingerbmw z2leszállásBTCCMiguel MolinaelmebetegNvidialowriderSherppisztolyDucatiKia SoulkubaPorschevárosi miniSpirit Of EcstasylerobbanfilmeskicsúszásfalsefalseDan Bilzerianvirtuál tuningrenault talismanadásmesefigurákteddyMulholland DriveFormula 3múzeumDaniel RicciardoHyundai ix20szerencsebillencsClarionromán közlekedésjátékkonzolCardokDRIVE PILOThányásgyerek autóBMWBMW 503de tomaso panterabambuszapokalipszisTargaSebatien LoebgyakorlatHonda Civic Type-RRoad AmericaChevrolet AveotesztpályafesztivállezárásforbérautóQVrobbanásMatthew CampbellbantornádóRubiconsólyomAnniversaryJaguar XFR-Smeganevakvezető kutyaCitroen DS3WRCtéli gumibukfencprofirondazsenialitásbetonkeverőJCWspeedzoneIncablaktörlőgesztusbátorkupéKuala Lumpurmercedes-benz c-osztályrészegSuzuki Kizashimexikói autóSShalálgödörUberLanciaZ06illegálinstinctsnowboardunboxingWorld Series by Renault3D nyomatásGT 4XD3TouristenfahrtChryslerToyota Corollavetődésbeszakadt burkolatYeongamA4ritkaságwrcolajfoltWankel motormezőgazdaságékszeroperatőrBob Bellboruláselektromos autóhomokChargereladó autóWSRPeugeotGMCGuerlainelektromosFordkit carLummakardiológiaDronekhanaGMC Sierravolkswagen eco upDevel SixteenbüntetésköztisztaságamerikaPokemon GoTolemanAMG GTHappyharrachSeat Ibizaelaludtjapán piacSematüntetéscserbenhagyástúlméretesarabbunkerfolyóPosrcheGuinness rekordAudi A6szekérFerrari F12 Berlinettaporral oltószolnokpeugeot 308 swrakétaterepjáródacia sanderosorompóJohn CenaUrusToyota TundrakilökésZR1Koreai NagydíjJosh Cartunémet autóSochilasszóClimbkhanavezetésPriusPeugeot 2008Maserati GranTurismo918 SpyderorrszarvúfegyveresekFittipaldiVeszprémJumpyGenesisrolls-royce wraithR8motogpCaymanHill ClimbfelvonulásLotus F1tahóXVBrit NagydíjInterlagosLotus SUVZ5Rhys Millenhard topIRCHeinz-Harald FrentzenrepülőPistadacia loganDCfavágásLancer4x4A110jarri-matti latvalaMercedes CLK AMG Black SeriesMercedes-MaybachKharitoninlángokMarine EditionHUVidiótaPeoplePeoplekanyarvizes útBuick Riviera458 ItaliaTom ChiltonszámozásVenomKTM X-BowvételSilverstoneminiguntilos parkolásMotkánykamionsofőrdarálósmokeSteve JobsOpel Zafira Tourerluxus busztesla model xnissan navaraTWOFACESRTSuzukiHumveeOpel AdamtetőOne:1prankhelyszínelésEmilyvolkswagen jettacaddySamsungpeugeot 205 gtiPókemberPiquetGPSDemonjó sofőrBMW 5-ös sorozatVATHBreitling Jet TeamjégesőSixtLS 500hélményautózásZengő MotorsportGuerlain ChicheritFerrari CaliforniapermetezésDurangoSuperleggeraAEC RoutemasterChiron Sportbúcsúkipufogónyereményjáték24 órás versenyBugatti Veyron SSfüstraktárTigrisbuszmegállóSebringMaserati QuatroportelánykéréselképesztőBrilliancegyújtogatásSupermansikerHollandiapaul walkerFalconvillamoskulcsegyterű autóóraDucatoszembe sávmosásGran Tourismoünnepi modellelszabadult járműbénázásRickard RydellOpel MagyarországUPSoff-roadcars coffevisszahívásCentenarioszemeteléscsempészetmorganCaterhamItaldesignShelby Daytona CoupeKia CeedIndy 500MP4-12CPeugeot 208papkarácsonyRolls-RoyceMoszkvafelelőtlenNetflixutcai autóMagyar Termék NagydíjátépítésBen AffleckJaguar XFRBuickangol közlekedésManorRolss-RoyceCoca-Coladonington parkVolkswagen TouaregbontásSan DiegoJorge Lorenzosípályaalternatív üzemanyagtengerLe Mans 24hVenezuelaWildcatnapenergiaShelby GT350RChironhídfacebooknapelemFormula StudentkoppintásSeatselfiekiegészítőAlfa RomeoMaybachFR-SegyüttműködésOlaszországMagyarországelefántelektromos autózásMaserati Quattroportearanyrali-világbajnokságpénzszállítóalfaMercedes VitoMadárKOERUtúraautómarketingHonda PreludemotorpalettaszélvédőmosóalagútképR8 SpidercsomagszállításXC40gőzgépspanyol autóúj generációNicolas CagedrogsúlyelosztáskilökszabálysértésAlpinaCitroen DS3volkswagen bogárIrmscher InspiroGT-86Skoda múzeumFerrardoppinghőségshowMercedes CLAbentley continental gtfisker karmaAlfa RomoeelgurulhumotRowan AtkinsonKia PicantoHong KongTakataDragUAZdöntőNissan GT-Rmatt fényezésMcFlyhangfalModel 3M550dtoyota land cruiserMarbellajárdaAcuraSinsheimLaFerrari ApertaHoonigansszelektív hulladékPaul di RestaAero 8Mercedes-Benz G-osztályHonda Jazzlada grantaalvásB11MazdaISISmunkagépBMW 8ausztrálApertatelepTwingotrolibuszládaderbimenekülésLettországCayman SGeneral Lee205RosbergTallinbiztonsági övversenyBaldwinittas vezetőaudi a4bobpályaSierraMad Maxérintőkijelzősugárhajtásúlexus nxLand Roverchris MeekeAMTSCsehországRX-8ABTjó emberLaFerrariTestarossaHongkongNissan MicraparkolóProteamConnectedDriveámokfutóeladásMichelinLamborghiniKia Forte KouplánytámadásSportskoncepció Bugatti VeyronOpel InsigniarészedM8Extremeőzhalottas kocsiRcinemaCompassChallengeX6MKrózser MenyhértJohn Cooper Worksfóbiaolasz autóDániabiztonságtechnikaAudi A8 L Security570SAccord34 órás versenyhangutánzásTacomaPCLada PrioraPorsche 911 GT3GTBBruno Spenglerközterület-fenntartásspeedColoradogolyógázüzemű autóQ60kezdőGTOMarioGMC Yukonsivatag2WDcustom carQ6jövőképszakaszrágcsáló

vissza a lap tetejére
A honlapot készítette és a tárhelyet biztosítja: FaXuniL Kft.